Kiáltványban tiltakozik a Szülői Hang közösség a tankönyvpiacot érintő változások ellen, és a tanárok szabad tankönyvválasztása mellett emelnek szót. A kezdeményezéshez már több mint 5 ezren csatlakoztak.
Eddig még csak erős volt a gyanú azt illetően, hogy a tizenegyedik kaszinókoncesszió melyik körhöz fog kerülni. Mára biztossá vált a kormányiroda szerződéslistájának köszönhetően.
Zavaros helyzet alakult ki a Spanyolországba ékelt Gibraltáron, ahol a határ mindkét oldalán a brexit miatt aggódnak. A brit fennhatóságú félszigetre rengeteg munkavállaló jár át dolgozni Andalúziából.
A Rába éves rendes közgyűlésére április 11-én 10 órakor kerül majd sor a Rába kereskedelmi központjában (Hotel Konferencia, 9022 Győr, Apor Vilmos püspök tere 3.), míg a közgyűlés határozatképtelensége esetén a megismételt közgyűlést...
A Fricska Táncegyüttes 400 fős delegációval volt kint Amerikában, ahol egy New York-i felhőkarcolón népszerűsítették a magyar néptáncot. A testvérek hatéves koruk óta táncolnak együtt.
Közel egy év telt el, mióta tudjuk, hogy Semjén Zsolt helikopterrel jár háziasított rénszarvasra vadászni. A svéd hatóságok még nem engedték el az ügyet. (Belföld)
2004 óta rendezik meg a Miss International Queen szépségversenyt a thaiföldi Pattajában, ahol az egyik feltétel, hogy a jelentkező 18 és 35 év közötti nő legyen, aki férfinak született. (Fotógaléria)
A világban egyre nagyobb üzlet a sport, mind a sportolók mind a vállalatok számára. Magyarországon eddig is népszerű volt a csapatsportok támogatása, de már az egyénekkel is sokan működnek együtt: a KKV szektor számára ebben van a jövő.
2019. április 11-én délelőtt 10 órakor tartja éves rendes közgyűlését a Rába, a társaság kereskedelmi központjában (Hotel Konferencia, 9022 Győr, Apor Vilmos püspök tere 3.). Amennyiben a közgyűlés nem határozatképes, a megismételt...
Több mint 16 százalékkal bővült 2018-ban az OTP Egészségpénztárhoz befolyt egyéni és munkáltatói befizetések összege az előző évhez képest. Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb hazai egészségpénztár tagjai többet fordítottak egészségügyi...
A román ellenzéki Népi Mozgalom Pártjának (PMP) képviselői megszavazzák a Fidesz kizárását az Európai Néppártból (EPP) - jelentette be hétfőn Traian Basescu, a PMP tiszteletbeli elnöke, aki szerint erre az is elegendő ok lenne, hogy Budapest támogatja a székelység autonómiatörekvéseit.
Orvosok és mérnökök, tanárok és munkanélküliek egész hada állt rá a kétezres évek elején az életbiztosítások magas jutalékot ígérő, a legjobbak számára még luxusautóval is kecsegtető értékesítésére. Aztán a piaci hozamok...
A Mol bruttó 2 forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolajét ugyanakkor 3 forinttal csökkenti szerdán - értesült az MTI piaci forrásokból.
A nagyfokú brit belpolitikai megosztottság miatt hétfő kora délutánig nem sikerült Brüsszelben áttörést elérnie Theresa May brit kormányfőnek a Brexit-tárgyalásokon, így jelen állás szerint lényegében ugyanazt a kilépési megállapodást...
Az e-kereskedelem területén is az a kormány célja, hogy védje a magyar fogyasztókat – jelentette ki Kara Ákos, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.
„Ugyanolyan fékezhetetlen vadállat vagyok, mint régen” – mondja Hobo, akit a csövesektől a miniszterelnökig rengetegen szeretnek idézni. Ő pedig újra és újra leszögezi: „Sehova nem tartozom, semminek nem akarok megfelelni”. A feléje irányuló szeretet máig megrendíti, az országban tapasztalható gyűlöletet nehezen viseli. Mégse megy el innen, és soha
A Mol bruttó 2 forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolajét ugyanakkor 3 forinttal csökkenti szerdán. Az emelést követően a benzin literje 364 forintra drágul, a gázolajé 392 forintra mérséklődik. Az...
Orbán Viktor ma fogadta Thonglun Sziszulit laoszi miniszterelnököt a Karmelita kolostorban. A magyar miniszterelnök közölte: A stratégiai partnerség szintjére emelték a magyar-laoszi politikai kapcsolatokat.
A Mol bruttó 2 forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolajét ugyanakkor 3 forinttal csökkenti szerdán - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.
A németek több mint kétharmada szerint Angela Merkel kancellárnak a törvényhozási ciklus végéig, 2021 őszéig hivatalban kell maradnia - mutatta ki egy hétfőn ismertetett felmérés. A Forsa közvélemény-kutató társaság adatai szerint...
A családok Babakötvényben tartott megtakarítása tavaly november óta 10 milliárd forinttal, 60 milliárd forintra emelkedett február végére - közölte az ÁKK. Ahogy nemrég írtunk róla, a lakás-takarékpénztári támogatás megszüntetése...
Várakozó állásponton van mindenki, akit érdekel a Real Madrid sorsa: a Marca és az AS szerint este hat órakor összeül az igazgatótanács, hogy döntsön az edzőkérdésben. A hírek szerint Solarit menesztik és visszatér Zinedine Zidane.
Négy hónap alatt 13 erőszakos bűncselekményt követhetett el egy zavart férfi, ok nélkül támadt áldozataira. Kapott a sekrestyés, de a kórházi biztonsági őr is. (Bűnügy-baleset)
Néhány évvel ezelőtt még küzdeni kellett a hitelekért, azonban mára jelentősen növekedett a hazai pénzügyi szektor likviditása. Könnyű hitelre ennek ellenére sem számíthatnak a cégek, hiszen a 2008-as gazdasági válság hatására megnőtt a kockázatkezelők szerepe, és egyre fontosabb lett, hogy optimális finanszírozási struktúrát alakítsanak ki a válla
Naponta több bejelentés is érkezik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetéhez (NBSZ NKI), miszerint a közelgő adóbevallási időszakra hivatkozva adathalászok próbáltak...
Kiderült ki végezheti és mekkora forrásból a debreceni leendő BMW-gyár tereprendezési munkálatait, pontosabban Debrecen Észak-Nyugati Gazdasági Övezetének bel- és csapadékvíz elvezetéséhez szükséges földmunkákat. A nyertes pályázó...
Továbbra is kiemelkedő a feldolgozóipar, és azon belül a járműgyártás szerepe: az összes beruházás 26,3 százaléka érkezett a feldolgozóiparba, ami 6,3 százalékos növekedést jelent.
Néha elég egy jó szó, és máris szebb lesz tőle a napod. Hirtelen elvonulnak a felhők, és újra észreveszed a szép dolgokat az életedben. Összegyűjtöttünk...
A Mol bruttó 2 forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolajét ugyanakkor 3 forinttal csökkenti szerdán - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn. (Gazdaság)
Nemcsak az iskolakezdés jelenthet nehézséget egy gyermek életében, hanem az iskolaváltás is. Ezt nagyban meghatározza, hogy milyen okból és mikor kerül rá sor.
Kiderült ki végezheti és mekkora forrásból a debreceni leendő BMW-gyár tereprendezési munkálatait, pontosabban Debrecen Észak-Nyugati Gazdasági Övezetének bel- és csapadékvíz elvezetéséhez szükséges földmunkákat. A nyertes pályázó...