Már kapható 6.000 mAh-s akkumulátorral szerelt okostelefon is, azonban nem kézenfekvő, hogy a nagyobb akku magasabb üzemidőt is jelent. A PhoneArena méréseiből kiderül, aktuálisan melyik készülék bírja a legtöbbet.
A belépés gyorsítása érdekében ideiglenesen csak a Magyarországra érkező utasok használhatják a röszkei közúti határátkelőhelyet, a kilépő forgalom az autópálya-átkelőt veheti igénybe - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Melbourne közelébe érkezett meg szombat reggel, húsz órás hajóutat követően a délkelet-ausztráliai Mallacoota tengerparti üdülőhelyről kimenekítettek első csoportja.
A nyugati országokban, de akár nálunk is a repülőterek bővítésekor környezetvédő csoportok fejezik ki aggodalmuk nem csak a repülés tágabban értelmezett negatív hatása miatt a légkörre, hanem azért is, mert még a közvetlen környezet is megérzi a változást: mind a madarak, mind az élővilág egyéb tagjai megszenvedhetik a megnövekedett légi forgalmat.
Több külföldi rendszámú turistabusz vezetője meglepetten tapasztalta, hogy nem kelhet át a Lánchídon - számolt be az M1 aktuális csatorna a szombat déli Híradójában.
1988/89-ben az Oral History Archívum megbízásából Bakonyi Éva nagy életút-interjút készített Karig Sárával. Miként a magnófelvételek nyomán megszerkesztett szöveg mutatja: nem szenvedtek témahiányban, a mondandóból csaknem hatszáz oldalra futotta.
Az érkező hidegfront mögött száraz, fagyos légtömegek érkeznek, hétfő és kedd hajnalban az északi völgyekben -10 foknál is hidegebb lehet. Erős, viharos szelet hoz a hét utolsó napja az átvonult hidegfront mögött, viszont hazánk nagy részén kisüt a nap, egy-egy futó hózápor csupán keleten, délkeleten fordulhat elő. Az érkező hideg, fagyos levegő hé
Az év elején életbe lépett az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekeket nevelő családoknak és a felnőtteknek nyújtott támogatás - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.
Magyarországon egyre több a tanuló vagy dolgozó fiatal, a javulás mértéke jóval meghaladja az EU-átlag javulását - közölte Rétvári Bence, a KDNP alelnöke szombaton az MTI-vel, az Eurostat adataira utalva.
Számos irat maradt fenn Nagy-Budapest létrehozásáról a Budapest Főváros Levéltárában. A dokumentumok egy jó része a pártarchívumokban megőrzött iratanyagokból került elő, de megtalálhatóak korábbi tervezetek is. Hetven évvel ezelőtt, 1950. január 1-jén jött létre Nagy-Budapest, miután a fővároshoz csatoltak 7, addig önálló várost és 16 nagyközséget
31 alapszakon és tíz osztatlan képzésen tudható előre a bejutási küszöb, és jó hír a felvételizőknek, hogy a pontszámok sokat csökkentek a kezdetekhez képest. Az idén ismét többen juthatnak be a felsőoktatásba, miután...
Az Eurostat adatai szerint Gdp-arányosan Magyarország költi a legtöbbet kulturális beruházásokra, így az Európai Unió éllovasának számít – olvasható a minisztérium közleményében.
Az 1960-as években Izrael szembesült azzal, hogy a legfejlettebb szovjet haditechnikával felszerelt ellenséges arab szomszédai egyre komolyabb fenyegetést jelentettek rá nézve. A zsidó állam így mindinkább fokozta hadi kiadásait, de szükség volt a titkosszolgálat támogatására is. A Hetek cikke.
Érdemes körültekintően eljárni az új, megemelt bioetanol-tartalmú benzinnel, ám az egyes sajtófelületeken megjelent kockázatok esélye csak elenyésző – reagált a Magyar Ásványolaj-szövetség (Mász) főtitkára.
Az év elején életbe lépett az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekeket nevelő családoknak és a felnőtteknek nyújtott támogatás - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.
Januárban egy új típusú, részletes, egységes banki díjkimutatást kapnak a banki ügyfelek, az ezt előíró PAD szabályozás miatt a díjakat összehasonlító szolgáltatóknál is változások jönnek. A Bank360 szerint hosszabb távon nőhet a bankot váltók száma a szabályozás hatására.
Több tízezer magyar dolgozott valamilyen takarítói munkakörben 2017-ben az Eurostat adatai szerint. Így azok közé a tagállamok közé tartozik hazánk, ahol alacsony a takarítók aránya: a teljes munkavállalói létszám 0,7 százaléka végzi...
Oscar Castellino az Egyesült Királyság Mars Társaságának (Mars Society) a felkérésére írta meg a vörös bolygó himnuszát. Az ötlet onnan származik, hogy idővel, ha majd emberek élnek ott, azoknak szükségük lesz arra, hogy zeneileg is kifejezzék az önállóságukat. Már csak azt reméljük, hogy ez a muzsika Elon Musk ízlését is elnyerte. (Kép: Pixabay)