Rekordot döntött tavaly a magyar turisták száma és a vendégéjszakák mennyisége is Horvátországban, ezzel folytatódott az évek óta tartó tendencia - tájékoztatta a Horvát Turisztikai Közösség budapesti képviseletének igazgatója pénteken az MTI-t.
Lojkó Miklós, az ELTE-BTK Anglisztikai Tanszékének egyetemi docense az InfoRádiónak adott helyzetértékelést azt követően, hogy II. Erzsébet királynő engedélyezte unokájának, Harry hercegnek, hogy gyakorlatilag szakítson az uralkodói családdal.
Ki veheti át a Jobbik irányítását? Mennyire gyengült meg Szabó Gábor pártigazgató befolyása? Komoly átrendeződés előtt áll a Jobbik, amelynek elnöki posztjáért egyedül Jakab Péter frakcióvezető indul esélyesként. Körüljárjuk a baloldallal összeállt, egykor jobbradikális párt hatalmi viszonyait.
A német ügyészséghez fordult Magyarország, mert Németországban feltehetően egy bevándorló megkéselt egy magyar férfit a Stuttgarttól nyugatra fekvő Schömbergben – közölte Menczer Tamás.
Az első Budapest.komm sajtótájékoztatón az új főpolgármester, Karácsony Gergely több kérdésben is nyilatkozott, köztük például az önkormányzat egészségügyi fejlesztési elképzelélseiről, a budapesti parkolási helyzet lehetséges megoldásairól, valamint arról is, hogy a korábbi programtervében szerepelteknek megfelelően, továbbra is szó van a pesti al
A nézete, ami szerint a kereszténység az angol és európai identitás kulcsfontosságú eleme azt is jelentette, hogy a muszlim bevándorlókra csak fenyegetésként lehet tekinteni.
Három éve készül, idén szeptemberben be kell vezetni, de még a társadalmi egyeztetésen sincs túl az új Nemzeti Alaptanterv, ami a kormány szerint nem is új, mások szerint pedig több verzió kerint belőle a szakmában. Herczeg Zsolt állomásról állomásra felidézi a magyar közoktatás legfontosabb dokumentumának történetét.
Három személy, egy volt német nagykövet, valamint két lobbista ellen folytatnak vizsgálatot Németországban, azzal vádolják őket, hogy hazájukról és az EU-ról szolgáltattak ki információkat Kínának.
Vízkeresztkor megkezdődött a farsangi időszak, s bár sokan még az év végi ünnepeket követő csendes januári pihenésnél tartanak, már szerveződnek a hamvazószerdáig tartó programok.
Veszélyeztetik a koalák életét a heves esőzések egy Sydney melletti nemzeti parkban. A bozóttüzek miatt régóta várt és már két napja tartó esőzések pénteken elárasztották a Somersbyben lévő Australian Reptile Parkot.
Rekordszámú 17,8 millió utast kezelt tavaly a prágai Václav Havel repülőtér. 2018-hoz viszonyítva majdnem egymillióval emelkedett az utasok száma - közölte pénteken a repülőteret üzemeltető Letiste Praha cég honlapján.
Új irodaépület kerül az Appeninn portfóliójába, miután a társaság bejelentette, hogy az Appeninn egyszemélyes leányvállalata, a Bertex Ingatlanforgalmazó Zrt. adásvételi szerződést kötött a Budapest harmadik kerületében található irodaház megszerzése céljából.
Van benne minden, sok százmillió forint, el nem számolt pénzek, csőd, drága negyedosztályú játékosok. Mindez a megyei bajnokságban szereplő Nagykőrösnél.
Sokáig elképzelhetetlen volt, hogy egy vállalat elérje az 1000 milliárd dolláros szintet. Az immár tíz éve tartó tőzsdei szárnyalás azonban több társaságot is az álomhatár közelébe vitt. Nem elsőként, de immár a Google holdingcége, az Alphabet is át tudta lépni.
Évente nagyjából kétmilliárd forintból szüntetnék meg a CT- és MR-várólistákat Budapesten a daganatgyanús megbetegedések esetében - mondta a főpolgármester pénteken Budapesten
Célegyenesbe ért az Appeninn Holding budai portfólióbővítése, miután aláírták az adásvételi szerződést arról a harmadik kerületi irodaépületről, amelynek megvásárlására 2019 novemberében tett vételi szándéknyilatkozatot az ingatlanpiaci társaság. A több mint 6000 négyzetméteren elterülő ingatlan megszerzése mintegy 20 százalékkal bővíti az Appeninn
A kormány elismeri, hogy a szegregáltan oktatott gyöngyöspatai gyerekeknek jár a kártérítés, de az emberek igazságérzetét és a több mint hatvan érintett sorsának jobbra fordulását is az szolgálja, ha ezt nem készpénzben, hanem más formában, oktatásként, képzésként kapják meg - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtit
Az Európai Bizottság a mesterségesintelligencia-technológiák alkalmazásának átfogó szabályozására készül. Ez a magyar rendőrség Szitakötő-projektjének is alávághat.