A gólyatöcsöt, vagy régi nevén a székigólyát választotta egy tavalyi internetes szavazáson a lakosság az idei év madarának, amely címmel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a különböző fajok vagy madárcsoportok, illetve azok élőhelyeinek védelmére szeretné felhívni a társadalom figyelmét.
A tavaly szeptember-novemberi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 9 ezerrel, 169 ezerre, a munkanélküliségi ráta egy év alatt 0,2 százalékponttal, 3,6 százalékra csökkent, ami az előző háromhavi átlagnál is 0,1 százalékponttal alacsonyabb és megegyezik a nyár elején mért eddigi legalacsonyabb ért
Minél kisebb egy bolt, annál nagyobbat szorított rajta az elmúlt két évben látott dinamikus béremelkedés, amelynek idén sem lesz vége a minimálbér és a garantált bérminimum érdemi növekedése miatt - olvasható ki a Blokkk.com körképéből....
Philip Reeve 2001-ben megjelent Ragadozó városok című steampunk- és sci-fi elemekkel tűzdelt, posztapokaliptikus ifjúsági regényéből készítettek azonos címmel filmet A gyűrűk ura készítői.
Egyre több a túlsúlyos és elhízott ember, köztük sokan gyerekek. A kevés mozgás, az ülőmunka, a sok tv-nézés és számítógépezés, a gyors ételek nem könnyítik meg a fogyni kívánók dolgát. Ilyen feltételek mellett hogy lehet egészségesen leadni a fölösleges kilókat?
Erdélyi embernek egy kis csetepaté, egy kis változás meg sem kottyan, előfordul ilyesmi az örökkön változó Tündérkertben. Több kell ahhoz, hogy elkövetkezzen számukra a magyar Vasárnap.
Igazságosabb lesz a földforgalmi szabályozás, köszönhetően a parlament által nemrég elfogadott jogszabálynak – nyilatkozta a Magyar Időknek Győrffy Balázs. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke terveikről elmondta, hogy tavasszal kerülhet napirendre a gazdaságok működési formáinak és adózási rendszerének átalakítása.
A kedvező tendenciákat a foglalkoztatásban a pozitív gazdasági környezet és a kormányzati intézkedések – mint például a társasági adó 9 százalékra történő csökkentése – segítik.
Első magyar női pilótaként már januárban bemutatkozhat egy Forma-3-as sorozatban Keszthelyi Vivien, aki a BlackArts Racing istálló versenyzőjeként az F3 Asian Championship Winter Series elnevezésű viadalon bizonyíthat majd.
A tervezett 50 helyett csak 40 milliárd forint értékben adott el három hónapos diszkont kincstárjegyeket az ÁKK szerdán, a hozam továbbra is gyakorlatilag nulla, most éppen kicsit pozitív. A meghirdetett 50 milliárd forintnyi három hónapos...
Még jó, hogy Magyarországon van egy olyan kormány, amely nem a keresztyénség sírját ássa, hanem éppenséggel a kulturálisan keresztyén hátterű újrapolgárosodási folyamatok elindításán dolgozik.
Az eredetileg tervezettnél magasabb illetményemelést kapnak a katonák és a honvédelmi alkalmazottak – jelentette be a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
Rengetegen keltek útra, és vállaltak munkát külföldön 2018 őszén. Ebben több mindennek is szerepe lehet: elindult a síszezon, és most igen kedvező feltételekkel lehet például Ausztriában vendéglátózni. Mások pedig a Brexit miatt iparkodnak...
Ha menedékkérők erőszakos bűncselekményeket követnek el, akkor el kell hagyniuk az országunkat – mondta Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter.
Első magyar női pilótaként már januárban bemutatkozhat egy Forma-3-as sorozatban Keszthelyi Vivien, aki a BlackArts Racing istálló versenyzőjeként az F3 Asian Championship Winter Series elnevezésű viadalon bizonyíthat majd.
Kevesebben lettek rosszul idén szilveszterkor, mint korábban – mondta el Zacher Gábor a szilveszter kapcsán az ATV Start című műsorban. A toxikológus szerint a szülői minta az egyik legfontosabb a későbbi alkoholfogyasztásban.
Megkezdődött a helyezkedés Amerikában. Miközben a republikánus oldalon várhatóan Donald Trump elnök lesz az induló, a demokratáknál sűrű mezőny jöhet össze az elnökjelöltségért való versengésben.
December 29-én betegségre hivatkozva nem lépett fel Miskolcon, két nappal később viszont három koncertje is volt – ez még jobban felbőszítette a rajongókat.
Egyre több fizetős autópályaszakasz, lejáró éves matricák, illetve számos más olyan dolog van, amit jó, ha az év elején tudnak az autósok. Például ne felejtsenek el megyei matricát venni, januárban még lehet!
Egy évtizede nem volt ilyen gyenge évük az amerikai tőzsdéknek, de ha a két legnagyobb bizonytalansági tényező, a Fed és a kereskedelmi háború terén pozitív fejlemények látszanak, akkor nagyon jó évük lehet 2019-ben a részvénypiacoknak....
Ma, azaz január másodikán nyílt meg az októberben megjelent "Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban" című (VP3-4.2.1-4.2.2-18 kódszámú) felhívás, amelynek keretösszege 50 milliárd forint és két megjelölt területen...
Eddig több mint ötezren írták alá a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének az oktatásban dolgozók munkaidejének és bérének rendezését követelő négypontos petícióját, amely a szakszervezet sztrájkkövetelésének is része lesz - mondta az InfoRádiónak a PDSZ elnöke, Szűcs Tamás.
Decemberben tovább csökkent és 2016 eleje óta a leggyengébb teljesítményt nyújtotta az euróövezeti feldolgozóipar a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet szerdán publikált felmérése alapján.
Eséssel indult az év első napja az ázsiai tőzsdéken, miután egy kínai beszerzési menedzserindex csökkenő értéke ismét a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos aggodalmakat erősítette a piaci szereplőkben, a Hang Seng 2,8 százalékos...
Mindenekelőtt nagyon boldog, örömökben, egészségben, minden jóban-szépben gazdag új évet kíván az Autó Pult teljes szerkesztősége a magazin minden kedves Olvasójának. Egyelőre nekünk még furcsa leírni a 2019-es évszámot az aláírások alkalmával, de bizonyára rövidesen meg fogjuk szokni, mint minden évben.
Közleményt adott ki a kormánypárti Civil Összefogás Fórum és Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány, amelyben azt írják, szerdán egy nyílt levelet "bocsátanak útjára" a holland EP-képviselőnek, Judith Sargentininek, aki a Magyarországot elítélő és 2018-ban az Európai Parlament által el is fogadott jelentést szerezte.
Hétfőn az urali iparvárosban beomlott az egyik tízszintes lakóháztömb egy része. Az orosz szövetségi Nyomozó Bizottság gázrobbanás miatt folytat vizsgálatot.