A csalók működése a becslések szerint évi 230 milliárd forintos gazdasági kárt okoz hazánknak, ráadásul a fogyasztókra leselkedő egészségügyi kockázatok is jelentősek.
Kim Dzsong Un átlépte pénteken a két Koreát elválasztó demarkációs vonalat Panmindzsonban, és kezet rázott Mun Dzse In dél-koreai elnökkel; a koreai háború befejezése, 1953 óta ő az első észak-koreai vezető, aki Dél-Korea területére...
A KMKSZ elnöke külügyminisztériumi tisztségviselőkkel és kongresszusi törvényhozókkal találkozott, tájékoztatta őket az ukrajnai magyarok helyzetéről és jogaik csorbításáról.
Rekordot döntött, és megközelítette a 2,5 milliárd eurót a magyar-szerb külkereskedelmi áruforgalom 2017-ben, ami több mint 30 százalékos növekedést jelent a 2016-oshoz képest - jelentette ki Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete csütörtökön egy magyar-szerb kapcsolatokról szóló újvidéki tanácskozáson.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) élén Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója váltja Balogh Zoltánt a hamarosan megalakuló új Orbán-kormányban - írta pénteki lapszámában a Magyar Idők, kormánypárti...
Az önkormányzatok adósságkonszolidációja után is maradtak fenn kockázatok a közpénzügyi rendszer ezen kiemelt területén, ezért az Állami Számvevőszék önkormányzati kockázati megfigyelőrendszert fejlesztett ki, az azonosított kockázatok alapján pedig átgondolandó lehet az önkormányzati finanszírozási korlát – erről is beszélt lapunknak Warvasovszky
Boros Lajosra májusban komoly műtét vár, a mellkasát nyitják majd fel, hogy a szívbillentyűit rendbe hozzák. A rádiós a Bors mai számában arról beszélt, hogyan készül az operációra.
A brit kormány szeretné, ha a brit EU-tagság megszűnése után is Nagy-Britanniában maradnának az életvitelszerűen letelepedett külföldi EU-munkavállalók, mivel nagyra tartja munkájukat, és hálás az ország fejlődéséhez nyújtott hozzájárulásukért...
Az öt alkalmazott feletti, többségi magyar tulajdonban lévő vállalatok dolgozóinak 7 százaléka minimálbéres, 7 százaléka pedig garantált bérminimumon foglalkoztatott, a minimálbéresek aránya a kereskedelemben a legnagyobb, 10 százalékos - írja az MTI.
Legtöbbször a szobatisztaság és a cumi elhagyás kerül előtérbe, ám ezek mellett is fontos a nyár folyamán néhány dologra felkészíteni gyermekünket, hogy könnyebben boldoguljon majd az óvodában.
Nagy érvágást jelent a hazai sertéságazatnak, hogy Szerbia lezárta határait a magyar állatok előtt, ez idáig ugyanis minden tizedik sertés a déli szomszédunkon keresztül hagyta el az országot.
Pár éve nagy népszerűségnek örvendett a magyar Batmanként emlegett dunaszerdahelyi férfi, K. Zoltán, azóta azonban nemi erőszak vádjával bíróság elé is kellett állnia, jelenleg pedig pszichiátrián kezelik – tudtuk meg a Bors mai számából.
Bruttó 1 millió forintra emelnék a képviselői alapfizetést a magyar parlamentben - értesült a Blikk. A növekedés 33%-os lenne, az indok, hogy erre csak négyévente nyílik reális lehetőség. Az egymilliós bruttó bérből adózás után...
Szaúd-Arábia 100 dolláros olajárat szeretne a költségvetési bevételek növelése és az Aramco IPO-ja miatt. A magasabb ár ugyanis lassítja a globális fogyasztás további növekedését és jelentős hatással van a kínálat bővülésére. Valóban így van ez?
Mivel nagyon kedvezőek az elmúlt évek folyamatai és a magánberuházások, illetve a lakossági fogyasztás is nő, így "mindenképpen fenntarthatónak tűnik" a magyar gazdaság gyors növekedése és az államadósság GDP-arányos csökkentése...
"Mindenhatóvá" válhat Törökországban Recep Tayyip Erdogan, ha újra elnökké választják a júniusra előre hozott választásokon - mondta Hóvári János volt ankarai nagykövet pénteken, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
"Abszolút nem tartok tőle, hogy az a cégcsoport, amit felépítettem, legyen az élelmiszeripar, vagy más terület, az a gyerekeim kezében elveszne" - többek között ezeket mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója ma az Infoádió...
Mérsékelt erősödés jellemzi a főbb ázsiai piacokat péntek reggel, de a Európában és New Yorkban is pluszban zártak előző nap a piacok. A kőolaj olcsóbb, a hazai üzemanyag drágább pénteken. Az éjjeli esőzést napsütés váltja napközben.
Kim Dzsong Un átlépte pénteken a két Koreát elválasztó demarkációs vonalat Panmindzsonban, és megkezdte a tárgyalásokat Mun Dzse In dél-koreai elnökkel; a koreai háború befejezése, 1953 óta ő az első észak-koreai vezető, aki Dél-Korea területére lépett.
Mivel nagyon kedvezőek az elmúlt évek folyamatai és a magánberuházások, illetve a lakossági fogyasztás is nő, így "mindenképpen fenntarthatónak tűnik" a magyar gazdaság gyors növekedése és az államadósság GDP-arányos csökkentése...
Újra együtt partiztak a Destiny's Child tagjai. Kelly Rowland, Beyoncé és Michelle Williams felszabadultan pezsgőztek és pózolgattak együtt a rajongók nagy örömére.
Emelte bruttó hat-hat forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. pénteken. Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 375 forintra, a gázolajé 383 forintra nőtt. Az üzemanyagok ára legutóbb...
Kim Dzsong Un átlépte pénteken a két Koreát elválasztó demarkációs vonalat Panmindzsonban, és megkezdte a tárgyalásokat Mun Dzse In dél-koreai elnökkel; a koreai háború befejezése, 1953 óta ő az első észak-koreai vezető, aki Dél-Korea területére lépett.
Szombaton több strand is kinyit, már az első hétvégén tömegre számítanak. A fővárosi strandok nagy újítással készülnek, igaz, a büfések még bizonytalanok, hogyan működik majd az új rendszer. Persze a fő kérdés az, nekünk, fürdőzőknek jó lesz-e?!