2020. március 19. csütörtök

márc. 19
0:00
Az olasz sportminiszter szerint május 3-án újraindulhat a Serie A (MMonline)
Vincenzo Spadafora optimistán áll a helyzethez
márc. 19
0:04
Előrehozták a nyári leállást a Forma-1 szervezői (MMonline)
A száguldó cirkuszban résztvevő tíz csapatnak eredetileg augusztusban kellene két hétre teljesen leállnia
márc. 19
0:06
Petry Zsoltot is koronavírus-gyanúval vizsgálják a Hertha Berlin csapatánál (Blikk)
A német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha Berlin csapatát is elérte a koronavírus-járvány, amelynek ugyan közvetve, de magyar érintettje is van: a klub kapusedzője, Petry Zsolt.
márc. 19
0:10
„Nem érzem magam biztonságban, ezért nem akarok focizni ebben a szituációban” – Mikel elmenekült a Trabzonsportól (Blikk)
Elhagyta a török fociélvonalban listavezető Trabzonspor együttesét John Obi Mikel, az angol Chelsea-vel korábban Bajnokok Ligáját nyerő nigériai középpályás.
márc. 19
0:14
Pelé tagadta, hogy depressziós lenne (Blikk)
Minden idők egyik legjobb labdarúgója, Pelé tagadta, hogy depressziós lenne az egészségi állapota miatt.
márc. 19
0:18
Példaértékű felajánlás: 5 millió forinttal támogatja a Szent László kórházat a válogatott focista (Blikk)
A közösségi oldalán jelentette be Gulácsi Péter, hogy 5 millió forintottal segíti a koronavírus-járvány elleni harcot.
márc. 19
0:22
15-en fertőződtek meg az Alavés futballcsapatánál koronavírussal (Blikk)
A sportolók között is gyorsan szétterjed a koronavírus, csupán a Deportivo Alavés csapatnál három focista betegedett meg.
márc. 19
0:26
„Vannak fontosabb dolgok is” – Megszólalt Gera Zoltán az Eb elhalasztásáról – Ezt gondolja a koronavírusról a sportoló (Blikk)
Az UEFA kedden jelentette be hivatalosan, hogy 2021-re halasztotta a nyári labdarúgó Európa-bajnokságot. A magyar 21 éven aluli válogatott szövetségi edzőjeként dolgozó Gera Zoltán ezért arra számít, hogy ez a döntés a magyar–szlovén közös rendezésű, jövő évi korosztályos Eb-t is befolyásolja.
márc. 19
0:30
Hosszú Katinka is megszólalt a koronavírussal kapcsolatban: ezt mondta az úszónő a pánik kellős közepén (Blikk)
Az olimpikon, aki szerencsésnek érzi magát, kitartást és egészséget kívánt mindenkinek.
márc. 19
0:34
Koronavírus: május végéig minden kajak-kenu-versenyt töröltek vagy elhalasztottak (Blikk)
A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) május végéig valamennyi versenyét törölte vagy elhalasztotta, egyúttal arról is döntött, hogy miként osztaná szét a fennmaradt olimpiai és paralimpiai kvótákat.
márc. 19
0:38
A sportolók is otthonukban vészelik át a koronavírust (Blikk)
A sportolók is otthon, a külvilágtól elszeparálva igyekeznek átvészelni a koronavírus-járvány okozta nehézségeket.
márc. 19
0:42
Megható: egy babakori képpel köszöntötte a nagypapáját Liu Shaolin Sándor (Blikk)
Igazán kedves fotóval és megható sorokkal köszöntötte névnapos nagypapáját a sportoló!
márc. 19
3:54
„Szerencsére teljesen tünetmentes vagyok” – Karanténba vonult Baumgartner Zsolt az F1-es pályán átélt kaland után (Blikk)
Néhány órával a Forma–1-es szabadedzések előtt még a melbourne-i pályán száguldott minden idők legfiatalabb világelső teniszezőjével, a wimbledoni és US Open-győztessel, az ausztrál Lleyton Hewittal (39), majd a koronavírus miatt az sem volt biztos, hogy egyáltalán hazarepülhet Magyarországra. Hazánk egyetlen F1-es pilótája, a 2003-ban a Jordan, 20
márc. 19
4:18
Tiszeker Ágnes szkeptikus és félti az egészséges sportolókat (MMonline)
Leállt a hazai doppingellenőrzés
márc. 19
4:22
Gianni Merlo: Nem jó álmodozni az eredeti tokiói olimpiáról (MMonline)
Kétesélyes meccs
márc. 19
4:26
Hazard-nak így nem kell kihagynia az Eb-t (MMonline)
Ki jár jól és ki rosszul?
márc. 19
4:30
Előtérbe került az apaszerep (MMonline)
Biatlon. Hirtelen visszavonult az ötszörös olimpiai bajnok, a Napóleon által alapított, legmagasabb francia állami kitüntetés és számos rekord tulajdonosa
márc. 19
4:48
Furcsa pózban villantotta meg melleit a tetovált sportolónő (Ripost)
A skandináv szépség, Natasha Thomsen rendszeresen jógázik.
márc. 19
6:54
Nincs halasztás, olimpiát akar a NOB (Ripost)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság teljes mértékben elkötelezett az ötkarikás játékok megrendezése mellett.
márc. 19
7:24
Nő a nyomás a tokiói olimpia elhalasztására (Azenpenzem)
Egyre többen kritizálják a Nob-ot, amely – hivatalos kommunikációja szerint – továbbra sem vette fontolóra a nyári, tokiói ötkarikás játékok elhalasztását a koronavírus-járvány miatt.
márc. 19
7:48
Férfi kézi: példátlan lépés – Cszka Moszkva lesz a Szpartak Moszkvából (She)
Rendhagyó hír érkezett Oroszországból: a Szpartak Moszkva férfi kézilabdacsapata a továbbiakban CSZKA Moszkvaként folytatja.
márc. 19
8:12
Nemzet Sportolója: ki lesz az új tag? Ön kit választana? (She)
Február végén 92 évesen elhunyt Székely Éva olimpiai bajnok úszó, a Nemzet Sportolója. A tagság ismét választás elé néz. Hogy mikor és kiket javasol 12.-nek az illusztris társaság 11 tagja, arról egyelőre nincs pontos információ, csak annyi: hamarosan.
márc. 19
8:24
La Liga: Saúl ügynöke magasabb fizetésért tárgyal, Manchester lesben áll (She)
Hiába szól 2026-ig a jelenlegi megállapodása, már nyáron távozhat Madridból Saúl Níguez – írja a Mundo Deportivo. A spanyol lap szerint a játékos (és ügynöke) kevesli a jelenlegi fizetését.
márc. 19
8:42
Alpesi sí: visszavonul a svédek olimpiai bajnoka (She)
Bejelentette visszavonulását André Myhrer, a svédek olimpiai bajnok alpesi sízője.
márc. 19
8:54
Babos súlyzózik és szobabiciklizik (Azenpenzem)
Az Indian Wells-i torna előestéjén értesült a verseny elhalasztásáról, a nyolchetes szünet elrendeléséről a párosban háromszoros Grand Slam-győztes soproni teniszező.
márc. 19
9:00
Bepánikolt Matthäus, amikor a reptéren ellenőrizték, lázas-e (Ripost)
Előtte jól lehordta a honfitársait, hogy a németekre jellemző módon fölöslegesen pánikolnak a koronavírus miatt.
márc. 19
9:02
Gulácsi Péter a kertben edz és közben a kisfiára vigyáz (Ripost)
A koronavírus-járvány pozitív hozadéka, hogy klasszisunk többet lehet a szeretteivel. Legfeljebb a háza falai bánják.
márc. 19
9:06
Milliárdos károkat szenved el a világfutball a koronavírus miatt (She)
Betegség a sportgazdaságban: rendkívül súlyos károk érik a labdarúgóklubokat, és a közgazdász szerint egyelőre csak kivárásra lehet játszani.
márc. 19
9:12
Anglia: 50 milliós támogatás az alsóbb osztályú kluboknak (She)
Az Angol Labdarúgóliga (EFL) 50 millió font (19.1 milliárd forint) összértékű azonnali támogatást nyújt azoknak a kluboknak, amelyek nem a Premier League-ben szerepelnek.
márc. 19
9:24
Súlyemelés: módosult a kvalifikációs rendszer, a Nob bólintására várnak (She)
A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) kedden és szerdán tartott elnökségi ülésén módosították a koronavírus-járvány miatt sérülő olimpiai kvalifikációs rendszert, ami biztos, nem tolják ki az április 30-án záruló kvalifikációs időszakot.
márc. 19
9:26
Tokió 2020: négyszeres olimpiai bajnok kéri a halasztást (She)
A koronavírus-járvány terjedése miatt az idei nyári tokiói olimpia elhalasztására szólította fel a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB) Matthew Pinsent, a britek négyszeres olimpiai és tízszeres világbajnok evezőse.
márc. 19
9:36
La Liga: az elnök úgy saccol, május közepén folytatódik a bajnokság (She)
Spanyolországban úgy számolnak, május közepén (vagy akár korábban) folytatódhat a La Liga, amely a koronavírus megfékezése érdekében ugyancsak szünetel.
márc. 19
9:38
Kézi: Myrhol is megfertőződött a koronavírussal (She)
Bjarte Myrholnak, a dán Skjern és a norvég válogatott kézilabdázójának is pozitív lett a koronavírustesztje. A 37 éves korábbi veszprémi beálló erről az Instagram-oldalán adott tájékoztatást, de hozzátette, jelenleg csak enyhe tünetei vannak.
márc. 19
9:48
Gulácsi Péter, Kásás Tamás – önzetlen felajánlás a kórházaknak (Infostart)
A háromszoros olimpiai bajnok pólós pizzát szállít, a futballkapus pénzt adományoz.
márc. 19
10:00
Magyarországon járt dél-koreai vívók betegedtek meg (Infostart)
Pozitív lett a koronavírus-tesztje a dél-koreai vívóválogatott három tagjának, akik vasárnap tértek haza Európából, és egy magyarországi versenyen is jártak.
márc. 19
10:00
Légiósok: Forlán szeretne eredményesebb edző lenni, mint amilyen játékos volt – Vadócz (She)
Vadócz Krisztián idén januárban lett az egyik legnagyobb múltú dél-amerikai klub, az 5-szörös Libertadores-kupa győztes uruguayi Penarol játékosa. Azóta 5 mérkőzésen lépett pályára – ezt a számot most egy darabig nem tudja gyarapítani, ugyanis ahogy a világ nagy részén, Uruguayban is leállt a bajnokság a koronavírus miatt, klubszinten már edzéseket
márc. 19
10:00
Pozitív tesztet produkáltak a hazánkból hazatért dél-koreai vívók (Azenpenzem)
Pozitív lett a koronavírus-tesztje a dél-koreai vívóválogatott három tagjának, akik vasárnap tértek haza Európából, és egy magyarországi versenyen is jártak.
márc. 19
10:02
Forlán szeretne eredményesebb edző lenni, mint amilyen játékos volt – Vadócz (She)
.
márc. 19
10:04
Tenisz: mérsékelték a bundázó argentin eltiltását (She)
A nemzetközi szövetség négy hónappal mérsékelte Nicolás Kicker argentin teniszező három évre szóló eltiltását, amit két mérkőzésének manipulálása miatt kapott.
márc. 19
10:06
Vívás: három, Magyarországról hazatérő dél-koreai koronavírusos (She)
Pozitív lett a koronavírustesztje a dél-koreai vívóválogatott három tagjának, akik vasárnap tértek haza Európából, és egy magyarországi versenyen is jártak.
márc. 19
10:06
Pozitív lett a koronavírus-tesztje három Magyarországról hazatért dél-koreai vívónak (Behaviour)
A női versenyző már Magyarországon is torokfájásra panaszkodott.
márc. 19
10:12
Fehérvár: Juhász nem gondol arra, hogy lehet, a Puskás ellen játszott utoljára (She)
Új hobbit talált Juhász Roland: a kertészkedést. A Mol Fehérvár rutinos csapatkapitánya a legtöbbekhez hasonlóan otthonában töltötte az elmúlt napokat, s mint a Vidi hivatalos honlapjának elárulta, hisz abban, hogyha mindenki fegyelmezetten betartja ezt az iránymutatást, gyorsabban túljut a világ a koronavírus jelentette válságon. A védő hozzátette
márc. 19
10:18
Karanténba került az egyetlen magyar Forma–1-es pilóta (Infostart)
Baumgartner Zsolt az Ausztrál Nagydíj előtt autóztatta a sztárokat, alig tudott hazajutni, most vidéken várja a karantén végét.
márc. 19
10:24
Koronavírus: Neville és Giggs is nagylelkű felajánlást tett (She)
Gary Neville és Ryan Giggs, a Manchester United labdarúgócsapatának két korábbi sztárja térítésmentesen felajánlotta közös tulajdonban lévő két manchesteri szállodáját egészségügyi dolgozóknak a koronavírus-járvány idejére.
márc. 19
10:30
Úszás: Nem érzem helyénvalónak az olimpia megtartását – Cseh László (She)
A kétszeres világbajnok Cseh László úgy véli, jelenleg nem az a fontos, hogy tudnak-e edzeni – a járvány felülír mindent.
márc. 19
10:42
Tenisz: A játékosok egy része is hétről hétre él, ők bajban lehetnek – Sztahovszkij (She)
Az ukránok rutinos játékosa, Szerhij Sztahovszkij évek óta fővárosunkban lakik, elkezdte saját bora forgalmazását, és már fontolgatja, hogy befejezi a pályafutását.
márc. 19
10:54
Fft: Mesék az 1990-es évekből – Alan Shearer (She)
Így kezdődött élvonalbeli karrierje egy élő legendának. Bajnokságot nyert a Blackburnnel, villogott az 1996-os Eb-n, majd hazatért Newcastle-be – Big Al mindezt megidézi a FourFourTwo-nak.
márc. 19
11:00
Kép: Kásás Tamás ingyen pizzákkal segíti a kórházakat (She)
Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó nagylelkű felajánlást tett: a pizzázója – ameddig a készleteik tartanak – napi 200 ingyen pizzát szállít ki számos budapesti kórházba.
márc. 19
11:00
Marco Rossi: A szurkolók megérdemelnének egy sikeres válogatottat (MMonline)
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a magyar drukkerek szenvedélyesebbek, mint az olaszok
márc. 19
11:06
Marco Rossi: A szurkolók megérdemelnének egy sikeres válogatottat (She)
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a hazai szurkolók „mindenképp megérdemelnének egy sikeres nemzeti tizenegyet, és mi ezért dolgozunk nagyon elszántan”.

Keresés