Csütörtökön ismét csökkent a magyar kötvények másodpiaci referenciahozama, de a visszaesés mértéke sokkal kisebb volt, mint a tegnapi ugrás, vagyis összességében továbbra sem néz ki jól a kötvénypiacunk.
71, az ország működése szempontjából létfontosságú vállalatnál kezdték meg a működést a Honvédség különleges irányítási törzsei - számol be a Honvédelem.hu. Az érintett cégek közt energiacégek, pénzintézetek, gyógyszeripari...
Kibővítette a Mastercarddal való együttműködését a holland bunq, egy nemzetközi pénzköltéssel foglalkozó fintech, melynek az egyik legnagyobb sajátossága, hogy fákat is ültetnek, ha az egyik kártyájukkal pénzt költünk. A 30 ország része többek közt Magyarország is.
Az amerikai gazdaság 14 százalékkal, az európai pedig 22 százalékkal zuhanhat a második negyedévben, ez pedig magával ránthatja a világot – figyelmeztetnek a JP Morgan elemzői. A szakemberek szerint az eddiginél erősebb kormányzati válaszokat kell adni a válságra, hiszen csak a tengerentúlon munkahelyek milliói vannak veszélyben.
A közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó szabályrendszer formálisan nem változott meg, a jelenlegi veszélyhelyzetben azonban a rendes jogszabályi rendelkezésektől eltérő szabályok is érvényesülhetnek - fogalmazott az InfoRádiónak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke.
A járványra tekintettel a svéd parlament 2020. március 30-ig 349-ről 55 főre csökkenti szavazásokon részt vevő parlamenti képviselői számát. A rendkívüli intézkedés szükség szerint meghosszabbítható.
A Xiaomi egyre több készülékre teszi elérhetővé az Android 10-et és a MIUI 11 kezelőfelületet. A felsőkategóriás eszközök már sorra kerültek, most pedig terjed a frissítés a megfizethető modellek között is. A Xiaomi Mi 9 Lite a soron következő, a hivatalos stabil ROM az összes globális piacra szánt egység számára elérhetővé válik a napokban, előszö
A bankszektor, az energiaszektor, a közlekedés és a vízellátás kulcsfontosságú cégeihez szállt ki ma a hadsereg, hogy a koronavírus járvány alatt átvegye a cégek irányítását.
Ideglenesen leállítja az áram- és gázfogyasztásmérők leolvasását az E.ON. Az ügyfeleket arra kérik, hogy elektronikus úton adják meg a fogyasztásmérők állását. A vállalat újabb óvintézkedésének célja is az ügyfeleik és a munkatársaik egészségének megóvása.
Nem meglepő módon a Mol is rajta van az ország működése szempontjából létfontosságú 71 darab céget tartalmazó listán, melynél a Honvédség különleges irányítási törzsei megkezdték működésüket. Kérdésünkre a magyar olajtársaság elárulta, hogy a katonaság már napok óta segíti a munkájukat.
Az elmúlt hetekben minden az új koronavírus-világjárványról szól a világban. Ez pedig jócskán megnehezítheti az ember életét, és nem csak fizikai értelemben, hanem mentálisan is. Egyre többen esnek ugyanis pánikba, sokan szoronganak...
Jelentős lehűlés várható a hétvégén: pénteken helyenként még 20 foknál is melegebb lesz, míg vasárnap néhol már csak plusz 1 fokig melegszik fel a levegő.
A Fidesz-frakció arra kéri az Országgyűlést, hogy mielőbb adjon felhatalmazást a kormánynak a koronavírussal összefüggésben elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbítására.
Sándor és József meghozta zsákjában a meleget, ezzel szemben a társaság harmadik tagja, Benedek komoly hideghullámot ígér. A sokfelé virágzó mandula és kajszi újabb fagyokat kap.
Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) felhívja a figyelmet arra, hogy a koronavírussal kapcsolatos kormányzati intézkedések keretében a lejáró okmányok érvényességét meghosszabbították. Így ezeket a biztosítók is elfogadják. A...
Másfél napig még folytatódik az átlagosnál jóval enyhébb idő. Szombaton a nap második felében markáns hidegfront érkezik erős lehűléssel. A front csapadékot is hoz: az esőt, záport szombat estétől északon már havas eső, hó váltja fel.
A fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai az Innovációs és Technológiai Minisztérium (Itm) kezdeményezésére helyszíni ellenőrzést végeztek a budapesti Lehel és Fővám téri piacokon 2020. március 18-án.
Vannak olyan kutatások, amelyek szerint bizonyos éghajlatú területeken jobban terjed az új koronavírus, mint másutt. De ezek még nem döntő erejűek, a legtöbb tudós nem meri kijelenteni, hogy ez a vírus is szezonális lenne. Az, hogy az egyik vírus szezonális, és nyáron visszaszorult, sajnos nem jelenti azt, hogy a másik is olyan.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) felhívja a figyelmet arra, hogy a koronavírussal kapcsolatos kormányzati intézkedések keretében a lejáró okmányok érvényességét meghosszabbították. Így ezeket a biztosítók is elfogadják.
A koronavírus negatívan érinti a gazdasági szereplőket, kedvezőtlenül befolyásolja a lakossági és vállalati ügyfelek hiteltörlesztési képességét. Ugyanakkor a bankok számára is fontos, hogy a reálgazdaságban megjelenő likviditási...
Eszenyi Enikő visszavonta a Vígszínház vezetésére beadott pályázatát és ahogy fogalmazott befejezte munkáját a teátrumban, ami gyakorlatilag lemondásként értelmezhető. Úgy tudjuk, hogy hamarosan döntés születhet a megbízott vezető személyéről.