Ilyen zöld teret még nem nagyon láthattunk a fővárosban: a Twentysixben minden növényszerető szíve megdobban, és csak utána tudja érzékelni a továbbiakat. Látnivaló és tennivaló van bőven.
A kártyakibocsátó gigász, a Visa megvásárolja a Plaid fintech-céget egy 5,3 milliárd dolláros üzletben. A vevő ezzel elmélyíti a Szilícium-völgyhöz fűződő kapcsolatait és új piacokhoz jut. Nemrég a Revoluttal is partnerségre lépett.
Az LG-t mostanáig nem kifejezetten az amatőr kertészek főtámogatójaként ismertük, de úgy tűnik a vállalat nagyot lépett, és elindult a fenntartható életmódot hirdetők útján. A CES-en debütált prototípusuk egyaránt kedvez a vegetáriánusoknak és vegánoknak, illetve mindazoknak, akik városi életkörülmények közepette is saját maguk által termesztett nö
A bankok napja volt a tőzsdéken a mai az amerikai gyorsjelentések miatt, itthon azonban mindhárom nagy cég részvényei estek. A forint erősödött az inflációs adat nyomán. Kilőtt a bitcoin, talán egy hír miatt.
A Duna House lakásárindexeinek többsége hosszú évek óta először mutatott csökkenést 2019 utolsó negyedévében, a legnagyobb visszaesést a panellakások mutatják, a fővárosban, valamint a keleti és nyugati országrészben is esett ennek a lakástípusnak az ára tavaly az utolsó három hónapban. Az árakra az is hatott, hogy decembert - az elmúlt három évet
A Toyota egyre izgalmasabb modellekkel rukkol elő: a közelmúltból elég csak az elképesztő képességekkel kecsegtető GR Yarisra gondolni, most pedig egy újabb, eddig nem létező típus érkezését jelentették be hivatalosan is a japánok. A nagy crossover őrületet meglovagolva érkezik egy, az új Yaris alapjaira épülő négykerekű, amely a kiskategóriás SUV-
Több alkalommal írtunk már arról, hogy kétszámjegyű hozammal kecsegtet a babaváró hitel felvétele és MÁP+ kötvénybe való befektetése még azok számára is, akik nem vállalnak gyermeket. De mi van, ha kihagyjuk a számításból a babaváró...
Az ország nagy részén továbbra is figyelmeztetés van érvényben tartós, sűrű köd veszélye miatt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd esti, az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: éjszaka az ország döntő részén borult, párás, többfelé ködös idő várható, zúzmarával. A látási viszonyok inkább csak a nyugati, északnyugati megyékben lehe
Minden korábbinál melegebbek voltak tavaly az óceánok vizei, a felmelegedésük üteme pedig egyre gyorsul. Erről közöltek tanulmányt kutatók, akik szerint a jelenség újabb bizonyíték a globális felmelegedésre.
A közbeszerzések kapcsán a fővárosi fürdők is reflektorfénybe kerültek. Ehhez találtunk egy érdekes adalékot, mely szerint a bérekhez képest az egyik legdrágábbak a budapesti fürdők. Még a hazai kedvezménykártyával is csak középmezőnyben vagyunk. A turisták verik fel az árakat? Vagy a bérek túl alacsonyak?
Az Egyesült Államok arra kéri a briteket, hogy hagyják ki a Huawei technológiáit az 5G-hálózatuk építéséből. Hétfőn állítólag egy delegációt is küldtek az Egyesült Királyságba annak érdekében, hogy a kínai technológia veszélyeiről meggyőzzék a briteket. Az angolok egyelőre még nem adták be a derekukat, csak annyit közöltek, hogy „elsődleges priorit
Sokat formálódott az agrárkamara adóreform koncepciója: új kategóriát és más adómentességi határokat is tartalmaz. Ezt már a Pénzügyminisztériummal is egyeztették.
A magyar háztartások a kiadásaik ötödét fordítják élelmiszerre, ez az ötödik legmagasabb arány Európában. Közben akár 15 százalékkal is drágulhat a kenyér január végétől. A malmok kilónként 3-5 forinttal növelik a liszt árát, a sütőipari cégek ennél jóval magasabb arányú emelést terveznek.
Erről Palkovics László beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában. Az innovációs és technológiai miniszter megerősítette: 2022-től kizárólag elektromos buszokat szerezhetnek be a nagyobb városok.
Több repülőgép gyártását mondták vissza a Boeing ügyfelei, mint ahány új megrendelést gyűjtött a cég, így a 2019-as évet mínusz 87 eladott géppel zárta a chicagói székhelyű társaság.
A férfi kibontotta a Heves megyei Felsőtárkány dohányboltjának falát, így jutott be az épületbe. A tulajdonos ugyan hallotta a dübörgést, azt azonban nem gondolta, hogy valaki éppen áttöri az épület falát.
A vállalatoknak nyújtott állami támogatások visszaszorítását szorgalmazta az Egyesült Államok, Japán és az Európai Unió, amelynek magas rangú képviselői kedden Washingtonban írtak alá közös nyilatkozatot.
Komoly változásokon megy keresztül Afrika ezekben a hónapokban és években. De vajon valóban utat tör magának a demokrácia, vagy csak őrségváltás történt a hatalomban? Körképünk a fekete kontinensről.
Kifejtette, hogy a vallásközi munkacsoport minden évben elkötelezetten tájékoztatja az európai parlamenti képviselőket a keresztények elleni erőszak jelenlegi tendenciáiról.