A vezetéknélküli szolgáltatások mellett már korlátlan adatforgalmú vezetékes internet-hozzáférés is elérhető a Telenornál a közép- és nagyvállalati ügyfelek számára. A bérelt vonali megoldások nagysebességű, szimmetrikus le- és feltöltési sebesség mellett magas rendelkezésreállást biztosítanak. A Hipernetre épülő széleskörű mobilszolgáltatások mell
Átalakítják a közlekedést Budakeszi régiójában, már a fővároshoz közelítve a buszokat részesítik előnyben az autókkal szemben. Épülnek parkolók és kerékpártárolók is - íme a terv.
Már látszik a fény az alagút végén - jelentette be Orbán Viktor a Kossuth Rádióban, ezzel indokolta veszélyhelyzetet 90 napos határidejét. A miniszterelnök elmondta, hogy hamarosan, órákon belül döntés születhet az elektív, a tervezett műtétek elhalasztásáról.
Újabb több mint 600 ezer emberről állapították meg a világban, hogy koronavírus-fertőzött. A világon 48 680 103 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 233 330, a gyógyultaké pedig 32 192 946 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint.
A tengerentúli tőzsdék kimondottan szárnyaltak tegnap, 2 százalékkal emelkedett az S&P 500, a Dow Jones ugyanennyivel került feljebb míg a Nasdaq 2,6 százalékot ralizott. Az emelkedések mögött részben az a piaci megfontolás áll, hogy a szinte biztosra vehető republikánus többségű szenátus megakadályozhatja majd Joe Biden és a demokraták jelentős vá
Határon átnyúló összeolvadásokra van szükségük az európai bankoknak, ha versenyben akarnak maradni az amerikai és kínai bankokkal szemben – nyilatkozta a várakozásokon felüli gyorsjelentését szerdán közzétevő Intesa Sanpaolo vezérigazgatója.
A kereskedelmi szálláshelyeken a vendégéjszakák száma szeptemberben 59 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor az áprilisi mélyponthoz viszonyítva 15-szörös volt a növekedés - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Újabb egymilliárd forinttal megemelik a kis- és közepes vállalkozások külpiacra jutási támogatásának keretösszegét, amely így hárommilliárd forintra nő - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.
Tizenkét hazai szakember informatikai területen végzett munkáját ismerte el a Neumann Társaság. A járványhelyzet miatt idén nem hagyományos rendezvényen, hanem a Jelenből a digitális jövőbe című online konferenciáján ismertette a díjazottakat, és virtuálisan adták át plaketteiket és emlékérmeiket.
Húsz év után távozhat jövőre a hatalomból Vlagyimir Putyin, a 68 éves orosz elnök ugyanis kezdődő Parkinson-kórral küzd – állítják a brit The Sun moszkvai forrásai.
Kétmilliárd euróval csökkentek októberben az MNB nemzetközi tartalékai – közölte a jegybank péntek reggel. Ennél nagyobb visszaesésre évek óta nem volt példa, pedig devizalejárat egyáltalán nem volt. Ez pedig erősíti azt a vélekedést, hogy október végén a forint történelmi mélypontja környékén az MNB is beavatkozhatott, hogy megfordítsa a gyengülés
A hétfői figyelmeztetés után csütörtökön éjfélkor zárult a vidéki magyarországi régióknak szóló lakossági energiahatékonysági uniós 0%-os hitelprogram (GINOP-8.4.1/A-17) és pénteken délelőtt kiadta az első összesítését a program eddigi eredményeiről a Magyar Fejlesztési Bank (MFB). A közlemény címéből („Nagy sikerrel zárul az MFB lakossági energiah
3D nyomtatókkal és más digitális munkaeszközökkel felszerelt digitális közösségi alkotóműhely jön létre hat magyarországi református iskolában – mondta az InfoRádiónak Pompor Zoltán, a Református Tananyagfejlesztő Csoport szakmai vezetője.
A szervezetünket megtámadó koronavírus mennyisége az, ami meghatározhatja, hogy megbetegszünk-e, illetve ha igen, akkor azt, hogy esetünkben a COVID-19 mennyire lesz súlyos lefutású - vélik szakértők újabb vizsgálatok alapján. A minket érő mennyiség limitálásában, azaz a megelőzésben pedig leginkább a maszk az, ami biztosan segíthet.
A ma hajnalban közzétett gyorsjelentést követően a ma reggeli sajtótájékoztatón Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese beszélt a bankcsoportnál látható trendekről, a kilátásokról, az alacsony kamatkörnyezet és a moratórium hatásairól, a Magyar Bankholdingról, akvizíciókról és Barna Zsolt utódlásáról.
A történelem során a negatív reálkamatú környezetben mindig felértékelődtek a nemesfémek. A befektetési arany kereskedelemre szakosodott Conclude Zrt. alapítója szerint bár a koronavírus-válságnak rövidtávon deflációs hatása van, a vakcina megjelenésével a felpörgő gazdaság miatt az árak is emelkedni fognak, ami szintén az arany malmára hajthatja a
Alig két hét van csak hátra az év legjelentősebb hazai ingatlanpiaci eseményéig, a Property Investment Forum konferenciáig. Ahogy minden évben, idén is összegyűjtjük, a szakmai zsűri segítségével kiválasztjuk, majd díjazzuk a konferencián a 2020-as év legkülönlegesebb projektjeit, legmeghatározóbb eseményeit, a legnagyobb tranzakcióit, vagy a legte
Megtartotta a gyorsjelentést követő szokásos sajtótájékoztatóját a Richter, amelyen Orbán Gábor vezérigazgató beszélt többek között a lezárt negyedév és 2020 első 9 hónapjának eredményeiről, a kilátásokról, valamint a terápiás koronavírus-készítményeik fejlesztéseiről.
Az egészségügyi ellátórendszer feszül, egyre több a koronavírusos beteg a kórházakban, miközben a normál ellátás is zajlik az intézményekben, pedig egyre kevesebb az ellátó személyzet, mert ők is ferőződnek - fejtette ki a Népszavának adott interjújában Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára.
Javította a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzését az Európai Bizottság, a korábbi 7 százalékos várakozással szemben 6,4 százalékos gazdasági visszaeséssel számolnak. Ugyanakkor a költségvetési hiányra és az államadósságra vonatkozó becslését rontotta a testület – ismertette az InfoRádiónak a Portfolio elemzője.
Újabb egymilliárd forinttal megemelik a kis- és közepes vállalkozások külpiacra jutási támogatásának keretösszegét, amely így hárommilliárd forintra nő - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Facebookon.
Ha szempontrendszerünkben nem foglal el előkelő helyet a harmonikus külső, akár még boldogok is lehetünk az Aznom Palladiummal, ami amolyan alternatív Rolls-Royce Cullinan akarna lenni. Az autó meglehetősen ijesztően néz ki, még ha süt is róla a drágaság.
Otthon, családi körben is csökkenteni kell a kontaktusok számát; számos influenzaoltást exportáló ország exporttilalmat vezetett be, ezért késnek a vakcinák - derült ki az operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
Kétmilliárd euróval csökkentek októberben az MNB nemzetközi tartalékai – közölte a jegybank péntek reggel. Ennél nagyobb visszaesésre évek óta nem volt példa, pedig devizalejárat egyáltalán nem volt. Ez pedig erősíti azt a vélekedést, hogy október végén a forint történelmi mélypontja környékén az MNB is beavatkozhatott, hogy megfordítsa a gyengülés
Gál Kristóf az operatív törzs tájékoztatóján elmondta, csütörtök 0 óra és 5 óra között országszerte 19 esetben kellett intézkedniük a rendőröknek a kijárási korlátozás megszegése miatt, ebből 7 esetben feljelentést tettek. Az esetek 96 százalékában a rendőrség már nem csak szóban figyelmeztet, ha nem hordunk maszkot, a helyszíni bírságok összege át
Rendszeresen visszatérő téma, hogy a tőzsdei vállalatok teljesítménye mennyire fedi le az adott ország gazdasági teljesítményét. Az Egyesült Államokban az utóbbi időben a kirakatcégek teljesítménye elszakadt a nemzetgazdaságétól, de mi a helyzet a magyar tőzsdei cégekkel?
Már most annyira telítődtek az intézmények, hogy ha nem javul a járványhelyzet, az etikai kódexre lesz szükség, hogy az orvosok eldöntsék, kit mentsenek meg.