2018. április 5. csütörtök

ápr. 5
11:27
Az arany lehet a vámháború nyertese (Menedzsment Fórum)
Az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború kevés eszköz számára jelent pozitívumot, az arany ezek közé tartozik.
ápr. 5
11:27
Facebook-botrány: magyarok ezreinek adatai is veszélybe kerültek – Ön köztük van? (Blikk)
Beismerte a Facebook, hogy az eddig elismertnél sokkal több ember adataihoz férhetett hozzá a Cambridge Analytica nevű cég.
ápr. 5
11:27
Petíció indult az olasz pásztorkutyáért, akit azért zártak be, mert túl hangosan ugatott (Blikk)
Petíció indult Miro az olasz pásztorkutyáért, akit kennelbe zártak hangos ugatása miatt.
ápr. 5
11:27
Kilenc munkás megfulladt a folyóba esett furgonban (Alternatív Energia)
Megszólalt az egyetlen túlélő.
ápr. 5
11:27
Így fejlődik az egy éves gyermek - Ezeket a játékokat adjuk neki (WebBeteg)
Szülőként még nekünk is fejtörést okozhat, hogy milyen játéknak örülne gyermekünk, de az első születésnap környékén a rokonok, ismerősök is gyakran tőlünk várnak javaslatot arra, hogy mivel lepjék meg csemeténket. Összeállításunkban bemutatjuk, hogy milyen játékokat érdemes beszerezni, melyek azok a tevékenységek, amik ebben az életkorban már hossz
ápr. 5
11:27
Megemelt pályázati keretből fejlesztenek 40 Pest megyei óvodát (Portfolio)
Erőteljesen túligényelték a magyar költségvetetési forrásból felállított Pest megyei fejlesztési alap óvodafejlesztési pályázatát, mivel 76 támogatási igény érkezett be, de ezekből csak 40-et hagyott jóvá a nemzetgazdasági tárca...
ápr. 5
11:27
Elektromos segítséggel lehet még gyorsabb a következő Ford Focus RS (Auto Pult)
Ideje sietniük azoknak, akik újonnan szeretnének hozzájutni a jelenleg futó Ford Focus RS-hez, ugyanis az amerikaiak holnap leállítják kompaktjuk legvadabb verziójának gyártását, így legfeljebb készletről lehet már csak hozzájutni a jövőben. Rögtön azért nem kell a kardunkba dőlnünk, hiszen a Ford a jövő héten bemutatkozó új generációból is tervez RS kivitelt, ami természetesen még gyorsabb lesz,…
ápr. 5
11:27
Nagy segítség a kisvállalkozóknak (AQUA)
Havonta 50-60 ezer forintot is megspórolhatnak a legkisebb cégek a 2013 óta bevezetett kedvezményes lehetőségek révén.
ápr. 5
11:27
A Barca a Romára, a Liverpool a Cityre mért nagy csapást (HírTV)
Mindkét csapat az elődöntőben érezheti magát.
ápr. 5
11:27
Érdekes fordulat a tévéképernyőn: Stohl András tinikori szerelmével találkozott műsorában, a nő pedig elárulta, hogy csókol a műsorvezető (Joy)
Erre nem számított senki.
ápr. 5
11:29
Olcsón kínálta a nem létező ruhát a H&M;, per lett belőle (Menedzsment Fórum)
Amit a magyar cég most jogerősen el is veszített.
ápr. 5
11:29
Jane Goodall újra Budapestre jön (Alternatív Energia)
A 84 éves főemlőskutató felavatja a róla elnevezett tanösvényt.
ápr. 5
11:29
Újabb adócsökkentéseket lengetett be Varga Mihály (Portfolio)
A költségvetés teherbírásának függvényében újabb adócsökkentéseket ígért Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Vizsgálják az áfamérséklések lehetőségét és az egy számjegyű személyi jövedelemadót is. Ha újabb négy évre...
ápr. 5
11:33
Ennyien veszünk rész a választásokon - ábrán mutatjuk (ProfitLine)
A választók nyilvántartásában lévő választópolgárok közül a választáson résztvettek aránya (százalék)
ápr. 5
11:33
Ezzel a megható poszttal emlékezett meg Heath Ledger 39. születésnapjáról Naomi Watts (Glamour)
Nyugodjon békében!
ápr. 5
11:39
Erre senki sem számított: az idegesség buktatta le az orgazdát (Privátbankár)
Eredetileg egy másik ügy miatt érkeztek a férfihez a pénzügyi nyomozók.
ápr. 5
11:39
Új építésű lakásban gondolkodsz? Akkor ezt nem akarod látni (Pénzcentrum)
A használt lakások átlagára 2017 utolsó negyedében 7,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ami érezhető lassulást jelent a korábbi három negyedév 8,4-9,3 százalékos éves drágulási üteméhez képest. Az új...
ápr. 5
11:39
Több mint 32 000 magyar felhasználó érintett a Facebook-botrányban (Femcafe)
Így lesz kevésből egy szempillantás alatt rengeteg.
ápr. 5
11:39
Hogy micsoda?! II. Erzsébet királynő egyik alkalmazottjának olyan feladatot kell ellátnia, amire senki sem gondolt volna (Joy)
Ez ám az egyedi megoldás!
ápr. 5
11:45
Az 5 éves fiú bemegy a rendőrségre egy táblával a nyakán: Ami azon állt, attól könnyeket hullattak a meglett férfiak (Blikk)
Már semmi nem lesz olyan, mit addig volt.
ápr. 5
11:45
Helyezd el ezt a lakásodban és elkerülik az otthonod a legyek és a szúnyogok (Blikk)
Mutatjuk!
ápr. 5
11:45
Beleszeretett a kínai konyhába A Konyhafőnök zsűritagja (Blikk)
Egyenesen Kínából érkezett A Konyhafőnök új évadá­nak forgatására Rácz Jenő séf. A műsor új feladatok elé állította. Mesélt a keleti konyha világáról, és elárulta azt is, mitől lehetne még sikeresebb a magyar konyha. A gasztroreality hétköznap esténként 19.05-től látható az RTL Klubon.
ápr. 5
11:45
Szinte eladhatatlanok a régi dízelek, de az újak eladása is összeesett (Portfolio)
Kijöttek a márciusi német újautó és használtautó eladási statisztikák, és ezekből elég ronda összkép rajzolódik ki, már ami a dízeleket illeti. Az új dízeleket is egyre kevesebben veszik Márciusban 3,4 százalékkal kevesebb újautót...
ápr. 5
11:45
Elektromos segítséggel lehet még gyorsabb a következő Ford Focus RS (Auto Pult)
Ideje sietniük azoknak, akik újonnan szeretnének hozzájutni a jelenleg futó Ford Focus RS-hez, ugyanis az amerikaiak holnap leállítják kompaktjuk legvadabb verziójának gyártását, így legfeljebb készletről lehet már csak hozzájutni a jövőben. Rögtön azért nem kell a kardunkba dőlnünk, hiszen a Ford a jövő héten bemutatkozó új generációból is tervez RS kivitelt, ami természetesen még gyorsabb lesz,…
ápr. 5
11:45
Olló a történelemnek (Azenpenzem)
Amit a Real Madrid 7-ese művelt a Juventus stadionjában, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, amelyet 3-0-ra megnyert a Real, arra nehéz szavakat találni.
ápr. 5
11:51
Zaklatási botrány: KERO döbbenetes dolgokat állít Operettszínház igazgatójáról (Blikk)
Kerényi Miklós Gábor fél évvel a zaklatási botrány kirobbanása után újra megszólalt a történtekről.
ápr. 5
11:51
Megdöbbentő hírt közölt a Facebook-vezér (Infostart)
Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és elnök-vezérigazgatója szerint több mint kétmilliárd Facebook-profilhoz férhettek hozzá illetéktelenül és a felhasználók tudta és engedélye nélkül.
ápr. 5
11:53
Hoppá! Ezt üzente az őt bírálóknak Gáspár Bea (Blikk)
Tömör, velős, igaz.
ápr. 5
11:55
Hoppá: nézze, kivel posztolt közös képet Kiss Ramóna – fotó (Blikk)
Nem akárkivel posztolt közös képet Instagram-oldalán Kiss Ramóna.
ápr. 5
11:57
Aurelio szakított Anikóval, máris üzent a fiú exe (Blikk)
Nádai Anikó tegnap mondta el, miért ért véget szerelmük Aurelióval.
ápr. 5
11:57
A kibertámadásokra adható válaszokról beszélt a NATO első embere (ATV)
Kibertámadás esetén is életbe léptethető a NATO kollektív védelme, és a szövetségesek egymás segítségére siethetnek - emlékeztetett szerdán Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szervezet főtitkára a kanadai fővárosban.
ápr. 5
11:57
Emily Blunt elmesélte, hogy ismerte meg a szerelmét, és igazán romantikus filmbe illő, ahogy történt (Joy)
Love story a javából!
ápr. 5
11:59
5 japán szokás, amit érdemes követni (Blikk)
A japán kultúra a mindennapi élet területén bővelkedik a pozitív szokásokban, amelyek mindenki számára követendő példák lehetnek.
ápr. 5
12:00
Világklasszis középpályást igazolhat a Real Madrid (Sport365)
Újabb klasszissal bővülhet a királyi együttes kerete.
ápr. 5
12:01
Ez jó lesz: a Feleségek luxuskivitelben két szépsége a vendégünk, kérdezzen tőlük! (Blikk)
A Viasat 3 Feleségek Luxuskivitelben című népszerű sorozatának második évada hamarosan indul a csatornán, ráadásul a régi gárda mellett új szereplőket is megismerhetünk majd.
ápr. 5
12:03
Bejelentették: ez már biztosan nem lesz a TV2 műsorában (Blikk)
Sok női néző szíve tört össze.
ápr. 5
12:03
Újra összeáll a Kemény-csapat (Infostart)
Ismét vízbe száll az olimpiai bajnok magyar vízilabdázókból álló Millennium Masters nevű csapat, amely július 31-én a Duna Arénában megmérkőzik a korábbi legnagyobb ellenfelekből álló világválogatottal.
ápr. 5
12:03
32 ezer magyar érintett a Facebook adatlopási botrányában (HírTV)
87 millió Facebook-felhasználó adataival éltek vissza, többségük amerikai.
ápr. 5
12:03
Lavrov: Moszkvát alaptalanul vádolták meg (Gondola)
Oroszországot tisztességes nyomozás lefolytatása helyett alaptalanul vádolták meg a Szkripal-ügyben - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön a VII
ápr. 5
12:03
A nyugdíjas barátnőm minden tavasszal ezt teszi az ecettel, amikor a család csizmáit átpucolja (Blikk)
Nem hittem el, milyenek lettek a téli lábbelik a keze alatt.
ápr. 5
12:03
Csak szerényen bővültek a német gyáripari megrendelések (ProfitLine)
A vártnál szerényebben bővültek a német ipari megrendelések februárban havi és éves összevetésben.
ápr. 5
12:03
Elkapkodtak minden magyar kincstárjegyet (Portfolio)
A tervezett 30 helyett 45 milliárd forintnyi 12 hónapos kincstárjegyet tudott eladni az ÁKK csütörtökön miután komoly kereslet mutatkozott a papírokra a befektetők részéről. Ráadásul a változó kamatozású papírok is jól fogytak. ...
ápr. 5
12:03
Orbán: Magyar modellben gondolkodom (ATV)
Orbán Viktor szerint "Soros emberei" be fognak ülni a kormányba, ez történt más országokban is, erről szólnak a Soros-leaksben kiszivárgott hangfelvételek. Ha Soros emberei kormányzati befolyáshoz jutnak, akkor elfoglalják a magyar energiaszektort és a bankrendszert. A miniszterelnök a csütörtöki Figyelőben megjelent interjúban arról is beszélt, ho
ápr. 5
12:03
Berobbantak a tavaszi akciók: siess az Aldiba, Tescóba, Auchanba (Pénzcentrum)
A tavaszi felmelegedés beköszöntével most már nyugodtan el lehet kezdeni csinosítgatni a balkont virágokkal vagy akár összehívni a családot, barátokat egy kis kerti sütögetéshez. Az ehhez szükséges kellékek nagyrészét pedig a hétvégi...
ápr. 5
12:03
Szijjártó Péter: a magyar export teljesítménye évről-évre rekordokat dönt (AQUA)
Tovább kell javítani, meg kell erősíteni a kis és középvállalkozások (kkv-k) közvetlen és közvetett exportját ahhoz, hogy a magyar kivitel kiemelkedő teljesítményét, dinamikáját fenn lehessen tartani.
ápr. 5
12:03
Vérzik a szívünk: elkelt a Star Trek legsármosabb pasija, és nem akárkivel randizik! (Joy)
Eggyel kevesebb a szingli pasi Hollywoodban...
ápr. 5
12:05
Befejezte, ennyi volt! Súlyos sérülése után úgy döntött, hogy kilép az RTL sztárja (Blikk)
Nyomós az ok!
ápr. 5
12:05
Orbán: Soros emberei be fognak ülni a kormányba (Gondola)
Csak egy egységes, döntésképes kormány tud majd ellenállni Brüsszel nyomásának. Ilyen kormányt ma csak a nemzeti oldal képes alakítani.
ápr. 5
12:09
Félmilliárdos ingatlant vásárolt Farkas Flórián sofőrje (HírTV)
Azt nem tudni, hogy mihez kezd a 7400 négyzetméteres ingatlannal.
ápr. 5
12:15
Az Európai Bizottság október 3-ig közli álláspontját a kisebbségvédelmi kezdeményezésről (USAracing)
A következő három hónapban a nemzeti hatóságok ellenőrzik az aláírásokat, amelyek ezután az Európai Bizottság elé kerülnek – mondta Vincze Lóránt.

Keresés