A nemzetközi sajtó mindenekelőtt a kormánypárt elsöprő győzelmét emelte ki a magyar parlamenti választásról szóló tudósításokban, de foglalkoztak a kormány várható politikájával is
Zárt ajtók mögött tartott elnökségi ülést a Jobbik. A párt legfőbb döntéshozói Vona Gábor lemondása után hívták össze a testületet. Toroczkai László közben Facebook-bejegyzésében azt írta: Vona Gábor megbukott, de a Jobbik él. A Híradónknak nyilatkozó politikai elemző szerint akár pártszakadás is lehet. Az ügyben közben újabb érintettek szólaltak m
A francia konzervatív Le Figaro cikkének szerzője, Laure Mandeville úgy értékelte, hogy "az Orbán-csapat növekedő tekintélyelvűsége, a korrupciós botrányok és a nagyon egyoldalú, kizárólag a határokat áttörni képes migránshordák problémájára építő kampány egyre nagyobb felháborodást váltott ki a lakosság egy részében
A lengyelországi kommentárok a Fidesz határozott győzelméről írnak, kiemelik a magas részvételi arányt, valamint azt, hogy Orbán Viktor vasárnap éjjeli beszédében megköszönte Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke és Mateusz Morawiecki kormányfő támogatását
Lipi Brown, a PASO dobosa a mai napon saját Facebook-oldalán posztolt arról, hogy kilépett a zenekarból, s döntéséhez több indokot is felsorolt. Az együttest meglepte az írása, amelyre tételesen reagáltak.
Nagy gazdaságpolitikai fordulat nem várható a választások után, ugyanakkor lesz teendője az új kormánynak. A legfontosabb kérdés, hogy mennyire lesz szigorú a 2019-es büdzsé.
A Facebook közösségi oldal hétfőtől kezdi értesíteni azokat a felhasználókat, akik profilját illetéktelenül használhatta fel a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég.
Alekszandr Litvinyenko volt FSZB-alezredes meggyilkolása Borisz Berezovszkij orosz oligarcha érdekében állt, a hamburgi ügyészség nyomozati anyagai szerint az ő irodájában találtak a legnagyobb koncentrációban polóniumot - jelentette ki Nyikolaj Atmonyjev, az orosz főügyész tanácsadója újságíróknak hétfőn Moszkvában.
A Duna House Cégcsoport fő üzleti szegmenseiben kétszámjegyű növekedéssel kezdte a 2018-as évet - derül ki a társaság által ma közzétett első negyedéves adatokból. A hálózati jutalékok alakulása: A Duna House Cégcsoportnál...
Nikolics Nemanja nagyon jól érzi magát az amerikai labdarúgó-bajnokságban, a DIGI Sport híradójának azonban arról a vágyáról is beszélt, hogy melyik magyar csapatból szeretne majd visszavonulni.
Gondolkoztál már azon, hogy vajon kellőképpen jó vagy-e az ágyban? Valószínűleg feltetted már magadnak ezt a kérdést, mi most azonban nem a különböző technikákról akarunk értekezni, hanem inkább arról, hogy vajon megadsz-e a párodnak mindent, amire vágyik.
Tőkés László úgy vélte: a szeretet aratott győzelmet a gyűlölet fölött. Szerinte azok szenvedtek csúfos vereséget a választási versenyben, akik a nemzet megosztásán ügyködtek.
– Könnyes szemekkel és hangos hálálkodással fogadta Orbán Viktor (54) kormányfő a választási eredményt. Az elsők között családja, öt gyermeke köszöntötte.
Több szlovák politikus is gratulált Orbán Viktornak a választásokon aratott győzelméhez. A koalíciós képviselők véleménye szerint a miniszterelnök olyan politikával nyerte el a magyar állampolgárok bizalmát, amely megvédi a magyarok érdekeit. Az ellenzék azt hangsúlyozza, hogy a Fidesz gyűlöletkampányt folytatott, és felteszi a kérdést, hogy hasonl
A magyar autóvezetők európai viszonylatban is jelentős arányban betartják a közlekedésbiztonsági előírásokat, azok között is első helyen az alkoholtilalmat - közölte a La Libre Belgique című belga napilap egy belga felmérésre hivatkozva hétfőn.
Zsibbad a hüvelykujjam, illetve a mutatóujjam vége (az utolsó ujjpercek). A problémám csak kellemetlen és enyhén zavaró, de szeretném tudni, hogy mi okozhatja? Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Nyereményjáték Válaszolj helyesen az alábbi kérdésekre és nyerd meg a 3 db dm sajátmárkás ajándékcsomag egyikét, trend IT UP újdonságokkal! Nyeremények: 3x1 db egyenként 8 000 Ft értékű ajándékcsomag dm trend IT UP dekorkozmetikumokkal A játék lezárása: 2018.04.16. 15:00
A választás tiszta volt, ám nem lehet egyenlő versenyről beszélni – állapította meg az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet a magyarországi voksolásról készített jelentésében. A Fidesz szerint a szervezet túllépte hatáskörét.
Jó hangulatban indul a hét az amerikai tőzsdéken, a vezető amerikai indexek másfél százalék feletti erősödéseket mutatnak azzal párhuzamosan, hogy enyhültek a kereskedelmi háborúval kapcsolatos félelmek és a technológiai papírok is...
A Chevrolet éppen azelőtt nem sokkal kezdte el Európában is forgalmazni a Camarót, mielőtt végleg kivonultak volna az öreg kontinensről, így bár nem sokáig, de mi is belekóstolhattunk az amerikai izomautók világába – ráadásul először, hiszen a Mustangot csak később kezdték el itthon is forgalmazni. A Camaro azóta már többször megújult, most pedig ismét alaposan frissítették a négykerekűt a…
Esküvői ajándékok helyett jótékonysági szervezetek támogatását kérte hétfői felhívásában Harry herceg és menyasszonya, Meghan Markle mindazoktól, akik egybekelésük alkalmából valamilyen módon ki akarják fejezni jókívánságaikat.
A magyar autóvezetők európai viszonylatban is jelentős arányban betartják a közlekedésbiztonsági előírásokat, azok között is első helyen az alkoholtilalmat - közölte a La Libre Belgique című belga napilap egy belga felmérésre hivatkozva hétfőn.
A prémium kifejezés elég szubjektív: habár manapság leginkább a márka határozza meg, hogy melyik autó prémium, és melyik nem, vannak olyan kategóriák, ahol túl kell lépnünk ezen a módszeren. Erre tökéletes példa a Volkswagen, amely bár alapvetően a „mainstream”, azaz nem prémiumgyártók sorát erősíti, mégis vannak modelljei, amelyek nyugodt szívvel sorolhatók oda, és amennyiben a pickupok…
Hatalmasat esett az orosz tőzsde az amerikai szankciók kibővítése után, tíz százalék körül szakadtak az indexek. A BUX is szépen emelkedett, de az úgynevezett Mészáros-cégek kifejezetten száguldottak, limittel. Amerikában ismét bizakodóak a vámháborúval kapcsolatban és száguldanak az indexek, Európában szerény emelkedés volt.