A szombati napunk időjárását egy melegfront határozza meg, amely eleinte országszerte havazást, majd a nyugati és középső tájakon már havas esőt, esőt is okoz.
„Legyünk bátrak, szervezzünk spontán tüntetéseket, folyamatos útlezárásokat, akciókat, definiáljuk az ellenállást” – áll egy az Origo által közölt, ellenzéki tüntetésszervezőknek tulajdonított dokumentumban. Eszerint az ellenzéki aktivisták országos hálózatot, „tüntetésszervező bizottmányokat” és „akcióegységeket” szerveznének, valamint „ellepnék”
„Hozott néhány olyan döntést, amelyet a frakcióban nem tudunk elfogadni” – mondta az Európai Néppárt európai bizottsági elnökjelöltje, utalva a CEU költözéséhez vezető lépésekre is.
Továbbra is mélyponton van a női rendezők foglalkoztatottsága Hollywoodban: 2018-ban a 250 legnagyobb bevételű hollywoodi produkciónak mindössze 8 százalékát rendezték nők - számolt be az adatokról pénteken a The Guardian.
Az MSZP európai parlamenti képviselője ezzel azt a 131 oldalas dokumentumot minősítette, amelyben a kormány a Sargentini-jelentésben található bírálatokra igyekszik magyarázatot adni.
A vérzivataros december megviselte a Magyarországon kezelt részvényalapokat is, nagyon kevés olyan portfólió akadt, amely pozitív hozammal tudta jutalmazni tavaly a befektetőit. Több mint negyven alap zárta az évet kétszámjegyű mínusszal...
Ha elkezdi hullatni a leveleket, mindenki szinte egyszerre szabadul meg a karácsonyfától. Most a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF) segít abban, hova kell őket elhelyezni ahhoz Budapesten, hogy a fákat plusz költség nélkül elszállítsák.
Amikor eljutunk egy barkácsáruházban a hátsó polcokon fekvő cementes zsákokhoz, nem valószínű, hogy pont az jutna eszünkbe, hogy az ember által előállított anyagok közül éppen ebből fogy a legtöbb a világon. Cementnél többet csak vízből használ az emberiség.
Idén 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, a bankszámlákra január 11-én érkezik a megemelt nyugdíj, a posta pedig január 16-án kezdi meg a kézbesítést; egy átlagos nyugdíj esetében éves szinten 42 ezer forinttal emelkednek a nyugdíjak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteki, budapesti sajtótájékoztat
Klaus Iohannis román államfő nem hajlandó felmenteni tisztségéből Augustin Lazar legfőbb ügyészt, és Viorica Dancila szociáldemokrata kormányfő miniszterjelöltjeinek kinevezését is elutasítja - jelentette be maga az elnök pénteki bukaresti sajtóértekezletén.
Még érdemes kérni az influenza elleni védőoltást a háziorvosoktól - mondta a megbízott országos tisztifőorvos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Hozzátette: megbetegedések már vannak, járvány még nincs az országban.
Globálisan is egyre nagyobb igény mutatkozik a napenergetikai projektek finanszírozására, a piacon több évtizedes fellendülést vár a Fraunhofer Institute.
Az ünnepeket követően az elmúlt évek tapasztalatai alapján várhatóan szombaton és vasárnap a főbb tranzitútvonalakon, elsősorban az M1-M0-M5-ös, és az M1-M0-M3-as szakaszon, a Nyugat-Európába visszatérő munkavállalók miatt - Németországban...
Áramkimaradásokat és közlekedési fennakadásokat okozott a hóval és óránkénti 100 kilométeres széllökésekkel érkező hidegfront Görögország középső és északi részén.
Több száz német politikus ellen indult hackertámadás. Részben teljesen személyes adataikat tették ki tömegesen a Twitterre – közölte a berlini közszolgálati televízió, az RBB
Nyolc hónapos mélypontra lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme az euróövezetben decemberben - közölte az Eurostat. Év/év alapon 1,6%-kal nőttek a fogyasztói árak az eurózónában decemberben, ilyen alacsony drágulási ütemre...
Január elsejével, a védelmi idő lejártával szabadon, jogdíj fizetése nélkül használhatjuk fel számos író, költő, zeneszerző, képzőművész és rendező műveit.
A bitcoin-buborék 2018-as kipukkanása után komolyan felmerült a kriptopénz eljelentéktelenedésének, vagy egyenesen a halálának lehetősége. A bitcoin tízéves történetének tendenciái tágabb perspektívába helyezhetik a kriptovaluta tavalyi zuhanását és a jövőt.
Az elmúlt időszakhoz képest nagyjából felére, legfeljebb évi 50 milliárd forintra csökken a támogatás. A labdarúgás nagy vesztes lehet, bár kiskapuk azért előfordulhatnak.
"Halálos fenyegetést kapott a tegnapi napon Mirkóczki Ádám, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke és családja. A Jobbik képviselője a szükséges lépéseket megtette az ügy felderítése érdekében. Sajnálatos, hogy a Fidesz-KDNP százmilliárdos hazug gyűlöletkampánya ide vezetett." - írja közleményben a Jobbik.
A párt szerint csütörtökön halálos fenyegetést kapott Mirkóczki Ádám, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke és családja. A képviselő a szükséges lépéseket megtette az ügy felderítése érdekében. „Sajnálatos, hogy a Fidesz-KDNP százmilliárdos hazug gyűlöletkampánya ide vezetett” – zárul a közlemény.
"Vannak dalok, amelyeket hallva egy egész korszak életérzése elevenedik fel bennünk" - írta a miniszterelnök, aki maga is képes letűnt korszakok életérzésének felelevenítésére.
Decemberben több mint négy éve a leglassúbb növekedést mutatta az euróövezeti gazdaság teljesítménye a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet pénteken megjelentetett felmérése szerint.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye cégeinek és önkormányzatainak fizették ki eddig a 2014-2020-as uniós ciklusban a legtöbb EU-támogatást (430 milliárd forintot) - emeli ki a hivatalos kormányzati pályázati adatbázis (FAIR) alapján Világgazdaság...
Az új ügyfelek kétharmada már csak egy év hűségidőt vállalt, mióta az előfizetői szerződések szabályozása lehetőséget ad erre - derül ki a távközlési szolgáltatások használatát vizsgáló 2018-as felmérés előzetes adataiból.
Mielőtt belelendülnénk a 2019-es evésekbe és ivásokba, elevenítsük fel 2018-as kedvenceinket. Ezek azok a helyek, ahová visszavágyunk, és amiket szinte már kötelező jelleggel ajánlunk!