A COVID-19 világkörüli terjedése és az ahhoz kapcsolódó biztonsági lépések, mint az utazási korlátozások és a szociális távolságtartási szabályok és tilalmak jelentős hatással vannak a vállalati döntéshozó szervek – a közgyűlések és igazgatótanácsok – eljárásaira és ezáltal a cégek működésére és irányítására is. Az ehhez kapcsolódó döntések szabály
Egyetlen újabb esetet sem jelentettek szerda éjfélig a járvány kínai gócpontjának számító, közép-kínai Vuhanból, ahonnan az új koronavírus terjedése tavaly év végén elindult.
Dietmar Hopp – minden eddigi mértékadó várakozást felülmúlva – már az őszre vakcinát ígér a koronavírus ellen, mégpedig cége, a CureVac fejlesztésében.
Csütörtök reggel jelennek meg az érintett vállalatoknál a honvédelmi irányító csoportok – jelentette be a honvédelmi miniszter, a koronavírus-járvánnyal összefüggésben létrehozott, létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport vezetője az M1 aktuális csatornán szerda este. Benkő Tibor arról is beszélt, hogy péntek reggeltől kat
Az egyedülálló összefogás tovább nő az országban: most egy szombathelyi ruhagyár állt átt a védőmaszk varrásra, így segítve a város egészségügyi intézményeit.
Korlátozzák csütörtöktől a londoni metróvonalak forgalmát, hogy a hálózat jobban ki tudja szolgálni az új típusú koronavírus okozta járvány megfékezésén dolgozó egészségügyi szakszemélyzet közlekedési igényeit.
A vermonti szenátor a keddi előválasztásokon, és az egy héttel korábbi, úgynevezett szuperkedden is a legtöbb államban alulmaradt Joe Bidennel szemben.
Az elmúlt két hónapban nemcsak az élelmiszer házhoz szállítás iránti kereslet nőtt meg soha nem látott mértékben, de az online barkácsáruházak és a ruhaboltok forgalma is erőteljesen megugrott.
Új és példátlan válsággal állunk szemben, amelyet le fogunk győzni – mondta VI. Fülöp spanyol király a nemzethez intézett rendkívüli televíziós beszédében szerdán késő este.
Az Egyesült Államok külképviseletei, tekintettel az új típusú koronavírus terjedésére, beszüntetik a vízumkiadást sok országban - jelentette be az amerikai külügyminisztérium Washingtonban szerdán este. A tárca közleménye szerint az amerikai külképviseleteken - nagykövetségeken és konzulátusokon egyaránt - zavartalan a munka, csak a nem amerikai ál
Ha nagy a baj, mindig eljön a versek ideje. Ha mindenkinek önkéntes száműzetésbe kell vonulnia egy időre, fél(vers)szavakkal kell vigasztalnunk egymást, megérteni a megérthetetlent.
Korlátozzák a londoni metróvonalak forgalmát, hogy a hálózat jobban ki tudja szolgálni az új típusú koronavírus okozta járvány megfékezésén dolgozó egészségügyi szakszemélyzet közlekedési igényeit.
Bernie Sanders nem lép vissza a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemtől - közölte a vermonti szenátor kampánymenedzsere újságírókkal szerdán.
A hiteltörlesztési moratórium pedig átnyúlhat 2021-re a kormány legfrissebb rendelete szerint. Új szabályok vonatkoznak a foglalkoztatásra, a munkaadót nem köti határidő a beosztások megváltoztatásakor, és szabad kezet kapnak az egészségügyi ellenőrzésekhez a munkavállalók körében.
A minisztériumok és központi igazgatási szervek dolgozói azt várták, hogy a miniszterelnök egy útmutatást ad közre, amiből kiderül, ki és milyen feltételekkel mehet haza dolgozni, kinek kell mindenképpen bejárni a hivatalokba. Ilyen irányelv, rendelet hiányában ugyanis most a kormányzati igazgatás központi szintjén nincs egységes szabályozás, a bel
Az egyre nagyobb kiterjedésű koronavírus járvány nem csupán a megbetegedő honfitársaink szervezetét támadja meg, de több szektorban már most komoly negatív hatással van a hazai gazdaságra is.
Megjelent a Magyar Közlönyben, így már ott is böngészhetők az Orbán Viktor által szerdán bejelentett gazdasági intézkedéscsomag részletei és a kapcsolódó kormányrendeletek - írja a hvg.hu.
Egyre többen kritizálják a Nob-ot, amely – hivatalos kommunikációja szerint – továbbra sem vette fontolóra a nyári, tokiói ötkarikás játékok elhalasztását a koronavírus-járvány miatt.
Csak azok hagyhatják el a helységeket, akiknek ez elengedhetetlen ahhoz, hogy munkába járjanak, egészségügyi ellátáshoz jussanak, gyógyszereket szerezzenek be, élelmiszert vásároljanak vagy elintézzék a banki ügyeiket.
Számos cég ajánlotta fel segítségét a tantermen kívüli digitális oktatásra átálláshoz; tanároknak, szülőknek nyújtanak szakértői, technikai támogatást, távoktatást lehetővé tevő platformokat, szoftvereket mutatnak be, vagy éppen a tanítást, tanulást segítő hasznos linkeket gyűjtenek csokorba.
A Belügyminisztériumban tartják kora reggeltől az Operatív Törzs ülését, ahol áttekintik az éjszaka eseményeit. Orbán Viktor is megérkezett, ráadásul elsőként, és erről mindjárt posztolt is Facebook-oldalára.
Az amerikai elnök szerda este aláírta azt a 250 milliárd dolláros segélycsomagot, amelyet pár órával korábban fogadott el a képviselőház után a szenátus is - jelentette be a Fehér Ház.
A járvány terjedésének növekvő kockázata miatt, munkatársaik egészségének és biztonságának védelme érdekében a Magyar Suzuki Zrt. vezetése április 3-ig az esztergomi gyártás leállítása mellett döntött.
Székesfehérvár – Szombattól leáll az autóipari Denso Gyártó Magyarország Kft. fehérvári üzeme a tervek szerint április 5-ig – közölte a cég kereskedelmi és pénzügyi igazgatója.
A bankszektort húsba vágóan érintő lépéseket jelentett be szerdán a kormány, többek között év végéig hiteltörlesztési moratóriumot, és piaci árazási korlátozásokat vezetnek be a koronavírus okozta rendkívüli helyzet miatt. A Gránit Bank mindezekre reagálva adott ki közleményt.