Mindannyian hibásak vagyunk, de az ellenzék legnagyobb hibája az volt, hogy belement ilyen körülmények között ebbe a választásba- jelentette ki Hadházy Ákos az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Miközben egyéniben a szavazatoknak csak fél százaléka volt érvénytelen, listára már valahogyan az emberek harmada képtelen volt érvényesen szavazni. A hivatalos számok semmilyen összefüggésben nincsenek egymással.
– A választás éjszakáján még csak a Jobbik elnöki pozíciójáról mondott le Vona Gábor (39), hétfőn viszont már azt is bejelentette, hogy teljesen hátat fordít a politikának, nem veszi át parlamenti mandátumát.
A Jobbik újraszámoltatja a szavazatokat azokban a választókörzetekben, ahol visszaélés érhető tetten - közölte az ellenzéki párt elnökségének döntését Jakab Péter szóvivő kedden Budapesten
Nagy László, a Telekom Veszprém kézilabdázója a kézsérülését követően három góllal tért vissza kedden, amikor csapata házigazdaként tíz találattal legyőzte a Budakalászt.
28,45%-ra növelte közvetett részesedését a Plotinusban Zsiday Viktor - derült ki a társaság közleményéből. A Zsiday Viktor 100%-os, közvetlen tulajdonában álló Tündérszikla Vagyonkezelő Zrt. ma átcserélte 3 967 db Plotinus 2019/A...
Franciaország napokon belül bejelenti válaszát az állítólagos szíriai vegyifegyver-támadásokra, és ha légicsapásokról dönt, azok a rezsim "vegyi kapacitásait", és semmi esetre sem az orosz vagy iráni szövetségeseit fogják érinteni - jelentette be kedden Emmanuel Macron francia államfő, miután hivatalában fogadta a szaúdi trónörököst.
Amerika – Robothallal figyelnék meg az óceánok élővilágát, éppen ezért az MIT Computer Science & Artificial Intelligence Lab kutatói megalkottak egy valósághű robotot. A SoFi, azaz soft robotic fish névre keresztelt gép pont úgy mozog, mint egy valódi hal, így biztosan el tud vegyülni a többi hal között.
A magyar-spanyol kétoldalú kapcsolatok erősítéséről és az Európai Néppártban végzett közös munkáról is írt Orbán Viktornak küldött gratuláló levelében Mariano Rajoy spanyol kormányfő - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedd este
Özönlenek az LMP-hez a választási jogsértésre utaló panaszok, amelyek hátterét a párt feltárná - mondta keddi sajtótájékoztatóján Szél Bernadett társelnök
Az üzleti világ észbe sem kapott, és a fiatalok, akiket néhány éve még feltörekvő tehetségként emlegettek, ma vezetői székekben ülnek milliárdos vállalati büdzséket vagy úttörő saját vállalkozásukat menedzselve. Az újgenerációs vezetők meglehetősen hasonló családi háttérrel, magánéleti és karrierválságokkal rendelkeznek, legtöbbjük pedig egy Balato
A választás éjszakáján még csak a Jobbik elnöki pozíciójáról mondott le Vona Gábor (39), ám tegnap már azt is bejelentette, hogy teljesen hátat fordít a politikának, nem veszi át parlamenti mandátumát.
Egy koraszülöttnél életbe vágó lehet, hogy anyatejjel táplálják-e, az anya számára pedig a szoptatás és a fejés az egyik legfontosabb módja, hogy hozzájáruljon a kisbaba egészséges fejlődéséhez - egyebek mellett ez hangzott el a Szoptatásért Magyar Egyesület által szervezett hétvégi debreceni konferencián, melynek fő témája a speciális igényű csecs
A Fidesz újabb kétharmada után jelentették be, hogy Simicska Lajos jelentősen megkurtítja médiabirodalmának finanszírozását, így a Magyar Nemzet utolsó száma készül, a Lánchíd Rádió pedig éjfélig sugároz majd.A Lánchídon éjfél után a következő napokban - a sugárzási kötelezettség miatt - már csak zenét sugároznak majd.
Ljubljana az Európai Bizottság (EB) nélkül is az Európai Unió Bíróságához fordul, amennyiben Zágráb továbbra is elutasítja a hágai nemzetközi döntőbíróságnak a szlovén-horvát határvita rendezéséről hozott tavaly júniusi ítéletét - mondta Karl Erjavec szlovén külügyminiszter kedden
Orbán Viktor kormányfő kedd délután a Népligeti Sportközpontban járt, ahol személyesen mondott köszönetet az FTC-nek a támogatásért - olvasható a fradi.hu-n.
A hétfői kereskedéshez hasonlóan a keddi napot is nagy lendülettel kezdték az amerikai részvényindexek. Tegnap a végére elolvadtak a pluszok, de most ez nem történt meg, köszönhetően a kínai kereskedelmi többlet visszafogására célzó...
Hogyan válaszol Donald Trump amerikai elnök a szombati állítólagos vegyifegyver-támadásra Szíriában, amelynek nyomán megfenyegette az Aszad-kormányzatot és az őt támogató oroszokat és irániakat? Bár Trump korábban azt mondta, kivonná katonáit Szíriából, most úgy tűnik, egyre több amerikai haditechnika érkezik a térségbe.
Ausztrália az LNG kivitelének bővülésére számít az elkövetkező másfél évben. Az ország ipari minisztériumának közleménye szerint a jelenlegi 23 milliárdról, 39 milliárd dollárra nőhet az ország LNG-exportja.
Húszszorosára nőtt a magyar forgalom a szavazás utáni napon, egy családnak már szerződést is küldtek. De sosem találnád ki, még milyen okból akarnak emigrálni tömegével a magyarok.
Moszkva elemzi az amerikai szankciók nyomán kialakult helyzetet, elhamarkodott ellenintézkedések nem lesznek - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.