Tényfeltáró vizsgálatot kezdeményez az evangélikus egyház Donáth László volt szocialista országgyűlési képviselő, evangélikus lelkész magatartásával kapcsolatban, Bevonják az érintett feleket és a gyülekezeteket is.
Néhány óra alatt már több mint 660 ezren írták alá a brit parlament oldalán azt a ma indított petíciót, amely azt követeli, hogy ne szüneteltessék a parlamenti munkát és ne is oszlassák fel a brit törvényhozást mindaddig, amíg el...
Tudatosabban próbálják intézni pénzügyeiket a magyar fiatalok, de sokan érzik úgy, hogy elvesztik az irányítást a kiadásaik felett, és elégedetlenek az anyagi helyzetükkel - derült ki egy friss felméréséből. A 18-30-as korosztály...
Várhatóan a jövő évtől az állampolgárok mellett a náluk működő multik teljesítményét is osztályozni fogja Kína az alapján, hogy azok mennyiben tesznek eleget a helyi szabályozásoknak. Egyes esetekben a nyugati cégek jól is kijöhetnek a kreditezésből, de készülőben van egy céges fekete lista is, komoly büntetési lehetőségekkel, melyet a szakértők sz
Amikor Trump arról beszélt, hogy Kína telefonon jelezte, szeretnék újrakezdeni a kereskedelmi tárgyalásokat, talán épp a pekingi vezetés lepődött meg a legjobban - írja összeállításában a Bloomberg. Azzal, hogy gyengének állította be a kínaiakat, sarokba szorította őket - a megegyezés esélye csökkent, pedig mostanra inkább az amerikaiknak lenne fon
A világ legnagyobb online streamingszolgáltatója ezúttal nem a digitális tartalomra előfizetők számával vagy a saját gyártású filmjeire fordított összeggel ért el valami korszakalkotót.
Ma már beszélt is a magyar biztos-jelölttel, Trócsányi Lászlóval az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen. Kérdés, hogy egyáltalán tagja lehet-e a Leyen-bizottságnak a jogtudós, vagy Orbán Viktornak végül egy női jelöltet kell megneveznie.
Kormánykoalíciót alakít az olasz baloldal, a miniszterelnök Giuseppe Conte ügyvezető kormányfő lesz - jelentette be Luigi Di Maio, az olasz Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője a Demokrata Párttal (PD) kötött szerdai megállapodást Rómában.
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2019/35. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a következő héten 377 millió forint lesz a várható főnyeremény. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő...
A nagy prémium SUV kupék, mint például az Audi Q8, a BMW X6, a Porsche Cayenne Coupé vagy épp cikkünk főszereplője, a Mercedes-Benz GLE Coupé, nem örvendenek túlzott közszeretetnek (legalábbis hazánkban), ám a fizetőképes ügyfeleket ez nem igazán érdekli és a kupés tetővonallal megáldott méregdrága luxusterepjárók piaca szárnyal – a gyártók tehát h
Egyre nagyobb digitális nyomás nehezedik a vállalkozásokra. Minél nagyobb és sikeresebb egy cég, annál több a digitális transzformáció kockázata, a nyomás pedig annál nagyobb. Közben óriási a bizonytalanság. Rengeteg a tévhit, kevés a tapasztalt szakértő, általános a tudáshiány a legalapvetőbb kérdésekben is.
Klaus Iohannis keresztbe tett Viorica Dancila kormányátalakítási elképzeléseinek, a parlament kezébe kerül a döntés. A kormányfő válogatott jelzőkkel illette az elnököt.
Kormánykoalíciót alakít az olasz baloldal, a miniszterelnök Giuseppe Conte jelenlegi ügyvezető kormányfő lesz - jelentette be Luigi Di Maio, az olasz Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője a Demokrata Párttal (PD) kötött szerdai megállapodást...
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma jóváhagyott egy 500 millió dolláros – körülbelül 148 milliárd forintos – rakétavásárlási üzletet Magyarország számára – szúrta ki a Defense News szakportál nyomán a Portfólió. A nyilvános külügyi dokumentumból kiderül, hogy ennél jóval összetettebb csomagról van szó.
A leendő elnöknek a töredezett Európai Parlament miatt többfelé gesztusokat is kell tennie – mondta el az InfoRádiónak a Külügyi és Külgazdasági Intézet külsős szakértője.
Szeptemberben megtörténik a kutatóintézetek átvétele is. Az innovációs miniszter elmondta: a kutatóintézetek vezetői az átalakításban a lehetőséget látják az eddiginél jobb működésre.
Egy idős férfi kilakoltatása miatt videóztak a budafoki önkormányzat szociális bizottságának ülésén. Csiszár Zsuzsanna elnöknek ez annyira nem tetszett, hogy lefogta az újságíró mobilját.
Az euróval szemben idei mélypontjára gyengült szerdán a forint. Az euró jegyzése 330,27 forintra emelkedett este negyed nyolckor a reggel negyed nyolckor jegyzett 329,56 forintról.
Komoly, több millió forintos kártérítést fizethet az a cég, amelyiknek építkezésén egy munkagép elszakított egy gázvezetéket. 16 település maradt szolgáltatás nélkül, ami az ott élőknek is jelenthetett kárt. A kiáramlott gáz és a helyreállítás költségeit majd a szolgáltatónak kell kifizetni, de a tűzoltók is benyújthatják a számlájukat a vonulás mi
3-0-s, szoros vereség Horvátországtól a hazai társrendezésű Eb csoportkörében. Utolsó szalmaszál: legyőzni a bombaerős Hollandiát, és imádkozni a kedvező eredményért az azeri-románon.
Bár az amerikai állampapír hozamgörbe még erősebb recessziós jeleket küldött ma, mint az elmúlt hetekben, a részvényindexek mégis emelkedni tudtak a szerdai kereskedésben. Ebben szerepe lehetett annak a meglátásnak, hogy az amerikai olajkereslet...
Külföldön szeretne munkát vállalni, de nem tudja, merre induljon el? Az Európai Foglalkoztatási Mobilitás Portált, az EURES-t azért hoztak létre, hogy az Európai Unió 28 országában, valamint Svájcon, Izlandon és Norvégián belül segítse a munkavállalók szabad áramlását. Majdnem 3,6 millió állás közül lehet válogatni.
Felfüggeszti az Enefi törzsrészvényének és kapcsolódó származtatott eszközeinek kereskedését a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója az augusztus 29-i teljes tőzsdei kereskedési napra, azaz a kereskedési idő kezdetétől a "Lezárás...
Elkezdődött annak a turbó körforgalomnak az építése, amely a jövőben megkönnyítheti a Liszt Ferenc Repülőtér kettes termináljának közlekedését. A reptér és környékének megközelítése azonban továbbra is kihívás marad, a rossz állapotban lévő, balesetveszélyes gyorsforgalmi út felújítására ugyanis még legalább 2 évet várni kell. További részletek a v
Több hónapig tartó vita után zárult le a cseh koalíciós válság. Milos Zeman ugyanis kinevezte kultuszminiszternek a kompromisszumos jelöltet, Lubomír Zaoráleket.
Nem érkezett elfogadó nyilatkozat a 4iG Nyrt. törzsrészvényeire tett kötelező nyilvános vételi ajánlatra az augusztus 28-i határidőig - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.