Lüktet a homlokunk, és úgy érezzük, rögtön felrobban a fejünk – a fejfájás manapság már népbetegséggé vált. Minden negyedik magyarnak rendszeresen visszatérő fejfájása van.
Megkezdődött a Dzsejs el-Iszlám szíriai lázadócsoport fegyvereseinek és családtagjainak evakuálása Kelet-Gúta utolsó lázadókézen lévő övezetéből – jelentette be hétfőn a szíriai állami média
Washingtoni találkozót javasolt Donald Trump amerikai elnök Vlagyimir Putyinnak kettejük március 20-i, még a diplomaták kölcsönös kiutasítását megelőző telefonbeszélgetése alkalmából, de a csúcs előkészítése még nem kezdődött meg - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója hétfőn Moszkvában.
Az MSZP volt elnöke 10-15 olyan körzetet sejt, ahol a zöldpárt együttműködésével nyerhető a demokratikus ellenzék javára. Azt is elmondta a politikus, hogy elsősorban azokban a körzetekben vár még együttműködést, amelyek a Jobbik részvétele nélkül is nyerhetőek.
Mindhárom nagy tőzsdeindex az előző kereskedési napon kialakult záróára alatt áll a nyitás után alig egy órával. Különösen a technológiai résvényeket tömörítő Nasdaq esése figyelemre méltó: 1,4%-ot csökkent az értéke.2%-os...
Nem Oroszországtól függ, hogy milyen messzire mehet el a diplomaták kölcsönös kiutasítása, ebben a kérdésben a Nyugatnak kell elsőként leállnia - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában
Londoni makrogazdasági elemzők szerint az Egyesült Államok és Kína által bejelentett kölcsönös importvám-intézkedések a két ország nemzetgazdaságának várhatóan minimális kárt okoznak, de ha az ügy globális kereskedelmi háborúvá...
Washingtoni találkozót javasolt Donald Trump amerikai elnök Vlagyimir Putyinnak kettejük március 20-i, még a diplomaták kölcsönös kiutasítását megelőző telefonbeszélgetése alkalmából, de a csúcs előkészítése még nem kezdődött meg - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója hétfőn Moszkvában. A Fehér Ház szóvivője megerős
2017 közepére a budapesti Airbnb-s férőhelyek száma csaknem elérte a fővárosi szállodák kapacitását - derül ki egy a Közgazdasági Szemlében megjelent kutatásból. A részletekről Jancsik András egyetemi docens, a kutatás vezetője beszélt az InfoRádiónak.
Míg a globális befektetési volumen 2010 óta kisebb megszakításokkal stabilan növekszik, addig Magyarországon 2014-ig nem volt érdemi bővülés. Az azóta eltelt 4 évben viszont Magyarország is felkerült a befektetői térképre, felzárkózva...
Juhász Péter szerint egyelőre nincs érdemi ajánlat Karácsony Gergelyék részéről az irányukba. Gőgös Zoltán szerint az MSZP és az Együtt is összerakott egy csomagot, amelyek nem állnak messze egymástól.
Megsérült Nacho Fernández, a Real Madrid középhátvédje, ezért ki kell hagynia a Juventus elleni párharc mindkét mérkőzését a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
Törött szemgödörrel szállították kórházba a gyönyörű riporternőt, Kelsey Wingertet, miután az Atlanta Braves-Philadelphia Phillies baseball-mérkőzésen brutális erővel találta el a labda.
Kutyaformájú kenyértől óriási aranyozott kutyaszoborig számtalan kiállítási tárgy idézi meg a tacskót egy, a németországi Passauban húsvéthétfőn megnyílt múzeumban, amelyet teljes egészében a német eredetű vadászkutyának szenteltek.
Londoni makrogazdasági elemzők szerint az Egyesült Államok és Kína által bejelentett kölcsönös importvám-intézkedések a két ország nemzetgazdaságának várhatóan minimális kárt okoznak, de ha az ügy globális kereskedelmi háborúvá fajul, annak már komoly világgazdasági növekedési kockázatai lennének.
A méregtelenítés egyik leghatékonyabb formája a léböjtkúra, amelynek számos jótékony hatását élvezhetjük, ha szakszerűen végezzük. Úgyhogy mindenképpen érdemes megfogadni a szakértők által összeállított három kardinális jótanácsot. A...
Washingtoni találkozót javasolt Donald Trump amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz államfőnek kettejük március 20-ai, még a diplomaták kölcsönös kiutasítását megelőző telefonbeszélgetése alkalmából, de a csúcs előkészítése még nem kezdődött meg – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója hétfőn Moszkvában
Van-e még értelme a visszalépéseknek? Erről is vitázott a Csatt délutáni felvételén Böcskei Balázs, Deák Dániel, Lakatos Júlia és Farkas Örs. Az Egyenes Beszéd után adásba kerülő műsorban kiderül; nem csak ebben nem értettek egyet.
Itt a bizonyíték arra, hogy a Volkswagen moduláris platformja mennyire rugalmas. A márka új amerikai pickupja is arra épülne, ezzel a formával instant kívánnivaló.
A nemrég új stílusra lelt Varga Viktor (30) ütős dallal jelentkezik, amit Sterbinszkyvel közösen vettek fel. Az énekes a Blikknek elárulta, a Találd meg magad című dal főként a szakítás utáni életéről szól.