2020. március 17. kedd

márc. 17
22:27
Két évvel hosszabbított a 41 éves klasszis (Sport365)
Drew Brees 50 millió dollárral gazdagodik majd az új megállapodás értelmében.
márc. 17
22:30
Nem tesztelték a szentendrei önkormányzat dolgozóit, akik a koronavírusos marokkói miniszterrel találkoztak (Kripto Akadémia)
A tünetmentes Pintér Sándortól és minisztériumi dolgozóktól, illetve egy nagykanizsai cég alkalmazottaitól azonnal mintát vettek.
márc. 17
22:32
Merkel: Németország azonnali hatállyal bevezeti a beutazási tilalmat (Kripto Akadémia)
A német kancellár szerint az áruszállítás a belső határokon bevezetett ellenőrzések miatt nehézségekbe ütközik, ezért a lehető leggyorsabban külön sávokat kell kialakítani a szállítmányozóknak.
márc. 17
22:33
Nem a releváns piaci adatokat osztották meg a felek a sajtóval a Master Good és SáGa Foods összefonódásáról (ProfitLine)
A GVH 2019 decemberében jóváhagyta, hogy a Master Good Termelő és Kereskedelmi Kft. megszerezze a SáGa Foods Élelmiszeripari Zrt. részvényeinek 100%-át. Az ezt követően a sajtóban napvilágot látott, felektől származó piaci adatok azonban nem egyeztek az összefonódás-bejelentés során a hatósággal közölt adatokkal, ezért a GVH 2020 januárjában hivata
márc. 17
22:33
Nem csak a szállodák vannak a tönk szélén: az egész AirBnB-korszaknak vége? (Pénzcentrum)
Pánikszerűen hirdették meg az elmúlt napokban az eddig Airbnb-n kiadott lakásaikat a tulajdonosok. A főbb albérletkereső oldalakat ellepték az olyan hirdetések, amelyekben a következő 2-3 hónapra keresnek csak bérlőt, vagyis addig, amíg...
márc. 17
22:36
Abbahagynád a fogamzásgátló szedését? Erről jobb, ha tudsz (Spabook)
A fogamzásgátló abbahagyása nagy lépés és döntés mindenki életében, legalábbis akkor, ha a család gyarapításának céljából történik...
márc. 17
22:36
A koronavírus legyőzte a Marvelt: csúszik a Fekete Özvegy bemutatója (Promotions)
Scarlett Johansson saját Marvel-filmjére még sokat kell várnunk.
márc. 17
22:48
Balek: a koronavírus buktathatja le a hűtlen brit férfit (SzMo)
Titokban Olaszországba utazott szeretőjéhez, hazaérve pedig nem a rúzsfolt buktatta le majdnem, hanem a koronavírus.
márc. 17
22:57
Nem fejezik be a kosárlabda bajnokságot (Sport365)
Nem hirdetnek bajnokot sem.
márc. 17
23:00
„Tudni akarják, hol laksz, nehogy megfertőzhesd a családjukat” - mondja Tennessee első koronavírus-fertőzöttje (SzMo)
A 44 éves férfi szerint voltak, akik kinézték a környékről, ugyanakkor rengetegen a segítségükre siettek.
márc. 17
23:03
Leáll a gyártással a pozsonyi Volkswagen (Infostart)
Szlovákia legnagyobb autógyártója így próbálja védeni alkalmazottait és segíteni a koronavírus terjedésének lassulását. Megszorításokat tervez a többi nagy cég is. A gazdasági és a pénzügyi tárca dolgozik egy intézkedéscsomagon, amellyel mérsékelhetik a cégbezárások okozta gazdasági sokk hatásait.
márc. 17
23:03
Tavaly megugrott a CEZ nyeresége (ProfitLine)
Négymilliárd koronával 14,4 milliárd koronára (190 milliárd forint) emelkedett tavaly éves összehasonlításban a Cseh Energetikai Művek (CEZ) adózott nyeresége - közölte a cég kedden Prágában.
márc. 17
23:06
Ne hagyd figyelmen kívül: árulkodó jelek, hogy hajlamos a bántalmazásra (Spabook)
Sok kívülálló nem érti, hogyan élhet valaki bántalmazó kapcsolatban, miért nem lépnek azonnal a nők akkor, amikor csak a legapróbb esélyét...
márc. 17
23:33
Újabb fordulat Johnny Depp és Amber Heard régóta húzódó ügyében (Joy)
Már lassan 4 éve, hogy Amber Heard kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva benyújtotta a válási papírokat, de azóta sem nyugodtak le a kedélyek közte és Johnny Depp között.
márc. 17
23:36
A számmisztika elárulja, mit mond a neved a sorsodról (Spabook)
Semmi nem történik véletlenül, és létezésünknek is nyomós oka van, mindannyian valamilyen céllal jöttünk a világra. Egyesek szerint a nevünk...
márc. 17
23:57
Kína: az energiaforrások - elektromosság, hőenergia, gáz és víz - termelésében 7,1 százalékos visszaesést mértek a tavalyhoz képest (NRGreport)
Jelentősen visszaesett az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom Kínában az év első két hónapjában az országot sújtó új típusú koronavírus-járvány miatt életbe léptetett óvintézkedések következtében, amelyek a feldolgozóipar tevékenységének széles körű leállásához vezettek.

Keresés