A koronavírus-járvány felboríthatja Romániában a teljes választási évet: Klaus Iohannis államfő letett az év végén esedékes parlamenti választások előrehozásáról, de még az is lehetséges, hogy a júniusi önkormányzati választásokat is el kell halasztani – írta szerdai számában a kormánypárthoz közel álló Adevarul.
„Azt mondom magamnak, ez olyan, mint a frontsebészet. Csak azokat mentjük meg, akiknek esélyük van. Éppen ez történik most.” A bergamói kórház aneszteziológusát, Christian Salarolit kérdezte a vezető olasz napilap, a Corriere della Sera arról, hogyan dolgoznak most és miként kell dönteniük a betegekről a járvány fokozódása során.
Ferenc pápa a koronavírus-járvány okán szerdán csupán virtuális audienciát tartott, amelyet egyenes adásban közvetített az olasz köztévé, és amelyet az interneten is élőben lehetett követni.
Ma délután 2 órára hívták össze a koronavírus miatti az operatív törzs napi sajtótájékoztatóját, amelyen rendkívüli intézkedéseket jelenthet be a magyar kormány.
Van olyan vállalkozó ismerőse, aki már a telephelyét is feladná a koronavírus okozta gazdasági hatások miatt – mondta el Mesterházy Attila az ATV Start című műsorban. Az MSZP politikusa arról is beszélt: a NATO-parlamentben több munkaút is meghiúsult már.
A nemzetközi nőnap alkalmából számtalan területet vizsgáltak meg statisztikai módszerrel, hogy kiderítsék, mely területeken éri előny vagy hátrány a nőket, a munkaerőpiaci, munkahelyi helyzetet is több szempontból vizsgálták. Egy...
A MOK arra kéri a kormányt, tegyen erőfeszítéseket az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni fertőzésvédelmét biztosító eszközök beszerzése érdekében.
Betiltják a zárt térbe szervezendő, száz résztvevőt meghaladó rendezvényeket, valamint lezárják a kisebb határátkelőket - erről döntött Szerbiában a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb szerdán, és a vonatkozó határozatot a kormány még a nap folyamán meghozza.
Az emberek 60-70 százaléka megfertőződhet, ezért időt kell nyerni, hogy ne terhelődjék túl az egészségügyi ellátórendszer – jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben a koronavírus-járványról tartott rendkívüli nemzetközi sajtótájékoztatóján.
Ahogyan az üvegházhatású gázok kibocsátásnak felszámolására irányuló erőfeszítés egyelőre túlságosan lassan is, de halad előre, újabb és újabb technológiák merülnek fel (újra) a probléma lehetséges megoldásának részeként . Ilyen technológia a hidrogén, amelynek kulcsszerepe lehet a jövő fenntartható energiagazdaságában. A hidrogén a Nemzetközi Ener
„Az ellenzéki siker záloga, hogy 2022-ben egy olyan alapot fektessünk le, ami garanciát ad arra, hogy ne a 2010 előtti világ jöjjön vissza” – fogalmazott az Lmp politikusa.
A rendszerváltozás óta példátlan módon ma kihirdette a veszélyhelyzetet a kormány, amely határozatlan ideig tart és amelynek keretében - visszatér a határellenőrzés a schengeni határokon is Ausztria és Szlovénia felé is, - csak a magyar állampolgárok léphetnek be hazánkba a leginkább fertőzött országokból (Dél-Korea, Kína, Irán és Olaszország), de
Igazán szerencsésen zárult a tavalyi év két játékos számára, hiszen a 2019. december 15-i sorsoláson megnyerték a Hatoslottó történetének második legnagyobb, 2,103 milliárd forintos nyereményét. A kisorsolt nyerőszámokat ketten is...
A csillagászok találtak egy különös csillagot, amely ritmikusan oszcillál, de csak az egyik oldalán, ami miatt a gravitációs erők csepp alakúra torzítják.
Hamarosan kezdődik a Forma–1-es szezon és az Ausztrál Nagydíj, ám most feltehetően egy felelőtlen koronavírus-beteg miatt nehéz helyzetbe kerültek a szervezők és a csapatok.
Elrendelték a veszélyhelyzetet Magyarországon, amelynek része az egyetemek látogatási tilalmának bevezetése. A lépés nem egyedülálló, hiszen már több európai ország is az oktatási intézmények bezárása mellett döntött.
Olaszország megháromszorozza, 25 milliárd euróra emeli az új koronavírus által okozott járvány kedvezőtlen gazdasági hatásainak ellensúlyozására szánt összeget - jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnök.
Szerdán délután jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy az ország teljes területére vészhelyzetet hirdet a kormány. Legkésőbb ma éjfélig életbe lépnek az intézkedések, amelyek visszavonásig érvényesek - a miniszter szavai szerint inkább hónapokra, mint hetekre érdemes számítani.
Betiltják a zárt térbe szervezendő, száz résztvevőt meghaladó rendezvényeket, valamint lezárják a kisebb határátkelőket - erről döntött Szerbiában a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb szerdán, és a vonatkozó határozatot a kormány még a nap folyamán meghozza.
Ha egy magyar ember meghallja azt a szót, hogy Trianon, akkor fájdalmat érez. A sebek persze száz év alatt begyógyulnak, a hegek száz év alatt eltűnnek, de a sérülés nyoma örökké megmarad.
Az egészséges életmód véd az Alzheimer-kórral szemben. De vajon vonatkozik-e ez azokra is, akiknél magasabb a demencia genetikai kockázata? Kutatók megállapítása szerint az egészséges élet megtérül - még abban az esetben is, ha génjeink kedvezőtlenebbek.
A szlovák jégkorongligában érintett klubok - köztük a DVTK Jegesmedvék és a MAC Újbuda - vezetői a koronavírus-járvány miatt befejezettnek nyilvánították a 2019-20-as idényt, amelyben nem hirdetnek bajnokot.
Veszélyhelyzetet hirdetett a magyar kormány az operatív törzs javaslatára március 11-én. Magyarországon a veszélyhelyzet, és az ezzel kapcsolatos intézkedések legkésőbb ma éjféltől lépnek hatályba, és visszavonásig lesznek érvényesek. cikkünk...
Új győzelmet tudhat magáénak az IBM és a Maersk logisztikai cég blockchain alapú rendszere, a TradeLens. A Standard Chartered bankkal csatlakozott az első pénzügyi szolgáltató is a platformhoz.
Az egész ország területére kihirdette a veszélyhezetet a kormány. Ezt szerdán délután jelentette be Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter.