Az augusztus-októberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 164 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Rába új nemzetközi keretszerződést kötött autóipari ülésrendszerek beszállítására, mely éves szinten 2 millió euró bevételnövekedést eredményezhet, jelent meg a BÉT-en a közlemény.
Szerdára virradó éjszaka a délkeleti, keleti megyékben többfelé jelentősen romlanak a látási viszonyok, majd napközben egyre nagyobb területen feloszlik a köd.
Miután júliusban zárult a Mosolyvár Bölcsőde 177 millió forintos EU-forrásból megvalósított bővítése Budakeszin, a napokban befejeződött a Budakeszi Bölcsőde épületének felújítása, energetikai korszerűsítése is.
Hónapokig tartó esés után októberben nagyot fordult a világ a Richternél, akkor, mintha egy láthatatlan kéz vonalzóval jelölte volna ki az utat felfelé, néhány hét alatt 28 százalékot emelkedett az árfolyam. Most azonban fontos szinthez ért a Richter, megnéztük, hogyan tovább.
Jelentősen egyszerűsödik, csaknem automatikussá válik 2021 februárjától a gyermekszületéssel, a házassági névváltoztatással, az elhalálozással, valamint a jogosítványszerzéssel kapcsolatos ügyintézés - jelentette be a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
Hazai és nemzetközi szinten is sok kutatás foglalkozik azzal, hogy az álhírek milyen jelentős politikai befolyással bírnak, súlyos gondokat okozva ezzel, aláásva a demokrácia megfelelő működését. A Policy Agenda a V-Dem Intézet (Varieties of Democracy) adatbázisának segítségével elemezte, hogy Magyarország nemzetközi – elsősorban Uniós – összehason
→ Míg az autóeladások csökkennek, az elektromos autók piaca szeptemberig világszerte dinamikusan bővült. → Ennek a fő oka az volt, hogy Kínában az állam nagyon jelentős összegekkel támogatta az elektromosautó-gyártást és vásárlást. → Emiatt Kína lett az elektromos autók legfőbb piaca, a kínai gyártók pedig a szektor éllovasaivá váltak. → Ugyanak
Fábián Zoltán váltja Makkai Zsuzsannát az Infogroup értékesítési igazgatói székében. Zoltán az APD értékesítési és marketing igazgatói pozíciójából érkezett az Infogrouphoz. Előtte – többek között - az S IMMO bérbeadási igazgatójaként, a CBRE Global Corporate Services tanácsadójaként, valamint a Raiffeisen Evolution bérbeadási vezetőjeként tevékeny
Jelentősen egyszerűsödik, csaknem automatikussá válik 2021 februárjától a gyermekszületéssel, a házassági névváltoztatással, az elhalálozással, valamint a jogosítványszerzéssel kapcsolatos ügyintézés - jelentette be a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
Az augusztus-októberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 164 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh).
→ Míg az autóeladások csökkennek, az elektromos autók piaca szeptemberig világszerte dinamikusan bővült. → Ennek a fő oka az volt, hogy Kínában az állam nagyon jelentős összegekkel támogatta az elektromosautó-gyártást és vásárlást. → Emiatt Kína lett az elektromos autók legfőbb piaca, a kínai gyártók pedig a szektor éllovasaivá váltak. → Ugyanak
Csaknem automatikussá válik a gyermekszületéssel, a házassági névváltoztatással, az elhalálozással, valamint a jogosítványszerzéssel kapcsolatos ügyintézés.
A kormány Magyarország energiafüggőségének csökkentésén dolgozik, ezt szolgálja egyebek mellett a 2030-ig terjedő nemzeti energiastratégia kialakítása is, amelyben kiemelt szerepet kap az áramtermelés dekarbonizációja – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden az MTI sze
Jelentősen egyszerűsödik, csaknem automatikussá válik 2021 februárjától a gyermekszületéssel, a házassági névváltoztatással, az elhalálozással, valamint a jogosítványszerzéssel kapcsolatos ügyintézés - jelentette be a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
Idén osztották ki először a Közlekedési Innovációs Díjat, amelyet a környezettudatos, gyorsan telepíthető és olcsón üzemeltethető jelzőlámparendszer kapott.
Hol vannak a földrajzi mobilitás korlátai az építőiparban? Mennyit hajlandó utazni egy szakember a munkáért? Milyen feltételekkel? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Mapei Kft. kétszáz építőipari szakember megkérdezésével készült felmérése.
„Európa egysége a tét” Manfred Weber szerint; csak vörös-zöld programot támogatnak a szocialisták, a liberálisok szerint pedig „az amerikaikkal és a kínaiakkal szemben fel kell venni a kesztyűt”. Az Európai Parlament frakcióvezetői értékelték Ursula von der Leyen mostanra összeállt Bizottságát a testületről való szavazás előtt. Tudósításunk Stras
Rengetegen élnek áruhitel-felvétellel karácsony előtt, míg a személyi hitelek iránti kereslet ilyenkor jellemzően visszaesik. Pedig alacsony összegben is megéri személyi hitelt felvenni, hiszen még így is kedvezőbb THM-eket érhetünk el...
Jövő július elsejétől kizárólag a kerületi önkormányzatok által létrehozott szolgáltatók végezhetik majd a parkolási díjfizetés ellenőrzését, és csak ezek szabhatnak ki jövőben pótdíjat. Ritkítják majd a parkolójegy-kiadó automaták sűrűségét - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
A gazdasági válságok bírnak néhány jellegzetes, látványos kísérő elemmel: komor jóslatokba bocsátkozó elemzőkkel, drámai bejelentésekkel, tőzsdei mélyrepüléssel, aggodalmas képet vágó politikusokkal, a negyedéves adatokat árgus szemmel figyelő és értelmező szakértőkkel. Az elemzők és vezetők hónapról hónapra a visszaesésre készítik a nyilvánosságot
Egy bírósági végrehajtót négy év, egy közjegyzőt pedig három év fegyházra ítéltek vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt – tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék szerdán az MTI-t.