2018. augusztus 8. szerda

aug. 8
8:42
A felnőttképzésben már készülnek az őszi rohamra (ProfitLine)
A hazai oktatási piacon az ősz a legmozgalmasabb időszak. A nyári vakáció meghozza a tanulási kedvet a harminc és negyven esztendő feletti felnőttek körében is. Közülük évről-évre több ezren jelentkeznek, hogy új szakmát tanuljanak – derül ki a két vezető budapesti oktatóközpont, a Focus és a Ruander friss elemezéséből, ami rámutat arra is, hogy a
aug. 8
8:42
Egy indonéziai sámán 15 éven keresztül tartott fogva egy lányt (444.hu)
Azzal kényszerítette szexre, hogy azt mondta, megszállta őt egy kisfiú szelleme, és a fiú akar együtt lenni a lánnyal.
aug. 8
8:42
Itt vannak az első hivatalos fotók az új 3-as BMW-ről! (Autónavigátor)
Gyártás közeli állapotban jár az új 3-as BMW, a G20 kódjelű modellt pedig páran már vezethették is, a BMW pedig kiadta az első pár hivatalos fotót az új autóról.
aug. 8
8:42
14 előtte-utána fotó, ami megmutatja mennyit számít egy jó smink (Femcafe)
A legtöbb nőt fel sem ismerni.
aug. 8
8:42
Kereki Gergő: A volt amerikai nagykövetnek fogalma sincs az EU-ról (Tiszta Jövő)
Épp az Orbán-kormányt ekézte Eleni Kounalakis, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete, amikor egy mondattal sikerült bizonyítania, hogy nem ismeri sem az európai uniós intézményeket, sem az Európa Tanácsot.
aug. 8
8:42
Ijesztő videó mutatja meg, mi történik egy kutyával, ha a forró autóban hagyják (SzMo)
Még a csokiból készült állatok is jobban bírják a hőséget, mint a valódi élőlények.
aug. 8
8:48
Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsa a medencében – sport a tévében (Infostart)
Folytatódnak az Európa-bajnokságok Glasgow-ban és Berlinben.
aug. 8
8:48
Hogyan akadályozzuk meg a macskát abban, hogy a virágágyásokban vagy a kertben végezze el a dolgát? (Édenkert)
A gyönyörű virágágyások a tavaszi és nyári időszak látványosságai. Viszont, ha a szomszéd macskáját nem tudod arra rászoktatni, hogy ne a kertedben végezze el szükségét, akkor bizony veszít a vonzerejéből... Mit tehetsz ellene?
aug. 8
8:48
760 ezer gyémánt adatait vitték fel egy blockchainrendszerbe (Portfolio)
760 ezer gyémánt adatait töltötte fel a kínai ZsongAn biztosító egy blockchain-alapú rendszerbe - számol be a Coindesk. A hongkongi tőzsdén kereskedett biztosító kedden indította el a Diamsledger nevű drágakő-követő alkalmazását...
aug. 8
8:48
BL-siker után ajánlott valamit a Vidi-edző a kritizálóknak (Sport365)
Marko Nikolics értékelte a Malmö elleni sikert.
aug. 8
8:48
Az év kenyerét is megkóstolhatja a Magyar Ízek Utcájában (BorsOnline)
Idén háromnapos ünnep lesz augusztus 20. A Magyar Ízek Utcája augusztus 18–19–20-án várja a vendégeket. Itt kóstolhatják meg az év kenyereit, valamint az év tortáit: a Komáromi kisleányt és a cukormentes Három kívánságot.
aug. 8
8:51
Most jelentették be, nagy változás az NB I-ben (Ripost)
A BL fontosabb, mint a hazai bajnokság.
aug. 8
8:51
Horváth Tamás bevallotta, termékeny volt a családi nyaralás (Ripost)
Az énekes elárulta, miért szeret romantikus nyaralásra utazni a feleségével...
aug. 8
8:51
Őrjöng az internet népe, így mentegetőzik a város teliszemetelője (Ripost)
Mindenkit felháborított, hogy szombat este elképesztő szemét és mocsok öntötte el a Szabadság hidat, miután egy Facebookon szervezett program, az Egy üveg borral a Szabadság hídon szervezője, Mándi Ferenc több ezer embert csődített oda. Más rendezvényszervezőknek kemény feltételeknek kell megfelelniük, a takarítástól a mentők biztosításáig. Itt a s
aug. 8
8:54
Alstom: már öt gyanúsítottat hallgattak ki (vg.hu)
Az Alstom-ügyben eddig öt személyt hallgatott ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség.
aug. 8
8:56
Kevesebb hajóbaleset történt (vg.hu)
A tájfunok Ázsiában és a hurrikánok az Egyesült Államokban több mint húsz hajó vesztét okozták.
aug. 8
9:00
Még jönnek változások a lakáspiacon (Infostart)
A lakásvásárlásra, építésre vonatkozó lakossági kilátások 2008 elején voltak utoljára olyan derűlátóak, mint most, ugyanis azok körében, akik a következő egy évben biztosan elindítanak egy vásárlási vagy építési tranzakciót 25 százalékpontos, a valószínű szándékúak körében pedig 43 százalékpontos növekedés következett be az előző negyedévhez képest
aug. 8
9:00
Megtorpanhat az európai tőzsdék emelkedése (Portfolio)
Emelkedéssel zárult a hét második napja a tengerentúli tőzsdéken, míg az S&P500 csupán néhány maradt el a januári történelmi csúcsától, az amerikai részvényindexek végül 0,3-0,5 százalékos emelkedéssel fejezték be a hét második...
aug. 8
9:00
Ellopták egy olasz focicsapat kisbuszát, két nap alatt megtalálták a magyar rendőrök (BorsOnline)
A Csongrád megyei rendőrök találták meg azt a mikrobuszt, amelyet még június végén loptak el egy olasz kisváros focicsapatától. A focisták most eljöttek Kiszomborra, és megköszönték a rendőrök segítségét – számolt be róla a Délmagyar. Egy átlagos történet lenne, hogy magyar rendőrök fognak lopott kocsit a határon, de a Romans d'Isonzó-i focicsapat
aug. 8
9:00
Biztonsági őr volt az őrült rajongó, aki meg akarta ölni Pásztor Annát (SzMo)
Több részletre is fény derült a letartóztatott férfival kapcsolatban.
aug. 8
9:02
Durván beszólt a Goldman volt elnöke a Facebooknak (Portfolio)
A legnagyobb olasz bank, az UniCredit március óta nem hirdet a Facebookon, ugyanis kiverte náluk a biztosítékot Cambridge Analytica botrány - írja a Wall Street Journal. Gary Cohn, a Goldman Sachs elnöke szerint a bankok 2008-ban felelősségteljesebben...
aug. 8
9:02
Jöhetnek a kívánságok - hétvégén csillaghullás lesz! (BorsOnline)
Nincs még hétvégi programja? Akkor ne is tervezzen semmit, mert most kerülünk bele a meteorraj csúcspontjába, ezért mindenképp megéri az éjszakai eget kémlelni, hátha teljesülnek a kívánságaink. Népi nevén Szent Lőrinc könnyeit augusztus 11. és13. között várhatjuk, de az éles szeműek már július végétől is találkozhattak a fénycsóvákkal. Jó hír, hog
aug. 8
9:03
Nem titkolhatja már: Totál megváltozott az alakja a nyaralás alatt Liptai Claudiának (Blikk)
De, mit történt az üdülés alatt?
aug. 8
9:04
Hamarosan újabb 5 kórházról mond ítéletet az ÁSZ (Portfolio)
Az Állami Számvevőszék folytatja az egészségügyi szervezetek - kórházak és szakrendelő gazdasági társaságok - ellenőrzését. Ennek keretében kedden lezárult három szakrendelő ellenőrzése és jelenleg is folyamatban van a szekszárdi...
aug. 8
9:06
Magasról tesznek a cégek az online számlázásra (Menedzsment Fórum)
Több olyan nagyobb, külföldi cégcsoport van, amely még mindig nem továbbítja a számlázási adatokat a NAV-nak, holott ezzel számlánként félmillió forintos bírságot kockáztatnak.
aug. 8
9:06
Mészáros Lőrincék most Aldit vettek (Privátbankár)
Olyan ingatlanokat vett meg az Appeninn, amelyekben Aldi áruházak működnek majd - az egyiket az Aldi építi, kettőt pedig az Appeninn épít az Aldinak.
aug. 8
9:06
Keményen beszólt a Goldman volt elnöke a Facebooknak (Portfolio)
A legnagyobb olasz bank, az UniCredit március óta nem hirdet a Facebookon, ugyanis kiverte náluk a biztosítékot Cambridge Analytica botrány - írja a Wall Street Journal. Gary Cohn, a Goldman Sachs elnöke szerint a bankok 2008-ban felelősségteljesebben...
aug. 8
9:06
Több ezer nő vonul az argentin szenátus elé, hogy tegye legálissá az abortuszt (444.hu)
Nagy vita van a javaslat körül, még Ferenc pápa is megszólalt.
aug. 8
9:06
Minden eddiginél több kérdőjellel indul a hét végén a Premier League (444.hu)
Egyedül a győztes kiléte valószínű: Pep Guardiola címet véd majd a Manchester City-vel. A szezon többi fontos kérdése azonban jóformán megtippelhetetlen. Mi azért megpróbáltuk.
aug. 8
9:06
Magyar Liberális Párt: Ezért maradt tétlen a jegybank a forintgyengüléskor? (Igényesférfi.hu)
A sikerpropagandával ellentétben, 2010 óta egy felelőtlen gazdaságstratégiai tervezésnek és egy rossz fiskálispolitikának vagyunk szemtanúi.
aug. 8
9:06
Constantinovits Milán: És mi újság a baloldali sajtóetikával? (Tiszta Jövő)
A rendszerváltás óta kritizálják balról a jobboldali médiát. De vajon a baloldal makulátlan etikával működtette eddig a médianyilvánosságot?
aug. 8
9:08
Hivatalos: még jobban bünteti Kína kereskedelmét az USA (Menedzsment Fórum)
Washington megerősítette, hogy bevezeti a 25 százalékos tarifákat további kínai árucikkekre.
aug. 8
9:08
Aldi áruházakkal bővíti kiskereskedelmi portfólióját az Appeninn (Portfolio)
Az Appeninn szerdán bejelentette, hogy 513 millió forintért megvásárolt Miskolcon egy kereskedelmi fejlesztésre alkalmas ingatlant, mindemellett szerződést kötött további két ingatlanra Egerben és Biatorbágyon, a három ingatlannal kapcsolatban...
aug. 8
9:10
Százmilliókat spóroltak Trumpék a bankoknak, mégis ezreket rúgtak ki (Portfolio)
Átlagosan 388 millió dollárt takarítottak meg csak az idei évben az amerikai bankok a republikánusok adócsökkentésének köszönhetően, a hitelezés ütemében és az alkalmazottak számában viszont mégis visszaesés figyelhető meg - írja...
aug. 8
9:12
Megtorpanhat az európai tőzsdék emelkedése (Portfolio)
Emelkedéssel zárult a hét második napja a tengerentúli tőzsdéken, míg az S&P500 csupán néhány maradt el a januári történelmi csúcsától, az amerikai részvényindexek végül 0,3-0,5 százalékos emelkedéssel fejezték be a hét második...
aug. 8
9:12
Lázadnak a brókerek: egy új amerikai terv megvágná a jutalékokat (Portfolio)
Az amerikai értékpapír-piaci felügyelet terve szerint megvágnák a brókeri jutalékokat és ösztönzőket, vagy legalábbis jelentősen korlátoznák annak érdekében, hogy azok ne a saját, hanem az ügyfeleik érdekeit szolgálják. Csakhogy...
aug. 8
9:12
A nők nagyobb eséllyel túlélik a szívrohamot, ha a kezelőorvosuk nő (ATV)
A szívrohammal kórházba kerülő nőknek nagyobb esélye van a túlélésre, ha kezelőorvosuk nő - derül ki egy amerikai tanulmányból.
aug. 8
9:12
Agent Ungur: Csáktornyától Fiuméig – Kárpát körút IV. (Könyves Magazin)
Az út, a táj, amit szinte minden magyar ismer, amikor engedelmeskedünk a magyarság tengerérzésének. Kárpát körutunk újabb fejezetében elindulunk a tenger felé: útközben megnézzük Csáktornyát, a barokk Varasdot és a kisvárosból lett nagyvárosi Zágrábot.
aug. 8
9:12
Két tinilány szerenádozott egy lónak, aki táncra perdült – videón a kacagtató produkció (SzMo)
Nem viccelünk, ez a ló tényleg bugizik! Mutatjuk a felvételt.
aug. 8
9:14
Megjött a várt inflációs adat! (Portfolio)
Júliusban éves alapon 3,4%-kal emelkedtek a fogyasztói árak - derült ki a KSH ma közzétett adataiból. A Portfolio által megkérdezett szakértők 3,3%-os, a Magyar Nemzeti Bank 3,4%-os éves árindexet várt, így az adat az elemzői várakozásokhoz...
aug. 8
9:15
Újabb fejlemények az Alstom-ügyben (Infostart)
A 4-es metró szerződéseivel összefüggésben folytatott nyomozásnak még nincs, az Alstom-kocsik beszerzése kapcsán folyt büntetőeljárásnak viszont már öt gyanúsítottja van.
aug. 8
9:18
168 óra: Az eredeti ár hússzorosából készült el a kisvárdai stadion (ATV)
A volt nemzeti fejlesztési miniszter, Seszták Miklós tulajdonában lévő klub stadionját eredetileg 120 millió forintból építették volna fel.
aug. 8
9:18
Ősszel megegyezhet az LMP, a Jobbik és a Momentum (HírTV)
A Momentummal is kiegészülhet a Jobbik és az LMP esetleges együttműködése.
aug. 8
9:18
Varga Izabellát néha őrületbe kergetik a rajongói (Femcafe)
Elég sok kínos szituációkba került a múltban a színésznő.
aug. 8
9:21
Karácsonynak gondolta a Malmö edzője a Vidi elleni BL-meccset (Sport365)
Csak ez lehetett az oka, hogy ajándékozásról beszélt.
aug. 8
9:24
Aldikat nyit Mészáros Lőrinc (Menedzsment Fórum)
A felcsúti mágnás Appeninn Holdingja Miskolcon, Egerben és Biatorbágyon szerzett újabb ingatlant, ezeket adják majd bérbe a kereskedelmi láncnak.
aug. 8
9:24
Paksi Atomerőmű: tovább csökkent a termelés a hőség miatt (Portfolio)
Kedd éjféltől 1746 MW-ra csökkent a Paksi Atomerőmű termelése a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. adatai szerint. Ez egy nap alatt közel 40 MW-os csökkenést jelent a paksi termelésben, amit a Duna vízhőmérsékletének...
aug. 8
9:24
Tombol a hőség - Sziesztát akarnak a buszvezetők (BorsOnline)
Különös kezdeményezéssel, a közlekedési szieszta ötletével állt elő az egyik szakszervezet. Az intézkedés csak hőségriadó esetén lépne életbe, és csak járatritkítást jelentene.
aug. 8
9:27
Nagy volt a mozgás a cégvilágban (vg.hu)
Mint ahogy az elmúlt években folyamatosan, 2018 második negyedévében is nagy volumenben zajlottak az alapítások és törlések a cégvilágban.
aug. 8
9:29
Aldi áruházakkal bővíti portfólióját az Appeninn (vg.hu)
Az Appeninn Holding bejelentette, hogy 513 millió forintos vételáron megvásárolt Miskolcon egy kereskedelmi fejlesztésre alkalmas ingatlant.

Keresés