Bírságot kapott a Tv2: 3,45 millió forintot kell fizetniük, mert műsorvezetőik egy nappal a választások előtt, a szombati Tények című műsorban a Fidesz melletti szavazásra buzdítottak.
A tervek szerint 2019 januárjában indul a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ tesztüzemben, a felhőalapú szolgáltatást nyújtó informatikai rendszerre statisztikai adataikat tölthetik majd fel a szálláshely-szolgáltatók – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel.
Sűrű bocsánatkérések, hosszas magyarázatok és rázós kérdések – így lehetne összefoglalni Mark Zuckerberg szenátusi meghallgatását. Zuckerberg szerint már nagyrészt kijavították az adathalászatot megengedő hiányosságokat, így ilyesmi nem fordulhat elő többet - a szenátus szerint azonban a Facebook túl monopol helyzetben van, hogy magát szabályozhass
A Dúma ellen végrehajtott szombati támadás után kezelt ötszáz szíriai beteg vegyi anyagokkal összefüggésbe hozható tüneteket mutat - közölte a WHO a belháborús országban tartózkodó orvosokra hivatkozva.
A CIB Bank kifejlesztette, az ügyfelek megkedvelték – megtörtént az ezredik személyikölcsön-igénylés mobilalkalmazáson keresztül. A tavaly bevezetett szolgáltatás népszerűségét a kényelem mellett a gyorsaság iránti igény magyarázza
A magyar válogatott mellett Európát Montenegró, Horvátország és rendezőként Oroszország képviseli majd a férfi vízilabda világliga júniusi szuperdöntőjében.
a fogyasztói árak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva; százalék; élelmiszerek; szeszes italok, dohányáruk; ruházkodási cikkek; tartós fogyasztási cikkek; háztartási energia; egyéb cikkek, üzemanyagok; szolgáltatások; összesen
Az MSZP leköszönt elnöke azt javasolja, hogy pártja és a Párbeszéd frakciószövetségként dolgozzon az Országgyűlésben. Molnár Gyula szerdán közölte azt is: a június 16-ra tervezett kongresszuson nem indul újra az elnöki posztért.
Ötödik alkalommal díjazta Magyarország legvonzóbb munkáltatóit a Randstad Hungary: a lista élén a Mercedes-Benz végzett, míg az Audi Hungaria sorozatos győzelmeinek köszönhetően belépett a nívódíjasok közé. A két autógyár töretlen menetelése ellenére telekommunikációs területen dolgoznának legszívesebben a magyarok, míg a legnagyobbat a pénzügyi sz
A település egyik belvárosi főterén, a Pilsudski téren felavatták kedden a 2010-es szmolenszki légi katasztrófa nyolcadik évfordulóján az áldozatok emlékművét, közelében pedig elhelyezték a Szmolenszknél elhunyt államfő, Lech Kaczynski emlékművének alapkövét is: az utashíd lépcsőjét ábrázoló emlékmű fekete kövébe az elhunytak neveit vésték be – Jerzy Kalina neves lengyel szobrászművész alkotását…
Ezek a csillagjegyek különösen tehetségesek. A horoszkópból megtudhatod, vajon mi az, amiben kitűnnek a többiek közül, mi az a képesség, amivel valójában bármit elérhetnek vagy elérhetnének az életükben.
Az MSZP leköszönt elnöke azt javasolja, hogy pártja és a Párbeszéd frakciószövetségként dolgozzon az Országgyűlésben. Molnár Gyula szerdán közölte azt is: a június 16-ra tervezett kongresszuson nem indul újra az elnöki posztért.
Meghalt az egyik pilóta, a másikat pedig sérülésekkel szállították kórházba, miután lezuhant egy Super Galeb G-4-es típusú katonai repülőgép szerdán Belgrádtól 40 kilométerre - közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint folytatódik az átlagosnál melegebb idő. Csütörtökön eleinte napos idő lesz a jellemző, majd késő délutántól egy ciklon hidegfrontja éri el térségünk. Erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett a Dunántúlon egyre többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok.
A WTI 65,3 dollár volt ma reggel, miután tegnap csökkent a félelem a globális kereskedelmi háború kialakulásával kapcsolatban, így jelentősen emelkedett a kurzus.
Az MSZP még ma kezdeményezni fogja, hogy nyissanak ki urnákat, és kiderüljön, történtek-e szabálytalanságok - jelentette be a párt távozó elnöke. Molnár Gyula az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy ő hogyan folytatja a politizálást, illetve hogy közösen indul az MSZP és a Párbeszéd az európai parlamenti választásokon.
Egy huszonegy évvel ezelőtt elkövetett gyilkosság gyanúsítottját azonosította a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, amely jövő hétfőn nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt vádemelési javaslattal továbbítják az ügyet a megyei főügyészséghez
Csaknem másfél milliárd forintot költöttek fogyókúrás készítményekre Magyarországon 2017. március és 2018. február között, mintegy 2 százalékkal többet az előző év azonos időszakához képest - közölte a Nielsen piackutató szerdán az MTI-vel.
Nagyot emelkedtek az amerikai tőzsdék kedden azt követően, hogy a kínai elnök pozitív hangvételű üzenetében lazító intézkedéseket ígért, csökkentve ezzel a kereskedlemi háborús aggodalmakat a piacokon. Az amerikai tőzsdék 1,6-2 százalék...
Ötödik alkalommal adták át a legvonzóbb magyarországi munkáltatóknak járó díjat, melyen újra nagy multik taroltak. Élen a Mercedes, az IBM és a Bosch. Ismét egy autógyár, ezúttal a Mercedes-Benz lett a legvonzóbb hazai munkáltató...