2020. november 6. péntek

nov. 6
16:27
Rendkívüli akciót szervezett a DK: “Visszaadjuk, amit Hegedűs Zsuzsa ellopott” (ATV)
Mintegy 97 ezer forint értékű tartós élelmiszer csomagot adományozott a Demokratikus Koalíció a Csibész Család- és Gyermekvédelmi Szolgálatnak.
nov. 6
16:27
Tőkés László: óriási veszteség érte az erdélyi magyarságot és az egész magyar nemzetet (Demokrata)
„Óriási veszteség az erdélyi magyarság és a teljes magyar nemzet számára Szőcs Géza költő, újságíró és politikus halála”
nov. 6
16:28
Figyelmeztetnek az amerikaiak: komoly következményei lehetnek a Zöld Megállapodásnak (Agroinform)
Akár 12 százalékos mezőgazdasági kibocsátáscsökkenés és elszabaduló élelmiszerárak lehet a következménye a Zöld Megállapodás végrehajtásának.
nov. 6
16:29
Orbán Viktor: aligha találunk példát arra, hogy egy miniszterből püspök legyen (Demokrata)
Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Balog Zoltán új dunamelléki református püspöknek megválasztásához.
nov. 6
16:30
Magyar szójakereskedőkre csapott le a NAV – 700 millió forintnyi adót csalhattak el (Agroinform)
Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomozás indult egy dunántúli szójakereskedő társaság ellen, amely a gyanú szerint többszintű céghálón keresztül 700 millió forintnyi adó megfizetését kerülte el – tájékoztatta a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.
nov. 6
16:32
Ötödik hónapja folyamatosan emelkednek a világpiaci élelmiszerárak (Agroinform)
Októberben már az ötödik egymást követő hónapban emelkedtek, január óta a legmagasabb szintre nőttek a világpiaci élelmiszerárak a szemestermények, növényi olajok, a cukor és a tejtermékek drágulása miatt a FAO adatai szerint. A húsfélék ára októberben már a második egymást követő hónapban csökkent.
nov. 6
16:34
A kadarka törkölyt választották Magyarország legjobb pálinkájának (Agroinform)
A Brill Pálinkaház érlelt kadarka törkölypálinkája nyerte 2020-ban az Ország Legjobb pálinkája címet az Országos Pálinka- és Törkölypálinka versenyen, melynek eredményét csütörtökön hirdették ki.
nov. 6
16:36
Cikkünk nyomán született feljelentés a balatonboglári kemping eladásáról (Menedzsment Fórum)
Cikkünk után a somogyi rendőrség dönti el, hogy feltételezhető-e korrupció a balatonboglári kemping olcsó értékesítése mögött.
nov. 6
16:36
17 millió nyércet ölnek le Dániában a mutálódott koronavírus miatt (Agroinform)
Azután döntöttek így, hogy a helyi nyérc populációban kimutatták a koronavírus egy mutációját, amely embert is fertőz.
nov. 6
16:36
Hűvös hajnalokokra és helyenként erős ködre kell számítani a hétvégén (Agroinform)
Napközben fokozatosan megszűnik majd az éjszaka képződő köd, csapadék pedig nem várható.
nov. 6
16:38
Új Väderstad Spirit 400C/S – a vetőgép, amit látnod kell (Agroinform)
A Väderstad továbbfejlesztette Spirit 400C/S penumatikus gabonavetőgépét, amely számos előnyt hoz a gazdaságok életébe. Az új Spirit 400C/S kiemelkedő vetési pontosságot, felhasználóbarát elektronikát és nagy napi teljesítményt garantál a 4 méteres vetőgépek szegmensében.
nov. 6
16:39
Itt vannak a rendkívüli intézkedések vidéken a koronavírus miatt (Portfolio)
Vidéken is zajlik a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedések végrehajtása a koronavírus-járvánnyal összefüggésben. A megyei jogú városok számára előírt járatsűrítési terveket csütörtökig kellett benyújtani az illetékes kormányhivatalnak. Az önkormányzatok számos helyen változtattak az ügyfélfogadási renden, van, ahol teljesen áttértek
nov. 6
16:39
Most érkezett: elkapta a koronavírust Majka - videón az ijesztő bejelentés (Pénzcentrum)
Majoros Péter élő videóban jelentkezett a Facebookon, így osztva meg a hírt: elkapta a koronavírust, még hétfőn sportolás közben. A hétfői focizás után 4-en is rosszul lettek, belázasodtak - mondja a videóban Majka, amelyet
nov. 6
16:39
Orbán Viktor gratulált Balog Zoltánnak a püspöki kinevezéséhez (ATV)
Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Balog Zoltán új dunamelléki református püspöknek megválasztásához - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken.
nov. 6
16:39
Koronavírusos lett Majka (Promotions)
Majka elkapta a Covid-19-et, ám azt ígéri, hogy Youtube-csatornáján naponta helyzetjelentést fog adni állapotáról.
nov. 6
16:40
A nap 24 órájában, megállás nélkül dolgozik a Kuhn új takarmányozó robotja (Agroinform)
A francia gépgyártó idén ősszel leplezte le az önjáró takarmány előkészítő- és kiosztó, autonóm robotját, az Aurát, amelyet a tervek szerint már 2023-ban bevezetnek a piacra. Az elmúlt években még nagy titok övezte a fejlesztéseket és teszteket, de most fény derült mindenre.
nov. 6
16:42
Mentsük meg a kiskerti diófákat! (Agroinform)
Segíts nekünk felmérni, hogy az ország különböző részein milyen mértékben károsít a nyugati dióburok-fúrólégy!
nov. 6
16:42
Országos felmérés a nyugati dióburok-fúrólégyről (Agroinform)
Mentsük meg a kiskerti diófákat! Segíts nekünk felmérni, hogy az ország különböző részein milyen mértékben károsít a nyugati dióburok-fúrólégy!
nov. 6
16:42
Így moss, hogy tovább tartson a ruhák színe (Femcafe)
Egyszerű trükkök a hosszantartó színekért.
nov. 6
16:45
Gyorsteszttel védi közönségét a Budapesti Fesztiválzenekar (Hamu és Gyémánt)
A biztonságos szórakoztatás érdekében a jövőben gyorstesztet végez hangversenyeinek látogatóin a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ). A részletekről a közönség tagjai hírlevélben és a zenekar honlapján kapnak tájékoztatást.
nov. 6
16:51
50 milliárd forint a fővárosi turisztikai cégeknek (KKV Magazin)
A drámai helyzetbe került turisztikai vállalkozások megmentésére 50 milliárd forintos Budapesti Válságkezelési Alap felállítását sürgeti a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK). A javaslat szerint az alap nagyobbik részét a főváros és a budapesti kerületek adnák össze. Az elképzelés szerint a kormányzat pedig a maradék 5 milliárd forinttal, t
nov. 6
16:54
Matolcsy György megint kritizálta az eurót (Menedzsment Fórum)
A jegybank elnöke ismét felvetette az euró újragondolását, szerinte ugyanis a dél-európai államok helyzetét csak átfogó reformokkal lehetne rendezni.
nov. 6
16:54
Elárverezik a Holdon álló Neil Armstrongot megörökítő fényképet (ATV)
Az űrkutatás "aranykorából" származó fotókra, köztük a Hold felszínén álló Neil Armstrongot megörökítő ritka felvételre licitálhatnak az érdeklődők a Christie's aukciósház pénteken kezdődő online árverésén.
nov. 6
16:54
Nem engedtek be egy nőt egy kerületi rendelőbe, mert SZFE-s maszk volt rajta (SzMo)
Az esetről a XVI. kerület momentumos képviselője számolt be.
nov. 6
16:57
BKK: Budapestnek rendkívüli nehézségeket okoz most a díjmentes parkolás (Portfolio)
A Magyar Kormány 2020. november 3-án a koronavírus miatti veszélyhelyzethez kapcsolódó intézkedések között bejelentette, hogy ismét díjmentesen lehet parkolni az országban, így Budapesten is. A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ tisztában van azzal, hogy sokak életét kényelmesebbé teszi, ha autóval közelíthetik meg úti céljuka
nov. 6
16:59
10 modell a párkapcsolati pénzügyekre, ha úgy érzed, lehúz a kedvesed (Portfolio)
Pittyen a mobilod mert jött a banktól egy sms: a párod éppen most vásárolt magának 220 ezer forintért egy designer táskát a közös kártyáról. Hogy erre ki mit reagál, az nem csak a pénztárca vastagságán múlik. Hanem jobb esetben azon, hogy mi volt a közös megállapodás és milyen párkapcsolati pénzügyi modell van érvényben. Persze, erőltetett lehet, m
nov. 6
17:03
Visszaeséssel számolnak a biztosítók (ProfitLine)
A biztosítók is számolnak visszaeséssel a válság miatt, bár a biztosítási piacot kevésbé rázta meg a járvány - mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke pénteken online sajtótájékoztatón.
nov. 6
17:03
„Döbbenetes volt, ahogy megnyíltak a gyerekek” – Élményeken keresztül segít az UNICEF a hátrányos helyzetű magyar gyerekeken (WMN)
Közös élményekkel azért, hogy a gyermekotthonban élők egy kicsit elszökhessenek a traumák, a bezártság és a bizonytalanság világából, és amelyek a későbbi kihívásokkal szemben is ellenállóbbakká tehetik őket.
nov. 6
17:06
Szellemvárossá vált Milánó (ATV)
A tavaszi járványidőszakot idézve ismét szellemvárossá vált Milánó a pénteken életbe léptetett szigorú korlátozások miatt, egyedül a sztrájkoló taxisok vonultak utcára. A Sacco kórház virológusa az MTI-nek elmondta, megteltek, nem tudnak több koronavírusos beteget fogadni.
nov. 6
17:09
Beckwith-Wiedemann-szindróma (WebBeteg)
A Beckwith-Wiedemann-szindróma ritka genetikai betegség, mely egyénenként változó súlyosságú és típusú tüneteket foglal magába. Az esetek 25 százalékában figyelhető meg családi halmozódás, ami arra enged következtetni, hogy a betegség autoszóm domináns öröklődésű lehet.
nov. 6
17:09
Rástartoltak a finnek a Szilícium-völgy tehetségeire (Bitport)
Kilencven napos próbafinnséggel csábítja a Helsinki Business Hub a technológiai iparban dolgozókat a finn fővárosba.
nov. 6
17:09
A koronavírus miatt a busójárásnak is lőttek (Hamu és Gyémánt)
A súlyosbodó járványhelyzet miatt nem tartják meg a februárra tervezett busójárást Mohácson.A város polgármestere, Pávkovics Gábor azt MTI-nek eljuttatott közleményében azt írta, hogy a rendezvény törlésével kapcsolatos döntését azt követően hozta meg, hogy egyeztetett a város képviselő-testületével és a busócsoportok vezetőivel.
nov. 6
17:09
Mérföldkő a hazai elektromoskerékpár-gyártásban - Tech hírek 2020. november 06. 16:59 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/11/06/2317/
nov. 6
17:18
Elhunyt Geoffrey Palmer (ATV)
Élete 94. évében elhunyt Geoffrey Palmer brit színész, aki többek között az Ahogy múlik az idő című sorozat főszereplője, számos tévéfilm színésze volt.
nov. 6
17:18
Orbán Viktor elárulta, hány napon belül lehet vakcinánk (Femcafe)
Megtudtuk, hozzávetőleg meddig kell még kitartania az országnak.
nov. 6
17:18
Zseni a csaj! Greta Thunberg úgy szólt be Donald Trumpnak, mint eddig senki (Joy)
Greta Thunberg majdnem egy évet várt a bosszúra, de megérte!
nov. 6
17:21
Szabó Ádám legújabb dala Tóth Andinak szól? (Promotions)
Egész kellemes kis dalt hozott nekünk Szabó Ádám és a yesyes.
nov. 6
17:24
Jön az ősz leggyönyörűbb meteorhullása - Ezt vétek lenne kihagynod (Femcafe)
Felragyognak az égbolton az Északi-Tauridák.
nov. 6
17:24
A kutyát vásárlók nagy része nem tájékozott eléggé (SzMo)
Legalábbis ez derült ki a Jófogás.hu-val közösen készített online felmérésünkből.
nov. 6
17:24
Müller Cecília üzent a moziknak: semmi értelme a családtagok közti helykihagyásnak, de ez a szabály (SzMo)
A mozisok szerint logikátlan a döntés.
nov. 6
17:30
Több mint kétszáz feljelentés érkezett terrorizmus dicsőítése miatt a tanárgyilkosság óta (HírTV)
Több mint kétszáz feljelentés érkezett terrorizmus dicsőítésének gyanúja miatt a francia hatóságokhoz.
nov. 6
17:30
Elrendelték két "radikális mecset" bezárását Ausztriában (ATV)
Elrendelte két "radikális mecset" bezárását az osztrák kormány pénteken, pár nappal a négy halálos áldozatot követelő bécsi iszlamista terrortámadást követően.
nov. 6
17:30
A zseni sakkozó lány esete a droggal – beránt A vezércsel (SzMo)
Az utóbbi idők egyik legjobb sorozata, ne hagyd ki!
nov. 6
17:30
Még nem tudják, ki mondja el majd Trumpnak, hogy közel az elnöksége vége (SzMo)
Közben Biden stábja közölte: ha kell, ki tudják vezetni a vesztes elnököt a Fehér Házból.
nov. 6
17:33
Folytatódik a munkásszálló-építési program (ProfitLine)
A kormány ötmilliárd forintos keretösszeget biztosít a munkásszálló-építési program folytatására - közölte az Innovációs és Technológiai Miniszté­rium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán.
nov. 6
17:33
Vesztegetéssel akarta visszaszerezni jogosítványát M. Richárd (Demokrata)
Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség a Dózsa György úti balesetet okozó M. Richárd ellen, mert többször is vesztegetéssel akarta visszaszerezni jogosítványát.
nov. 6
17:39
Visszahozzák az idősek vásárlási idősávját három szolnoki piacon (ATV)
A 70 ezres város három piacán reggel 8-10 óra között csak a 65 év felettiek vásárolhatnak majd.
nov. 6
17:39
Bereményi Géza és Ránki Dezső is Nemzet Művésze lett (Hamu és Gyémánt)
Hét kategóriában összesen tizenegy alkotó nyerte el a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Nemzet Művésze díját – írja az MTI.
nov. 6
17:45
Szijjártó: senkinek nem jó az Ukrajnával való elmérgesedett viszony (Demokrata)
Az elmúlt időszakban újra elmérgesedtek Magyarország kapcsolatai Ukrajnával, ami azonban senkinek sem jó.
nov. 6
17:51
A járványhelyzet a munkaerőigényt is növeli a fizikai posztokon (Piac és Profit)
Nyár végétől újra fellendült a külföldi kölcsönzött munkaerő iránti igény - számolt be az egyik munkaerőkölcsönző vállalkozás. A járványhelyzet megkövetelte biztonsági intézkedések terheit a közvetítő és az alkalmazói oldal megosztja, így az ellátási láncok fenntartása úgy tud megvalósulni, hogy nem növeli a vírus terjedésének kockázatát.

Keresés