Kevesebb a nyugdíjas az országban ebben az évben, miközben a nyugdíjak reálértéke “változatlan maradt”. Minden ötödik ember nyugdíjas, de csak kevesebb, mint minden tizenegyedik megtermelt forintot költjük rájuk. A nyugdíjak vásárlóértéke európai összehasonlításban nem valami magas.
Együttműködési megállapodást kötött a Wizz Air és a Sixt, melynek keretében az autókölcsönző kedvezményes autóbérlést és egyéb átfogó szolgáltatásokat kínál a Wizz Air utasainak. A Sixt ügyfelei cserébe autóbérléseik után kedvezményben részesülnek a Wizz Air Flight Credit programján keresztül. A megállapodás kiterjed a Sixt teljes hálózatára, így a
Borkai Zsolt múlt hét pénteken mondott le, utódját legkésőbb március 17-ig kell megválasztani. Mindkét oldalon zajlik a jelöltválogatás, az ellenzéknél bedobták az előválasztás forgatókönyvét, ami az októberi választások nyomán működni látszik.
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát az indonéziai Szumátra szigetén fekvő Medan városának rendőrkapitányságánál szerdán, több rendőr megsebesült, de csak a támadó vesztette életét - jelentette a helyi sajtó.
A Toyota Land Cruiser önmagában is fogalom, az 1960-ban debütált, egészen 1984-ig gyártott 70-es széria pláne az, egy 1979-es, idén 40 éves példány pedig igazi kincs.
Egy angol utazási iroda ötnapos programot szervez 2020 márciusában Észak-Koreába. A túra nem titkolt motívuma, hogy minden este helyi kocsmákban lehet inni, ahol az iroda szerint „el lehet vegyülni a helyiekkel.”
A Magyar Honvédségnek az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben való további részvételéről nyújtott be határozati javaslatot a Honvédelmi Minisztérium.
Január 1-től Sabján Johanna veszi át a Best magazin főszerkesztői feladatait Kolossváry Balázs eddigi főszerkesztőtől. Johanna megtartva korábbi munkakörét ezentúl is ellátja a Cosmopolitan főszerkesztői feladatait, így a jövőben párhuzamosan vezeti a két szerkesztőséget. „2020-ban reflektorfénybe kerülnek a sztármagazinjaink. Piackutatásunk eredmé
A gyerekek digitális eszközhasználatáról készült kutatás az ELTE-n több mint ezer szülő megkérdezésével. A felmérés szerint a gyerekek egyre korábban és nagyobb arányban használnak digitális eszközöket, így már a kétévesek fele “kütyüzik”. A kutatók megállapításai között szerepel az is, hogy a szülők személyes példája is hatással van a gyerekek dig
A Magyar Honvédségnek az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben való további részvételéről nyújtott be határozati javaslatot kedden a Honvédelmi Minisztérium (HM).
Az 1957-ben készült sötét tónusú kép, az őszi műkincsárverések szezonnyitó aukciójának sztárja, egy dús lombozatú fát ábrázol, a közepében egy világító félholddal.
Emellett családi kedvezménnyel és számlázással kapcsolatos változások is helyet kaptak a Pénzügyminisztérium gazdaságvédelmi és a versenyképességet javító törvényjavaslatában.
A kisvállalkozások támogatása érdekében indított munkahelyteremtési program 2011-es indulása óta 55 milliárd forint támogatást kaptak a kisvállalkozások - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságában kedden.
A nemzetközi sportmédia két meghatározó hírportálja csatlakozik 2020. január elsejétől a legnagyobb magyar multimédiás kereskedőházhoz, az Atmediához. Globális médiavállalat magyar híroldalai, a Motorsport.com és a Motor1.com is az Atmediával szerződött hirdetési felületeik értékesítésére. A kereskedőház ezzel nemcsak a sport tematikájú portfóliójá
November 15-ig lehet jelentkezni az országos vállalkozói mentorprogram pályázati kiírására. Ez a pályázat alapjaiban tér el a korábbi, vállalkozásokat segítő hazai pályázatoktól; a program pénz helyett tudást, anyagi támogatás helyett pedig megélt tapasztalatot ad. A programról Dr. Balla Gergelyt, az Országos Vállalkozói Mentorprogram projektvezető
Donald Trump amerikai elnök kedden a New York-i Gazdasági Klubban tartott beszédében az amerikai gazdaság erejét dicsérte, és újabb vámtarifa-emelésekkel fenyegette meg Kínát arra az esetre, ha nem sikerül egyetértésre jutniuk az amerikai tárgyalóknak Pekingben.
A harmadik egymást követő napon bénították szerdán a közlekedést több helyen Hongkongban a kormányellenes tüntetők, akik a South China Morning Post (Scmp) című hongkongi lap internetes oldalán megjelent cikk szerint ezzel kívánják megtörni a várost irányító kormányzatot.
Szerdán döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de napközben átmenetileg nagyobb területen lehet vékonyabb, szakadozottabb a felhőzet, ekkor rövid időre a nap is kisüthet.
A magyar labdarúgó-válogatott eddigi három találkozóján veretlen maradt pénteki ellenfelével, az uruguayi csapattal szemben, amelyet két döntetlen mellett egyszer győzött le.
Elnyerte végső formáját az onlineszámla-rendszer, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) valós idejű számlaadat-szolgáltatás támogatására fejlesztett rendszere, a 2.0 verziószámot viselő csomag jelentős változásokat hoz – hívja fel a figyelmet a Deloitte. Mint írják a kapcsolódó tesztrendszer október közepén indult, és október végén módosult. Az adózókn
A fizetési folyamat láthatatlanná fog válni, megjelennek a különböző e-pénztárcák, a fizetési kártyák és elfogadó terminálok virtuálisak lesznek, és a biometrikus azonosítás is minden bizonnyal rohamosan terjedni fog – árulta el vízióját a fizetési piac jövőjéről Selmeczi-Kovács Zsolt, a GIRO Zrt. vezérigazgatója, aki csütörtöki Banking Technology