Borús hangulatban zajlik a kereskedés az európai tőzsdéken szerdán, nagyot esett a DAX index, miután a befektetők az amerikai állampapírhozamok emelkedése miatt aggódtak. A magyar tőzsde is esik, a blue chipek vegyesen teljesítenek, a kispapírok...
Hangfelvétel bizonyítja, hogy Sallai Róbert Benedek trágár hangnemben fenyegette párttársát, Hadházy Ákost, mielőtt Hadházy széke "felborult" és a társelnök elájult. Ön szerint a történtek miatt Sallainak távoznia kell a közéletből?
A napokban megdöbbentő videót osztott meg Dr. Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke, melyen egy erősen rozsdás mentőautó látható.
A Demokratikus Koalíció arra kéri a Nemzeti Választási Bizottságot, hogy ismételtesse meg a szavazást abban a három, ukrán határhoz közeli körzetben, ahová szervezetten szállítottak határon túli kettős állampolgárokat voksolni
A megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerből származó bevétel csaknem 12 százalékkal nőtt tavaly az egy évvel korábbihoz képest, meghaladta a bruttó 221 milliárd forintot, ennek több mint 51 százalékát a külföldi úthasználók fizették be.
Tojásból kinyert fehérjék tehetik olcsóbbá, hatékonyabbá a tiszta energiaforrásként kiemelkedően ígéretesnek tartott hidrogén előállítását – jelentették be japán kutatók.
Bruttó hat-hat forinttal emeli a 95-ös benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 375 forintra nő, a gázolajé pedig 383 forintra emelkedik. Az üzemanyagok ára legutóbb...
A beruházás hozzá fog járulni ahhoz, hogy minél többen és minél előbb haza tudjanak térni hazájukba, és ott megfelelő ellátást kapjanak - közölte a tárcavezető.
Lassan a 2015-ös csúcsokat döngetik a szép lassan, apránként, de rendületlenül emelkedő üzemanyagárak Magyarországon. Igaz, csak heti néhány forinttal, de folyamatosan növekszik a benzin és a dízel ára is. A dízelé már ott van a literenkénti 400 forint kapujában.
Az Instalent a munkaerőfelvételt helyezi crowdsourcing alapokra, és volt olyan ígéretes, hogy bejutott a Google Campus Residency mentorprogram második körének 9 vállalata közé.
A Pilisi Parkerdőben ünnepélyes keretek között nyitották meg a Pilis Ride erdei lovas úthálózat első szakaszát, így a gyalogos és kerékpáros túrázás mellett már lóháton is kényelmesen bejárhatók a Visegrádi-hegység legszebb részei. A tulajdonosi támogatással zajló program részeként 4 nyári istállót építettek, és kijelöltek 56 kilométernyi erdei lov
A megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerből származó bevétel csaknem 12 százalékkal nőtt tavaly az egy évvel korábbihoz képest, meghaladta a bruttó 221 milliárd forintot, ennek több mint 51 százalékát a külföldi úthasználók fizették be – mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) igazgatóságának elnöke a társaság szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A méhek pusztulása ellen indított akciót az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) és a Budapest Voices zenekar állatbarát tagjai - mondta el Bross Péter, ez egyesület elnöke az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Amennyiben a biztonsági körülmények adottak lesznek, akkor Magyarország 5 millió euró (mintegy 1,5 milliárd forint) értékben kórházat fog építeni Szíriában.
Tekintettel a jobboldali szavazók egészséges voltára, e petíció olvastán feltételezhetően nem a „történelem legsötétebb korszaka” felütésű rettegés fogja majd el, hanem egy jót derül.
A geopolitikai megrázkódtatások miatt jöhet az akár 100 dolláros olaj – figyelmeztetnek elemzők. A háttérben részben az áll, hogy Donald Trump amerikai elnök fel akarja rúgni az Iránnal kötött nukleáris alkut, amelynek nyomán az irániak ismét kereskedhetnek kőolajjal.
Amennyiben a biztonsági körülmények adottak lesznek, akkor Magyarország 5 millió euró (mintegy 1,5 milliárd forint) értékben kórházat fog építeni Szíriában. A beruházás hozzá fog járulni ahhoz, hogy minél többen és minél előbb haza tudjanak térni hazájukba, és ott megfelelő ellátást kapjanak - közölte Szijjártó Péter szerdán, az Európai Unió és az
Ártatlannak mondta magát az emberölésben a bőnyi rendőrgyilkossággal vádolt Győrkös István szerdán a Szombathelyi Törvényszéken, az ügy elsőfokú tárgyalásán.
Amennyiben a biztonsági körülmények adottak lesznek, akkor Magyarország 5 millió euró (mintegy 1,5 milliárd forint) értékben kórházat fog építeni Szíriában.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán a 3-as metró további állomásainak speciális akadálymentesítéséről döntött, valamint megszavazta a budapesti taxik tarifájának emelését is. A képviselők az ülés kezdetén egy perces néma...
Leszögezte: a fogyasztói bizalom erősítésére van szükség, az embereknek azonos márkanév alatt azonos minőségű terméket kell kapniuk az Európai Unióban, függetlenül attól, hogy hol élnek.
A Gazprom nem zárja ki az Északi Áramlat-3 földgázvezeték megépítését – mondta Alekszandr Medvegyev, az orosz gázipari vállalat vezérigazgató-helyettese Moszkvában.
Szerbia ugyanolyan mértékű lépéseket léptet életbe Horvátország ellen, mint amilyeneket Zágráb tett, amikor nemkívánatos személlyé nyilvánította Aleksandar Vulin szerb védelmi minisztert, és nem engedte be az országba egy megemlékezésre - hangsúlyozta szerdán Ivica Dacic szerb külügyminiszter.
Köszönetet mondott Izrael iránti állhatatos barátságáért és az elmúlt években kialakított szoros szövetségesi kapcsolatért Orbán Viktornak írt válaszlevelében Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, és sok sikert kívánt magyar kollégája újabb kormányzati ciklusára - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán.
Gulyás Gergely vezetheti a kancelláriát, Simicskó István is távozik, Nagy István lehet a vidékfejlesztési miniszter. Ezektől a hírektől izzanak a lapok.