2018. augusztus 8. szerda

aug. 8
12:30
Folytatódik a tanuszoda- és tornaterem-fejlesztés (hirado.hu)
26 településen tanuszoda, 20 településen tornaterem és 8 teljesen új iskola épül.
aug. 8
12:30
Az Operaház hajótörése a Szigeten (autopro)
A nagy primadonnashow című új produkcióval augusztus 10. és 14. között mindennap 18 órától találkozhat a közönség a Magyar Zene Háza Klasszikus, Opera és Jazz Színpadon.
aug. 8
12:30
Nem Magyarországon lesz a legdrágább az áram (NRGreport)
Lengyelországban a következő évtized a drága energiáról szól majd - jósolják szakértők, mert még mindig főként szénerőművekkel termelik az elektromos energiát.
aug. 8
12:33
Szájer József: ki kell lépni az olyan keretekből, amik az agyunkat uralták (Infostart)
A Fidesz európai parlamenti képviselője az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a migráció kapcsán meg lehet mutatni a cselekvőképességet, illetve hogy "rákaptunk az ízére" a közép-európai együttműködésnek.
aug. 8
12:36
A dráguló üzemanyagok emelik az inflációt (Menedzsment Fórum)
Az elemzők szerint a gyengülő forint sem hatott rá, csak a benzin és a gázolaj árgörbéje.
aug. 8
12:36
Brüsszel fellép azokkal a tagállamokkal szemben, akik állampolgársággal kereskednek (ATV)
Az egyik uniós biztos elmondta, hogy az Európai Bizottságban aggódnak amiatt, hogy egyes országok uniós állampolgárságot adnak unión kívülieknek befektetésért cserébe.
aug. 8
12:36
Különleges hibrid állat született Budapesten (Infostart)
A Magyar Nemzeti Cirkusz új jövevénye egy igazi szenzáció. Zebrát vártak, de egy foltos-csíkos hibrid szamár-zebra született.
aug. 8
12:36
Napi cukiság: nagyon ritka kölyök született a Nemzeti Cirkuszban (Femcafe)
Elolvadunk.
aug. 8
12:36
Német lap: Visszahív több mint kétszázezer autót a BMW (Képmás)
Több mint kétszázezer autót kell visszahívjon a BMW Európából – írta szerdán a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
aug. 8
12:36
Charles Gati: A számok számítanak (Tiszta Jövő)
Könnyű megmagyarázni a menekültek és a bevándorlók múltbeli sikerét Amerikában.
aug. 8
12:36
Ausztrália: tovább pusztít a szárazság (Könyves Magazin)
A szárazság mértéke 100 százalékos Új-Dél-Walesben.
aug. 8
12:38
Megduplázza a hazai szállodák forgalmát augusztus 20. (Menedzsment Fórum)
Itthon Siófok a legnépszerűbb célpont, külföldön Krakkó.
aug. 8
12:42
Óriási átverésre figyelmeztetnek: kamu e-mailekkel húzzák le a dohányosokat (Blikk)
Csalási kísérletre figyelmeztet az Országos Dohányboltellátó Kft.: a cég nevében hamis e-mail címről valótlan tartalmú tájékoztatót küldtek ismeretlenek. A cég jogi lépést tesz az ügy miatt.
aug. 8
12:42
A Jobbik előre szólt, hogy másnap arról fog írni a kormánymédia, hogy titokban Gyurcsányékkal tárgyalnak, és így is lett (444.hu)
„A Jobbik több polgármester-jelölttel kíván találkozni, hogy programjukat meghallgassa, de szívesen várjuk a Fidesz jelöltjét is, bár program hiányában ő nyilván nem fog eljönni” – írták, súlytalannak nevezve a történetet.
aug. 8
12:42
Minden rekordot megdönthet az idei Sziget (hirado.hu)
A szerdán kezdődő Sziget fesztiválra a várakozások szerint az utóbbi évek talán legerősebb zenei programja várja a látogatókat az Óbudai szigetre. Idén minden rekord megdőlhet, akár félmillióan szórakozhatnak majd a következő egy hétben.
aug. 8
12:42
Nem kell már a Toyotának az Isuzu (Autónavigátor)
Korábban a Toyota még be is vásárolta magát az Isuzuba, hogy közösen fejlesszenek és gyártsanak dízelmotorokat. Mivel azonban a Toyota utóbbiakról már lemondott, így most az Isuzuról is.
aug. 8
12:42
Nemcsak a hőség, de a forgalom is nehézségeket okoz a Szigeten (HírTV)
Rengeteg változást okoz a Sziget Fesztivál az Óbudai sziget környékén.
aug. 8
12:42
Ezért utálta meg minden férfi Jamie Olivert (BorsOnline)
Azt hiszem, azt összes férfi utált engem – jelentette ki Jamie Oliver. A tévés sztárszakács az 1990-es évek végén robbant a köztudatba A pucér szakács című műsorával. Bár ez indította el a világhírnév felé, tudja, hogy sok ellenséget is szerzett vele. – Szerencsétlen férfiak hazamentek a munkából, 10-12 óra gürizés után, fájó lábbal. A feleségei
aug. 8
12:42
Így még nem láttuk: smink és retus nélkül pózol Beyoncé a divatmagazin címlapján (SzMo)
Megtanulta elfogadni magát.
aug. 8
12:45
Így jelentenek a magyarok (vg.hu)
Közel 80 ezer lakossági kárbejelentés érkezett az idei év első felében a Generali Biztosítóhoz, de a nyári hónapokban további jelentős mértékű növekedésére számít a társaság.
aug. 8
12:48
Napi háromszáz rendőrt vezényelnek ki a Szigetre (ATV)
Naponta mintegy háromszáz rendőr biztosítja a szerdán megkezdődött Sziget fesztivált, amelyen a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) idén először bűnmegelőzési és pihenőpontot is nyitott.
aug. 8
12:48
Az Android esete Mátyás király eszes lányával (hirado.hu)
Mint tudjuk, Mátyás azt kérte a lánytól, hogy öltözzön fel is, meg nem is, hozzon is ajándékot, meg ne is.
aug. 8
12:48
Mi legyen a székelyföldi medvékkel? (USAracing)
Bocsait elveszítő anyamedve támadt tusványosi táborozókra, múlt vasárnap pedig két személy is kórházba került a tusnádfürdői vasútállomás közelében egy medvével való találkozás után.
aug. 8
12:48
Szombaton avatják a Kisvárda új otthonát - képeken a gyönyörű stadion (m4sport.hu)
Lélegzetelállító felvételek az új stadionról.
aug. 8
12:48
Nem fogod elhinni, mivel lepte meg szerelmét Berki Krisztián (Femcafe)
Mazsiból nem gyakran törnek elő ilyen érzelmek.
aug. 8
12:54
Csak úgy száguld a Continental (Menedzsment Fórum)
A féléves számadatok szerint a cég gyorsabban növekedik, mint a vonatkozó piacai.
aug. 8
12:54
Kapcsolt vállalkozások bejelentési kötelezettsége pontról pontra (Adózóna)
A kapcsolt vállalkozásoknak rendkívüli bejelentési kötelezettségeik vannak az adózással összefüggésben, és a társasági adókötelezettséghez kapcsolódóan más tájékoztatási teendőkkel is számolniuk kell.
aug. 8
12:54
Rossz hír érkezett a Homeland: A belső ellenség című sorozat rajongóinak (hirado.hu)
A következő évad premierdátuma mellett egy elkeserítő információt is megosztottak a készítők.
aug. 8
12:54
A női orvosok növelik a szívinfarktusos női betegek túlélési esélyeit (hirado.hu)
A szívrohammal kórházba kerülő nőknek nagyobb esélye van a túlélésre, ha kezelőorvosuk nő.
aug. 8
12:54
Durvul a hőség: zöldre festik a füvet (Infostart)
A hőség miatt Hollandiában sok helyen kiszáradt, sárga lett a fű. A festés nem új ötlet, néhány éve több országban is alkalmazzák, Kaliforniában gyakran nyúlnak ehhez a megoldáshoz.
aug. 8
12:54
Rengetegen repültek júliusban (HírTV)
Minden eddiginél nagyobb utasforgalmat bonyolított a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér.
aug. 8
12:54
10 meglepő tény, amit nem tudtál a Balatonról – egészen mostanáig (Femcafe)
Elképesztő, hihetetlen titkok, érdekességek.
aug. 8
12:54
Felismered, hogy ki ez a híres nő a képen? - Megdöbbensz, ha rájössz! (Femcafe)
Hihetetlen, hogy ezen a képen Hollywood egyik legnagyobb sztárja van.
aug. 8
12:57
A legdrágább sorozatgyártású autó lesz a Bugatti Divo (Auto Pult)
A Bugatti már több ízelítőt is megosztott velünk az augusztus végén bemutatkozó, egyelőre még ködbe burkolózó újdonságáról, ami a Divo nevet viseli majd. Ezúttal új képeket nem láthatunk az autóról, de a márka vezetője, Stephen Winkelmann, a főtervező Achim Anscheidt, a Divo megjelenéséért felelős Frank Heyl és a Divo projektmenedzsere, Pierre Rommelfanger is elmondott néhány szót a…
aug. 8
12:59
Hivatalos: ezt tudja majd az Audi elektromos SUV-ja (galériával) (Auto Pult)
Az Audi nemrég jelentette be, hogy első teljesen elektromos crossovere, amit egyelőre csak e-tronként emlegetnek, szeptember 17-én mutatkozik majd be. A négykarikások ugyanakkor némi matricázással már a tavaszi Genfi Autószalonon is megmutatták nekünk az autót, és azóta is sok részletet árultak már el. Ezúttal egy teljes galériával karöltve – igaz, továbbra is csak matricázva láthatjuk rajta az…
aug. 8
13:00
Tényleg elgurult Elon Musk gyógyszere, vagy csak megviselte a tőzsde, mint Norbit? (Privátbankár)
Az utóbbi időben voltak különös megnyilvánulásai Elon Musknak, de most mintha teljesen elvesztette volna a kontrollt: egy kereskedés közbeni beszólással pár embert meggazdagított, miközben egy extrémnek mondható tervet körvonalazott, mindezt Twitter-beszólásokban, mint az amerikai elnök szokta, a tőzsde értesítése és a kereskedés felfüggesztése nél
aug. 8
13:03
Ezért ütik el a gazdik a saját kutyáikat (Ripost)
Furcsa következményei is vannak a brutális melegnek: rengeteg kutya és macska kerül azért állatorvoshoz, mert szokatlan helyet választ magának a hűsöléshez.
aug. 8
13:03
Micsoda botrány, sörösüveggel dobálták meg a magyar focistákat (Ripost)
A Malmö-szurkolók nehezen dolgozták fel a bekapott gólt. Bravúros döntetlent ért el a Vidi.
aug. 8
13:03
Tényleg okosóra, megmentette a tulajdonosa életét (Ripost)
Az óra figyelmeztette a férfit, hogy menjen orvoshoz. Ez a figyelmeztetés mentette meg az életét, ugyanis kiderült, hogy születése óta szívrendellenessége van.
aug. 8
13:06
Sztrájkolnak a Ryanair pilótái – több járat kieshet (Privátbankár)
Egyre több helyen van elege a Ryanair alkalmazottainak.
aug. 8
13:06
Túlélte a Force India (Infostart)
Elkelt a Magyar Nagydíj hétvégéje alatt csődeljárás alá helyezett istálló.
aug. 8
13:06
Miért lesz a focistáknak O-lába? (WebBeteg)
Sok focista ismert az O-lábáról. Egy tanulmány szerint a tehetséges focistáknál már 12 éves korban kifelé hajlik a térd. Ennek több oka is van.
aug. 8
13:06
Amerikai elismerés Magyarországnak (hirado.hu)
A magyarországi zsidó temetők felújítása érdekében tett magyar kormányzati erőfeszítéseket méltatja egy amerikai szervezet
aug. 8
13:06
Tíz év után is félelmet kelt a grúziai háború (USAracing)
Grúzia mellett több ország, köztük NATO-tagállamok is úgy vélik, az éppen tíz esztendeje, 2008. augusztus 7-én kirobbant fegyveres konfliktus csak előjáték volt Moszkva területszerzési ambícióihoz.
aug. 8
13:06
Villeneuve szerint kifizetődő lehet Ricciardo csapatváltása (m4sport.hu)
A Renault-t jó lehetőségnek látja, a Red Bull-Hondában viszont nem igazán hisz.
aug. 8
13:06
Ennek az új funkciónak minden Gmail felhasználó örülni fog (Femcafe)
Frissített a Google.
aug. 8
13:09
Kimentettek egy családot a Balatonból (Infostart)
A balatoni vízirendőrök egy háromtagú családnak segítettek partot érni.
aug. 8
13:12
Több mint 130 áldozata van a földrengésnek, és a szám még nőhet (HírTV)
A mentőalakulatok, gyakorlatilag versenyt futnak az idővel, hogy túlélőket találhassanak.
aug. 8
13:12
Egymillió bejelentésre számítanak: ezek a leggyakoribb káresetek nyáron (Pénzcentrum)
Már eddig is több tízezer kárbejelentés érkezett az egyik legnagyobb magyarbiztosítótársasághoz, és a nyári hónapokban további jelentős mértékű növekedésére lehet számítani. Ma már ugyanannyian használják az online csatornákat...
aug. 8
13:12
Balaton: a szállások megteltek, az éttermekbe asztalt kell foglalni (ATV)
Megteltek a strandok, a szállásadók és a vendéglátók is egyre elégedettebbek a nyári forgalommal a Balaton mellett. A hétvégén már sok helyen alig lehetett egy törölközőnyi helyet találni és a szakemberek szerint a szállodák, panziók és magánszálláshelyek is szinte telt házzal üzemeltek.

Keresés