Zsejke és Barnus egészségesen születtek, és eleinte semmi nem utalt arra, hogy bármi baj lehetne a jövőben. Később azonban az ikrek nem igazán fogadták el a szilárd táplálékot, miközben a rohamok is egyre gyakoribbak lettek. Mégis hidegzuhanyként érte édesanyjukat, amikor szembesült vele, hogy gyermekei egy ritka, és gyógyíthatatlan betegségben sze
Az Európai Bizottság környezetért, óceánokért és halászatért felelős biztosa, a litván Virginijus Sinkevicius a német Die Welt-nek adott interjújában azt mondta,
Angliából vegyesen érkezett jó és rossz hír magyarokról. Végre írhatjuk ezt többes számban, mert ez azt jelenti, hogy nemcsak Nagy Ádám, hanem a Championship másik magyarja is érdekelt volt a mérkőzésen.
Kihirdette kedden Klaus Iohannis román államfő a családi pótlék megduplázásáról szóló törvényt, amelynek hatályba lépését azonban - költségvetési fedezet híján - a kormány várhatóan elnapolja.
Kihirdette kedden Klaus Iohannis román államfő a családi pótlék megduplázásáról szóló törvényt, amelynek hatályba lépését azonban - költségvetési fedezet híján - a kormány várhatóan elnapolja.
A világ lassan ráébred a klímaváltozás és a környezetszennyezés által jelentett közvetlen fenyegetésekre, így az a város is, melynek a szmog kifejezést köszönhetjük. London is igyekszik kivenni saját részét a teendőkből, a város új "városi fáknak" nevezett okos-installációkat épít.
A monarchia – ami egyébként recseg-ropog – az egyetlen, ami összeköti a nemzeteket az Egyesült Királyságban – legalábbis a külügyi szakértő szerint. Gálik Zoltán az ATV Start című műsorban azt is elmondta, hogy Harry herceg távozása után, kérdés, hogy merre megy tovább az Egyesült Királyság.
Kenderesi Tamás és Késely Ajna is begyűjtött egy-egy aranyérmet, míg Hosszú Katinka és Kapás Boglárka egy-egy második hellyel kezdett a Kínában zajló Úszó Bajnokok Sorozata viadalán.
A keletközép-európai piacon Magyarországon nyitott először elektromos töltőállomásokat a Shell, amely a régióban a legfejlettebbnek tekinti a hazai villanyautópiacot - olvasható a hvg.hu oldalán. Az Ionity szupergyors töltési ideje 10-15 perc, de a Shell saját márkás töltője is 30 perc alatt éri el a 80 százalékos töltöttséget.
Az Európai Bizottság környezetért, óceánokért és halászatért felelős biztosa, a litván Virginijus Sinkevicius a német Die Welt-nek adott interjújában azt mondta,
A szálló por koncentrációjának hétfői csökkenése ellenére továbbra is indokoltnak tartja a Főpolgármesteri Hivatal Budapesten a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartását.
Az új év elején napvilágot látott statisztikák, jelentések szerint az idén a tavalyinál is világszerte mozgalmasabb esztendő várható a légi forgalomban.
A múlt szerdán Isztambulban Recep Tayyip Erdoğan török, Vlagyimir Putyin orosz és Alekszandar Vučić szerb államfők, illetve Bojko Boriszov bolgár kormányfő szimbolikusan megnyitották a Török Áramlat gázvezeték második leágazásának csapját. A Délkelet-Európát és Magyarországot is gázzal ellátó vezeték hiányzó bolgár szakaszának megépítésével kapcsol
A cseh Skoda Auto tavaly 1,24 millió autót gyártott, ami éves szinten 0,9 százalékos csökkenés - közölte a legnagyobb csehországi autógyár kedden honlapján. 2019-ben a Skoda 1,25 millió személyautót gyártott.
Jelentősen javul a nemzetközi és a minőségi távolsági, azaz a főváros és a megyeszékhelyek összeköttetését biztosító vasúti közlekedés szolgáltatási színvonala annak a 115 darab modern villanymozdonynak köszönhetően, amelyek...
A fideszes politikust sajtótájékoztatóján kérdezték, mit szól a jegybankelnök kijelentéséhez, miszerint a magyar gazdaságpolitika egyik gyenge pontja a lakáspolitika, ahol „minden jószándék végül fordítva sül el”.
Az átlag felett, csaknem 6 százalékkal drágultak az élelmiszerek 2019-ben, a tartós fogyasztási cikkek ára viszont csökkent - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. 2019 decemberében a fogyasztói árak átlagosan 4,0 százalékkal voltak magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, az éves infláció pedig 3,4 százalékkal haladta meg a 2018-as
„Kit érdekel az új benzin? Csak a nagyon régi kocsik nem mennek vele!” Többször is hallottuk ezt az érvelést, a baj csak az, hogy a magyar autók átlagéletkora több mint 14 év. Ráadásul az újabb autóknál is okozhat gondot, ha ritkán használjuk a kocsit. A KSH-tól most azt is megtudtuk, a magyar autósok közül akár 7-800 ezren is bosszankodhatnak, hog