2020. március 19. csütörtök

márc. 19
11:42
Egyelőre engedik a román és bolgár vendégmunkásokat - Rendeződni látszik a káosz az osztrák határon (Portfolio)
Napok óta húzódik a hegyeshalmi határátkelőnél a káosz, tegnap már beszámoltunk róla, hogy megoldódni látszik a román és bolgár vendégmunkások átengedése, így megindulhatott a magyar személyforgalom és az áruszállítás is a délutáni órákban. Közben mégis érkeztek olyan olvasói levelek, ami alapján tegnap 7 óra körül még semmilyen előrelépés nem tört
márc. 19
11:42
Jelentősen lecsökkent az autóforgalom Budapesten (444.hu)
Kedden és szerdán csak annyian voltak az utakon, mint korábban egy átlagos hétvégi napon.
márc. 19
11:42
Újabb sporteseményeket halasztanak el (Azenpenzem)
A koronavírus-járvány miatt további sporteseményeket halasztanak el vagy törölnek világszerte, illetve speciális intézkedéseket hoznak.
márc. 19
11:42
A Liszt Ferenc reptéren fenn tudják tartani az üzemelést (AQUA)
A Budapest Airport a forgalomcsökkenés okozta jelentős bevételkiesés és veszteség ellenére is fenn tudja tartani a repülőtér biztonságos működését és biztosítani tudja a forgalom újraindulását.
márc. 19
11:42
Román gazdasági lap: Magyarország jelentette be Európa legbátrabb gazdasági intézkedéseit (Könyves Magazin)
Magyarország jelentette be Európa legbátrabb gazdasági intézkedéseit, írta elektronikus kiadásában a Ziarul Financiar című vezető román gazdasági-pénzügyi napilap.
márc. 19
11:43
Varga Mihály: a magyar bankrendszer stabil, nincs, ami ezt veszélyeztetné (Menedzsment Fórum)
A pénzügyminiszter és a Magyar Bankszövetség elnöke közös sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a koronavírus miatt 2020 végéig kihirdetett törlesztési moratórium a lízingügyletekre is vonatkoznak, a speciális területnek számító hitelkártya-adósságokkal kapcsolatban azonban később adnak ki állásfoglalást.
márc. 19
11:45
Varga: a hitelmoratórium a lízingügyletekre is vonatkozik (Privátbankár)
A pénzügyminiszter és a Magyar Bankszövetség elnöke közös sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a koronavírus miatt 2020 végéig kihirdetett törlesztési moratórium a lízingügyletekre is vonatkoznak, a speciális területnek számító hitelkártya-adósságokkal kapcsolatban azonban később adnak ki állásfoglalást.
márc. 19
11:45
A béremelés mellett azonnali juttatást javasol az egészségügyi és szociális szférában dolgozóknak Tóth Bertalan (Alternatív Energia)
Hatósági ár bevezetését is kezdeményezi például az alapvető élelmiszerek esetén.
márc. 19
11:48
„Van Dijk komplettebb védő, mint amilyen Vidic volt fénykorában” (Sport365)
Világbajnok hátvéd hasonlította össze a két védőt.
márc. 19
11:48
Babaváró hitelek: Gulyás Gergely rettenetesen kiakadt a bankokra (ATV)
Gulyás Gergely a kormányinfón az Index kérdésére reagált arra a hírre, hogy a bankok felfüggesztik a babaváró hitel folyósítását. A miniszter felháborítónak tartja ezt, felszólította a bankokat, hogy ezt a gyakorlatot azonnal fejezzék be.
márc. 19
11:48
Még mindig bíznak: átvették az olimpiai lángot a japánok (Azenpenzem)
A tokiói nyári játékok szervezőbizottságának tagjai átvették az olimpiai lángot csütörtökön Athénban.
márc. 19
11:48
Átalakul a kereskedés a Wall Street-en (AQUA)
.
márc. 19
11:48
John Legend izmos teste a nap fénypontja: köszönjük, Chrissy Teigen (Glamour)
Micsoda izmok!
márc. 19
11:51
Áttörés jöhet itthon a parkolásban és a tömegközlekedésben (Infostart)
A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. szerint napok alatt bevezethető lenne országszerte a mobiljegyes megoldásuk a közösségi közlekedésben, csökkentve ezzel a készpénzhasználatot. Hosszabb távon pedig megszüntethetőnek tartják a parkolóautomatás rendszert is.
márc. 19
11:54
Nehéz helyzetben a színész szakma: mi jön a koronavírus miatt? (Piac és Profit)
Becslések szerint a Színházi Dolgozók Nemzetközi Szövetségének 150 ezer tagja közül mintegy 120 ezren maradnak munka nélkül a koronavírus-járvány miatt. A szakszervezet vezetői 2,5 millió dollárt (787,9 millió forint) ajánlottak fel az állásukat elvesztők megsegítésére - számolt be róla a Variety.com.
márc. 19
11:54
Újabb országokban jelent meg a koronavírus (Kripto Akadémia)
A Fidzsi-szigeteken és Új-Kaledóniában is jelentettek megbetegedéseket. Észak-Macedóniában katonák védik a fontos állami intézményeket, Koszovóban menesztették a belügyminisztert, Szerbiában pedig a miniszterelnök közölte: jelenleg a több tízezer hazatérő okozza a legnagyobb gondot.
márc. 19
11:54
Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet: Lehet szedni ibuprofen-tartalmú gyógyszereket (Tiszta Jövő)
Nincs semmi ok arra, hogy az ibuprofent szedő betegek megszakítsák kezelésüket.
márc. 19
11:54
A szállodák 95 százaléka zárva lesz jövő héten (Könyves Magazin)
A hazai turisztikai ágazat csak úgy tud talpra állni a járvány lecsengése után, ha az idegenforgalomban dolgozó vállalkozások nem mennek tönkre és a munkahelyek nem szűnnek meg, ezt segítik a kormány szerdán bejelentett intézkedései, hangsúlyozta a Magyar Turisztikai Ügynökség (Mtü) vezérigazgatója szerda este újságírók előtt.
márc. 19
11:54
Gulyás Gergely: „Százezres munkanélküliséggel számolunk, az a kérdés, hány százezres lesz” (SzMo)
Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a következő napokban vélhetően ugrásszerűen meg fog nőni a fertőzöttek száma.
márc. 19
11:54
Felháborító: extrém drágán is adják a kézfertőtlenítőt hazánkban (Promotions)
Volt olyan, aki Pécsett 3600 forintot fizetett egy 125 ml-es flakonért.
márc. 19
11:56
5700 járat tűnt el a budapesti repülőtér menetrendjéből (Piac és Profit)
A forgalomcsökkenés miatti jelentős bevételkiesés és veszteség ellenére is fenn tudja tartani a repülőtér biztonságos működését és biztosítani tudja a forgalom újraindulását a Budapest Airport.
márc. 19
11:56
A film- és színházi világ 120 ezer dolgozója marad munka nélkül (Könyves Magazin)
Becslések szerint a Színházi Dolgozók Nemzetközi Szövetségének (Iatse) 150 ezer tagja közül mintegy 120 ezren maradnak munka nélkül a koronavírus-járvány miatt. A szakszervezet vezetői 2,5 millió dollárt (787,9 millió forint) ajánlottak fel az állásukat elvesztők megsegítésére, számolt be róla a Variety.com.
márc. 19
11:57
Szinte teljesen leállt a forgalom Ferihegyen (Menedzsment Fórum)
A forgalomcsökkenés miatti jelentős bevételkiesés és veszteség ellenére is fenn tudja tartani a repülőtér biztonságos működését és biztosítani tudja a forgalom újraindulását a Budapest Airport.
márc. 19
12:00
Donald Trump aláírta a 250 milliárd dolláros segélycsomagot (Könyves Magazin)
Donald Trump amerikai elnök szerda este aláírta azt a 250 milliárd dolláros segélycsomagot, amelyet pár órával korábban fogadott el a képviselőház után a szenátus is, jelentette be a Fehér Ház helyi idő szerint szerda éjjel.
márc. 19
12:03
Rendkívüli idők, rendkívüli intézkedések – majdnem 360 forint az euró (Privátbankár)
Bár sok kormány és jegybank rendkívüli intézkedésekről számol be a koronavírus gazdasági következményeinek enyhítése érdekében, a hatás egyelőre kérdéses. A gazdaság lázmérőinek tekinthető tőzsdeindexek Európában kissé tudnak javulni ma, az olaj viszont erőteljesen megindult felfelé a gödörből. Az OTP süllyed, a Mol ugrik, a forint újabb és újabb s
márc. 19
12:03
Gólyahír: megszületett Ujhelyi István hatodik gyermeke (Blikk)
Világra jött Ujhelyi István hatodik gyermeke, aki a Bercel nevet kapta
márc. 19
12:05
Másik terembe költözik a parlament (Blikk)
Másik terembe költözik a parlament a jövő héttől.
márc. 19
12:06
Megjelentek a magyar közlönyben a gazdasági intézkedésekről szóló rendeletek (ProfitLine)
Megjelentek a Magyar Közlönyben a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére hozott azonnali intézkedések rendeletei, a kormányfő szerdai bejelentéseinek megfelelően az év végéig felfüggesztik minden magánszemély és vállalkozás szerdáig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét, és a súlyos gondokkal küzdő szektorokban,
márc. 19
12:06
Új őrület tombol a magyaroknál: ebből a termékből spájzolnak be most rengetegen (Pénzcentrum)
Nemcsak az élelmiszereket, de az engedély nélkül tartható önvédelmi gáz- és riasztófegyvereket is villámgyorsan felvásárolták az emberek a koronavírus okozta pánik hatására az elmúlt héten - írja az Index. A lap értesülése...
márc. 19
12:06
A koronavírus ellen szánt gazdasági gyógyszerek az aranyat repíthetik a fellegekbe (Portfolio)
Fundamentálisan továbbra is nagyon jó sztorinak tűnik aranyat tartani. A koronavírus okozta világgazdasági sokk, és annak várható túlgyógyszerezése ideális terepet jelent az aranyba befektetőknek, nem is beszélve a világ dollártól való függetlenedési tendenciájának várható folytatódásáról. Érdemes lehet a vételekkel kivárni míg megszűnnek a pánikel
márc. 19
12:06
A bankok támogatják a kormány gazdasági intézkedéseit (Tiszta Jövő)
Támogatják a pénzintézetek a magyar kormány által szerdán bejelentett gazdasági intézkedéseket a hitelek tőke- és kamatfizetésének felfüggesztéséről.
márc. 19
12:06
A 19 maja zodiákus: tudd meg, te melyik jelhez tartozol és mik a rád jellemző tulajdonságok (Spabook)
A maja Haab Naptár egy évben 19 asztrológiai jegyet különböztet meg, melyek jelentése és szimbolizmusa a maja kultúrából, időjárásból és...
márc. 19
12:12
Háborús helyzet: lélegeztetőgépeket készítenének az autógyártók (Portfolio)
Vizsgálni kezdték az autógyártók, hogy hogyan tudnának beszállni a lélegeztetőgépek gyártásába kapacitásaikkal, több amerikai autógyártó már tárgyal is erről a lehetőségről az amerikai kormánnyal – írja a CNBC.
márc. 19
12:12
Kővágószőlősön is megjelent a koronavírus (ATV)
A Baranya megyei település polgármestere, Sándor Tibor Antal a Facebook-oldalán közölte: „Kővágószőlősön is megjelent a koronavírus, jelenleg egy fő fekszik kórházban igazolt vírus fertőzés okán.”
márc. 19
12:12
Gulyás Gergely szerint a 65 éven aluliak nyugodtan megfertőzhetik egymást. Ne hallgassanak rá! (444.hu)
Gulyás miniszter úr a jelek szerint nem tud statisztikai adatokat értelmezni.
márc. 19
12:12
A CIB Csoport is a támogatók sorába lép (AQUA)
A Cib Csoport üdvözli a tegnap bejelentett kormányzati gazdasági intézkedések célját, valamint azonnali pénzügyi támogatást nyújt a Szent László Kórház részére.
márc. 19
12:12
Dk: A kormány rögzítse az alapvető élelmiszerek árát! (Igényesférfi.hu)
Vannak olyan „élelmes” kereskedők, akik „minden szégyenérzet nélkül” a többszörösére emelték az áraikat – hívta fel a figyelmet a párt szóvivője.
márc. 19
12:15
Koronavírus: Amerikában több politikus is megfertőződött (Blikk)
Már az amerikai képviselőházban is találtak koronavírusos beteget.
márc. 19
12:15
Koronavírus: a miskolci Semmelweis kórházat is járványkórházzá alakítják (Blikk)
A Semmelweis Tagkórház Rendelőintézete a következő 48 órában változatlan munkarendben üzemel, a következő naptári héten történhet változás a rendelési időket illetően.
márc. 19
12:18
Kővágószőlősi polgármester: Megjelent a településen a fertőzés (Alternatív Energia)
Az igazolt beteggel szoros kontaktusban állt személyeknek elrendelték a járványügyi megfigyelést az otthonukban.
márc. 19
12:18
A legnagyobb válság a második világháború óta, mi lesz a magyar vállalatokkal? (Portfolio)
Egymás után teszik közzé drasztikus lépésekről, a termelés leállításáról, gyárak, üzletek bezárásáról, létszámleépítésekről, profit warningokról szóló közleményeiket a világ nagyvállalatai a koronavírus terjedése és a globális bezárkózás pusztító hatásai miatt. A hazai nagyvállalatok az elmúlt hetekben néhány kivételtől eltekintve szűkszavúak volta
márc. 19
12:18
Nem akárki segít a győriek norvég játékosának az otthoni edzésekben (Sport365)
A 29 éves beállónak jó hangulatban telik a munka.
márc. 19
12:18
Százezres munkanélküliséggel számol a kormány: kérdés az, hány százezres lesz (ATV)
Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta: százezres nagyságrendű munkanélküliséggel számol a kormány, a kérdés az, hogy hány százezer emberről lesz szó.
márc. 19
12:18
Egyelőre csak tizenegyen (Azenpenzem)
Székely Éva halálával 11 tagúra fogyatkozott a Nemzet Sportolóinak eredetileg 12 tagot számláló klubja. A törvény értelmében 60 napon belül kellene javaslatot tenni az új tag személyére.
márc. 19
12:21
Újabb fordulat a határhelyzetben (Infostart)
Mintegy 12 500 olyan román és külföldi állampolgár lépte át a határt a romániai Nagylaknál, akik a magyar hatóságok által kijelölt humanitárius folyósokon érhették el az éjjel Romániát - közölte a román határrendészet, azokról az autósokról tájékoztatva, akik előzőleg a magyar határok lezárása miatt átmenetileg Ausztriában rekedtek.
márc. 19
12:27
Német víruskezelés: a bajba jutott cégeknél a bér 60 százalékát az állam állja (Kripto Akadémia)
Mintegy 50 milliárd eurónyi összeggel kívánják segíteni az egyéni vállalkozásokat és a kisvállalatokat. Ebből tízmilliárd euró közvetlen támogatásként jelenik meg, a fennmaradó összeg pedig kölcsön formájában. A hitelt igen kedvező feltételekkel vehetik fel.
márc. 19
12:27
Koronavírus: meghaladta a félezret a fertőzöttek száma Izraelben (Blikk)
Meghaladta a félezret a fertőzött izraeliek száma, eljárások indultak a rendeletek megszegői ellen - jelentette a helyi média csütörtökön.
márc. 19
12:27
Megható gesztus: ingyen pizzát szállít ki budapesti kórházakba Kásás Tamás étterme (Blikk)
Ingyen pizzával kedveskedik a kórházi dolgozóknak Kásás Tamás.
márc. 19
12:27
Koronavírus - erre készül a ferihegyi repülőtér (Infostart)
A Budapest Airport a forgalomcsökkenés okozta jelentős bevételkiesés és veszteség ellenére is fenn tudja tartani a repülőtér biztonságos működését és biztosítani tudja a forgalom újraindulását.
márc. 19
12:30
A koronavírus járvány az ikonikus svájci óragyártókat sem kíméli (Portfolio)
A svájci óragyártóknak a hongkongi tüntetések jelentette bizonytalanság után a koronavírus újabb csapást jelentett, és a járvány európai terjedése még tovább rontott a helyzeten. Iparági szereplők szerint a szektorra drámaian rossz év várhat idén.

Keresés