2019. március 21. csütörtök

márc. 21
0:35
Televíziós Újságírók Díja: Istenes Bence talpig melegítőben jelent meg a gálán (Blikk)
– Javában dübörög a Televíziós Újságírók Díjátadója, ahová Istenes Bence érdekes öltözékben jelent meg.
márc. 21
0:35
Így tiltakoztak Kövér László jelenléte ellen a svájci képviselők (Blikk)
Kövér László Bernben vett részt egy protokolláris látogatáson, ahol nem várt események történtek.
márc. 21
0:35
Hiába küzdött az ISIS ellen, mégsem térhet haza az amerikai filmsztár (Blikk)
Hiába ment Hollywoodból az Iszlám Állam ellen harcolni Michael Enright (55) színész, nem tud visszatérni az Egyesült Államokba, mert nem engedik be az országba.
márc. 21
0:38
Barbi vagány, lila ruháját csak imádni lehet (Glamour)
Te is akarsz majd egy ilyet
márc. 21
0:39
„Örülök, hogy vége ennek” – Ezt mondta Weber a Fidesz felfüggesztése után (Blikk)
Manfred Weber így véleményezte az Európai Parlament brüsszeli székházában zajlottakat.
márc. 21
0:39
Vannak még hősök: személyesen kereste meg az autista kisfiú elveszett maciját a jószívű rendőr (Blikk)
Megható sztorit osztott meg az ABC a napokban. Egy 12 éves autista fiú elveszítette kedvenc kis plüss játékát , amit be is jelentett a segélyhívón.
márc. 21
0:42
Hűha: Emma Roberts szakított vőlegényével és már össze is jött a jóképű színésszel (Glamour)
Gyors váltás
márc. 21
0:46
Így se láttad még Anglia jövendőbeli királyát: Károly herceg pucér felsőtestét mutogatja (Glamour)
Sokkal fittebb, mint gondoltuk
márc. 21
0:50
Olvadozunk: Jennifer Lopez és szerelme először nyilatkoztak kapcsolatukról az eljegyzés óta (Glamour)
Nagyon édesek
márc. 21
0:54
5 tipp, hogy neked legyenek a legjobb utazós képeid Instagramon (Glamour)
Csupán néhány dologra kell figyelni
márc. 21
0:58
7 alulértékelt dolog a szexben, ami a csúcsra juttat (Glamour)
Pedig igenis fontos dolgok ezek
márc. 21
1:02
Ez történik a testeddel, ha utálod a munkádat (Glamour)
Ezeket nem szabad figyelmen kívül hagynod
márc. 21
1:06
Tovább nőttek a fizetések az ellátási láncban (ProfitLine)
Egy év alatt bruttó 548 ezer forintról 578 ezer forintra nőtt az ellátási láncban dolgozók átlagos fizetése, megközelítve a pénzügyi és biztosítási ágazat 599 ezer forintos átlagát - derül ki a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (Mlbkt) felméréséből.
márc. 21
1:36
Melyik a legboldogabb város Magyarországon? (ProfitLine)
Tatabánya Magyarország legboldogabb városa, Salgótarján a sor végén kullog a megyeszékhelyek boldogságszint rangsorában a boldogság világnapja alkalmából szerdán közzétett kutatás szerint.
márc. 21
2:06
Így változik az alma ára - ábrán mutatjuk (ProfitLine)
Az alma felvásárlási és piaci átlagára Magyarországon (2002-2018)
márc. 21
2:36
A vérmérgezés kezelésének hatékonyabb módszerén dolgoznak az SZTE-n (ProfitLine)
A szepszis kezelésének hatékonyabb módszerén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetem aneszteziológiai és intenzív terápiás intézetének szakemberei Molnár Zsolt professzor vezetésével - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
márc. 21
3:15
„Már tudom, milyen a pokol” – Megrázó őszinteséggel beszélt a meggyilkolt Csenge édesanyja, éjjelente lánya kiabálását hallja (Blikk)
Másfél év után először találkozott a bíróság folyosóján a 2017-ben brutálisan megölt K. Csenge (†17) édesanyja és a fiatal lány meggyilkolásával vádolt B. Roland szülei.
márc. 21
3:39
Több százan kísérték utolsó útjára Koós Jánost, özvegye összetörve búcsúzott (Blikk)
Már a részvétnyilvánítás vége előtt távozott Koós János (†81) özvegye, annyira megrendítette férje temetése.
márc. 21
3:48
Irány az Eb! – Ilyen eséllyel indulnak a selejtezőre a magyarok (Blikk)
Ma este megkezdi rögösnek ígérkező, de remélhetőleg diadallal záruló útját a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokság selejtezősorozatában.
márc. 21
4:06
Mennyit fogyaszt egy légkondícionáló berendezés? (ProfitLine)
Mennyibe kerül egy klíma üzemeltetése? Hány forintba kerül nekünk, ha egész nyáron megy a légkondi? Hány kilowattot (kw) fogyaszt egy átlagos háztartási klímaberendezés és mennyibe kerül az nekünk naponta/hetente/havonta?
márc. 21
4:12
A Parkinson-kór szövődményei (WebBeteg)
A Parkinson-kóros betegek több mint fele idővel depressziós lesz, ám a betegséggel együtt járó szövődmények ezenkívül számos más területen is befolyásolhatják a mindennapi életvitelt.
márc. 21
4:36
Filmsorozat indul a Béres Csepp feltalálójáról (ProfitLine)
Béres József (1920-2006) élettörténetét bemutató sorozatot tűz műsorra szombattól a Duna Televízió Cseppben az élet címmel.
márc. 21
4:36
5+1 ellenállhatatlan mini tetkó, amit rögtön akarni fogsz (Spabook)
A szivárvány színeiben pompázó motívumok, feketével írt idézetek, hatalmas műalkotások és parányi minták – milliónyi lehetőségből választhatsz,...
márc. 21
4:51
Itt vannak Budapest halálútjai - a teljes lista (Infostart)
Minimálisan csökkent Budapesten a személyi sérüléssel járó balesetek száma, de nőtt a súlyos sérüléssel járók aránya. A Váci út a legveszélyesebb, vagy más szempontból az Andrássy út.
márc. 21
5:06
Csökkentek a termelői árak Németországban (ProfitLine)
A várt növekedés helyett az előző havihoz képest csökkentek, éves összehasonlításban pedig a vártnál kevésbé emelkedtek februárban a termelői árak Németországban a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése szerint.
márc. 21
5:06
Fiús anyuka vagy? Tanácsok egy pszichológustól (Spabook)
Az alábbi tanácsokat pszichológusok kifejezetten fiús anyukáknak állították össze, a legtöbbjüket azért, hogy segíthessenek a fiú gyermeknek...
márc. 21
5:24
Márciusi hóvihar Hevesben (Infostart)
A Kékest hétfőn hótakaró borította, de negyven éve sokkal nagyobb havazás okozott gondot a környéken.
márc. 21
5:30
Elképesztő felfordulást hozhat a lakásbiztosításoknál egy magyar hátterű cég (Portfolio)
Miközben minden gőzerővel digitalizálódik, 2019-ben a biztosítók még mindig sokszor bemondás alapján döntenek a lakásbiztosítások díjszabásáról és a kárkifizetésekről, de úgy néz ki, ennek egy magyar vezetésű, kaliforniai cég...
márc. 21
5:33
Újabb gigantikus sportberuházás indul, ezúttal Nyíregyházán (Menedzsment Fórum)
Fantasztikus sportcentrum épül a keleti országrészben, de csak több hónapos csúszással tudták kiírni a tendert a megvalósítási tanulmányra.
márc. 21
5:36
Hangolódj a nyaralásra – Könnyed, mediterrán hangulatú filmeket ajánlunk (Spabook)
Már számlálod a napokat, amik elválasztanak a nyártól és a nyaralástól? Olyan filmeket válogattunk össze, amelyek megkönnyítik a várakozást:...
márc. 21
5:42
Ingyen is letudhatod a hiteled: csak kevesen ismerik ezt a kiskaput (Pénzcentrum)
Aki ma megtakarítási formát keres, annak kedvező döntés lehet, ha előtörleszti a fennálló hitelét. Akár már kisebb összegű előtörlesztés is komoly összegeket jelenthet a havi törlesztőn, összességében pedig a legtöbb esetben nagymértékben...
márc. 21
5:42
Be kell látni, hogy ez jó! – Hyundai i30 Fastback N (Autónavigátor)
Van mihez méregetni a Hyundai első igaszán sportosra vett modelljét, ám a Fastback karosszériával egyelőre senki nem tudja felvenni a versenyt. A legszebb, hogy sportautónak hibátlan, de nem csak arra jó.
márc. 21
5:45
Zacher Gábor: innentől ez orosz rulett (Infostart)
A toxikológus szerint stagnál a droghasználók száma, és az igazi veszélyt az ismeretlen, szintetikus kábítószerek jelentik már.
márc. 21
5:51
Újra együtt az exével! Megmutatta régi-új párját Makranczi Zalán (Blikk)
Nem montázs. Az kép igazi.
márc. 21
5:51
Nem jutott szóhoz, amikor meglátta, hogy az apukája mit csinál a temetőben mások sírhelyével (Blikk)
És ezt naponta kétszer!
márc. 21
5:53
Megszakad a szíved, ha megtudod, miért kellett a fiatal lánynak meghalnia kirándulás közben. Ezt tették a barátai: (Blikk)
Egészséges és fiatal volt, mégis egy nap alatt meghalt. Sokkolta a szülőket, amikor kiderült, hogy miért!
márc. 21
5:54
Zseniális ötlet: sosem kell, hogy fűtsenek, egyetlen szuper trükk miatt. Télen is egy pólóban mennek ki az udvarra (Blikk)
Arról nem is beszélve, hogy így egzotikus növényeket is termelhetnek!
márc. 21
5:54
Nem fukarkodtak a fizetésemeléssel (AQUA)
Magyarországon nőhettek a legnagyobb mértékben a bruttó keresetek az unióban — derül ki az uniós statisztikai hivatal legfrissebb vállalati adataiból.
márc. 21
6:03
Szívmelengető, amit az emberektől kér Szinetár Dóra. A kisfiáról van szó (Blikk)
Mekkora ötlet!
márc. 21
6:06
Januárban 10 százalékkal emelkedtek a turisztikai bevételek (ProfitLine)
Januárban a turisták mintegy 30 milliárd forintot hagytak a hazai szálláshelyeken, és míg a vendégéjszakák száma az előző évivel közel azonos maradt, a szálláshelyek csaknem 10 százalékkal tudták növelni bevételeiket az előző év azonos időszakához képest - emelte ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán
márc. 21
6:06
5 szín, amivel nagyobbnak mutathatod az otthonod (Spabook)
Mindig kihívás egy egészen pici helyiséget úgy berendezni, hogy egyszerre mutasson jól és divatosan, mégse legyen az az érzésed, hogy összenyomnak...
márc. 21
6:09
Ez lehet a fideszes képviselőkkel az EP-választás után (Infostart)
Fontos kérdést kapott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke brüsszeli sajtótájékoztatóján, amit pártja és az Európa Néppárt viszonyának rendezéséről folytatott politikai vitára reagálva tartott.
márc. 21
6:12
Orbán Viktor: Jó döntést hoztunk, a néppárt megőrizte az egységét (USAracing)
A nagyobbik magyar kormánypárt egyoldalúan felfüggesztette tagságát mindaddig, amíg a néppárt által delegált háromtagú bizottság jelentést nem tesz a magyar jogállamiság helyzetéről.
márc. 21
6:18
Jönnek a fizetési adatok: nagy meglepetés lesz (ATV)
A Központi Statisztikai Hivatal bejelentése alapján 2019-től kezdve új adatbázisra épülő havi keresetstatisztikát közölnek. Már nem csak az 5 fő és afeletti létszámú vállalkozások kerülnek be az adatközlésbe, hanem minden, így a mikrofoglalkoztatónál dolgozó jövedelme is szerepelni fog az átlagkeresetben. Ennek következményeit vizsgálta a Policy Ag
márc. 21
6:21
Újra együtt! Megmutatta régi-új párját Makranczi Zalán (Blikk)
Nem montázs. Az kép igazi.
márc. 21
6:24
Kellemes, lassan melegedő idővel köszönt be a csillagászati tavasz (Háziállat)
Nemsokára kezdetét veszi a csillagászati tavasz.  Előrejelzés az ország területére csütörtök estig: Napos időre számíthatunk több-kevesebb fátyol- és gomolyfelhővel, csapadék nélkül. Az északi, északnyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul, délkeleten lesz a legmelegebb. Késő estére általában 2
márc. 21
6:24
Új-Zéland betiltja a christchurchi mészárlásnál használt fegyvereket (444.hu)
Az ország miniszterelnöke hat nappal az 50 halottat követelő mészárlás után jelentette be, hogy szigorítják a fegyvertartás szabályait.
márc. 21
6:30
Salvini abszurdnak nevezte "Orbán Viktor felfüggesztését" (ATV)
Abszurdnak nevezte "Orbán Viktor felfüggesztését" az Európai Néppártból (EPP) szerda este Matteo Salvini, a Liga olasz kormánypárt vezetője.
márc. 21
6:30
Matteo Salvini abszurdnak nevezte a Fidesz néppárti felfüggesztését (USAracing)
Az olasz miniszterelnök-helyettes, egyben belügyminiszter bejelentette, hogy megerősítette Orbán Viktornak az iránta és a magyar nép iránt érzett elismerését és barátságát.
márc. 21
6:30
Ez a négy legütősebb és legfinomabb szendvics az edzéshez (Player)
Azt hiszed, hogy a szendvics nem a legjobb választás az edzéshez? Pedig az lehet, ha megfelelő alapanyagokkal készíted el. Mondunk is párat, amit könnyen beszerezhető hozzávalókból te magad is egyszerűen és gyorsan összerakhatsz –csak, hogy ezen ne múljon az izmosítás eredménye.

Keresés