A Honor bejelentette, hogy megkezdődött a Magic UI 3.0 frissítés kiadása a Honor 20, a Honor 20 Pro, a Honor View 20 és a Honor 9X készülékekre. Egységes, felhasználói élmény, praktikusabb kameraalkalmazás és új biztonsági funkciók jellemzik az új frissítést. Az Android 10 alapú szoftverfrissítés különböző eszközökön nyújt egységes felhasználói él
A kétkamarás román parlament első online együttes ülésén jóváhagyta csütörtökön azt a hétfőn kiadott elnöki rendeletet, amely 30 napra rendkívüli állapotot vezet be az új típusú koronavírus-járvány miatt.
A Diákhitelre és a babaváróra is vonatkozik a kormányfő által szerdán bejelentett törlesztési moratórium. Ennek részleteit Gulyás Gergely kancelláriaminiszter azonban a csütörtöki kormányinfón ki is fejtette.
A koronavírus negatívan érinti a gazdasági szereplőket, kedvezőtlenül befolyásolja a lakossági és vállalati ügyfelek hiteltörlesztési képességét. Ugyanakkor a bankok számára is fontos, hogy a reálgazdaságban megjelenő likviditási problémák áthidalása révén az ügyfelek megőrizhessék fizetési képességüket – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (Mnb)
Megváltozott ügyfélfogadási rendben továbbra is folyamatosan igénybe vehetők a közjegyzői eljárások a mindenkor érvényben lévő jogszabályi és egészségügyi keretek között – erről a Magyar Országos Közjegyzői Kamara és a területi közjegyzői kamarák közösen gondoskodnak. Így a kormány által elrendelt rendkívüli ítélkezési szünetben is lehet például a
Iránban minden tizedik percben meghal egy ember, akit az új koronavírus betegített meg - közölte csütörtökön a teheráni egészségügyi minisztérium szóvivője.
A héten jelenik meg utoljára a Playboy magazin nyomtatott kiadása. A kiadó szerdán bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt ezentúl csak online formátumban terjesztik a lapot az idén.
Hetven százalék fölé emelte a Giuseppe Conte vezette kormány támogatottsági mutatóit az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) miatti egészségügyi vészhelyzet, amely újrarajzolta az olaszországi belpolitika korábbi egyensúlyait a csütörtökön közölt felmérések szerint.
Fel kell készülni az események bármilyen alakulására a koronavírus-fertőzés terjedésével kapcsolatban - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök ugyanakkor Minszkben bírálta a COVID-19 világjárvány körül kialakult "eltúlzott rettegést", s kijelentette, hogy a világ valószínűleg többet szenved ma
Mindaddig, amíg nem jön létre egy új megállapodás az EU és Törökország között a migrációs folyamatok feltartóztatására, nem lehet arra számítani, hogy Törökország meggátolná a bevándorlók áradatát az unió külső határának irányába - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten, miután török kollég
A Fatal Error rockzenekar és Deniz dala mellett Pély Barna, A Dal 2020 zsűritagja is szerzeménnyel jelentkezett Petőfi Rádió adásának, a Talpra magyar műsorvezetőinek felhívására, amelyben arra kérik a magyar zenészeket, hogy otthonmaradásra buzdító dalokat írjanak.
A zöld csomagolások speciális anyagokból, egyedi gyártási technológiákkal készülnek. A zöld csomagolási megoldások gyakran biológiailag lebomló és újrahasznosítható anyagokat tartalmaznak, a szintén zöld gyártási folyamatoknak köszönhetően pedig csökken a gyártásuk során kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége is.
Mivel a magyar kormány a 7 évre szóló EU-pénzeknek már több mint 100%-át elosztotta, így elvileg nem segít rajtunk az a hétvégi példátlan uniós döntés, hogy a koronavírus elleni küzdelemre lehet fordítani a még megmaradt fejlesztési forrásokat. Azért távolról sem ilyen rossz a helyzet, hiszen igenis azonosítani tudunk több milliárd eurónyi gazdaság
A magyar bankrendszer felkészült a rendkívüli helyzetre és az ahhoz kapcsolódó különleges intézkedésekre - mondta a Bankszövetség képviselőivel folytatott csütörtöki egyeztetést követően a pénzügyminiszter Budapesten.
Jelentősen olcsóbbak lesznek a személyi kölcsönök Orbán Viktor tegnapi bejelentése, és az új kormányrendelet alapján. A miniszterelnök tegnap kihirdetett 5 pontos gazdaságpolitikai akciótervében a jegybanki alapkamat plusz 5 százalékában...
Továbbra sem tervezi Magyarország kormánya a kijárási tilalmat - hangzott el az operatív törzs tájékoztatóján Cikkünk folyamatosan frissül...Továbbra sem tervezi Magyarország kormánya a kijárási tilalom bevezetését - hangzott...
A kétkamarás román parlament első online együttes ülésén jóváhagyta csütörtökön azt a hétfőn kiadott elnöki rendeletet, amely 30 napra rendkívüli állapotot vezet be az új típusú koronavírus-járvány miatt.
„A járvány olyan, mint a kétszer kettő, megvan a saját szabályrendszere, ami az összes járvány esetében nagyon hasonló” – mondja Ócsai Lajos a Mandinernek. A korábbi járványügyi főosztályvezető szerint megkerülhetetlen volt az iskolabezárás, még ha megítélése szerint későn is történt meg. A szakértővel az egészségügyi rendszer teherbírásáról, a rém
Fel kell készülni az események bármilyen alakulására a koronavírus-fertőzés terjedésével kapcsolatban – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök ugyanakkor Minszkben bírálta a Covid-19 világjárvány körül kialakult „eltúlzott rettegést”, s kijelentette, hogy a világ valószínűleg többet szenved ma
A jegybank kompetenciája a forint árfolyammal kapcsolatban a szükséges intézkedéseket megtenni, ha indokolt, a kormány nem avatkozik be - derült ki Gulyás Gergely válaszából a Kormányinfón. A kancelláriaminisztert az után kérdeztük meg, hogy egy euróért 360 forintot kell fizetni.
Az úgynevezett unokázós csalók is alkalmazkodtak a koronavírus-járványhoz - mondta Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója csütörtökön a Kossuth rádióban. Elmondta, mostanában azzal...
Őszre nem lesz elég műtrágya, az elérhető készlet pedig jelentősen megdrágul – véli Dávid Tamás, a Keleti Agrár Kft. ügyvezetője. A szakember szerint az európai gyárak félgőzzel üzemelnek vagy leállnak, az orosz, afrikai, amerikai gyártók pedig örülnek, ha a saját térségüket el tudják majd látni.
A törlesztési moratórium futamidőhosszabbítást jelent, mondta el az Index kérdésére Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtöki doorstep sajtótájékoztatóján. A moratórium alatt meg nem fizett tőkét és kamatot a bank később felszámolja...
Az utolsó órákban vagyunk ahhoz, hogy megakadályozzuk a tömeges fertőzések időszakába való átlépést - mondta el Müller Cecília az operatív törzs sajtótájékoztatóján. A tisztifőorvos ismét megkért mindenkit, hogy tartsák be az előírásokat és a tanácsokat, különben semmibe vesszük az orvosok és rendvédelmi szervek munkáját.