2019. március 21. csütörtök

márc. 21
9:12
Vadonatúj BMW-t mutattak be - Már ültünk benne (Portfolio)
Értelmezhetetlenül nagy lyuk tátongott az 1-es és a 3-as széria között a BMW kínálatában, nem volt ott egy normális négyajtós modell (az egyterűeket most hagyjuk), nyilvánvalóan be kellett tömni valamivel, ezért a német autógyártó...
márc. 21
9:12
May: az embereknek elegük van és belefáradtak a belharcokba (ATV)
Theresa May brit miniszterelnök szerint a londoni parlament két év alatt sem volt képes egyetértésre jutni a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) módjáról, és ennek következményeként az Egyesült Királyság már nem tud időben, vagyis jövő pénteken megállapodással kilépni az Európai Unióból.
márc. 21
9:12
Nem képezték ki a Boeing új típusára az Ethiopian Airlines pilótáját (444.hu)
A gépet egy tapasztalt pilóta vezette, a Boeing pedig korábban határozottan állította, hogy a 737-es korábbi típusaival repülő pilótákat nem kell átképezni.
márc. 21
9:12
Botka László: Ez óriási veszély Magyarországnak és Szegednek (Tiszta Jövő)
Magyarország érdekérvényesítését veszélyezteti, hogy kidobták a Fideszt a legnagyobb, legbefolyásosabb európai pártcsaládból.
márc. 21
9:18
Így vágnak lassan taccsra a kollégáid, ha rád szállnak (SzMo)
Nagyon sok munkahelyen üti fel a fejét a pszichoterror, a lelki zaklatás és a verbális bántalmazás. Mit tehetsz, ha te is érintett vagy?
márc. 21
9:21
Fontos felhívás a szegedieknek: hétfőtől tartsanak otthon ivóvizet (Infostart)
Jövő hét hétfőtől az ivóvízhálózatot mosatják éjszakánként, több városrészt érint a takarítás.
márc. 21
9:24
Figyelem! A lakossági tüzelés veszélyezteti legnagyobb mértékben a levegő tisztaságát (Háziállat)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint Magyarországon közel 50 %-ban felel a légszennyezettségért a háztartási tüzelés, megelőzve ezzel a mezőgazdaság és a közlekedés környezetkárosító hatását. Sokan meglepődnének, ha tudnák, a gépjárművek károsanyag-kibocsátása hányadik helyen áll a rangsorban.
márc. 21
9:24
Deák Dániel: A Fidesz nagyon komoly politikai győzelmet aratott (HírTV)
Ha május 26-án bekövetkezik egy változás, akkor van maradása a Fidesznek a Néppártban, véli a szakértő.
márc. 21
9:24
Russ Roberts: A fősodratú közgazdaságtan korlátai (Tiszta Jövő)
A közgazdászok túl gyakran hasonlítanak a részeg emberre, aki hajnali egykor az utcai lámpa fényénél keresi elhagyott kulcsait.
márc. 21
9:26
Ami Ausztriának jó volt, az jó nekünk is – Novák Katalin a Mandinernek (Tiszta Jövő)
Ami történt, az a szándékunk és akaratunk szerint történt – mondja Novák Katalin a Mandinernek az Európai Néppárt Fidesz-tagsággal kapcsolatos döntéséről. Az államtitkár a néppárti bölcsek tanácsával szemben felálló fideszes hármas vezetője lesz, Varga Judittal és Szájer Józseffel együtt egyeztetnek majd a néppártiakkal. Interjúnk.
márc. 21
9:27
Krízis Amerikával – Erdogan nagyon szeretné elterelni a figyelmet valamiről (Privátbankár)
Mégpedig a stagflációba süllyedt gazdaságról. Erdogan iszlamista uralma alatt az ország mára csak papíron a NATO tagja. A március 31-i önkormányzati választást az egész ország egy népszavazásnak tekinti Erdogan 16 éves uralmáról. Ha az AKP elveszti a nagyvárosokat, akkor olyan szinten megnő a politikai nyomás a kormányzaton, hogy annak előrehozott
márc. 21
9:30
A Fed támogató üzenete sem segít az európai tőzsdéken (Portfolio)
A Fed a szerdán záruló ülésén nem változtatott a kamaton, és az amerikai jegybankárok jelezték, hogy az idei évre nem várnak kamatemelést. Az ázsiai kereskedésben felemásan teljesítenek az irányadó részvényindexek, a hongkongi tőzsde...
márc. 21
9:30
Luxemburg is határkerítést épít (444.hu)
Mondjuk ott nem embereket, hanem állatokat próbálnak távol tartani az országtól.
márc. 21
9:30
Számok bizonyítják: már jobban megéri az elektromos autó, mint a benzines (NRGreport)
Az elektromos autózás térhódítása megállíthatatlan, bár eddig sokakat visszatartott az elektromos autók magas ára, a Quartz beszámolója azonban kiemeli, hogy az elektromos autók ára immár az amerikai gépjárműárak mediánja alá csökkent, míg a new yorki önkormányzat autóflotta-kezelője által közzétett adatokból kiderül, hogy az elektromos autók bizon
márc. 21
9:30
Kásler: A 21. század egészségügyét építjük (Igényesférfi.hu)
A kiépülő rendszertől azt várják, hogy jelentősen lerövidül a betegek várakozási ideje, a daganatos beteg esetén például a jelenlegi 60 napos várakozási idő kevesebb mint 30 napra csökken.
márc. 21
9:30
Boldogok, akik másokért dolgoznak – a Yale Egyetem kutatója a Makronómnak (Tiszta Jövő)
Ha egy kutató az üzleti érdekeket helyezi előtérbe a tudomány helyett, akkor visszaél a kutatói felelősségével – mondta Amy Wrzesniewski, a Yale Egyetem szervezeti magatartást kutató professzora Budapesten. A Rajk László Szakkollégium idén az amerikai akadémikust tüntette ki a Herbert Simon-díjjal március 12-én a Magyar Tudományos Akadémián. A prof
márc. 21
9:30
Király Viktor és szerelme már az eljegyzésre készülnek (SzMo)
Ha belenézek a szemébe, a jövőt látom - mondta kedveséről az énekes.
márc. 21
9:36
Brüsszel kezében az Egyesült Királyság sorsa - Íme a várható menetrend (Portfolio)
A jelenlegi brüsszeli hangulat afelé mutat, hogy az uniós vezetők a ma kezdődő csúcstalálkozón visszautasítják majd a Brexit június 30-ig való elhalasztásának kérését és helyette május 22-ig engedélyeznék azt akkor, ha Theresa Maynek...
márc. 21
9:36
Gazdátlanok a kis és közepes cégek (AQUA)
Nem szerencsés, hogy hol az egyik, hol a másik minisztérium vagy valamelyik érdekképviselet veszi kézbe a mikro-, kis és közepes cégek ügyét — véli Csath Magdolna.
márc. 21
9:36
Kovács Zoltán: Lefagyasztottuk a helyzetünket a pártban (HírTV)
A Fidesz vezetése nem hagyta, hogy megbontsák a Néppárt egységét, hangsúlyozta az államtitkár.
márc. 21
9:36
Őszinte szavak - Sári Évi először beszélt a szakításáról (Femcafe)
A színésznő elárulta, hogy érzi most magát.
márc. 21
9:36
Az energiatudatosság a legzöldebb út! (NRGreport)
Némi odafigyeléssel kisebb lehet a villany- és gázszámla, de azért jelentősebb megtakarítást értelemszerűen az hozhat, ha szakemberek segítségével korszerűsítjük, vagy alakítjuk át az energetikai rendszereinket. Sőt azok üzemeltetését ma már ki is szervezhetjük, így több idő juthat a fő tevékenységünkre. Tudta, hogy az E.ON nem csak energiát szolgá
márc. 21
9:36
Párszáz forintos találmány, ami nők millióinak segít a mindennapokban (Spabook)
Világszerte lányok és nők milliói küzdenek havonta egyszer ugyanazzal a gonddal, azonban a nehéz napokat a fejlődő országokban még sem esztétikailag,...
márc. 21
9:39
Középiskolai felvételi: két nap van a sorrendcserére (Infostart)
Mostanra minden középiskolába jelentkező diákot értesítettek a felvételin elért pontszámairól. Ennek ismeretében ma és holnap egy alkalommal módosíthatják a megjelölt iskolák sorrendjét.
márc. 21
9:42
43 százalékkal drágábban Mészáros gyerekei dolgoznak az érdi sportiskolán (Menedzsment Fórum)
Meglett az eredménye az érdi sportiskola rekonstrukciójára kiírt közbeszerzésnek. A jellemzően NER-közeli indulók között a volt felcsúti polgármester gyerekeinek cége lett szerencsés.
márc. 21
9:42
Az Ismeretlen Donorok Napja (WebBeteg)
Magyarországon ötezer új szervvel élő embert tartanak nyilván az orvosszakmai szervezetek, azaz e statisztika szerint napjainkban a népességben minden kétezredik személy transzplantált. A hazai szervátültetési program 45 évvel ezelőtt indult, tavaly került sor a tízezredik transzplantációra. Jelenleg ötezren tehát életben vagyunk - mondja Berente J
márc. 21
9:42
Senki nem tudja, merre mennek ma a befektetési piacok (ProfitLine)
Nagyon nehéz ma megjósolni a 2019-es irányokat, ahány szakember, annyiféle vélemény - érvelt Juscsák György JP Morgan Asset Management vezetője a Portfolio.hu Investment, Wealth and Savings (IWS) 2019 elnevezésű mai konferenciáján.
márc. 21
9:42
Óriási csúcsot döntött a szélenergia Németországban (Portfolio)
Korábban nem látott részarányt ért el a megújuló, azon belül is szélenergia a németországi villamosenergia-termelésben március első felében. A hónap során két olyan nap is volt, amikor a német megújuló alapú villamosenergia-termelés...
márc. 21
9:42
Zero Feel: olimpikonnal ajánlja fehérneműit a sloggi (Márkamonitor)
A sloggi számára elengedhetetlen, hogy mindenki életébe elhozza az igazi kompromisszummentes kényelmet, ezért óriási izgatottsággal indította útnak március 13-án első uniszex kampányát, melynek fő üzenete: Hódít a kényelem! A kényelem nemcsak a kényelmetlenség ellentéte, ennél sokkal többről szól: ez egy érzés, amely támogat és segít a mindennapokb
márc. 21
9:42
Vadai Ágnes: Nesze neked, nemzeti büszkeség! (Tiszta Jövő)
Magyarország három közjogi méltóságának tegnapi programja.
márc. 21
9:48
Trump azon méltatlankodott, hogy meg sem köszönték neki a John McCain szenátornak rendezett temetést, amit ő annak ellenére jóváhagyott, hogy nem lelkesedett… (444.hu)
Nem csak nagyszerű elnök, de jó ember is a szabad világ vezetője.
márc. 21
9:48
Utolsó szakaszába lép az olajkorszak - A 2030-as években jöhet a fordulat (NRGreport)
Valamikor a 2030-as évtized közepén tetőzhet a globális olajkereslet a világ legnagyobb független árupiaci kereskedője, a Vitol szerint.
márc. 21
9:48
Sok lesz az alma, ha így metszik meg a fát – Az alma szakszerű metszése (I. rész – karcsú orsó) (Agrofórum)
Hogyan kell megmetszeni tavasszal az almafát, hogy bő termésünk legyen? Az Agrofórum metszésiskolája hasznos tippeket ad dr. Szalay László közreműködésével. A alma karcsú orsó formájának fenntartó metszése szakszerűen.
márc. 21
9:51
Egy kontinens harcol mostantól húsz helyért (Infostart)
Ma este kezdődnek a 2020-as, összeurópai rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság selejtezői. 1976 óta először egyetlen ország válogatottjának sincsen garantált helye a döntőben.
márc. 21
9:54
Lemondott parlamenti mandátumáról Hegedűs Lorántné (ATV)
Lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról a Jobbikból és annak frakciójából február végén kilépett Hegedűs Lorántné.
márc. 21
9:54
Rossi: Életem meccse következik (Azenpenzem)
Ma 20.45-kor Szlovákia Magyarország válogatottját fogadja a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők E csoportja küzdelmeinek nyitányán a nagyszombati City Arenában.
márc. 21
9:54
Lemondott parlamenti mandátumáról Hegedűs Lorántné (HírTV)
Áthidalhatatlanná vált politikai stratégiai nézetkülönbségbe került eddigi pártjával.
márc. 21
9:54
A Tanácsköztársaságot méltatták a mai kommunisták (Igényesférfi.hu)
Pár napja a Munkásőr Társaság és társaik megünnepelték a Tanácsköztársaság századik évfordulóját, elénekelték az Internacionálét is.
márc. 21
9:56
Lemondott parlamenti mandátumáról Hegedűs Lórántné (Igényesférfi.hu)
A képviselő azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy nem kívánt független képviselőként dolgozni, nehogy „a látszattevékenységet, vagy destrukciót folytatókkal" bárki is egy platformba sorolhassa.
márc. 21
10:00
Lelepleztük a legújabb magyar gigaberuházást, hatalmas ingatlanbiznisz lehet mögötte (Portfolio)
Élelmiszertermelő és feldolgozó központnak jelentették be, de valójában egy méretes ingatlanberuházás van készülőben az észak-nyugati határszélen. Pont ott és akkora területen, ahol egykor megbukott a kaszinóváros projektje. Az...
márc. 21
10:00
George W. Bush egy ütésből beütötte a golflabdát a lyukba (444.hu)
(USA Today)
márc. 21
10:00
Tudtad, hogy ma van a Down-szindrómások világnapja? - megható videót készített egy magyar ügynökség (SzMo)
Itt az ideje, hogy a Down-szindrómásokat is teljes értékű emberekként kezeljük.
márc. 21
10:06
Így indították a napot az európai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyesen nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
márc. 21
10:06
Mélybe lökte a dollárt a Fed (Portfolio)
A tegnap esti gyengülés után fordulni látszik ma a dollár árfolyama, amivel párhuzamosan a forint is megint gyengülésnek indult. A jelek szerint túlhúzták a magyar devizát, lassan megint a 315-öt közelítheti a jegyzés. Fordult a dollár...
márc. 21
10:06
Regulázzák a kórházakat: ellenőrzik, hogy a legkorábbi időpontot kapta-e meg a beteg (Pénzcentrum)
Jövő hónapban élesetnek az új szabályozások, amelyek szerint a kórházaknak mindig a lehető legkorábbi időpontra kell besorolniuk a műtéteket. Ha ez nem így történik, jöhet a büntetés. Áprilistól élesíti a Nemzeti Egészségbiztosítási...
márc. 21
10:06
Rókusfalvy Pál a lányával együtt tér vissza a tévébe (Femcafe)
Egy régi klasszikus műsorral ráadásul.
márc. 21
10:06
Ebben az országban a legegészségesebbek a gyerekek – Azt is elmondjuk, miért! (Spabook)
A The Lancet című tudományos lapban publikált tanulmány szerint a Japánban született gyermekeknek van ma a legnagyobb esélyük arra, hogy a leghosszabb...
márc. 21
10:08
JP Morgan: jövőre jöhet a rettegett recesszió (Portfolio)
Előfordulhat, hogy 2020-ban már recesszióba fordul a világ, kezdve az Egyesült Államokkal Juscsák György, a JP Morgan Asset Management igazgatója szerint. A szakember a Portfolio Investment, Wealth and Savings konferenciáján elmondta, hogy...
márc. 21
10:10
Elárulták a befektetési profik, mibe érdemes fektetni (Portfolio)
Idén még nem, de jövőre már lehet számítani egy technikai recesszióra a világban - hangzott el a Portfolio mai Investment, Wealth and Savings (IWS) konferenciáján. A befektetési szakemberek szerint a piacot a monetáris politika mellett...
márc. 21
10:12
17 milliót ad a kormány egy könyvre, ami az Aranycsapatról szól (444.hu)
A címe: Az Aranycsapat – és ami helyette következik.

Keresés