2018. április 5. csütörtök

ápr. 5
9:07
Vegyes forintmozgás kora reggel (Gondola)
Vegyesen mozgott a forint szerda este óta a főbb devizákhoz képest csütörtök kora reggelig a bankközi piacon
ápr. 5
9:08
Kelemen Anna nem szégyenlős, kirakja mindenét, ha kell, de egy tabu nála isvan – Elmondta, mi az (Blikk)
Kelemen Anna a része azon ismert emberek csoportjának, akik – valamiféle netes véleményvezérként – jelentős számú követőt tudnak maguk mögött a közösségi oldalakon.
ápr. 5
9:09
450 új munkahely Túrkevén (Adózóna)
Négyszázötven új munkahelyet teremt az indiai tulajdonú Samvardhana Motherson Group (SMG) autóipari beszállító cégcsoport Túrkevén – mondta a földművelésügyi miniszter szerdán a Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban, a cégcsoport túrkevei üzeménél.
ápr. 5
9:09
Még két napig lehet mozgóurnát kérni (Gondola)
Még két napig, péntek 16 óráig kérhet mozgóurnát a helyi jegyzőtől a mozgásában egészségi állapota, fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt gátolt választópolgár
ápr. 5
9:09
Beperelték az orvost, aki saját spermájával termékenyítette meg páciensét (444.hu)
Akkor bukott le, amikor a lombikprogramban született nő 36 éves korában elvégeztettett egy DNS-vizsgálatot.
ápr. 5
9:09
Aggasztó hírek, ezt mondta az orvos a nagybeteg színésznőnek (Ripost)
Bár a sorozatsztár tünetmentes, az eredmények okot adnak rá, hogy tartson a kór kiújulásától.
ápr. 5
9:09
Igazi masszázs a hátnak! 5 fájdalomcsillapító és erősítő gyakorlat (Femcafe)
Ha kipróbálod őket, nem fogod érteni, hogy élhettél eddig nélkülük.
ápr. 5
9:09
Jelentős átalakulás az európai gázpiacon, ezek a cégek lehetnek a nyertesek (NRGreport)
Földrengésveszély miatt lezárják Európa egyik legnagyobb földgázlelőhelyét, közben elindult a verseny a kontinens gázellátásának biztosításáért. Új versenyzők is a piacra lépnek – Pletser Tamás gázipari elemzése.
ápr. 5
9:10
Máris megvan a Korda-vagyon örököse? (Blikk)
A Korda házaspár egyáltalán nem akar nyugdíjba menni, sőt, tele vannak tervekkel! Megállás nélkül dolgoznak, nagyon sok a fellépésük, közben pedig a Villa Korda ügyeit is intézik, amelyben az egyik rokonuk van a segítségükre.
ápr. 5
9:11
Még két napig lehet átjelentkezést kérni (Gondola)
Még két napig, pénteken 16 óráig lehet jelezni a választópolgár lakóhelye szerinti település jegyzőjénél, ha valaki az országgyűlési választás napján nem a lakóhelyén, hanem egy másik magyarországi településen szeretne szavazni
ápr. 5
9:15
Orbán fogorvosával is megismerkedik az OLAF (Alternatív Energia)
ápr. 5
9:15
Felpattantak a tőzsdék (Portfolio)
Nagy eséssel indult a kereskedés a tengerentúlon, miután az amerikai importvámokra válaszul Kína hasonló mértékű, amerikai termékekre kivetett importvámokat jelentett be szerdán. A nap második felében azonban javult a hangulat, miután...
ápr. 5
9:15
Épphogy csak nőttek a német ipari megrendelések (vg.hu)
A vártnál szerényebben bővültek a német ipari megrendelések februárban havi és éves összevetésben.
ápr. 5
9:17
Jól indulhat ma az európai tőzsde (vg.hu)
Elemzők szerint a befektetők bizakodóbbá váltak, miután kínai és amerikai részről egyaránt olyan kijelentések hangzottak el, hogy készek a tárgyalásokra kereskedelmi kérdésekben.
ápr. 5
9:19
Erősödhet a magyar piac (vg.hu)
Enyhe emelkedésre számítanak piaci szakértők a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön.
ápr. 5
9:21
A YouTube-on akart bosszút állni a cég központjában lövöldöző nő (Menedzsment Fórum)
A videomegosztó korhatárossá tette néhány felvételét, az elkövető így elesett a reklámbevételektől - feltehetőleg ezért rántott fegyvert. Korábban még magánéleti válsággal magyarázták a tettét.
ápr. 5
9:21
Erre a 3 csillagjegyre elképesztő szerencse vár. Pénz, karrier, pihenés, minden vágyuk teljesül (Blikk)
Vajon neked mit tartogat?
ápr. 5
9:21
Taxival ment meglopni egy idős asszonyt Attila (Blikk)
– Vádemelést javasol a rendőrség azzal a férfival szemben, aki közel félmillió forintot és arany ékszereket csalt ki két idős asszonytól.
ápr. 5
9:21
Stollár nagy skalpja (Infostart)
Stollár Fanny legyőzte a hatodik helyen kiemelt brit Johanna Kontát az egyesült államokbeli Charlestonban zajló 735 ezer dollár (186 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztorna második fordulójában, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe.
ápr. 5
9:21
Bosszúvágy vezérelte a YouTube-nál lövöldöző nőt (Gondola)
Az amerikai sajtó - rendőrségi közlésekre hivatkozva - részleteket hozott nyilvánosságra szerdán a YouTube videómegosztó kaliforniai székházánál lövöldöző nőről, és azt is tudni vélte, hogy indítéka nem magánéleti volt, hanem a cégen akart bosszút állni
ápr. 5
9:21
Többet vásároltunk februárban (vg.hu)
A kiskereskedelmi üzletek forgalma 6,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit februárban – írja első becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
ápr. 5
9:21
Jól keres Farkas Flórián sofőrje (HírTV)
A Romnet.hu azt írja: a férfi egy állami árverésen 509 millió forintért vehette meg a Tündérhegyi pszichiátria egykori épületét.
ápr. 5
9:23
Ezek a cégek biztosan vesztenek a kereskedelmi háborúban (Menedzsment Fórum)
Trump ugyan azt állította, hogy a kereskedelmi háborút könnyű lesz megnyerni, de egyelőre az derült csak ki, melyik amerikai vállalatok veszítenek rajta.
ápr. 5
9:23
Felhős idő várható csütörtökön (Gondola)
Figyelmeztető előrejelzés nincs érvényben. Csütörtökön délután elszórtan (nagyobb valószínűséggel a középső országrészben vagy az Alföld térségében) kialakulhatnak zivatarok, amelyek környezetében jégdara és erős vagy viharos (55-70 km/h) szél illetve kis valószínűséggel jégeső (1 cm alatti átmérővel) is hullhat
ápr. 5
9:25
Timmermans: az iszlámnak Európában kell maradnia (Gondola)
Az iszlám része a múltunknak, része a jelenünknek és része lesz Európa jövőjének is – erről beszélt az Európai Bizottság első számú alelnöke egy múlt heti tanácskozáson
ápr. 5
9:27
Washington fegyvereket ad el több európai szövetségesének (ATV)
Az amerikai kormány jóváhagyott szerdán 4,7 milliárd dollár értékű fegyvereladást több európai szövetségesének, köztük Szlovákiának, amely 15 darab F-16-os harci repülőgépet vásárol, ha a pozsonyi kormány úgy dönt, hogy F-16-osokkal korszerűsíti flottáját, nem pedig a svéd JAS-39-esekkel.
ápr. 5
9:27
A magas részvétel csökkenti a kisebb pártok esélyeit (Gondola)
Ha a mostani választáson a részvétel magasabb lenne, mint a 2014-esen, az komoly próbatételt jelentene a kisebb pártoknak - mondta Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet vezető elemzője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán
ápr. 5
9:27
Már most rengeteg a vérszívó! Így távolítsd el profin a kullancsot (Ripost)
Legjobb persze azonnal orvoshoz fordulni, ha kullancsot találsz magadon. De ez nem mindig megoldható. Ha a szükség úgy hozza, neked magadnak kell megszabadulnod minél előbb a vérszívótól.
ápr. 5
9:33
Pörgött a kiskereskedelem februárban (Infostart)
A kiskereskedelmi üzletek forgalma februárban a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 6,5 százalékkal haladta meg a tavaly februárit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétett első becslése szerint.
ápr. 5
9:33
Gyakorlatilag az összes Facebook-felhasználó adataihoz hozzáférhettek (Portfolio)
A korábban becsült 50 millió helyett 87 millió felhasználó adataihoz férhetett hozzá a Cambridge Analytica - ismerte el a Facebook. Mark Zuckerberg hozzátette, hogy a 2 milliárd felhasználó többségének publikus adataihoz hozzájuthattak...
ápr. 5
9:33
Ne dőlj be a rossz hírek terjesztőinek! - Egymondatos horoszkóp - Április 5. (Glamour)
Mi vár rád ma?
ápr. 5
9:39
Indul a jégcsarnok-fejlesztési program (Menedzsment Fórum)
Eddig csak annyit lehetett tudni, hogy a téli olimpiai siker után minden megyei jogú városba jégcsarnokot szeretnének építeni. A kezdeti lépésekre most adott a kormány 80 millió forintot.
ápr. 5
9:39
Kitálalt Szabó Zsófi édesanyja! Ilyen anya valójában a lánya (Blikk)
Mendel érkezése hozta helyre a kapcsolatukat.
ápr. 5
9:39
Óriásmolinón üzentek az Együtt aktivistái (Blikk)
Szerdán reggel néhány percre lezárták a Lánchidat az Együtt aktivistáinak óriásmolinója miatt.
ápr. 5
9:39
Felpattantak a tőzsdék (Portfolio)
Nagy eséssel indult a kereskedés a tengerentúlon, miután az amerikai importvámokra válaszul Kína hasonló mértékű, amerikai termékekre kivetett importvámokat jelentett be szerdán. A nap második felében azonban javult a hangulat, miután...
ápr. 5
9:41
Februárban sem hagytuk lazsálni a pénztárosokat (Menedzsment Fórum)
6,5 százalékkal bővült a kiskereskedelem az év második hónapjában.
ápr. 5
9:41
Bírósághoz fordult, nem hajt fejet exe akarata előtt Hódi Pamela (Blikk)
Ezért tette.
ápr. 5
9:43
Kitálalt a magyar híresség Nádai Anikóról: ezt gondolja róla valójában (Blikk)
Sokan egyetértenek vele!
ápr. 5
9:45
Shanklytől Kloppig az Anfield Road csodái (Infostart)
A Liverpool szerda este szenzációs első félidőbeli támadójátékkal és hatékony második félidőbeli védekezéssel 3-0-ra legyőzte a Manchester Cityt a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A „vörösök” hívei énekelték a szinte klubhimnusznak számító You'll Never Walk Alone-t – miközben ez a mérkőzés is részese lett a híres anfieldi európai kupaest
ápr. 5
9:45
Még barátai sem tudtak róla! Titokban nősült meg a magyar zenész (Blikk)
„A nászéjszaka elmaradt, és nászútra sem megyünk.”
ápr. 5
9:45
A sarlósejtes vérszegénység (WebBeteg)
A sarlósejtes anémia a vérszegénység egyik öröklődő típusa. A betegség háttere egy kóros öröklődő pontmutáció, mely a 11-es kromoszómán alakul ki. Az öröklődő hemoglobinopátiák közül, ahol kóros a hemoglobin molekula, ez a leggyakoribb kórkép. Elsősorban a mediterrán és afrikai vidékeken fordul elő nagy számban, de hazánkban is találkozhatunk vele.
ápr. 5
9:45
Meglophatták az ügyfeleket két nagy bitcoinos tőzsdén (Portfolio)
Két dél-koreai kriptotőzsde négy vezetőjét hallgatják ki egy több milliárd won-os sikkasztási ügyben - számolt be a Reuters. A blockchain pénzügyi, nagyvállalati felhasználásáról is szó lesz a Portfolio május 15-ei Financial IT and...
ápr. 5
9:45
Régi nevén születik újjá a GE Lighting (AQUA)
Fejlesztésekkel teli évek állnak a Tungsram előtt. A magyar gyökerű vállalat megerősítené külföldi jelenlétét, itthon pedig innovációs központot hozna létre.
ápr. 5
9:45
Emelkedett a Brent ára, emelkednek a piacok is (NRGreport)
Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 32 centtel, 0,47 százalékkal, 68,34 dollárra emelkedett.
ápr. 5
9:47
Rengeteget veszekedik a Barátok közt két sztárja. De ez van köztük valójában (Blikk)
Kiderült, milyen a kapcsolatuk.
ápr. 5
9:47
A hidegháború küszöbén: Putyin oligarcháit támadja az újabb amerikai szankciós kör (Portfolio)
Akár már ma Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közelálló oligarchákra és az orosz kormány tagjaira is újabb szankciókat jelenthet be az Egyesült Államok kormánya és ez minden eddiginél agresszívebb lépés lenne az orosz üzleti elit ellen...
ápr. 5
9:48
Felborult egy kisbusz az M3-ason, sérültek (Alternatív Energia)
A fél útpályát lezárták.
ápr. 5
9:48
Elképesztő balhé előzte meg a BL-mérkőzést - videó (Sport365)
A Liverpool-szurkolók nem bírtak magukkal.
ápr. 5
9:48
Jól kezdett a BUX (vg.hu)
Erősödött a Budapesti Értéktőzsde legfontosabb részvényindexe a csütörtöki nyitásra.
ápr. 5
9:50
Trump a mexikói határhoz küldte a Nemzeti Gárdát (Alternatív Energia)
"Amíg nincs meg a fal, és nem megfelelő a biztonság, katonákkal védjük meg határainkat".

Keresés