Az egyre erősödő munkaerőhiány sok szempontból szorult helyzetbe hozza a munkaadókat. Nehezen és a keresleti piac miatt egyre drágábban találnak megfelelő szakembert egy-egy állásra. Emiatt is egyre fontosabb a dolgozó szava, jóléte, kívánságainak teljesítése. Ennek ellenére lehetnek olyan esetek, amikor a dolgozó annyira visszaél a helyzetével, ho
Nyakunkon a december és az ünnepek. Vannak, akik imádják ezt az időszakot, a karácsonyra való készülődést, a nyugodt, téli estéket. Másnak viszont igen megterhelő az év ezen szakasza, sokan fáradtnak, lehangoltnak érzik magukat. Néhány lakberendezési trükkel azonban befolyásolhatjuk hangulatunkat. Tippeket adunk, hogyan éljük túl a sötét téli hónap
A várt feletti eredmény mellett a vártnál kedvezőbb várakozást közölt a karácsonyi szezonra a Best Buy. A harmadik negyedéves árbevétel 9,8 milliárd dollár lett a várt 9,7 milliárd dollárral szemben, 2%-ot növekedve év/év alapon.
Összefogtak a nyugdíjas szervezetek, és nemrég megalakult a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa, amely 2021-től a jelenlegi jóval igazságosabb számítást és 3 százalék feletti nyugdíjemelést követel. A jelenlegi rendszerrel az egyik...
A repülő autók és a fegyelmezett sorokban haladó dróntaxik a fantázia szüleményei, és egyelőre csak a filmekben fordulnak elő. A KPMG nemrégiben megjelent nemzetközi tanulmánya azonban rávilágít arra, hogy összeálltak a feltételek a vízió valóra válásához. A KPMG elemzői szerint a kérdés ma már nem az, hogy elég fejlett-e a technológiánk, hanem az,
A 3D nyomtatás nem csupán az átlagfelhasználók egyedi ötleteinek és elképzeléseinek a megvalósítója, de az ipar számára is egyre nagyobb jelentőségű technológia. A 100 %-ban magyar tulajdonú CraftUnique Kft. egy németországi kiállításon mutatta meg magát és kreativitását. A vállalat egy CraftBot 3D nyomtató formájú standdal várta a látogatókat, aki
Az „európai demokrácia szívében”, az Európai Parlament plenáris ülésén kérte az új Bizottság támogatását a testület megválasztott elnöke. Fél órás bemutatkozó beszédében Ursula von der Leyen felvázolta az új Európai Bizottság öt évre szóló terveit, célkitűzéseit, és méltatta a portfóliók biztosjelöltjeit. Tudósításunk Strasbourgból!
Kiugró mértékben, 73 százalékkal nőtt a vállalatok közötti hitelezés Kelet-Európában tavalyhoz képest - derül ki az Atradius hitelbiztosító felméréséből, amely 1500 magyar és kelet-európai vállalat bevonásával készült.
Szerda délben szavaz az új összetételű Európai Bizottság jóváhagyásáról az Európai Parlament (EP) plenáris ülése Strasbourgban. A Bruxinfo elemzője az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorának azt mondta: az Európai Bizottság mögött álló több ezres adminisztráció nem cserélődik le, így az új politikusoknak az az egyik első feladata, hogy jó együttműkö
Az alkalmazottak kétharmada úgy véli, az automatizáció inkább a hatékonyságukat javítja majd, csak egyharmad az, aki fél attól, hogy technológiai fejlődés elveszi a munkáját – derül ki egy a SYKES Egyesült Államokban elvégzett tanulmányából.
Péntektől drágulnak az üzemanyagok, a holtankoljak.hu szerint a benzin literenkénti ára 2 forinttal 391 forintra nő, míg a gázolaj ára 3 forinttal 409 forintra emelkedik.
Bár a bacilusok az ökoszisztéma alapvető részét képezik, a klímamodellekben eddig nem szerepeltek. A helyzet azonban hamarosan változhat, ami bolygónkra nézve nem sok jót jelent.
Tavaly a költségvetés bevételei 6,2 százalékkal, 750-800 milliárd forinttal haladták meg a tervezettet – hangsúlyozta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.
Jelentősen egyszerűsödik, csaknem automatikussá válik 2021 februárjától a gyermekszületéssel, a házassági névváltoztatással, az elhalálozással, valamint a jogosítványszerzéssel kapcsolatos ügyintézés - jelentette be a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára.
Súlyos balesetet szenvedett a Gáspár-család szerdára virradóra: valaki rossz irányban hajtott fel az útra, Győzikéék nem tudták elkerülni az ütközést. Súlyos balesetet szenvedett Gáspár Győző és családja: éppen hazafelé...
A Rába új nemzetközi keretszerződést kötött autóipari ülésrendszerek beszállítására, mely éves szinten 2 millió euró bevételnövekedést eredményezhet, jelent meg a BÉT-en a közlemény.
A felajánlott tárgyak között van Jean-Paul Belmondo francia színész dedikált nyakkendője, és egy aranyhajú angyalka is, melyet két magyar textilművész készített.
A Rába új nemzetközi keretszerződést kötött autóipari ülésrendszerek beszállítására, mely éves szinten 2 millió euró bevételnövekedést eredményezhet, jelent meg a BÉT-en a közlemény.
A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz sportolót, gyereket is felhasznál azért, hogy elérje a kampánycélját. Azt ígérik, kivizsgáltatják, ki utasította a klubokat arra, hogy a gyerekek a Városháza elé menjenek.
Szemlátomást működik a fenntartható kifehérítés modellje, ezt támasztja alá az is, hogy tavaly a költségvetés bevételei 6,2 százalékkal, 750-800 milliárd forinttal haladták meg a tervezettet - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Növekedés.hu-nak adott interjújában.
A Rába új nemzetközi keretszerződést kötött autóipari ülésrendszerek beszállítására, mely éves szinten 2 millió euró bevételnövekedést eredményezhet, jelent meg a BÉT-en a közlemény.
Az úgynevezett hevített dohánytermékek is tartalmazzák azokat a káros anyagokat, amelyeket a normál cigaretta, csak más arányban - figyelmeztettek az M1 szerda reggeli műsorában szakemberek, akik szerint külön drámai, hogy az új termékek nagyon gyorsan terjednek a fiatalok körében.
Létkérdésnek nevezte a klímaváltozás elleni küzdelmet az Európai Bizottság megválasztott elnöke szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén, amikor bemutatta programját és csapatát.
A kormánypárti szavazók döntő többsége támogatja az új atlétikai stadion megépítését, az ellenzékiek közül azonban kevesebben vannak ezen az állásponton.
Lemondott a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségéről Viorica Dancila volt román miniszterelnök kedden, miután elvesztette az elnökválasztást Klaus Iohannis jobboldali államfővel szemben.