Bár sok városban győzött az ellenzék ősszel, a falvakban változatlanul működik a menekültekkel riogató kormányzati kommunikáció, emiatt ott töretlen a Fidesz népszerűsége.
A 2019. második negyedéves 0,2 százalékos csökkenés után, a harmadik negyedévre vonatkozóan további 1,5 százalékos csökkenést mért a KSH országosan a használt lakások tiszta árváltozásában. Noha a mostani adatok a következő hónapokban még kiegészülhetnek továbbiakkal, így módosulhatnak is a számok, úgy tűnik, a korábbi évek drasztikus áremelkedésén
A Homoktövis Általános Iskolához köthető csapatok domináltak a FIRST LEGO League budapesti regionális döntőjén. A robotfutamokat több ezren tekintették meg a helyszínen. Hatalmas, a robotika és a modern innovációk iránt érdeklődő tömeget vonzott Budapest eddigi legnagyobb robotrendezvénye, ahol egyidőben három különböző robotversenyt rendeztek. Az
Nem viccelünk! Tudtad, hogy evés közben is égetheted a zsírokat? A legegyszerűbb diéta olyan ételekből áll, amelyek rostokban, vitaminokban gazdagok...
12 éves iskolás lányt vett fel az angliai MENSA, miután felfedezték, hogy okosabb lehet, mint mind Albert Einstein vagy Stephen Hawking. A liverpooli Olivia Manningnek 162 pontot sikerült elérnie az IQ-teszt során, ami jóval meghaladja a 100-as átlagot.
Pedig a tervezet ellen tiltakozott az Európai Unió Bíróságának elnöke, a Bírói Tanácsok Európai Hálózata, az Európa Tanács emberi jogi biztosa is, a szombati varsói tüntetésre pedig 22 európai országból érkeztek bírák.
Csütörtökön elkezdődött a 34. vízilabda Európa-bajnokság. Nem tévedés, bár a hivatalos megnyitó vasárnap volt a Duna Arénában, először mégis csütörtökön éreztük úgy, hogy kontinensviadalon vagyunk.
A kormány ezentúl is alacsony adóval és könnyű adószabályokkal igyekszik segíteni a hazai kisvállalkozásokat – mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.
A kis- és középvállalkozások céges autóflottáinál megfigyelhető, hogy a járműpark nagy részét nem munkaeszközként használják, hanem béren kívüli juttatásként, kényelmi szolgáltatásként tekintenek a cégautókra. Azok a cégek, ahol él ez a gyakorlat, jelentős költségeket takaríthatnak meg azzal, ha a flottát elektromos autókból állítják össze. A Merca
Az Emberi Jogok Európai Bírósága és a Soros-hálózat nyomásgyakorlása az európai büntetőjog fokozatos felpuhulásához vezet. Ifj. Lomnici Zoltán úgy véli: a nemzeti alkotmányok nyújthatnak több-kevesebb védelmet a beavatkozási kísérlet ellen.
Légnyomást kapott 11 amerikai katona, amikor január 8-án Irán rakétacsapást mért az iraki Ain al-Aszad légitámaszpontra - közölte csütörtökön az amerikai hadsereg, holott korábban azt állította, hogy amerikai katonának nem esett baja a támadásban.
Tavaly 156 ezernél több használt autó érkezett az országba, ezzel pedig megállt az új autók importjának az elmúlt évekre jellemző, látványos növekedése.
A kisvállalkozók adózásán egyszerűsíteni, a közterheken pedig csökkenteni kell – idézte fel a kormány adópolitikai céljait az adóügyekért felelős államtitkár.
A magyar fiatalok 25 százaléka tudatosan, 18 százaléka pedig nem szándékosan használt már illegális online forrást a számára fontos tartalom eléréséhez, derült ki az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatalának legfrissebb jelentéséből. A legnépszerűbbek a filmek és a sorozatok, ezeket követik a zenei tartalmak és a különféle játékprogramok. Utóbbi k
Közel kétéves kereskedelmi háborúzás után az Amerikai Egyesült Államok és Kína megállapodott a vitás kérdések jelentős részében és alá is írta az erről szóló szerződést.
Újraindíthatók Washington és az Európai Unió kereskedelmi kapcsolatai - jelentette ki Phil Hogan, az Európai Unió (EU) kereskedelmi biztosa csütörtökön Washingtonban újságíróknak.
Újraindíthatók Washington és az Európai Unió kereskedelmi kapcsolatai – jelentette ki Phil Hogan, az Európai Unió (Eu) kereskedelmi biztosa csütörtökön Washingtonban újságíróknak.
Csaknem harmincéves mélypontra gyengült a kínai gazdaság növekedése a tavalyi évben az amerikai-kínai kereskedelmi háború, valamint a rossz befektetési hangulat miatt.
Folytatódik a borús, párás idő. Emellett többfelé előfordulhat ónos szitálás, és néhol hószállingózás is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az Mti-hez.
Az ügyvédeket tömörítő, országos ingatlanközvetítő hálózat, amely már most 23 irodával, 7 településen elérhető új szereplőként lép be a hazai ingatlanpiacra.
Folytatódik a borús, párás idő. Emellett többfelé előfordulhat ónos szitálás, és néhol hószállingózás is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az Mti-hez.
A német ügyészséghez fordult Magyarország, mert Németországban feltehetően egy bevándorló megkéselt egy magyar férfit a Stuttgarttól nyugatra fekvő Schömbergben - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára pénteken reggel a Facebook-oldalán.
Őserdőre emlékeztet a Király utca legújabb, igazi élettere. A botanikus kertet idéző udvarban a tökéletes állapot megteremtésére törekedtek a hely tervezői. A télen-nyáron kellemes, természetesen fényes és zöld övezetben a leghidegebb időben is bárki üldögélhet a banánfák alatt. A hely névadója a 26-os szám, ami a növények számára tökéletes hőmérsé
Az e-aláírás-specialista Netlock szerint hamarosan leválthatják az okostelefonokba zárt digitális tárcák a fizikailag létező okmányokat, bőrtárcákat: 2020-ra áttörést jósolnak a digitalizáció terén.
„Szükség van egy keresztény-konzervatív-jobbközép néppártra az európai politikában, a Néppárt nem az” – fogalmazott Orbán Balázs az Atv Egyenes Beszéd című műsorában.
A kamara honlapján frissült a Kap-kalkulátor adatbázisa, melynek segítségével tájékozódhat a közvetlen kifizetéseknek és az igényelt közvetlen támogatásainak várható összegéről.
Minden kőműves álma, a saját magát felépítő ház egy lépéssel közelebb került hozzánk. Baktériumok hozzáadásával a hétköznapi beton életre kel és furcsa dolgokat művel.
Továbbra is folytatódik a párás, ködös idő, azonban a jövő hét első felében újra több helyen látszik majd a nap. Néhol előfordulhat hózápor és havas eső zápor is.
Az ausztrál kormány súlyos hanyagságról tett tanúbizonyságot a pusztító tűzvész megfékezése során. Eközben Scott Morrison kabinetje és a jobboldali lapok mindenért a baloldalt hibáztatják.