2020. január 17. péntek

jan. 17
12:39
Vallottak a magyarok: ennyit költöttek összesen az ünnepek alatt (Pénzcentrum)
Tájékozódnak, és csak akkor folyamodnak kölcsönhöz, ha tényleg szükséges: jórészt így nyilatkoztak a megkérdezett magyar pénzügyi fogyasztók egy kutatásban. Az ünnepi időszakban a magyarok kiadásai nem haladták meg a 36 000 forintot...
jan. 17
12:39
Arató Gergely: A Demokratikus Koalíció közleménye (Tiszta Jövő)
Több millió forinttal tartozik az állam a hátrányos helyzetű gyerekeket tanító tanároknak.
jan. 17
12:39
4 divat trend, amit imádni fogunk az idén (Spabook)
Mik lesznek a legnépszerűbb színek, minták és anyagok? Mi az, ami jön velünk tavalyról, és mi az, ami komolyabb változásokon megy majd keresztül?...
jan. 17
12:39
Kódolás nélkül lehet appokat fejleszteni a Google felhőjében (Bitport)
A keresőóriás felvásárolta az AppSheet no-code fejlesztőplatformot.
jan. 17
12:45
Kiszállt az egyik kínai alapító a Postával közös csomagkézbesítő cégből (Menedzsment Fórum)
Részben ez, részben pedig a nyilvánosság előtt nem ismert mértékű veszteség áll amögött, hogy az European Chinese Supply Chain Zrt. jelentős mértékű tőkeleszállításra kényszerült.
jan. 17
12:45
Újrahasznosítják a karácsonyfákat Pécsen (Portfolio)
A karácsonyi ünnepek után kidobott mintegy 40-45 tonna fenyőfát égetnek el idén a pécsi erőműben.
jan. 17
12:45
DK: olyan családtámogatási rendszerre van szükség, amit nem csak a gazdagok vehetnek igénybe (ATV)
A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy csak azok a nagycsaládosok kapjanak autóvásárlási támogatást, akik egyébként nem tudnának maguknak saját gépjárművet venni.
jan. 17
12:45
Napelemekkel látják el az afrikai sörfőzdéket (Agrofórum)
Napenergia panelekkel szereli föl az Ab InBev az afrikai sörfőzdéit.
jan. 17
12:48
Jókora változás a magyar fegyvervásárlásokban (Infostart)
Egy év végi törvénymódosítással és kormányrendelettel hozták létre, a Zrínyi 2026 program sikerének, valamint a biztonsági helyzet változásának nyomán.
jan. 17
12:51
3 ok, hogy szükséged van 2020-ban egy Szerencsenaptárra (Glamour)
Szerezd be most!
jan. 17
12:54
Itt van, hol és mennyi hó eshet a hétvégén (Infostart)
Helyenként több centiméternyi friss hó hullhat.
jan. 17
12:57
Hamenei: Az ukrán gép tragédiája nem feledtetheti Szulejmáni megölését (HírTV)
Ali Hamenei ajatollah erről a mai nagyimán beszélt.
jan. 17
12:57
Durva: emberrel a szélvédőjébe szorulva menekült egy autós a fővárosban (ATV)
Egy zebrán elütött és az autó szélvédőjébe szorult emberrel együtt hagyta el a helyszínt egy gázoló a fővárosban - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.
jan. 17
12:57
Megemlékeztek a budapesti gettó felszabadulásának 75. évfordulójáról (Igényesférfi.hu)
A résztvevők az egykori gettó emlékfalánál rótták le tiszteletüket.
jan. 17
13:00
Jürgen Klopp a pénzcsináló (Sport365)
Filmet lehetne forgatni a német szakember sikersztorijáról.
jan. 17
13:00
A csírarétes Soros-squad nagyon jaszkari az EP-ben, és ez bizony csövesbánat (444.hu)
Ennyire még soha nem szólította meg a fiatalokat a kormánysajtó: „Miről beszél ez a gyerek?” címmel közölt szótárt a Lokál. „Egy centiméterre voltunk, hogy morzsázzunk a fuckboy Néppártból” – mondaná erre Orbán Viktor.
jan. 17
13:03
Még mindig problémás a Gdpr betartása, de mit kellene tennünk? (ProfitLine)
Egy friss, nemzetközi felmérés szerint a legtöbb cégnél még mindig hiányos az adatvédelem. Különösen az online térre igaz ez, hiszen az internetes portálok csupán 11,8 százaléka felel meg az érvényben lévő uniós adatvédelmi rendelet, a Gdpr követelményeinek. A Fellowes cég hazai kutatása pedig arra világított rá, hogy a papíralapú adatoknál sem job
jan. 17
13:03
Szuperhackert fogtak el, aki adatok milliárdjaival kereskedett (Portfolio)
Hollandiában őrizetbe vettek egy 22 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy 12 milliárd lopott jelszót árusított az interneten.
jan. 17
13:03
Gyász- Elhunyt a legendás író örököse (Femcafe)
Cristophernek jelentős szerepe volt a Gyűrűk ura kiadásában.
jan. 17
13:03
Vámbéry emléktábláitól a szamarkandi pontyemberig – Hungarikumokkal a világ körül 3. (Tiszta Jövő)
Folytatódik a Hungarikumokkal a világ körül 3. évada: Iránból indulva Közép-Ázsia országait járják be a magyar utazók, akik a harmadik epizódban Khíva, Buhara és Szamarkand legendás történelmi városaiba látogattak el a Selyemút mentén.
jan. 17
13:03
Kulturáltabbá válik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fapados várója (Hamu és Gyémánt)
Úgynevezett utasmólót alakítottak ki a budapesti repülőtéren. Szakítva az utálatos "karámmal", mostantól modernebb és kulturáltabb lett a váró.
jan. 17
13:06
117 kép készült a tarpai Nemzeti Összetartozás Napjáról, összesen 1 nő fért fel rájuk (444.hu)
Tizedik alkalommal gyűltek össze a Kárpát-medence magyarságának képviselői Tarpán. A fővédnök: Papcsák Ferenc. A meghívottak: férfiak.
jan. 17
13:09
Mennyit változott a világ kamasz szemmel? (ATV)
Tíz diákból három számol be érzelmi hangulati problémákról, a kamaszok közül ma egyre kevesebben reggeliznek, egyre többen túlsúlyosak, sokan isznak, viszont a legtöbbjük volt már szerelmes - többek között erről beszélt az ATV Start című műsorában Németh Ágnes, az ELTE Pszichológiai Intézet főmunkatársa és kutatásvezetője.
jan. 17
13:09
Fellélegezhetnek a magyarok is: nem lesz kitoloncolás a Brexit után (Portfolio)
Az Európai Parlament Brexit-ügyi koordinátora, Guy Verhofstadt szerint azoknak a külföldi EU-állampolgároknak sem kell majd automatikusan távozniuk Nagy-Britanniából, akik lekésik a tartós brit letelepedési engedély benyújtásának határidejét.
jan. 17
13:09
Elámulsz a ruhájától, Katie Holmes ellopta a show-t a berlini divathéten (Femcafe)
Nagyon csinos volt.
jan. 17
13:09
Egy orvos betegségével kampányolt Győrben az Mszp (Igényesférfi.hu)
Személyes adattal éltek vissza.
jan. 17
13:09
Bősze Ádám: Wagner egy szemétláda volt, Lisztnek nem volt törvényes felesége (SzMo)
Liszt 5 évig nem állt szóba Wagnerrel, Benjamin Britten pedig gyönyörű leveleket írt egy férfinak. Bősze Ádámmal a Nagy zenészek, nagy szerelmek sorozatáról beszélgettünk.
jan. 17
13:09
5+1 vadító frizura középkorú hölgyeknek (Spabook)
A szépség kortalan, az viszont, egyéni arcberendezés és elhatározás kérdése, milyen a frizurád felnőttként, vagy időskorban. Tehát az anyukaként...
jan. 17
13:09
Kényszerből választott új csapatkapitányt a Manchester United (Promotions)
Kapitányváltás a Manchester Unitednél.
jan. 17
13:09
Talajjavítóvá alakítható a nehézfémmel teli szennyvíziszap, ha megmikrózzák (Rakéta)
Bár szabad szemmel láthatatlanok, a baktériumok mégis életünk létfontosságú szereplői. Többek között lebontják a hulladékkal, végtermékekkel a szennyvízbe jutó szerves anyagokat, ezáltal megtisztítják azt, majd a tisztított szennyvíz visszakerülhet a természetes vizekbe.
jan. 17
13:09
A fegyveres testületeknél szolgálók február 5-ig megkapják emelt illetményüket (Magyar Hírlap)
A kiegészítő juttatással a kormány célja, hogy elismerje és megbecsülje azt a munkát, amit a magyar katonák és a fegyverrel szolgálók a haza szolgálatában tesznek
jan. 17
13:12
Emberéletekbe kerül, ha Budapestet kivéreztetik – Interjú Dorosz Dáviddal (Alternatív Energia)
A fővárosban továbbra is pocsék a levegő. Hivatalosan nincs nagy baj, hiszen a jelenleg érvényes határértékek alapján csak a szmogriadó „tájékoztatási fokozatát” kellett elrendelni, de Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes szerint rosszak a szabályzók.
jan. 17
13:15
Verhofstadt: A tartózkodási engedély benyújtásának határidejét lekéső Eu-állampolgárok is maradhatnak (HírTV)
Letelepedett jogi státusért 2021. június 30-ig folyamodhatnak a külföldi Eu-állampolgárok.
jan. 17
13:15
Izgalmas szinten az OTP (Portfolio)
A tengerentúli tőzsdék csütörtöki csúcsdöntései után az európai részvényindexek is emelkednek a hét utolsó napján, a német tőzsde történelmi csúcsa közelében jár. A hazai részvényindex lefordult a pénteki kereskedés második felében, a magyar blue chipek közül a Mol teljesít a legjobban, míg az OTP fontos támaszzóna közelében jár.
jan. 17
13:17
Hetvenéves mélypontra zuhant Kínában a születések száma (Portfolio)
Hetvenéves mélypontra csökkent tavaly Kínában a születések száma, ám a népesség ennek ellenére továbbra is növekedett - derült ki a kínai statisztikai hivatal pénteken közzétett jelentéséből.
jan. 17
13:18
Magyarországon sokkal nagyobb a baj, mint a környékünkön (Infostart)
Magyarországon kétszer-háromszor annyian halnak meg a szmog miatt, mint a környező országokban.
jan. 17
13:21
Idén durrantja be az elektromos offenzívát a Renault (Portfolio)
Az elmúlt napokban sorra tették közzé tavalyi eladási számaikat az autógyártók, a prémium autókat gyártó cégek eladásai jellemzően tovább nőttek tavaly, a volumengyártóknál azonban már nem egyértelmű a kép, a Renault értékesítése például esett tavaly. 2020-ra nagy elektromos offenzívát tervez a cég, jönnek az új modellek, az eladások ebben a szegme
jan. 17
13:21
A KDNP marad a Néppártban, vatikáni körök is ezt kérték Semjénéktől (ATV)
"A KDNP mindent tud, és mindent ért, de marad a Néppártban”, akkor is, ha a Fidesz kilépne" - ezt Semjén Zsolt mondta szűk körben. Ő ugyanis “vért izzadt”, hogy Giczyék kizárása után visszavigye a KDNP-t a Néppártba. De vatikáni és “magas” EPP-s körök is maradásra kérik őket - mondták az atv.hu-nak kereszténydemokrata politikusok.
jan. 17
13:27
Akiken nem fog az idő: Julia Roberts és a férje 18 év után is gyönyörűek együtt (Joy)
Julia Roberts és a férje, Danny Moder már hosszú ideje elválaszthatatlanok, holott nem indult felhőtlenül a kapcsolatuk.
jan. 17
13:27
A kormány határozott stratégiai célokat tűzött ki a klímaváltozás és a környezetvédelem területén (NRGreport)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közzétette a kormányzati honlapon a közelmúltban elfogadott energia- és klímapolitikai stratégiai dokumentumokat - tájékoztatta a szaktárca az MTI-t csütörtökön.
jan. 17
13:30
A Psg 2001-ben ezen a napon igazolta le a világ egyik legjobbját (Sport365)
Bár látnánk még játszani a brazil zsenit.
jan. 17
13:33
Még tízmillió euróval szállt be a magyar állam az NBB-be (Infostart)
Tízmillió euróval 17,2 százalékra növelte tőkerészesedését Magyarország a Nemzetközi Beruházási Bankban (NBB) január 15-én.
jan. 17
13:33
A Visa elérte 100 százalékos megújuló energia célját (ProfitLine)
A Visa (Nyse: V) bejelentette, hogy a cég elérte a 2020-ra kitűzött, 100 százalékban megújuló energia használatára vonatkozó célját, ezzel is támogatva a vállalat elkötelezettségét globális tevékenységeinek felelősségteljes és fenntartható irányítása iránt, beleértve 76 országbeli 131 irodáját és 4 globális feldolgozóközpontot.
jan. 17
13:33
Wellness a fürdőszobában, így csinálj magadnak házilag aromafürdőt (Femcafe)
Azok se csüggedjenek akiknél nincs otthon kád, zuhanyzóban is működik!
jan. 17
13:39
Ilyen nincs: itthon az árak nagyobb mértékben nőttek, mint az EU-ban bárhol (Pénzcentrum)
Decemberben hat havi csúcsot ért el az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki publikációja alapján. Az Eurostat végleges adatai szerint 2019 decemberében 1,3 százalékra, június óta...
jan. 17
13:39
Új belépő benzinmotort kapott a 3-as BMW – szinte minden modell kínálata frissült (Auto Pult)
Míg korábban leginkább a félidős frissítések alkalmával kaptak új hajtásláncokat, opciókat és funkciókat a különböző modellek, addig manapság már megszokottá vált, hogy a gyártók folyamatosan fejlesztik a kínálatot. Így van ez a BMW-nél is: a bajorok most is több modelljükhöz jelentettek be újdonságokat, ám a legfontosabbak ezek közül mindenképpen
jan. 17
13:39
5+1 spirituális jel, ami azt jelzi, hogy egy halott szeretted próbál támogatni (Spabook)
Akár hiszel a szellemek létezésében, akár nem, talán neked is volt már olyan érzésed, mikor valami azt sugallta, nem vagy egyedül. Ha elvesztettél...
jan. 17
13:39
Elérhető a 2019-es téli élelmiszerlánc-ellenőrzés záró eredménye (Agrofórum)
A téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés – a korábbi évekhez hasonlóan –decemberben zajlott az ország teljes területén. A kormányhivatalok és a Nébih szakemberei csaknem 2.600 létesítményt és több mint 13.800 élelmiszert vizsgáltak. Az előző évhez képest több esetben kellett lejárt, illetve ismeretlen eredetű termékek forgalmazása miatt intézked
jan. 17
13:39
A momentumos EP-képviselők teljesítménye egy GIF-ben (Magyar Hírlap)
Gondoljunk bele, hová fajulna ez a viselkedés, ha a magyar Országgyűlésben ülnének?
jan. 17
13:42
Hazánk fesztiválhatalom (AQUA)
Az Eurobarometer szerint az előző évben a Magyarországra látogatók csaknem tizede említette legfőbb utazási motivációként a művészeti, folklór- és gasztronómiai rendezvényeinket.

Keresés