Az okos szerződések elleni legkomolyabb érv még mindig az, hogy egy papíros szerződést a bíróság elé lehet cibálni, de egy programhiba nagyon hülyén fest a tárgyalóteremben vádlottként.
A japán jegybank (BoJ) folytatja a laza monetáris politikát, miközben továbbra is távolinak tartja a 2 százalékos inflációs cél elérését. A BoJ monetáris bizottságának pénteki kamatdöntő ülése után kiadott közlemény szerint...
Még Gyárfás Tamásnak és a védőjének sem árulja el a hatóság, hogy valójában milyen hangfelvételek bizonyítják az üzletember bűnösségét. Csütörtökön folytatták gyanúsítotti kihallgatását, de a bizonyítékokat még mindig nem tárták elé - tudta meg a Ripost.
Gondolkoztál már azon, hogy az újonnan megvásárolt lakásod hogyan készült el az ötlettől az átadásig? Milyen fázisokon ment keresztül és mennyi időt vett igénybe a teljes folyamat? Az alábbiakban arra kerestük a választ, hogy mi történik...
Az Index úgy tudja, hogy a Gazdasági Versenyhivatal azt vizsgálja a műtrágya-piacon indított eljárása keretében, hogy az értékesítők nem fogtak-e össze árkartellben például területfelosztással és az árak magasan tartásával a vevőikkel...
"Mindenhatóvá" válhat Törökországban Recep Tayyip Erdogan, ha újra elnökké választják a júniusra előre hozott választásokon - mondta Hóvári János volt ankarai nagykövet pénteken, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
250 millió dollárnyi befektetői tőkét szerzett a Revolut, ezzel a fintech startup már 1,7 milliárd dollárt ér - számol be a CNBC. A londoni startup fő vonzereje egy prepaid-kártya, melynek segítségével bankközi árfolyamon lehet devizát...
Az NN Biztosító felmérésében megkérdezett szülők 73 százaléka érezte fontosnak, hogy gyermeke továbbtanuljon, 81 százalékuk szerint a gyereknek minél hamarabb önállónak kellene lennie, viszont a szülőknek csupán 19 százaléka tesz félre ezekre a célokra - mondta Sztanó Imre, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója egy sajtóbeszélgetésen.
Ismét nyerni készül Michelisz Norbert a Hungaroringen, ahol a hétvégén rendezik a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonjának második fordulóját. De a magyar versenyzőnek nem csak emiatt lehet fontos a hétvége.
Egy hiba miatt átmenetileg elérhetetlenné vált a megújuló energia támogatási rendszer (METáR KÁT) kérelmeket befogadó elektronikus rendszer; az ügyfeleknek lehetősége lesz az április 26-i határidőn túl is beküldeni a kérelmeket -...
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) élén Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója váltja Balog Zoltánt a hamarosan megalakuló új Orbán-kormányban – írta pénteki lapszámában a Magyar Idők, kormánypárti körökből származó információkra hivatkozva. A lap azt is megtudta, hogy három nő is államtitkári posztot visz majd az Emmi-b
A szakértők által vártnál nagyobb volt a Mattel amerikai játékgyártó forgalma az idei első negyedévben, miután megugrott a kereslet több vezető terméke, így például a Barbie babák és a Hot Wheels autómodellek iránt.
Az északi vezető átlépte pénteken a két Koreát elválasztó demarkációs vonalat Panmindzsonban, és megkezdte a tárgyalásokat a déli elnökkel – a koreai háború befejezése, 1953 óta ő az első észak-koreai vezető, aki Dél-Korea területére lépett
Washington hatékonyan léphet közbe a kárpátaljai magyarság jogainak biztosításáért - fogalmazott az MTI-nek Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője Washingtonban
Minden bizonnyal csökkenhetnek majd az uniós keretköltségvetésből Magyarországnak jutó pénzek a következő hétéves ciklusban - fejtették ki elemzők az InfoRádiónak.
Emelkedéssel zárult a hét negyedik napja a tengerentúlon, jól teljesítettek a technológiai részvények csütörtökön, az amerikai indexek végül 0,9-1 százalékos emelkedéssel zártak, míg a Nasdaq 1,6 százalékkal került feljebb. Ázsiában...
Komoly és őszinte tárgyalásokat folytatott pénteken Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Mun Dzse In dél-koreai elnök a Koreai-félsziget nukleáris leszereléséről és a két ország közötti tartós békéről - közölte Jun Jong Csan, a szöuli államfői hivatal szóvivője.
Lettországban hadjáratot indítottak a bankok átláthatatlan, kétes ügyletei ellen azért, hogy az ország pénzintézetei ismét tudjanak dollárban üzletelni - írja a Bloomberg. Maris Kucinskis miniszterelnök úgy véli, hogy az ország kereskedelmét...
A héten folyamatosan szivárogtak a hírek az új Orbán-kormány lehetséges tagjairól. Mostanra teljesen összeállt a miniszteri névsor, viszont államtitkári szinten is van egy új név: Dr. Nagy Anikó lesz az egészségügyért felelős államtitkár....
A panmindzsoni demilitarizált övezetben tartották az Észak- és Dél-Korea közötti csúcstalálkozót, amely történelmi eredményeket hozott: Kim Dzsong Un, Észak-Korea vezetője átlépett Dél-Koreába, a koreai háború 1953-as lezárása óta első észak-koreai vezetőként.
Optimista nemzetközi hangulat hatására emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
A hét elején látott gyengülés után korrekció mutatkozik a forint piacán, péntek reggel már bőven 313 alatti euróárfolyamot látunk. Pedig most a dollár kapcsolt rá, korábban pedig az volt a megszokott, hogy a forint az euróval mozgott...
A tervek szerint a jelenlegi bruttó 748 ezer forintos képviselői alapilletményt 1 millió forint körüli összegre emelnék - írja a Blikk. A lap információi szerint a jelenlegi bruttó 748 ezer forintos (nettó 500 ezer) képviselői...
Több mint 100 millió forintos támogatással napelemes kiserőművi rendszert alakítottak ki a keszthelyi kórházban; az intézmény udvarán lévő parkolók fölött áramot termelő napelemtáblákat helyeztek el - közölte a kórház az MTI-vel
Az első negyedévben tovább nőtt a foglalkoztatottak száma és csökkent a munkanélkülieké 2017 azonos időszakához képest. A december-februári három hónaphoz képest azonban nem látunk javulást, ez viszont szezonális hatásokkal magyarázható....