2020. március 19. csütörtök

márc. 19
12:42
Megrázó fotó Olaszországból: katonai teherautók konvojban szállítják el a halottakat a járvány gócából (444.hu)
Bergamóban naponta legfeljebb 25 holttestet képesek elhamvasztani, de ennél több a halálos áldozata a járványnak.
márc. 19
12:42
Folyamatos lesz az egyeztetés a Bankszövetség és a kormány között (AQUA)
Varga Mihály pénzügyminiszter kifejtette, a pénzintézetek képviselőivel áttekintették a pénzügyi szektor helyzetét, a magyar bankrendszer stabil és szilárd.
márc. 19
12:45
Akár őszig is eltarthat a veszélyhelyzet, leállt az egészségügyi reform (Menedzsment Fórum)
A mai Kormányinfón kérdeztük Gulyás Gergely minisztert, aki a tőzsdén szereplő társaságok védelméről is beszélt.
márc. 19
12:45
Akár őszig is eltarthat a veszélyhelyzet, leállt az egészségügyi reform (Privátbankár)
A mai Kormányinfón kérdeztük Gulyás Gergely minisztert, aki a tőzsdén szereplő társaságok védelméről is beszélt.
márc. 19
12:45
Megnövelt kapacitás az InfoRádió online hallgatásához (Infostart)
Akár húszezer hallgató is követheti már egyszerre az online adást.
márc. 19
12:45
Hiába a koronavírus: a járvány ellenére is összejárnak bulizni az amerikai diákok (Blikk)
Florida – A diákokat nem érdekli a koronavírus, zavartalanul élvezik a tavaszt.
márc. 19
12:48
Mihez kezdjünk a részvényekkel, ha már az elemzők is csak a sötétben tapogatóznak? (Portfolio)
A koronavírus miatt kialakult krízishelyzetben nehéz dolga van a részvényelemzőknek, hiszen a cégek sorra mondják vissza a korábbi előrejelzéseiket, viszont aktuális iránymutatást nem adnak a jövőre nézve, így problémás az elemzőházak és befektetési bankok számára a releváns ajánlások kiadása, mindez problémát jelent a befektetők számára, hiszen ne
márc. 19
12:48
Egy hetet sem volt karanténban Pintér, mert "az operatív törzset irányítani kell" (444.hu)
A belügyminiszter megszegte a járványügyi szabályokat.
márc. 19
12:48
Koronavírusos az EU Brexit-főtárgyalója (444.hu)
Michel Barnier csütörtökön jelentette be, hogy pozitív lett a tesztje.
márc. 19
12:48
Ellenzéki fanyalgás és ötletbörze (AQUA)
A kormányfő által bejelentett gazdasági intézkedések még mindig nem elegendőek a járvány gazdasági és társadalmi hatásainak kezelésére – közölte Tóth Bertalan, az Mszp elnöke.
márc. 19
12:48
Stohl Luca elárulta, miért hisz az online társkeresésben (Femcafe)
A 27 éves műsorvezető nem ítéli el a párkeresésnek e modern formáját.
márc. 19
12:48
Eiza González: Minden, amit tudnod kell a Halálos iramban bombázójáról (Glamour)
Néhány érdekes tény a színésznőről
márc. 19
12:48
Donáth Anna: Gulyásnak távoznia kell, most (Tiszta Jövő)
Aki nem tud viselkedni, aki nem tud a feladatához felnőni, azt váltsák le.
márc. 19
12:50
A fővárosi kormányhivatal azt kéri, hogy ha lehet, ne most menjünk ügyintézni (Portfolio)
A kormányablakokban már csak időpontfoglalással lehet ügyintézni, és ez sokaknak nem tetszik - tegnap például dulakodás is kialakult emiatt az egyik kormányablakban. Budapest Főváros Kormányhivatala arra kéri az ügyfeleket, hogy legyenek türelmesek, és lehetőleg ne most intézzék okmányaik cseréjét.
márc. 19
12:51
Újranyitnák a komáromi határátkelőt is (Infostart)
Továbbra is mindent megtesznek, hogy a teherszállítás folyamatosságát és akadálymentességét fenntartsák, mert ez szükséges az emberek ellátásának biztosításához és az országok gazdaságának működőképességéhez - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután egyeztetett cseh, szlovák és osztrák kollégájával.
márc. 19
12:51
Határidő nélkül hosszabbíthatnák meg a veszélyhelyzetet (Alternatív Energia)
Két törvénytervezet is rendkívül szigorúan büntetné a különleges jogrend idején elkövetett törvénysértéseket. Az ellenzék szerint a kormány nyitott az észrevételeikre a tervezett intézkedések meghozatalánál.
márc. 19
12:54
Varga Mihály: Felkészült a magyar bankrenszer a rendkívüli helyzetre (Portfolio)
A magyar bankrendszer felkészült a rendkívüli helyzetre és az ahhoz kapcsolódó különleges intézkedésekre - mondta a Bankszövetség képviselőivel folytatott csütörtöki egyeztetést követően a pénzügyminiszter Budapesten.
márc. 19
12:54
Kivételes módon rendezi a tartozást két afrikai állam (USAracing)
Csád arról állapodott meg Angolával, hogy élő marhák szállításával egyenlíti ki egy nagyobb tartozását – írta a Világgazdaság csütörtökön a Bbc-re hivatkozva.
márc. 19
12:54
Euler Hermes Hitelbiztosító: Drámai veszteség várható a világkereskedelemben (Biztosító Magazin)
Negyedévente 320 milliárd dollár veszteséget okoz a világkereskedelemben a koronavírus-járvány, ebből az európai turizmus 53 milliárd dollár kiesést szenved el, a helyzet az év második felében javulhat
márc. 19
12:54
Koronavírus: Magyarországon járt három fertőzött dél-koreai vívó (SzMo)
Hazatérésük után végezték el rajtuk a koronavírus-tesztet, ami mindhármuknál pozitív lett.
márc. 19
12:54
A koronavírus miatt fedezik fel újra a hajdinát az orosz vásárlók (Agrofórum)
A koronavírusos időkben az orosz fogyasztók elkezdtek felhalmozni egy olyan terméket, amely a zaklatott történelmi időkben már sokszor átsegítette őket jó pár válságos időszakon: ez nem más, mint a hajdina.
márc. 19
12:54
Türelmet és együttműködést kér Budapest Főváros Kormányhivatala (Magyar Hírlap)
Tegnap egy agresszív ügyfél rátámadt a biztonsági őrre az egyik Kormányablakban
márc. 19
12:57
Szívszorító látvány: egymás mellett sorakoznak a koronavírus áldozatainak koporsói egy sátorban Olaszországban (Blikk)
Egymás mellett sorakoznak a koronavírus-járvány áldozatainak koporsói egy sátorban az észak-olaszországi Bergamóban. Olaszországban eddig 35713 fertőzött személyt regisztráltak, 2978 ember pedig az életét vesztette. A járvány terjedésének megfékezése érdekében kijárási korlátozás lépett életbe.
márc. 19
13:00
Varga Mihály: Felkészült a magyar bankrendszer a rendkívüli helyzetre (Portfolio)
A magyar bankrendszer felkészült a rendkívüli helyzetre és az ahhoz kapcsolódó különleges intézkedésekre - mondta a Bankszövetség képviselőivel folytatott csütörtöki egyeztetést követően a pénzügyminiszter Budapesten.
márc. 19
13:00
Új országokban jelent meg a koronavírus (ATV)
Felbukkant az új típusú koronavírus okozta betegség csütörtökön a Fidzsi-szigeteken és Új-Kaledóniában is, jelentősen nőtt a fertőzöttek száma Malajziában, egy szabadtéri iszlám fesztivál után.
márc. 19
13:00
A First Lady is megszólalt járványügyben (USAracing)
Az amerikai first lady, Melania Trump is szerepel majd abban az új, koronavírus-járvány elleni tévékampányban, amelyben a kézmosás fontosságára és a társadalmi távolságtartásra hívják fel az emberek figyelmét.
márc. 19
13:02
Nem tartja meg rendkívüli közgyűlését a FuturAqua (Portfolio)
A FuturAqua bejelentette, hogy az elrendelt veszélyhelyzetre tekintettel a cég 2020. március 22-re meghirdetett rendkívüli közgyűlés nem megtartható. A társaság emellett arról is tájékoztatást tett közzé, hogy március 12-én együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá az Alapi Munka Gyümölcse Gyümölcs – és Zöldségfeldolgozó Start Szociális Szövetkez
márc. 19
13:03
Év végéig nem kell fizetni a törlesztőket - csak ha akarjuk (Infostart)
A kormány által bejelentett adósvédő intézkedések közül a hitelesek számára a legfontosabb döntés, hogy a magánszemélyek és vállalkozások által felvett hitelekre is automatikusan, év végéig, fizetési moratórium lépett életbe, vagyis december végéig nem kell törleszteniük a kölcsönöket - mondta az InfoRádiónak a kormánydöntést magyarázva a Trencsán
márc. 19
13:03
Koronavírus: recesszióba süllyed az idén Németország az ifo szerint (Blikk)
A koronavírus-járvány megfékezésre tett erőfeszítések mindenképpen recesszióba taszítják a német gazdaságot, annak mértéke azonban a fertőzés lefutásától függ – jelzi a müncheni ifo gazdaságkutató intézet az MTI-hez eljuttatott prognózisában.
márc. 19
13:04
A NATO fenntartja a folyamatos készenlétet a koronavírus ideje alatt is (Portfolio)
Az új típusú koronavírus okozta járvány ellenére az észak-atlanti szövetség működése zavartalan, és a NATO fenntartja a folyamatos készenlétet - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben csütörtökön, a katonai szövetség 2019-es éves beszámolójának ismertetésekor.
márc. 19
13:06
Koronavírus: a Jóbarátok várva várt visszatérését is földbe állította a járvány (Blikk)
Egy rész erejéig újra összeáll a Jóbarátok, azonban a koronavírus miatt elhalasztják a forgatást.
márc. 19
13:06
Ezt a gyengülést már csak kamatemeléssel lehet megállítani (ProfitLine)
A hiteltörlesztés befagyasztásávával a kormány biztosította annak lehetőségét, hogy az MNB esetleges kamatemelése ne jelentsen rögtön külön terhet a recesszióval szembenéző gazdaságban. A jelenlegi forintgyengülés ugyan a régiós trendbe beleillik, de túl van azon a szinten, amit a bérnövekedés üteme miatt a versenyképesség fentartásának indokával l
márc. 19
13:06
Nem áll meg a lejtőn a forint: 360 fölött az euró (Pénzcentrum)
Történelmi mélypontra gyengült a forint az euróhoz és a dollárhoz képest csütörtökön a nemzetközi bankközi devizapiacon: egy euróért több mint 360 forintot, egy dollárért pedig már majdnem 332 forintot kellett adni. Az euró...
márc. 19
13:06
Soha nem látott mélységbe zuhant a forint (ATV)
Történelmi mélypontra gyengült a forint az euróhoz és a dollárhoz képest csütörtökön a nemzetközi bankközi devizapiacon: egy euróért több mint 360 forintot, egy dollárért pedig már majdnem 332 forintot kellett adni.
márc. 19
13:06
Különös építmény mamutcsontból (USAracing)
Mamutok koponyáiból, agyaraiból, lábszárcsontjaiból, bordáiból és más csontjaiból készült gyűrű alakú képződményre bukkantak Moszkvától ötszáz kilométerre délre a régészek.
márc. 19
13:06
Varga Mihály: A hitelfizetési moratórium automatikusan életbe lép (AQUA)
Az adósoknak akkor kell értesíteniük a pénzintézeteket, ha változatlan rendben, megszakítás nélkül szeretnék folytatni a törlesztést – mondta el a pénzügyminiszter.
márc. 19
13:06
Horváth Lilla: A félelem pszichológiája (Tiszta Jövő)
Az államok vezetőinek meg kell mutatniuk, hogy észszerű és átgondolt tervük van a jövőre, és rendszeres, nyílt és átlátható kommunikációra van szükség.
márc. 19
13:06
Recesszióba süllyed az idén Németország az ifo szerint (Könyves Magazin)
A gazdasági teljesítmény minden korábbinál nagyobb csökkenésére lehet következtetni.
márc. 19
13:09
Nagy átalakuláson ment keresztül Borbás Marcsi! Most elárulta titkát (Blikk)
Megosztotta a rajongókkal.
márc. 19
13:09
Délután kettőkor tájékoztat az operatív törzs - élőben az Infostarton és az InfoRádióban (Infostart)
Ma várhatóan 14 órakor ad tájékoztatást az operatív törzs – élőben itt tudósítunk, az InfoRádió pedig szintén élőben közvetít.
márc. 19
13:09
A magyar bankrendszer felkészült a hitelezések átütemezésére (Blikk)
A koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzet gazdasági, illetve munkahelyeket érintő hatásait a kormány gyors intézkedésekkel kívánja kivédeni, folyamatos lesz az egyeztetés a Bankszövetség és a kormány között – hangsúlyozta Varga Mihály.
márc. 19
13:09
Egy idős nő a koronavírus első orosz áldozata (Blikk)
79 éves asszony vesztette az életét először koronavírus miatt Oroszországban, a nő több más betegséggel is küzdött.
márc. 19
13:11
Koronavírus - Így alakítják át a miskolci Semmelweis kórházat (Infostart)
Kiderültek a részletek a Semmelweis kórház átalakításáról.
márc. 19
13:12
Napi 1 millió valós olvasó - Újabb mérföldkőhöz ért a Portfolio (Portfolio)
Messze nem csak a közegészségügyi helyzet alakulását követik figyelemmel a magyarok a médiában: az online hírportálok olvasottsági számaiból jól látszik, hogy napról napra fontosabb lesz az, hogyan alakul a magyar és az európai gazdaság helyzete. Ahogyan előre jeleztük: szerdán ismét történelmet írt a Portfolio.
márc. 19
13:12
Négy tündérmese, ami igaz történeten alapszik - de nem éri meg levonni a tanulságot (Spabook)
A meséket épp azért szeretjük, mert legalább egy kis időre kirántanak minket a hétköznapokból. Hirtelen mi is egy elvarázsolt világ szereplőivé...
márc. 19
13:12
Ismét felsült Elon Musk: századmásodperceken múlt a tragédia (Promotions)
Látványos kilövés helyett hatalmas csalódást kaptak a nézők.
márc. 19
13:12
Ingyenes a könyvkölcsönzés a New York Public Library e-könyvtárból (Hamu és Gyémánt)
Ha a hegy nem megy Mohamedhez... elv alapján most mindenki számára nyitott New York központi könyvtárának virtuális tere.
márc. 19
13:14
Csak a koronavíruson múlik, hogy mekkora lesz a német recesszió (Portfolio)
A koronavírus-járvány megfékezésre tett erőfeszítések mindenképpen recesszióba taszítják a német gazdaságot, annak mértéke azonban a fertőzés lefutásától függ - jelzi a müncheni ifo gazdaságkutató intézet az MTI-hez eljuttatott prognózisában.
márc. 19
13:16
Újabb járat leállításáról döntött a Wizz Air a koronavírus miatt (Portfolio)
Újabb járattörlést jelentett be a Wizz Air, március 22-től nem közlekedik Budapest és Dubaj között – jelentette be a légitársaság.
márc. 19
13:18
Elkapta a koronavírust a Brexit-főtárgyaló (Portfolio)
Pozitív lett Michel Barnier koronavírus-tesztje – ezt maga az uniós Brexit-főtárgyaló jelentette be a Twitteren. Ugyanakkor hozzátette, jól van, jó hangulatban tölti a betegség időszakát.

Keresés