Várhatóan 70% feletti, azaz rendkívül magas, országos részvételi arány mellett az ország legtöbb szavazókörében rendben befejeződött este 7 órára a parlamenti választás, de néhány budapesti, illetve külföldi szavazókör előtt...
Ha bejut a Momentum, 101 fős, minimális többsége lesz csak a kormánypártnak. Ha nem jut be, akkor 103. Az oldal 73 százalékos részvétellel számolt, ez kicsit túlzónak tűnik.
Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben, az összesen 10 285 szavazókörben a vasárnap tartott országgyűlési választáson. Azok a szavazni akarók, akik már a sorban állnak, még leadhatják voksukat.
Minden, ami 62% fölött van, az nem a Fidesznek kedvez - mondta Juhász Péter az atv.hu-nak. Nem akart jósolni, hogy az Együtt bent lesz-e a parlamentben, de úgy véli, hogy egyéni képviselőjelöltjeik ott lehetnek, Vajda Zoltán és Szabó Szabolcs.
Nyolc-tíz százalékos LMP-s választási eredményre számít Hadházy Ákos társelnök, és bízik abban, hogy egyéni mandátumot is szereznek. A politikus ezt pártja eredményváró rendezvényén, egy budapesti szállodában az urnazárást követően nyilatkozta vasárnap.
A csontritkulás sokáig tünetmentes, ám már a korai szakaszban is szűrhető és kezelhető. Dr. Pál Mónika, reumatológus szerint a megfelelő terápiákkal és életmóddal az életminőség jelentősen javítható.
A szavazókörök zárása után a szavazatszámláló bizottságok elkezdték összesíteni a leadott voksokat, de a külképviseleteken, illetve átjelentkezéssel leadott szavazatok „bevárása” miatt a választás egyéni választókerületi eredményeit legkésőbb szombaton kell megállapítaniuk a választási bizottságoknak, addig csak előzetes eredményekről lehet beszéln
Amíg valamennyi szavazókör be nem zárt, nem indul el a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalán az előzetes eredmények közlése. Jelenleg Londonban és Újbudán a leghosszabb a várakozók sora – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap Budapesten. Várhatóan este tíz órára itt is befejeződik a szavazás.
Újabb adatelemző cég alkalmazásait függesztett fel a Facebook a platformján, amikor kiderült, hogy a Cambrdige Analytica-esethez hasonlóan kvízekkel gyűjthettek adatokat felhasználókról, amiket továbbértékesítettek. A CubeYou azt állította...
A magas választási részvételi arány azt jelenti, hogy a parlament rendkívül erős legitimációval teheti a dolgát - mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke vasárnap az Echo Tv-nek.
Hetven százalék felett, akár rekordszinten lehet a részvételi arány az országgyűlési választáson, de ez csak itthon meglepő, a közelmúlt európai voksolásain jóval többen vettek részt.
Nem közhely, de a magas részvétel mindig a demokrácia ünnepe. És kiváló lehetőség arra, hogy a mandátum, amit majd a győztes kap, illetve a parlamentbe kerülő képviselők, az rendkívül erős mandátum lesz - nyilatkozta Kovács Zoltán.
A részvételi adatokból még nem lehet következtetéseket levonni, mert a kormánypártok és az ellenzékiek is mozgósítani tudtak - mondta Csizmadia Ervin politológus, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója és Pulai András, a Publicus Intézet vezetője az InfoRádió választási műsorában.
100 mandátumnak is örülne - mondta Gulyás Gergely azonnal az urnazarás után. Munkatársunk kérdésére hárította a koalíciós kormányzás és a kisebbségi kormányzás lehetőségét. Szerinte a rekordrészvétel öröm, a demokrácia bizonyítéka, és nincs köze a hódmezővásárhelyi ellenzéki győzelemhez.
A demokráciát erősíti az, ha minél többen vesznek részt a választáson. A választáson való magas részvételi arány azt jelenti, hogy leváltható a Fidesz-kormány – jelentette ki Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője.
A következő napokban sok napsütés várható, de többször lesznek záporok, zivatarok is. Továbbra is sokfelé erős lesz a szél, de a nappali maximumok 20 fok körül alakulnak, többfelé már 25 fok is lehet a jövő héten.
Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 285 szavazókörben a vasárnap tartott országgyűlési választáson. Az ellenzéki pártok pedig azonnal reagáltak az ATV riportereinek arra a hírre, hogy rekordmagas részvétellel zajlott a szavazás.
Többen is jelezték, hogy nagy rendőri készültséget tapasztalnak az utakon. Az Index megkérdezte a rendőrséget, és a válasz szerint ennek nincs köze a választásokhoz.
Általános tapasztalat, hogy bizonyos pártokat a közvélemény-kutatók „felülmérnek”, ez jellemzően a kormánypártokra érvényes – mondta el a Kossuth Rádió választási műsorában Kiszelly Zoltán politológus.