Az „új európai tavasz” során „a valódi európai értékek reneszánsza jön”, „kevesebb lesz a pénzügy, kevesebb bürokrácia, több munka és több családügy, és mindenekelőtt több biztonság” – fogalmazott.
Milliók vonulnak utcára a Fülöp-szigetek fővárosában a Fekete Názáreti néven ismert Jézus-szobor körmenetének ünnepén. Vatikán 1880-tól teljes búcsút engedélyezett a döntően keresztény vallású államban a XVII. századi szobornak.
Nem lesz közös ellenzéki lista az európai parlamenti választáson, az MSZP viszont együtt indul a Párbeszéddel – mondta a szocialista párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Tóth Bertalan azt is elárulta: tavasz végére már valamennyi településen szeretnék bemutatni a párt által támogatott polgármester-jelölteket.
Oroszország megállapodott a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel (WADA) az orosz sportolók doppingteszt-eredményeinek átadásáról, amelyet eddig "technikai" okok akadályoztak - jelentette ki Dmitrij Peszkov a Kreml szóvivője szerdán Moszkvában újságíróknak.
Oszd meg és uralkodj! – a régi római elvet tartja szem előtt a francia kormány a sárga mellényesek csaknem három hónapja tartó tüntetéshullámának leszerelésére.
Franco példás családfő volt, Pinochet szintén, és Salazar meg nőtlen, amolyan laikus szerzetesféle. E tulajdonságokat nem vallhatják maguknak napjaink európai államfői.
Országszerte számos helyen mértek több mint 10, néhol 20 centiméteres hóvastagságot. Kékestetőn 32 centiméteres a hóréteg – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdai adataiból.
Országszerte számos helyen mértek több mint 10, néhol 20 centiméteres hóvastagságot. Kékestetőn 32 centiméteres a hóréteg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdai adataiból.
Tíz éve a legalacsonyabbra csökkent novemberben a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdai jelentése alapján.
Csökkentek az autóeladások Kínában, erre több mint két évtizede nem volt példa. 6 százalékkal 22,7 millióra csökkent a Kínában eladott személyautók száma, jelentette a China Passenger Car Association (CPCA), visszaesésre az elmúlt...
A Munka Törvénykönyvének módosításával ettől az évtől kezdve éves 400 óra túlórakeretre, és akár hároméves elszámolási időszak bevezetésére is lehetősége van a munkáltatónak. A törvény elutasítottsága hatalmas, és ennek kapcsán több tüntetés is volt. A kérdés, hogy lesz-e, illetve lehet-e sztrájk, amely a kormányt korrekcióra késztetheti. Ezt a hel
Az Amerikai Egyesült Államok a költségvetés és az államadósság körüli politikai harccal "AAA" adósbesorolásának elvesztését kockáztatja - figyelmeztet a Fitch. A hitelminősítő szerint kezdeni kell valamit az egyre jobban elszálló...
Oldott hangulatú sajtóértekezletet tartott a Magyar Kézilabda-szövetség a kézilabda-vb előtt. Az elnök az első hét hely valamelyike megszerzésének igényével indította útjára a válogatottat.
Az idei vizsgálat eredményeinek különös jelentőséget ad, hogy a londoni törvényhozás a jövő héten szavaz a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodásról.
Elektromos gyorstöltők skandináviai városokban történő telepítésére közös vállalkozást indított az E.On és a dán Clever 50-50 százalékos részesedéssel. Az E.On közlése szerint az együttműködés 48 e-töltő telepítésére...
A tőzsdei vállalatok közel háromnegyede (72%-a) tesz említést a fenntartható fejlődési célokról az éves vállalati vagy fenntarthatósági jelentésében, ami az elmúlt évhez képest 10%-os növekedést jelent - derül ki a PwC tanulmányából. A konkrét lépések és a célok integrálása azonban számos vállalat esetében még mindig várat magára, mert a szervezete
Véget ért a Golgota kálváriája, a magyar kormány 3 milliárd forintért megvette Pákh Imre műgyűjtőtől Munkácsy Mihály festményét, és a debreceni Déri Múzeumba kerül - ezt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter jelentette be az Országház Munkácsy termében.
2019. január 1-jétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kizárólag a cégkapun keresztül tart kapcsolatot a gazdálkodó szervezetekkel, vagyis egy év türelmi idő után ez már kötelező a cégek számára – mondta az InfoRádiónak a NAV adószakmai szóvivője.
Ismét rekordot döntött az utasforgalom a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, tavaly 14,9 millióan használták a ferihegyi légikikötőt. A repülőtér üzemeltetője 225 milliárd forintos fejlesztést is bejelentett.
3,4-szeresére nőtt az elmúlt 10 évben a németországi magyarok száma - számol be a G7.hu a Destatis, német statisztikai hivatal adatai alapján. Az is kiderült, melyek a legnépszerűbb tartományok a hazai kivándorlók körében. Folyamatosan...
Tavaly 1747 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon. Ez 23 százalékos emelkedés 2017-hez képest és 64 százalékos plusz 2016-tal összevetve – derült ki a Datahouse adataiból. A decemberi 102 darab éves alapon 6, míg a 2016. év azonos időszakával összevetve 42 százalékos pluszt jelent.
A kormány megvásárolta Munkácsy Mihály Golgota című festményét - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten sajtótájékoztatón Kósa Lajos, Debrecen fideszes országgyűlési képviselője és Papp László, Debrecen polgármestere társaságában.
A kormány megvásárolta Munkácsy Mihály Golgota című festményét - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón Kósa Lajos, Debrecen fideszes országgyűlési képviselője és Papp László, Debrecen polgármestere társaságában.
"Én azt gondolom, hogy annyira közel vagyunk és annyira szorosan működünk együtt ezzel a gazdasági övezettel (az euróövezettel - a szerk.), hogy valószínűleg az euró bevezetésének előnyei nagyobbak, mint hátrányai" - fejtette ki meglátását...