New York – A WBC nehézsúlyú ökölvívó-világbajnoka, az amerikai Deontay Wilder (34) kijelentette, nagyon szívesen megcsillogtatná színészi képességeit a Creed 3. című filmben.
Egy korszerű mérőhajó, az uniós forrásból vásárolt és a héten szolgálatba állt Garda hivatott arra, hogy teljes egészében feltérképezze legnagyobb folyónk, a Duna medermélységét.
Egy bölcsődefelújítást végző kivitelező nevében kérték, hogy a korábbitól eltérő folyószámlára utalják a pénzt: így jogtalanul 18 millió forinthoz jutottak. A rendőrség nyomozást indított.
Két hónapja nevezte ki jószolgálati nagykövetté az UNICEF Magyarország, és a Jászai Mari-díjas színésznő e minőségében is szerepet vállal a Várkert Bazár adventi programsorozatában, amelyet ötödjére rendeznek meg.
Valaki úgy tudta meglovasítani az egyik győri múzeum arany éremgyűjteményét, hogy hamisakra cserélte ki, ráadásul a csalásra csak hónapokkal később jöttek rá.
Neheztel a Ferencvárosra Ivan Petrjak (25). Az ukrán légióst távozása után árulónak bélyegezték volt klubja szurkolói, miután a nyáron a rivális Mol Fehérvárhoz szerződött.
Szinte hihetetlen, de a Parlamentben a turisták több helyen fotózhatnak, mint az újságírók. Az október végi első őszi ülésnapon a tudósítók is csak találgatták, hogy merre mehetnek, ugyanis Kövér László házelnök a minden eddiginél szigorúbb szabályozást vezetett be.
A Google több millió, talán több tízmillió ember egészségügyi adataihoz jutott hozzá mindenki tudta nélkül. Az adatok felhasználása egyelőre még nem tisztázott – írja az Index a Wall Street Journal híre alapján.
Jogellenes, ha az egészségügyi központok nem adnak rögtön időpontot, hanem ehelyett mondanak egy időpontot az időpontkérésre is – közölte Kovácsy Zsombor az RTL Híradónak.
Többnapos rakétaháborúra készítik fel a lakosságot Izraelben, várhatóan szerdán sem nyílnak meg az iskolák az ország déli és központi részén – jelentette az izraeli média kedden.
Csehország 12 amerikai helikoptert vásárol, a tranzakció ára 12,6 milliárd korona (163,8 milliárd forint). A cseh védelmi tárca erről a döntéséről kedden tájékoztatta a kormányt - jelentette be a keddi kormányülés után Lubomír Metnar cseh védelmi miniszter.
A szociális ellátás területén dolgozók átlagkeresete Magyarországon (2010-2019); A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete, Ft/hó
Ha el akarjuk kerülni a klímakatasztrófát, akkor vissza kell szorítani a fosszilis erőművek működését, az atomenergiáról pedig nem mondhatunk le - mondta Áder János köztársasági elnök kedden, Pakson általános és középiskolásoknak tartott interaktív előadásán.
A legfrissebb adatok alapján elmondható, hogy eredményesek az építőipart támogató intézkedések. A kormány támogatja az építőipar fenntartható, modern technológián alapuló fejlődését, annak érdekében, hogy eleget tudjon tenni a növekvő megrendelői igényeknek - jelentette ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait értékelve Schand
Szerencsére a bőrönd nem kifejezetten fogyóeszköz, ennek ellenére nem árt, ha ebből is a leginkább környezettudatosat választjuk – főleg, ha belegondolunk, hogy az utazás legtöbb formája mennyire környezetszennyező tevékenység. A Kickstarteren nekiinduló Phoenx csakis újrahasznosított anyagokból készíti a bőröndjeit, ami tömegtermelésben első lenne
Romlott a Nissan japán autóipari konszern eredménye az év első felében a világpiaci autóforgalom csökkenése, a jen árfolyamának az erősödése és a nyersanyagárak emelkedés miatt. Az autógyár emiatt éves nyereség-előrejelzését is lefelé korrigálta, tíz éve a legalacsonyabbra.
Temérdek pénzt keresnek az európai nagyvárosokban dolgozó magyar prostituáltak, akik havonta átlag tíz napot húznak le titkos bordélyházakban. Onnan hazatérve itthon élik tovább az életüket, majd a következő hónapban újra kezdik a szexmunkát.
Bemutatta a digitalizált gazdaság adózási kihívásaira választ adó, lehetséges intézkedéseket összefoglaló tervezetét az OECD. Ez lehet a nyereségátcsoportosítás és adóalap erózió elleni küzdelem meghatározó eleme az elkövetkező években. A nemzetközi törekvések alapvető célja, hogy a digitális üzleti modellek útján elért nyereség arányos módon adózt
A digitális tudásmegosztást ösztönzi a Magyar Telekom programja, amelynek keretében fiatalok segítenek idősebbeknek eligazodni a digitális világban, a program 13 város iskoláiban indul november 6-án – jelentették be a program szervezői. A szervezők szerint a Legyél Te is Most generációs kezdeményezés nagy segítség az idősebbeknek az új technológiák
Karácsony a keresztények második legnagyobb ünnepe, az apátságok területét ilyenkor különös áhítat tölti be. Alsó-Ausztriában nemcsak kastélyok és várak várnak, az apátságok is kitárják kapuikat,...
Több alkalommal eső, zápor, sőt zivatar, front menti szélfordulás, erősödés - ezt ígéri előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az északi területeken nyolc megyére adtak ki veszélyjelzést eső, szél, de néhol még zivatar miatt is.
Az idén már megdőlt a beruházási rekord, október végéig 62 nagy beruházásról kötöttek megállapodást, ami 9682 új munkahelyet jelent, ehhez a kormány 129 milliárd forint készpénztámogatást biztosított - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az Országgyűlés gazdasági bizottságában.
Már egy ideje ismeritek egymást, de nem tudsz kiigazodni rajta? Lehet, hogy titkon beléd szeretett a pasi, csak még nem adta tudtodra? Most kiderítheted,...
Az ATV népszerű arca, Krug Emilia múlt héten egy időre elköszönt a nézőktől, mivel nemsokára megszületik kisfia. Szülési szabadsága alatt A nap híre című műsorban Lampé Ágnes (nyitó képünkön), az Egyenes Beszédben pedig Simon András látja el a műsorvezetői feladatokat. Emília várhatóan tavasszal tér vissza a képernyőre. Az idei október volt az AT
A kormány ígérete szerint kedden átutalták a nyugdíjkiegészítéssel-és prémiummal megnövelt járandóságot a nyugdíjasoknak. Akiknek a postás viszi házhoz a pénzt, a héten kapják meg az emelt összeget.
A sportra, mint stratégiai ágazatra bizonyíthatóan nem sajnálta a pénzt 2011 óta az Orbán-kormány. Mindeközben a jövőt szolgáló ágazatokra csak látszólag fordít több pénzt. A forráshiány napjainkban is megmutatkozik a pedagógushiányban, valamint az egészségügyi intézmények állapotán.
Összeomlott a globális üzleti élet vezetőinek bizalma 2019-ben a független PR-ügynökségeket tömörítő The Worldcom Public Relations Group (Worldcom) második Worldcom Confidence Index (CI) felmérése szerint. A több mint 58 000 vezérigazgató és marketingigazgató által adott online válaszok elemzése alapján ezen felsővezetők bizalma átlagban 20% felett
A közös jogkezelők nemzetközi szervezete, az International Confederation of Societies of Authors and Composers (CISAC) nyilvánosságra hozta a 2018-as, globális adatokat összefoglaló jelentését. Az összes beszedett jogdíj mértéke tovább emelkedett, vagyis újabb rekordot döntött: 9,65 milliárd euró volt. Ez az előző évihez képest 0,9 százalékos emelk
Továbbra is gőzerővel folynak a Balaton partján zajló lakásépítések, noha az ötszázalékos forgalmi adó kivezetésével előbb-utóbb minden bizonnyal lecseng a nagy beruházási láz.
Ha idén indítunk nyugdíjcélú megtakarítást, jövőre már igényelhetjük is az egyszerre több termék esetén akár 280 ezer forintos összegre rúgó adójóváírást. Ha viszont nem tudjuk az állami támogatás kimaxolásához szükséges évi 1,4 millió forintot félretenni évente, fontos odafigyelnünk arra, hogy a számunkra legmegfelelőbb terméket válasszuk: megmuta
Internettel manipulálnak és a kormányhoz köthető milíciák fordultak az irakiak ellen –többek között erről számolt be egy iraki származású magyar lány, aki az előző hétvégén a tüntetések sújtotta Bagdadban járt. Diaar Daood azt is elmondta, a vidék is csatlakozott az ellenálláshoz, ami viszont probléma, hogy ott sincs egy acélos ellenzék, aki érdemb
A legfrissebb turisztikai forgalmi adatok megerősítik, hogy tovább nőtt a turizmus árbevétele, valamint egyre több külföldi vendég érkezik hazánkba. A magyar turizmus teljesítménye 2010 óta...
Az Erste Bank adózás előtti eredménye 11,2 százalékkal mintegy 47 milliárd forintra nőtt az idei első kilenc hónapban - mondta Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Biztos az a legjobb áru, amely mindenhol elérhető, és rengeteget vesznek belőle? Természetesen nem, de a tömegtermékek folyamatosan hozzák a megszokott minőséget, ritkán okoznak csalódást. 50 millió ember nem tévedhet: a Toyota Corolla...
2030-ra a jelenlegi 3-ról 10 százalékra emelnék a vízi áruszállítás részarányát Magyarországon, ezért átfogó kikötőfejlesztési stratégia készült. A mintegy 100 milliárd forint értékű beruházást tartalmazó koncepció a kormány elé kerül.