2019. március 11. hétfő

márc. 11
0:39
Párbajtőr GP: Andrásfi Tibor bronzérmes lett (Blikk)
- Bronzérmet nyert vasárnap Andrásfi Tibor a budapesti WestEnd párbajtőr Grand Prix férfi versenyében.
márc. 11
1:48
Gyilkos vihar csapott le Németországra, megbénult egész Észak-Rajna-Vesztfália (Kripto Akadémia)
Súlyos közlekedési fennakadásokat és károkat okozott vasárnap Németország nyugati részén egy viharfront, több baleset is történt, egy ember meghalt. (Külföld)
márc. 11
3:09
Megszólalnak a pokoli baleset szemtanúi: Láttam, ahogy égnek az utasok (BorsOnline)
Egy gyermek és hat felnőtt vesztette életét abban a balesetben, ami tegnap délelőtt történt a 81-es úton  Mezőörs után. A Borsnak megszólaló szemtanúk pokoli látványról beszéltek.
márc. 11
3:15
Horrordrogtól kattant be a kislányt megölő Dani (BorsOnline)
Hamarosan valakit meg fogok ölni –ezt kiabálta a gyilkosság előtti este a 19 éves K. Dániel, aki be is váltotta ígéretét.  Ismerősei szerint a férfit a ZEN nevű drog vadította állattá.
márc. 11
3:36
Magyar Innovációs Szövetség közgyűlése 30. alkalommal (ProfitLine)
A tagszervezetek elfogadták a 2018. évről szóló beszámolót, és új elnökséget választottak. A közgyűlés szakmai vendége Szigeti Ádám, az TM helyettes államtitkára volt. A Magyar Innovációs Szövetség 2018. évi Média Díjában az M5 csatorna részesült.
márc. 11
3:54
Magyarország a 21. az önvezetési technológia alkalmazására felkészült országok listáján (NRGreport)
Az önvezetési technológia alkalmazására leginkább felkészült országok világrangsorában a KPMG a 21. helyre sorolta Magyarországot, a listát Hollandia vezeti, a második Szingapúr, míg a harmadik Norvégia lett.
márc. 11
3:57
A Cápák között befektetőjének drámája: édesapja tragédiája után lett üzletasszony Apró Anna (Blikk)
Sikeres, határozott, kemény üzletasszony – sokan jellemzik így Apró Annát (29).
márc. 11
4:36
A tartós testi fájdalom a lelket és az idegrendszert is megviseli (WebBeteg)
Szerencsés az, aki szinte soha, vagy csak ritkán érez bármilyen fájdalmat. A fájdalom nem más, mint a szervezetünk önvédelmi reakciója, amely jelzést küld számunkra, hogy figyelemmel kell lennünk valamely bennünk zajló káros hatásra, folyamatra. Fájdalmai mindenkinek lehetnek, csakhogy annak tudatosulása egyedi, személyenként változik.
márc. 11
4:36
Éreztél már bűntudatot egy görbe este után? Nem vagy egyedül – lendülj túl a másnapos szorongáson (Spabook)
Ami a tinédzserkorunk végén és a húszas éveink elején még vicces és kalandos, az később egyre több szorongást okozhat – lehet, hogy korábban...
márc. 11
4:51
Megint tél!? Készülj, nemcsak eső, hó is jön! Ide adtak ki veszélyjelzést (Blikk)
Viharos széllel kezdődik a hét, emellett záporokra, néhol hózáporra is készülni kell. Hajnalban mínuszok is lesznek, s néhol napközben is 10 fok alatt maradnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
márc. 11
5:03
Forgalomkorlátozások az M1-esen, mutatjuk hol kell nagyon figyelni (Infostart)
Azt ígérik, hogy a hosszú hétvége előtt elkészülnek a munkálatokkal.
márc. 11
5:06
A Harry Potter hősnőjét szeretnék az önálló Fekete Özvegy-filmbe (hirado.hu)
Emma Watson lehet a másik női főszereplő Scarlett Johansson mellett.
márc. 11
5:06
Ez a bizonyíték arra, hogy szinglinek lenni nem egyenlő a magánnyal (Spabook)
Ha valaki szingli, a környezete általában meg van győződve arról, hogy ő biztosan megállás nélkül keresi a szerelmet. Hogy tutira nem boldog...
márc. 11
5:18
Ma kezdik az M0-ás felújítását, hatalmas dugóval számoljon (ATV)
Hatalmas dugókra számíthatnak hétfőtől azok, akik Dél-Pestről, illetve a déli agglomeráció irányából szeretnének eljutni a fővárosba, és a belső kerületekbe. Az M0-ás autóutat ugyanis felújítják, emiatt pedig elkezdték kialakítani a tereléseket. Nehezíti az autósok életét, hogy az Üllői úton is torlódásokra kell számítani, ott ugyanis buszsávokat a
márc. 11
5:18
Szélvihar miatt adtak ki figyelmeztetést (Háziállat)
Az ország legnagyobb részén erős szél fúj, 16 megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
márc. 11
5:18
Ugráló vízmolekulákat figyeltek meg a Holdon (hirado.hu)
Az űrkutatásban is fontos lehet ez a felfedezés.
márc. 11
5:18
Részvényes marad a Molban a norvég állami alap (vg.hu)
.
márc. 11
5:20
Minden szem Londonra szegeződik (vg.hu)
A piacok a héten a Londonban forgatott Brexit-szappanopera legújabb alsóházi epizódját követhetik szoros figyelemmel, ám a forgatókönyvet ezúttal nagy valószínűséggel nem írja át az élet.
márc. 11
5:21
Az Ikrek a kórházban köt ki, a Bak szervezete erősen savasodhat, a Vízöntő jobb, ha kivizsgáltatja régóta húzódó betegségét (Blikk)
És te egészséges leszel a héten?
márc. 11
5:22
Túlfeszített az amerikai munkaerőpiac (vg.hu)
.
márc. 11
5:24
Mindkét fontos indexből kitették a Rábát (vg.hu)
.
márc. 11
5:24
Ide utazzon, ha egy helyen látná a legszebb Unesco világörökségeket! (Travelo)
Két óváros, egy palota, egy ősi bazilika és egy mezőgazdasági terület volt az, amelynek az UNESCO sem tudott ellenállni.
márc. 11
5:26
Máris toboroz a BMW (vg.hu)
.
márc. 11
5:28
Ráfordult a célegyenesre Orbán Viktor családvédelmi akcióterve (vg.hu)
A parlament előtt van az az összegző módosítás, amely a miniszterelnök által bejelentett családvédelmi akcióterv első körös megvalósításához szükséges. A kormány eszerint kétezermilliárdot fordít a családokra, ami rekord Európában.
márc. 11
5:30
A fiatalok többsége elutasítja a Brexitet (vg.hu)
A brit választók nem akarják a Brexit tartós elhalasztását, és nem támogatják az Európai Unióval kötött kilépési megállapodást sem, de hogy pontosan mit is akarnak, az megfejthetetlen rejtély.
márc. 11
5:30
Itt az előrejelzés a hosszú hétvége időjárásáról (Infostart)
Hajnalban mínuszok is lesznek, néhol napközben is 10 fok alatt maradnak a maximumok, néhol hózáporra is készülni kell.
márc. 11
5:32
Nőtt a török és görög célpontok népszerűsége Németországban (vg.hu)
.
márc. 11
5:34
Gyorsan bejárható útvonalak kezdőknek (vg.hu)
.
márc. 11
5:36
Ennyire gyakran kellene újraindítanod a mobilodat, hogy hosszabb legyen az élettartama - De ezt csak kevesen tudják (Joy)
A mobiltelefonod az egyik leggyakrabban használt készülék az életedben, de szinte biztos, hogy egy fontos részletre te sem figyeltél oda eddig!
márc. 11
5:36
Tavaly több száz külföldi ügynököt buktatott le az orosz kémelhárítás (ProfitLine)
Az orosz kémelhárítás a külföldi biztonsági szolgálatok 129 hivatásos tagját és 465 ügynökét buktatta le tavaly - közölte Vlagyimir Putyin elnök az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (Fszb) vezetői kollégiumának szerdai moszkvai tanácskozásán.
márc. 11
5:36
Nem elég az 500 ezres kezdőfizu: álomgázsiért sem sok magyar adja erre a fejét (Pénzcentrum)
Magyarországon óriási munkaerőpiaci kereslet mutatkozik többek között gépészmérnökökre, villamosmérnökökre, közgazdászokra és informatikusokra is. Hiába azonban a munkaerőért sorban álló cégek garmadája, valamint a már pályakezdőknek...
márc. 11
5:36
Ötletbörze szlovák módra (vg.hu)
.
márc. 11
5:36
Ha csak három, akkor legalább így – Volvo XC40 T3 (Autónavigátor)
Szinte az összes háromhengeres motor ugyanott vérzik el. A kelletlen járásban, a nyomatékszegény indulásban és a kínos hangban. És akkor jött a Volvo, és megmutatta, hogy lehet ezt rendesen is.
márc. 11
5:36
Bien.hu horoszkóp március 11-17: Hozd ki magadból a maximumot (Spabook)
A langyos tavaszi szellő, a melengető napsugár és a madarak gyönyörű csicsergése erős löketet adhat, hogy újult erővel kezd a hetet....
márc. 11
5:42
Zauchensee: új terv egy összekötő liftre (Síelők)
Salzburg tartomány népszerű síterepe már korábban is tervezett összeköttetést a környék síterepeivel, azonban azok a tervek nem valósultak meg. Most egy jóval egyszerűbb megoldással álltak elő, amely talán el is készülhet valamikor.
márc. 11
5:42
A „tisztességes klímapolitikáért” tüntettek Amszterdamban (hirado.hu)
Tízezrek tüntettek vasárnap Amszterdamban, "tisztességes klímapolitikát" követelve a holland kormánytól.
márc. 11
5:48
Április 11. és május 19. között lesznek az indiai parlamenti választások (hirado.hu)
Az időpontokat Szuníl Aróra, az indiai választási bizottság vezetője jelentette be.
márc. 11
5:51
Megtörtént! Nem erre számított Palik László (Blikk)
Már több mint két hónapja forgat, de...
márc. 11
5:51
Ezrek tüntettek az "online vasfüggöny" ellen Oroszországban (Infostart)
A moszkvai megmozduláson résztvevők számát különböző források 6500 és 15 ezer közé teszik. Ellentmondó hírek érkeztek az őrizetbevételekről.
márc. 11
5:51
Már hat gyanúsított van az Alstom-metrókocsik beszerzésének ügyében (hirado.hu)
Közszereplő nincs a gyanúsítottak között, és egyikük sem áll kényszerintézkedés alatt.
márc. 11
5:54
Az állami csodafegyver, amivel nem lehet felvenni a versenyt (Portfolio)
Alapvetően az elmúlt években már legalább ötletelés szintjén elhangzott tőzsdefejlesztési javaslatokat gyűjtötte össze az MNB a versenyképességi programjában, vannak azonban új elemei is a jegybank javaslatcsomagjának, ezek közül...
márc. 11
5:54
Nem épül fel az óriási tojófarm (AQUA)
Termelői összefogással derítették fel és akadályozták meg azokat a nagy ívű beruházásokat, amelyekkel teljes egészében tönkretették volna a hazai tojáságazatot — értesült a Magyar Nemzet.
márc. 11
5:54
A 10. VinCE Budapest Wine Show-t rendezik meg áprilisban (Agrofórum)
Nagyszabású sétálókóstolóval, valamint a nemzetközi és a hazai borvilág csillagait felvonultató mesterkurzusokkal várja a látogatókat a 10. VinCe Budapest Wine Show április 25. és 27. között a Várkert Bazárban.
márc. 11
6:03
Tényleg érkezik a negyedik gyerek a királyi családban? (Habostorta)
Azóta, hogy tavaly megszületett Katalin és Vilmos legkisebb gyermeke, mindenkit az foglalkoztat a szigetországban, hogy vajon megállnak-e itt, vagy lesz még negyedik baba is a ...
márc. 11
6:03
Megúszhatják a kamupártok, újabbak jöhetnek (Infostart)
Az Európai Független-Centrum Párt, a Platon Párt és a Tea Párt is el akar indulni a május 26-i európai parlamenti választáson, már nyilvántartásba is vették őket.
márc. 11
6:06
Fokozatosan veszít az erejéből a viharos szél (Háziállat)
Hétfőn legfeljebb 13 fokig emelkedik a hőmérséklet.
márc. 11
6:06
5 trükk, ami kirángatja a párkapcsolatodat a szürke hétköznapokból (Spabook)
A monoton, szürke hétköznapok miatt, az emberek hajlamosak megfeledkezni arról mi az, ami igazán fontos. Gyakran el vagyunk foglalva a mindennapok...
márc. 11
6:09
Sínre dőlt fák, leszakadt vezetékek: késlelteti a vonatközlekedést a tomboló szél (Blikk)
– A Dunakanyar menti vasútvonalakon több helyen is fák dőltek a sínekre, illetve a felsővezetékekre került faágak okoznak gondot a vonatközlekedésben hétfőn reggel – közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
márc. 11
6:09
Trócsányi: Az Európai Néppártnak erős Fideszre van szüksége (hirado.hu)
Trócsányi László a német FAZ-nak nyilatkozott.
márc. 11
6:11
Fennakadások vannak a vonatközlekedésben a viharos szél miatt (hirado.hu)
A Rákosrendező-Fót-Vácrátót közötti szakaszon szünetel a vonatközlekedés.

Keresés