Feltehetőleg terrortámadás történt Bécs belvárosában - ezt Karl Nehammer osztrák belügyminiszter jelentette be, miután először egy zsinagóga közelében tört ki lövöldözés, majd a belváros több pontján is lövöldöztek. Az APA osztrák hírügynökség később azt jelentette, hogy egy feltételezett támadó és egy gyalogos vesztette életét. Több videó is felke
Az első profiként szerzett gól bizonyára minden jégkorongozó számára örök emlék, a korosztályos válogatott Csollák Márkó (18) esetében ez pedig hatványozottan igaz!
A második hullámban is fel fogjuk venni a kesztyűt a vírus ellen, önök nélkül is sikerülni fog. - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
A kormány minden olyan intézkedés ismételt bevezetésének a lehetőségét mérlegeli a koronavírus-járvány elleni védekezésben, amellyel tavasszal már élt.
Ismét teljes létszámú lett az Országgyűlés azt követően, hogy letette esküjét Koncz Zsófia fideszes képviselő. A képviselők döntöttek mentelmi kérdésben is: nem függesztették fel Vadai Ágnes DK-s politikus mentelmi jogát.
Csaknem 3 nappal az Égei-tenger medencéjét megrázó, hetes erősségű földrengés után szívszorító képek érkeztek a török kikötővárosból: élve hoztak fel a romok alól egy 3 éves kislányt, aki a hordágyon fekve fél kézzel szorította az őt megtaláló katasztrófaelhárító, Muammer Celik hüvelykujját.
Ötvenhét újságírót gyilkoltak meg világszerte 2019-ben, ez a legkisebb szám az elmúlt évtizedben, mindazonáltal az újságírók elleni bűncselekmények elkövetői közül átlagosan tízből kilenc büntetlen marad – közölte hétfőn az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO).
Döbbenetes adatokra bukkanunk, ha képesek vagyunk túllépni azon a fásultságon, ami a hazai koronavírus-áldozatok egyre növekvő számának napi hivatalos bejelentése miatt óhatatlanul eluralkodik rajtunk. Merthogy már egy kis számolás után, feketén-fehéren kiderül, hogy milyen felelőtlenül hagyja a kormány tobzódni a pandémiát. Aminek eredményeként ok
Suzy Garrett kapitány és első tiszt lánya, Donna, az első anya-lánya páros a történelemben, akik együtt vezették a Skywest Airlines egyik kereskedelmi járatát. Suzy több mint 30 éve dolgozik a…
A sorozatban hetedik konstruktőri világbajnoki címét a hét végén elhódító Mercedes Forma–1-es csapata elképesztő, 120 millió fontos (48,7 milliárd forintos) fizetéssel láncolná további három évre az istállóhoz a címvédő, hatszoros bajnok Lewis Hamiltont (35).
Hirtelen morajlást hallottam, majd valaki felvisított. Én balesetre gondoltam. A mindig nyugodt férjem arcát látva annyit sejtettem, hogy baj van, de akkor még nem éreztem semmit. Ő reagált elsőként: „Földrengés. Gyertek el a falaktól!”
Grace (Samara Weaving) élete legboldogabb napjára készül, hiszen végre hozzámegy dúsgazdag vőlegényéhez. A mennyegző azonban nem várt fordulatot vesz, amikor a férfi családtagjai bárdokkal, számszeríjjal és puskákkal ered a szőke szépség nyomába. Ha nem látta még ezt az elborult esküvős filmet, mindenképp adjon neki egy esélyt!
A Déli Körvasút közelében élők ellenzik, hogy a Hamzsabégi út mentén jelentős vasútfejlesztést hajtson végre az állam. A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója, Vitézy Dávid jelezte, figyelnek majd arra, hogy a munkák az ott élők számára minél kisebb terhet jelentsenek.
Az őszi szünet után 12 millió tanuló tért vissza hétfőn az iskolapadokba Franciaországban, ahol időközben a koronavírus-járvány miatt újabb korlátozások léptek életbe, a terrorkészültség pedig a nizzai merénylet óta a legmagasabb szintre emelkedett.
Az ismert, fiatal jogvédő halála megrázó figyelmeztetés, hogy a járvány minden korosztályra veszélyes. Pláne, hogy egyelőre semmi sem fékezi a terjedését, bár mától a kormány legalább zárt közösségi terekben kötelezővé tette a maszkviselést. Járványügyi hírlevél.
Online folytatja a Rómeó és Júlia próbáit Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a darab rendezője, akinek múlt kedden pozitív lett a koronavírus-tesztje – közölte a Nemzeti Színház hétfőn.
Nagy László csapatmenedzser szerint nem gond, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatottnak hiányos összetételben kell pályára lépnie a szerdai és a szombati Eurokupa-mérkőzéseken.
Nyolcvanadik születésnapján, hétfőre virradóra Rómában elhunyt Gigi Proietti olasz színész, zenész, komikus, aki forgatott Sidney Lumet-vel és Robert Altmannal is.