2019. január 2. szerda

jan. 2
9:15
KSH: Ismét mélységi rekordon a munkanélküliség (Könyves Magazin)
A 25-54 évesek, azaz a legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 3,2 százalék volt, az 55-74 éveseké pedig 2,5 százalék.
jan. 2
9:15
Emelkedhet az állatjóléti támogatásra jutó forrás (Agrofórum)
Új állatjóléti támogatási programról tárgyal az Európai Bizottsággal az Agrárminisztérium. Ennek keretében a baromfiágazat számára a tavalyinál több forrást különített el 2019-re a tárca -írja a Világgazdaság.
jan. 2
9:21
A Fidesz és a román politikai maffia – hogy lesz ebből EU elnökség? (Privátbankár)
Berlin és Brüsszel egyhangú ítélete szerint a bukaresti kormány sem nem alkalmas, sem nem méltó az EU soros elnöki szerepkörének a betöltésére. Hazánkkal ellentétben Romániának tekintélyes főügyésze van, akit a posztkommunista (poszt-szekus) kormányzat most le akar vadászni. A Fidesz az európai fórumokon támogatja a bűnözésben elmerült román kormán
jan. 2
9:21
Most megtudjuk, milyen bőrben kezdi az újévet a világgazdaság (Portfolio)
Az előttünk álló csonka héten is számos fontos nemzetközi konjunktúra-adatot ismerhetünk meg, amelyekből kirajzolódik, hogy milyen bőrben kezdte az újévet a világgazdaság. Idehaza ma reggel máris képet kaptunk a decemberi feldolgozóipari...
jan. 2
9:21
KSH: tovább esett a munkanélküliség (ATV)
A tavaly szeptember-novemberi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 9 ezerrel, 169 ezerre, a munkanélküliségi ráta egy év alatt 0,2 százalékponttal, 3,6 százalékra csökkent, ami az előző háromhavi átlagnál is 0,1 százalékponttal alacsonyabb és megegyezik a nyár elején mért eddigi legalacsonyabb ért
jan. 2
9:21
Közvetlenül az eskütétele után lelőttek egy polgármestert Mexikóban (444.hu)
Gyalog indult egy tanácskozásra.
jan. 2
9:21
Megpróbálták elcsalni a szavazást, de végül meglett a győztes (Agrofórum)
A 2019-es év hala megválasztása a korábbiaknál lényegesen nagyobb érdeklődés mellett zajlott le. A szervezők öröme azonban mégsem felhőtlen, mert valaki meg nem engedett módon igyekezett befolyásolni az eredményt. A szavazatok száma azonban a sebes pisztrángra leadott 2130 szabálytalan szavazat levonásával is meghaladta a tízezret, összesen 11 483-
jan. 2
9:24
Hatályba lépett a rendelet: ezeken a napokon nem kell dolgozni 2019-ben (Blikk)
2018 húzós év volt a munkás hétvégék szempontjából: összesen hat szombat volt munkanap, ezeken a napokon dolgozni kellett a hosszú hétvégékre eső hétköznapok helyett. 2019-ben azonban csak három ilyen szombat lesz.
jan. 2
9:27
Ezek lesznek 2019 hosszú hétvégéi és munkás szombatjai (Menedzsment Fórum)
Az év vége maratoni pihenést hoz.
jan. 2
9:27
Hosszú hétvégék, munkás szombatok - ez lesz 2019-ben (Privátbankár)
Az év vége maratoni pihenést hoz.
jan. 2
9:27
Eséssel vághatnak az új évnek az európai tőzsdék (Portfolio)
Eséssel indult az év első napja az ázsiai tőzsdéken, miután egy kínai beszerzési menedzserindex csökkenő értéke ismét a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos aggodalmakat erősítette a piaci szereplőkben, a Hang Seng 2,8 százalékos...
jan. 2
9:27
Történelmi rekord az NBA-ben (Sport365)
A Portland sztárja parádézott.
jan. 2
9:29
Újabb rekordon a munkanélküliség – itt van, hányan dolgoznak (Privátbankár)
Tovább csökkent, újabb rekord szintet ért el a munkanélküliség. A foglalkoztatottak száma eléri a 4,49 milliót.
jan. 2
9:29
Most megtudjuk, milyen bőrben kezdte az új évet a világgazdaság (Portfolio)
Az előttünk álló csonka héten is számos fontos nemzetközi konjunktúra-adatot ismerhetünk meg, amelyekből kirajzolódik, hogy milyen bőrben kezdte az új évet a világgazdaság. Idehaza ma reggel máris képet kaptunk a decemberi feldolgozóipari...
jan. 2
9:30
Ezt a pofátlanságot: ennél rosszabb helyre nem is parkolhatott volna a Manchester United sztárja (Blikk)
Paul Pogba francia labdarúgó a mozgássérülteknek fenntartott helyen parkolt luxus kocsijával.
jan. 2
9:33
Hat órát utazott a jel a Földre a NASA messzire jutott szondájáról (Infostart)
Az amerikai űrkutatási hivatal berendezése az eddig megvizsgált legmesszebbre keringő égitest közeléből küldött jelet.
jan. 2
9:33
Csökkenéssel nyitottak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán, az év első kereskedési napján a főbb európai értékpapírpiacokon.
jan. 2
9:33
Erős a magyar feldolgozóipar (Portfolio)
Javultak a hazai feldolgozóipar kilátásai a tavalyi év utolsó hónapjában. Decemberben 54,2 pontra emelkedett a magyar feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index az előző havi 53,5 pontról, amit azt jelzi, hogy a magyar ipar továbbra is jó...
jan. 2
9:33
Beiktatták Bolsonarót (USAracing)
Letette a hivatali esküt a brazíliavárosi parlamentben Jair Bolsonaro, Brazília új, jobboldali elnöke, aki októberben nyerte el tisztségét a baloldal egymás után négyszeri győzelmét követően.
jan. 2
9:33
Vörös Szabolcs: Megfordult velünk a világ (Tiszta Jövő)
A magunk mögött hagyott évnek azért bőven akadtak ikonikus pillanatai.
jan. 2
9:39
Milliárdos luxusvillák Magyarországon: ezek voltak a 2018-as év legdrágább eladó ingatlanjai (Blikk)
A lakáspiac 2018-ban is erős tempót diktált, a kereslet nem lanyhult, az árak is feljebb kúsztak, sőt, kiemelkedő esetekre is bőven volt példa – derül ki az ingatlan.com összefoglalójából, amely az öt legdrágábban kínált és jelenleg eladásra váró ingatlant, valamint 2018 leggyorsabban eladott lakásait és házait mutatja be.
jan. 2
9:39
A középfülgyulladás (WebBeteg)
A középfülgyulladás általában felső légúti fertőzések, megfázások után alakul ki. A betegség gyanúja esetén mindenképpen keressék fel gyermekorvosukat, illetve kérjék fül-orr-gégész szakorvos segítségét!
jan. 2
9:39
Átalakíthatják a dán felügyeletet a világraszóló pénzmosási botrány miatt (Portfolio)
A dán kormány lépéseket tervez a Danske Bank botrányos pénzmosási ügye miatt, a pénzügyi felügyelet rendszerét, bankszektorhoz fűződő viszonyát szabályoznák. A dán kormány hamarosan javaslatokat tesz arra, hogyan kerüljék el legközelebb...
jan. 2
9:39
50 évre elegendő energiát nyerhetnénk ki egy-egy tájfunból a szélerőművekkel (NRGreport)
Generációs ugrás jön a szélerőműveknél, a 2030-as évekre vizionált álmok válhatnak már most.
jan. 2
9:45
250 millió forint adót próbált eltitkolni, 250 tonna szóját foglalt le tőle cserébe a NAV (Menedzsment Fórum)
Megjárta az ügyeskedő importőr.
jan. 2
9:45
Másfél órával a beiktatása után lőtték le az utcán a polgármestert (Blikk)
Fegyveres merénylők lőtték le kedden a dél-mexikói Tlaxiaco városának éppen csak beiktatott polgármesterét – erősítette meg egy Twitter-üzenetben az érintett Oaxaca állam kormányzója, Alejandro Murat.
jan. 2
9:45
Bajban a tizedik legnagyobb olasz bank (Portfolio)
A vezérigazgató lemondásával folytatódik a tizedik legnagyobb olasz banknak számító Banca Carige hosszú hónapok óta tartó válsága, miután nem sikerült elfogadtatni a részvényesekkel a társaság tervezett tőkebevonását. Az olasz...
jan. 2
9:45
Borzasztó lett a szilvesztere 8 embernek egy francia városban (Femcafe)
Azért ez elég kemény lehetett.
jan. 2
9:45
NAV: 250 millió forint adót próbált eltitkolni egy szójaimportőr (Igényesférfi.hu)
A NAV munkatársai felfigyeltek egy főtevékenységként számítógépes programozással foglalkozó cégre, mert a vállalkozás forgalma kiemelkedően megnőtt.
jan. 2
9:47
Újabb rekord szintet ért el a munkanélküliség (Menedzsment Fórum)
A foglalkoztatottak száma eléri a 4,49 milliót.
jan. 2
9:48
Tonnaszámra hozta az országba a szóját a magyar programozó cég, több százmillió forint adót sumákoltak el (Blikk)
Egymilliárd forint értékben hozott be szóját az országba egy közép-magyarországi vállalkozás, ám az importált áru után nem fizetett adót, ezért a NAV 250 tonna szóját lefoglalt, zárolta a vállalkozás bankszámláját, egyidejűleg büntetőeljárás is indult az ügyben. A vállalkozás több mint 250 millió forint adót nem fizetett be – tájékoztatta szerdán a
jan. 2
9:51
A szóját behozta, de a 250 millió forintnyi adót már nem fizette be (Privátbankár)
A NAV viszont résen volt.
jan. 2
9:51
Jó hírt kaptak az autósok, hatalmas dugótól szabadulhatnak meg (Infostart)
A beruházó NIF Zrt. kihirdette a Pest megyei Szigethalom határában létrejövő különszintű közlekedési csomópont tervezői közbeszerzését. A felüljáró a tervek szerint a Mű út és a ráckevei HÉV-vonal kereszteződésében épülhet meg a Szigetszentmiklós-Gyártelep HÉV-megállónál, ahol jelenleg sorompó működik.
jan. 2
9:51
250 milliós adót akart elsunnyogni egy szójaimportőr (ATV)
Egymilliárd forint értékben hozott be szóját az országba egy közép-magyarországi vállalkozás, ám az importált áru után nem fizetett adót, ezért a NAV 250 tonna szóját lefoglalt, zárolta a vállalkozás bankszámláját, egyidejűleg büntetőeljárás is indult az ügyben. A vállalkozás több mint 250 millió forint adót nem fizetett be - tájékoztatta szerdán a
jan. 2
9:51
Szerkesztő-újságírót keres a Pénzcentrum! (Pénzcentrum)
{{NOBANNER}}Szia! Mi vagyunk a Pénzcentrum, Magyarország legmenőbb, és legolvasottabb lakossági pénzügyekkel foglalkozó hírportálja. Csapatunk folyamatosan bővül, dolgozz nálunk Te is. Például azért, mert:tagja lehetsz egy pörgős, profi...
jan. 2
9:51
Áramot használ, autózik, fűt? Erre készüljön 2019-ben (NRGreport)
Hiába jelenthetjük ki, hogy a világ nem szenved energiaszűkében, mégis bizonytalannak ígérkezik az energiaiparban a 2019-es év. A legjobb példa az USA és Irán konfliktusa, ami hordónként plusz-mínusz 20 dollárral rángathatja meg az olajárat, s ezt az autósok is megérezhetik a benzinkutakon.
jan. 2
9:51
Ujhelyi István: 2019 jelszava: Stop Orbán! (Tiszta Jövő)
Az ellenzéki pártoknak, mozgalmaknak, civil csoportosulásoknak óriási a felelőssége abban, hogy 2019-ben megroppantsuk a rezsimet.
jan. 2
9:57
Indul az év az ATV-n is (ATV)
A mai naptól kezdődően az ATV is visszatér az ünnepek után a megszokott műsorstruktúrához.
jan. 2
9:57
Politikai elemző: Nevetséges az ellenzék viselkedése (HírTV)
Farkas Örs szerint a „következetlenség magasiskolája”, amit az ellenzék csinál.
jan. 2
9:57
Gábor László: Ha letolja a gatyáját és odacsinál, biztos még jobban ünnepelték volna (Tiszta Jövő)
A tordaibencék és jakabpéterek számára korlátlan lehetőségek nyíltak.
jan. 2
10:00
Nyílt levelet adott ki Michael Schumacher családja (Blikk)
Megszólalt a család Michael Schumacher állapotával kapcsolatban.
jan. 2
10:00
Monacóba tart a Chelsea sztárja (Sport365)
Nem elégedett a helyzetével.
jan. 2
10:03
Itt a lista, van, ahol már ma kopogtathatnak a NAV revizorai (Infostart)
Van, ahol már az év első munkanapján kopogtathatnak az adóhivatal ellenőrei. Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, kik és hol számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az év első napjaiban.
jan. 2
10:03
A Szüzet komoly betegség dönti le a lábáról, a Kos munkahelyi harcokra számíthat, a Halak nagy pofont kap (Blikk)
És neked mit hoz az év első munkanapja?
jan. 2
10:03
Az új évben is a 320-hoz tapad a forint (Portfolio)
A 2019-es évet is kicsivel 320 felett kezdte a magyar deviza, délelőtt azonban már 322 körül járt az euró/forint kurzus, miután a feltörekvő piaci devizák nyomás alá kerültek a kedvezőtlenné váló hangulatban.Gyengélkedik a forint 2019.01.02...
jan. 2
10:05
Változás jön az IKEA áruházak hétvégi nyitvatartásában (Portfolio)
Az IKEA 2019. január 6-tól három hónapos tesztidőszakban módosítja vasárnapi nyitvatartását, 21 óra helyett csak 19 óráig fogadják a vásárlókat. Az IKEA áruházak 9-től 21 óráig tartanak nyitva vasárnaponként, ezt azonban vasárnaptól...
jan. 2
10:09
Változik az IKEA nyitvatartása (Portfolio)
Az IKEA 2019. január 6-tól három hónapos tesztidőszakban módosítja vasárnapi nyitvatartását, 21 óra helyett csak 19 óráig fogadják a vásárlókat. Az IKEA áruházak 9-től 21 óráig tartanak nyitva vasárnaponként, ezt azonban vasárnaptól...
jan. 2
10:09
Mi költünk a hatodik legtöbbet alkoholra az EU-ban (ATV)
A balti államokban költik a háztartások kiadásaik legnagyobb részét alkoholra az Európai Unióban – derült ki az Eurostat friss adataiból.
jan. 2
10:15
A raktározás kártevői (Agrofórum)
A növénytermesztés folyamata csak a laikusok szemében ér véget a betakarítással. A megtermelt értéket meg kell őrizni, hogy tényleg érték maradjon, fel lehessen későbbi folyamatok során használni, vagy értékesíteni lehessen azt más felhasználók számára. A szántóföldi növénytermelés produktuma azonban hatalmas tömegű, nagy mennyiségű szerves anyag,
jan. 2
10:18
Dancsó Péter elérte az egymillió YouTube-feliratkozót (Kreatív Online)
A klasszikus értelemben vett influencerek közül ő az első, de nem az első magyar videós, aki elérte ezt a számot.

Keresés