A bánsági Egresen (Igris) végzett ásatások során a kutatók feltételezhetően megtalálták annak a két sírépítménynek az alapját, amelyben egykor II. András magyar királyt és második feleségét, a konstantinápolyi császárlányt, Courtenay Jolántát temették el.
Még egyetlen olyan brazil elnök sem volt, akinek a politikája annyira szembe ment volna a környezetvédelemmel, mint Jair Bolsonaróé, mondta Gustavo Szilagyi brazil geográfus és vidékfejlesztési szakértő.
Szerhij Rebrov vezetőedző agresszív támadójátékot vár a Ferencváros labdarúgócsapatától az Európa-liga selejtezőjének utolsó fordulójában a litván FK Suduva ellen.
Pilisvörösvár polgármestere attól tart, csak csel az, hogy a bányanyitást kezdeményező cég váratlanul bejelentette: az engedélyeztetési eljárás szüneteltetését kéri. Így a társaság nem ment el a kedd este rendezett közmeghallgatásra sem, pedig azt éppen azért hívták össze, hogy a szándékait megismerhessék a bánya újranyitása miatt jelentős környeze
Bár augusztus utolsó hétvégéjén marad a kánikula, szeptember 4-re már csak 22 fokot jósolnak, ami a mostani maximumokhoz képest több mint 10 fokos visszaesést jelent. Szeptember harmadikán hidg front éri el hazánkat, aminek következtében...
A Seat Tarraco már megjelenésétől kezdve titkos tippnek számít a (viszonylag) megfizethető, családbarát szabadidőmodellek piacán, hiszen az újdonság tetszetős megjelenéssel, modern műszaki tartalommal és extrákkal, ráadásul tágas, akár hétüléses utastérrel büszkélkedhet. A Tarraco, amiről bővebben korábbi tesztünkből, ide kattintva olvashatnak, a V
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és esti...
Mivel a 2014-2020-as ciklusra vállalt 20 ezer hektár új erdőtelepítésből eddig csak bő 6 ezer teljesült az elbírálásra váró pályázatokkal együtt, ezért a kormány az Európai Bizottsággal egyeztetve most az erdőtelepítéshez kapcsolódó...
Archie is velük volt, mindössze ötezer forintnyi összeget fizettek. Közben Vilmosék törölték Harryt és Meghant az alapítványuk vezetői névsorából: a szakítás véglegesnek tűnik.
Nem érkezett elfogadó nyilatkozat a 4iG Nyrt. törzsrészvényeire tett kötelező nyilvános vételi ajánlatra az augusztus 28-i határidőig - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A július 29-én közzétett...
Így aztán nem is érkezett elfogadó nyilatkozat a 4iG Nyrt. törzsrészvényeire tett kötelező nyilvános vételi ajánlatra az augusztus 28-i határidőig - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Európa fővárosai uralják az Észak-Amerika, Ausztrália és Európa leggyorsabb városi tömegközlekedési hálózatait felvonultató ranglista tízes élmezőnyét - derült ki a Torinói Műszaki Egyetem kutatóinak vizsgálatából, amely szerint...
A napokban röppent fel a hír a világhálón, hogy Michael Ballack volt német labdarúgó-válogatott Ferrari LaFerrari szuperautója eladósorba került. A híres 42 éves német labdarúgó köztudottan autómániás és Ferrari-gyűjtő, az viszont jó kérdés, hogy miért pont a Ferrari történelmének egyik legexkluzívabb modelljét bocsátja áruba az egykori csapatkapit
A terület környezetbarát fenntartására 60 év után ismét birkákat vezényeltek London egyik közkedvelt parkjába, a Hampstead Heathre. Öt birka fog legelni az egy hétig tartó próbaidőszakban, és ha jól végzik dolgukat, meghosszabbítják...
A mezőkövesdi orvosi ügyeleten kifüggesztett írás szerint a sebkötözésre érkező betegektől azt kérik, hogy hozzanak magukkal kötszert, szúrta ki az RTL Klub Híradójában az index.hu.
Klaus Iohannis román államfő megtagadta szerdán a miniszterelnök kormányátalakítási kérését, s felszólította Viorica Dancila kormányfőt, hogy járuljon bizalmi szavazásra a parlament elé, miután a szociálliberális kormánykoalíció...
Varsó és Prága támogatni fogják egymást a 2021-2027-es időszak uniós keretköltségvetéséről szóló brüsszeli tárgyalásokon, a téma fontos az egész visegrádi csoport (V4) számára is - hangsúlyozta szerdán Varsóban Mateusz Morawiecki...
Erdogan török elnök és Putyin orosz elnök Moszkvában vett részt a Nemzetközi Űr- és Repüléstechnikai Kiállítás (MAKSZ 2019) megnyitóján, amikor megálltak egy fagylaltos standnál jégrémet vásárolni. Az esetről készült videóban jól hallatszik, hogy Erdogan megkérdezi Putyint: "Az enyémet is fizeted?" mire az orosz elnök azt válaszolta: "Természetesen
A királyi pár maradványait azonban valószínűleg nem fogják megtalálni. Nem a földbe, hanem a templom járószintje fölé emelkedő szarkofágokba temették őket, amit viszont a tatárok, majd a törökök is elpusztítottak.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerencsétlennek nevezte, hogy az önkormányzati választási kampányban felmondott az intézet több munkatársa. Deák Dániel azért maradt az intézetnél, mert jól érezte magát ott.
Legyen szó kitalált karakterekről, mint Hannibal Lecter és Jim Moriarty, vagy valódi személyekről, mint Charles Manson vagy Ted Bundy, ha a pszichopatákról...