Úgy tűnik, a Transport and Environment (T&E) túl korán kezdte el kongatni a vészharangot azzal kapcsolatban, hogy veszélybe kerülhet az elektromobilitás terjedése Európában. Az elmúlt napokban a politikusok, az autógyártók és a beszállítók sorra jelentették be azokat az intézkedéseket, üzleti döntéseket, amelyek hatására rohamléptekben közeledhetün
Nem csupán 1,1 millió gépjárműtulajdonosnak, hanem számtalan vállalkozásnak is ezekben a hetekben jött el az ideje, hogy az évforduló előtt felülvizsgálják biztosításaikat, és adott esetben biztosítóváltás mellett döntsenek. A vállalati vagyon- és felelősségbiztosítások felülvizsgálata évfordulótól függetlenül is indokolt lehet, amennyiben a korona
Több statisztikai adatot is közzétesznek a következő héten, így a beruházások idei harmadik negyedévi statisztikáját és a munkaerőpiaci, foglalkoztatási adatokat.
A digitális oktatásra való áttérés mindenkinek kihívás, főleg a szülőknek. A nehézségekkel küzdő, „papíros” gyerekek szüleinek pedig különösen az, de a túléléshez adott instrukcióik minden szülőtársnak hasznosak lehetnek. A Hetek cikke.
2020. november 26-án HungAiry néven „Környezettudatos gazdálkodás a gyakorlatban” címmel kerül megszervezésre egy online konferencia a Mindennapi Kultúráért Egyesület (Debrecen) szervezésében. A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Áttörte a 17 ezer dolláros plafont a bitcoin árfolyama a héten, amivel 2018 januárja óta nem látott szintre emelkedett az értéke. A digitális devizájának értéke az év eleje óta majdnem két és félszeresére nőtt. Az egyik széles körben elfogadott bitcoin árfolyamindex, a Coindesk indexe – amely a legnagyobb kereskedési platformok jegyzéseinek átlagát
célja annak megállapítása, hogy a rendszeres költségvetési támogatásban nem részesülő pártok eleget tettek-e a párttörvényben előírt pénzügyikimutatás-készítési és -közzétételi kötelezettségüknek.
Olvassátok el dr. Rádi Katáék történetét, és megértitek, akkor is, ha nem vagytok érintettek, hogy miért fontos tudnunk, beszélnünk a korababák és családjaik traumáiról!
Ugyan az elmúlt 4-5 év ingatlanpiaci szárnyalása a világjárvány miatt idén megtört, az éves eredmények elmaradnak a tavalyitól és a várakozásoktól, de a kilátások határozottan jók: nem kizárt, hogy egyéves szünet után a fejlődés a korábbinál is magasabb ütemben folytatódhat. Takács Ernő, a legnagyobb magyarországi ingatlanfejlesztőket tömörítő, Ing
Ünnepel Budapest első és kizárólag elektromos flottát üzemeltető közösségi autómegosztója, a GreenGo – 4. születésnapjuk alkalmából 500 fa elültetésével zöldítik a várost. A szám nem véletlen: a budapesti közlekedésben részt vevő, nagyjából 500 darab nem elektromos hajtású közösségi autó CO2-kibocsátását szeretnék kompenzálni. Ez a famennyiség 25 é
Közel fél évvel ezelőtt még ellenezte a hitelfelvételt a miniszterelnök, azonban a Kossuth Rádióban bejelentette: példátlan alacsony kamattal 800-900 milliárd forintnyi kölcsönt vesz fel az ország. A Híradónknak nyilatkozó gazdasági elemző szerint ugyanakkor 30 év alatt 200 milliárd forintot spóroltunk volna, ha az uniós és nem a piaci alapú hitelt
Kevesebb mint két hónapjuk maradt az online kasszát használó kereskedőknek és szolgáltatóknak, hogy gondoskodjanak elektronikus fizetési megoldásról. A Telenor nekik segít új elektronikus fizetési ajánlatával, amely a Fizetési Pont jóvoltából egyszerű és gyors üzembehelyezés mellett számos előnyt, többek közt két éven át havidíj-jóváírást, alacsony
Számos kedvezményt vezetett már be a kormány a veszélyhelyzet első hónapjában, jelenleg pedig egy általános, minden gazdasági ágazatot segítő, gazdásági-növekedési akcióterv részletein dolgozik - tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.
58 millió fölé emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma a világon és több mint 1,38 millió ember vesztette eddig életét a betegségtől a Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli adatai szerint. Az Egyesült Államokban, amely az első helyen áll mind a fertőzések, mind a halálozások számát tekintve, több mint 12 millió esetet és közel 256 ezer áldoz
Számos kedvezményt vezetett már be a kormány a veszélyhelyzet első hónapjában, jelenleg pedig egy általános, minden gazdasági ágazatot segítő, gazdásági-növekedési akcióterv részletein dolgozik - tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.
Ha tavasz óta gyakran felejt el valamilyen kifogyott élelmiszerből újat venni, nehezebben jönnek nyelvére a szavak, vagy más memóriaprobléma kínozza, nincs egyedül: az Alzheimer Társaság szerint a lezárások miatt romolhatott a memóriánk.
Folyamatosan nő az internetes levelezőrendszereken keresztüli támadások száma, a harmadik negyedévben főként a közismert csomagkézbesítő és logisztikai vállalatok nevével visszaélve küldték a kiberbűnözők a megtévesztő üzeneteket, amelyekben a melléklet vagy a hivatkozott link tartalmaz rosszindulatú programot.
Ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk, a NASA Artemis-programjának hosszú távú célja egy, a Holdon kialakított űrállomás létrehozása, mely nagyban segítené az emberiség első Mars-expedícióját. A projekt elengedhetetlen része természetesen, hogy évtizedekkel az utolsó ilyen expedíció után ismét ember lépjen a holdra. Az űrügynökség eredetileg
A világszerte hivatalosan nyilvántartott koronavírus-fertőzöttek száma 58 095 887-re emelkedett vasárnapra, a halálos áldozatoké 1 379 839-re, a gyógyultaké pedig 37 170 883-ra nőtt – a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.
A londoni miniszterelnöki hivatal vasárnapi tájékoztatója szerint a korábbihoz hasonló, de egyes elemeiben megerősített többfokozatú készenléti rendszer lép életbe Angliában a koronavírus-járvány megfékezését célzó jelenlegi zárlat december eleji lejárta után.
Frissített kezelési útmutatójában sem ajánlja a koronavírus gyógyítására a remdesivirt az Egészségügyi Világszövetség: sem enyhe lefolyás, sem kritikus állapot esetén nem látják előnyét a szerrel történő kezelésnek.
Számos kedvezményt vezetett már be a kormány a veszélyhelyzet első hónapjában, jelenleg pedig egy általános, minden gazdasági ágazatot segítő, gazdásági-növekedési akcióterv részletein dolgozik - tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.