A külgazdasági és külügyminiszter arra reagált, hogy Irán több tucat ballisztikus rakétát lőtt ki szerda hajnalban két olyan iraki támaszpontra, amelyeket az amerikai erők is használnak.
A Google segít a munkakeresőknek megtalálni a legjobb munkahelyet. HR-esként te is segíthetsz a Google-nek, hogy hatékony legyen. A céged hálás lesz érte. Verdes Tamás írása.
Tavaly novemberben 3,6 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 5,7 százalékos volt a növekedés - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az iráni fenyegetés valós és komolyan kell venni - mondta Szenes Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára szerda reggel az M1 aktuális csatornán az iráni-amerikai viszállyal összefüggésben.
A világ legnagyobb állategészségügyi problémáját okozó vírus ellen nem is olyan könnyű hatásos vakcinát kifejleszteni. Időközben több százmillió állatot kellett leölni a világban. Magyarország nagy feladat előtt áll.
A DXC Technology 2020-as munkaerő-piaci előrejelzése szerint a vállalatokat továbbra is az foglalkoztatja, hogyan tudják a technológia segítségével elősegíteni az üzleti növekedést, eközben viszont szükséges az emberi munkaerőt megfelelően elhelyezniük a képletben. Tanulmányok szerint a motivált és együttműködő munkaerő sokkal jobban teljesít.
Az Európai Unió kapcsolatban áll a régió valamennyi szereplőjével annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a helyzet további romlása – húzta alá az Európai Bizottság elnöke.
Novemberben már ötödik hónapja csökkent az ipari kibocsátás, és látványosan visszafogta az európai gazdaság lassulása a magyar ipart: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az előző hónaphoz képest egy százalékkal csökkent a kibocsátás. Éves összevetésben azért szép számokat láthatunk.
Mínuszban indult a kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken szerdán, követve az ázsiai börzék trendjét, amelyet a fokozódó közel-keleti bizonytalanság alakít.
Február 11-én rendkívüli közgyűlést tart a Kulcs-Soft, amelyen a részvényesek többek között dönthetnek a társaság cégnevének módosításáról, továbbá felhatalmazhatják az igazgatóságot saját részvény vásárlására is.
Elhunyt kedden Elizabeth Wurtzel, A Prozac-ország című, klinikai depresszióról szóló könyv szerzője. Az 52 éves írónő, aki hosszú ideje rákbetegséggel küzdött, egy manhattani kórházban halt meg - közölte a férje, Jim Freed.
Nem teljesen tiszta, hogy miért indul útnak valaki úgy, hogy gyakorlatilag semmit nem lát ki az ablakon: tegnap reggel pontosan így tett egy gárdonyi nő, aki szerencsére csak egy járdaszigetet tartolt le. Egyszerűen érthetetlen, mit...
A spanyol Malaga vezetőedzője a csapat mezében készített intim felvételeket, aztán valahogy felkerült a videó az internetre. Victor Sanchezt felfüggesztették állásából.
Korábban az Al Hadath jordániai hetilap forrásmegjelölés nélkül közölte, hogy az iráni légvédelem lőtte le tévedésből a gépet. Ezt semmilyen más forrás nem erősítette meg.
Évváltás környékén megszokott dolog, hogy minden magára valamit is adó cég, szakértő előáll a saját listájával azzal kapcsolatban, mit vár az új esztendőtől. A DXC összeállítása annyiban különleges, hogy a technológiai trendeket elsősorban azok munkaerő-piacra gyakorolt hatása alapján vizsgálja.
Nick Hanauer amerikai milliárdos azt a neoliberális gazdasági rendszert kárhoztatja, amely őt a világ legfelső ezrelékébe emelte. Szerinte ez a közgazdaságtan nem csak hibás, hanem elmaradott is, mert kiderült, hogy nem a tőke teremti meg a gazdasági növekedést, hanem az emberek; nem az önérdek mozdítja elő a közjót, hanem a kölcsönösség és nem a
Az előzetes információk szerint hajtóműhiba okozta a Teherán mellett szerda reggel lezuhant ukrán utasszállító gép katasztrófáját - közölte Ukrajna teheráni nagykövetsége, amely szerint jelenleg kizárható az, hogy terrorcselekmény vagy rakétatámadás okozta a tragédiát.
A Continental technológiai vállalat hiánypótló alkalmazással gazdagítja az autóipari szenzorok portfólióját az újonnan fejlesztett érintkezés-érzékelő rendszerének (Contact Sensor System – CoSSy) segítségével. A rendszer észleli az alacsony sebességű érintkezést a jármű és egy személy, vagy a jármű és egy tárgy között. A Continental 2020. január 7.
Meghaladta a 10 ezermilliárd dollárt az indexalapokban kezelt vagyon a világon, különösen a 2008-as válság után lettek felkapottak az olcsóbb befektetési termékek, miközben az aktívan kezelt és jóval drágább alapokból folyamatosan áramlik ki a pénz - írja a Financial Times.
Jogszerűtlenül tagadta meg a gyáli önkormányzat, hogy nyilvánosságra hozza az Elios-szal kötött szerződését– írja az Index. A Transparency International nyert pert az önkormányzattal szemben.
Az éjszaka folyamán rakétatámadás ért több koalíciós katonai tábort Irakban; a támadások következtében magyar katona nem sérült meg - közölte a Honvédelmi Minisztérium
Kimagasló arányban jutnak be az intézménybe a magyar oktatási rendszerből kikerülő diákok, ez derül ki az egyetem 2018-ra vonatkozó felvételi statisztikáiból. A magyarok sikeresebben felvételiznek Cambridge képzéseire, mint a dél-koreaiak, vagy a szingapúriak.
Több kollégától is megváltak a kecskeméti Mercedes-gyár egyik részlegén a karácsonyi leállás után. A dolgozók szerint olyanokat rúgtak ki, akiknek határozott idejű szerződésük volt. A vállalat közölte, nincs szó tömeges leépítésről. Dolgozóktól...