2020. március 19. csütörtök

márc. 19
8:51
Időjárás: a szép napoknak vége, télies fordulat közelít, akár mínusz 10 fok is lehet (Blikk)
A hétvége második felében megkezdődik a komoly lehűlés, a jövő hét elején pedig egyes helyeken éjjel akár mínusz 10 fok is lehet.
márc. 19
8:51
Koronavírus: ezt hozza a hiteltörlesztési moratórium és a kamatplafon bevezetése (Blikk)
Komoly adósvédelmi intézkedést vezet be a kormány a koronavírus-járvány negatív hatásainak enyhítése érdekében. A hitelesek számára a legfontosabb döntés, hogy a magánszemélyek és a vállalkozások által felvett hitelekre fizetési moratórium vonatkozik az év végéig, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy december végéig nem kell törleszteniük a kölcsönö
márc. 19
8:51
Koronavírus: jutalmazná az amerikai kormány a szegényeknek hitelt nyújtó bankokat (Blikk)
Washington – Az amerikai hatóságok azt fontolgatják, hogy bónusz pontot adjanak a bankoknak, ha alacsony és közepes jövedelmű ügyfeleknek nyújtanak hitelt, akik a koronavírus következtében kerülnek bajba – írja a portfolio.hu a Reuters értesülésére hivatkozva.
márc. 19
8:53
Csernus Imre vallomása: csak akkor élhetek igazán, ha elfogadom a halált (Blikk)
Fogadjuk el a halált – tanácsolja Csernus Imre, aki szerint ez a kulcs a jelen örömeinek kiélvezéséhez.
márc. 19
8:54
Nem minden hivatalnál és minisztériumnál engedik a távmunkát (HR Portál)
A Népszava szerint nincs egységes szabályozás, és naponta változnak a belső utasítások a minisztériumoknál.
márc. 19
8:54
Babos súlyzózik és szobabiciklizik (Azenpenzem)
Az Indian Wells-i torna előestéjén értesült a verseny elhalasztásáról, a nyolchetes szünet elrendeléséről a párosban háromszoros Grand Slam-győztes soproni teniszező.
márc. 19
8:54
Nem kell külföldre utaznod, hogy csodát láss – Íme az 5 legszebb magyar város (Femcafe)
Muszáj felfedezned őket, mielőtt idegen országba utaznál.
márc. 19
8:54
Koronavírus: bilincsben vitték el a rendőrök az akciózó képviselőt (Hírklikk)
Saját személyautójával állt be az egyik legforgalmasabb szegedi kereszteződésbe Szabó Bálint, független önkormányzati képviselő.
márc. 19
8:54
Elektronikus kereskedésre áll át a Wall Street (Tiszta Jövő)
„Piacaink fel vannak készítve a teljesen elektronikus kereskedésre” – közölte Stacey Cunningham, a Nyse elnöke.
márc. 19
8:56
Bármikor tűz üthet ki a lakásban - 5 rejtett tűzfészek, amire nem gondolsz (Femcafe)
Ha azt gondolod, a te lakásod biztonságos, olvasd el cikkünket és nézz körül az otthonodban. Életek múlhatnak rajta.
márc. 19
8:57
Képpel tudatta Tilla: Meg kell tennie a komoly helyzetben (Blikk)
Döbbenetes!
márc. 19
9:00
Számos cég ajánl segítséget a távoktatáshoz tanároknak, szülőknek (HR Portál)
Több hazai cég is ingyenes szoftverekkel, webes tanfolyamokkal, javaslatcsomagokkal segíti a távoktatást.
márc. 19
9:00
Kiderült, hogy védekezik Kim Dzsong Un a koronavírus ellen (ATV)
Kiderült néhány részlet arról, hogy hogyan védekezik az új típusú koronavírus-járvány ellen a világtól elzárkózó, kommunista Észak-Korea, miközben a diktatúra továbbra sem számol be hivatalosan egyetlen fertőzöttről sem.
márc. 19
9:03
Magyarországról is behurcolták a koronavírust Kínába (Infostart)
A járvány kitörése óta először szerdán egyetlen új, belföldi fertőzést se regisztráltak Kínában. Minden új, igazoltan fertőzött személy külföldről érkezett az országba.
márc. 19
9:06
Drámai veszteséget okoz a koronavírus a világkereskedelemben, de az év második felében már lassan javulhat a helyzet (ProfitLine)
Negyedévente 320 milliárd dollár veszteséget okoz a világkereskedelemben a Covid-19 járvány, ebből az európai turizmus 53 milliárd dollár kiesést szenved el – prognosztizálja az Euler Hermes hitelbiztosító. A különböző kormányok, jegybankok és nemzetközi szervezetek bejelentett intézkedései nélkülözhetetlenek lesznek, hogy a járvány elmúltával, 202
márc. 19
9:06
Mi lesz a magánóvodákkal, bölcsődékkel? A bezárás csődöt is jelenthet (Pénzcentrum)
A fenntartók a vállalkozásukat, a családok a gyereküket és a pénzüket féltik. Egységes iránymutatást, egyáltalán tájékoztatást arról, hogyan járjanak el veszélyhelyzet esetén, máig nem kaptak. Újabb szintet lépett a járvány....
márc. 19
9:06
Járványvilág, Mszp-válság, elnökjelölt öregfiúk, olajháború, Harsányi Gábor – megjelent a legújabb Mandiner! (Tiszta Jövő)
Hogyan változik meg az életünk, mire kell felkészülnünk, és milyen hatásai lesznek a járványnak a hazai és a világgazdaságra, valamint az olajárakra? Interjú Gyulafehérvár érsekével, párhuzamos életrajzok Trumpról, Bidenről, Sandersről, bemutatjuk a magyar műholdakat és beszélgetünk Harsányi Gáborral is – itt a Mandiner új lapszáma!
márc. 19
9:06
Ezek Orbán Viktor szerdai gazdaságvédelmi bejelentéseinek részletei (Könyves Magazin)
A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
márc. 19
9:06
Teljesen megszüntették a koronavírus-járványt egy észak-olasz kisvárosban (SzMo)
Vò összes lakosát tesztelték, így kiszűrték a tünetmentes fertőzötteket is. A szakemberek szerint ez volt a kulcs a vírus terjedésének megállításában.
márc. 19
9:06
9 dolog, amit a férfiak őrülten vonzónak találnak, és te szerintem nem is tudsz róla (Spabook)
Sosem szerettem az ajkaimat, az egész számmal nem voltam kibékülve. Az alsó ajkam túl vastag, a felső pedig vékony. Tinikoromban próbáltam mindig...
márc. 19
9:06
Miért fizetünk a parkolásért? (Rakéta)
Az amerikai kapitalizmus szabadságának szimbólumaként indult, mindig is szükséges rosszként tekintettek rá az emberek, de nélküle még nagyobb káosz alakulna ki az utcákon. Az első parkolóóra idén lesz nyolcvanöt éves.
márc. 19
9:06
Az egyszerű vidéki házak dicsérete ez cseh nyaraló (Hamu és Gyémánt)
Ügyesen besüllyesztették a dombok közé Morvaország hegyei között.
márc. 19
9:09
Koronavírus: Utazást segítő mobilappot tett ingyenessé az SAP (Menedzsment Fórum)
Az SAP több platformján is különleges engedményeket hirdet meg, hogy hozzájáruljon a koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi hatásainak enyhítéséhez. A vállalat időszakosan díjmentessé teszi a vevőket és a beszállítókat összekötő beszerzési platformjának SAP Ariba Discovery szolgáltatását, hogy kereslet és kínálat szabadon egymásra találhasson;
márc. 19
9:09
Húshiány, drágulás: két durva folyamat határozza meg a közeljövőt (Infostart)
A hazai élelmiszeripar képes a lakosság folyamatos ellátására, így Magyarországon lesz elég élelmiszer, nincs szükség a spájzolásra - hangsúlyozta az InfoRádiónak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. Közben a készletezés miatt valóban felléphetett átmeneti tőkehúshiány, és egyes csirkehús-termékek ára is megugrott. Az exportlehetőségek szűkülésé
márc. 19
9:09
Ez történt hajnalban a hegyeshalmi átkelőnél: így lépték át a határt a külföldi állampolgárok (Blikk)
Folyamatos kormányzati és rendészeti egyeztetés zajlott a környező országokkal, ennek következtében meg tudták indítani a Szerbiába, Romániába, Bulgáriába tartó tranzit átmenő- és a személyforgalmat, jelentette ki Lakatos Tibor, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője. Hegyeshalomnál egy óra
márc. 19
9:12
Mekkora csomagot jelentett be Orbán Viktor? Kiszámoltuk! (Portfolio)
Ha csak a költségvetési hatását nézzük a szerdán ismertetett első gazdaságújraindító csomagnak, akkor azt mondhatjuk, hogy nem méretes a csomag. Az is igaz, hogy ez csak az első lépéssorozat. A Portfolio számításai szerint 40-50 milliárd forintos adóelengedésről döntött a kormány.
márc. 19
9:12
Ötszázmilliárd dollárt osztanának szét az amerikaiaknak a járvány miatti anyagi gondjaik enyhítésére (444.hu)
A koronavírus hatására olyan, Európában alap népjóléti intézkedéseket vezettek be, mint a fizetett betegszabadság.
márc. 19
9:12
Eszenyi Enikő reagált kollégái vádjaira: "Megmérgezték társulaton belül is a hangulatot" (Femcafe)
A Vígszínház igazgatónőjének vezetői módszerét naponta éri kritika a kollégáitól.
márc. 19
9:12
Ez történik veled miután meghalsz - A túlvilágról visszajött emberek szerint (Femcafe)
Halálból visszajött emberek mesélték el azokat az élményeket, amikben részük volt az ítélet órájában.
márc. 19
9:12
A 3D-s nyomtatók menthetik meg a koronavírussal fertőzöttek életét (Promotions)
Orvosi felhasználású, a lélegeztetőgépek részét képező szelepeket kezdett el gyártani egy háromdimenziós nyomtatókkal foglalkozó olasz cég.
márc. 19
9:14
Csonka András súlyos dilemmával szembesült a koronavírus miatt (Femcafe)
A népszerű színész közösségi oldalán fakadt ki.
márc. 19
9:15
Gáspár Virág élete új fordulatot vett: Foglalt a szíve, Ő rabolta el (Blikk)
Nagy örömhír!
márc. 19
9:18
Mentőövet dob a Fed a pénzpiaci alapoknak, hogy elkerüljék a pánikot (Portfolio)
Szerda éjjel jelentette be a Fed, hogy az amerikai pénzügyi piacok további stabilizálása érdekében a pénzpiaci alapoknak is segítséget nyújt – számol be a hírről a Bloomberg és a MarketWatch.
márc. 19
9:18
Teljes K.O.: történelmi mélyponton a forint az euróval szemben (Pénzcentrum)
Már 357 forint fölött is járt az euróárfolyam, és még hol a vége. 357,06-nál is járt a forint jegyzése az euróval szemben csütörtök reggel, ez most az új csúcs.Amúgy sem indult fényesen a magyar fizetőeszköz napja, végig...
márc. 19
9:18
Pogba Juventus mezben támogatja jó barátját (Sport365)
Blaise Matuidi pozitív koronavírus tesztje után ezt találta ki a Manchester United játékos.
márc. 19
9:18
Majdnem 219 ezer a fertőzöttek száma a világon (ATV)
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma 218 815-re nőtt csütörtök reggelre szerte a világon a Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint. A halálesetek száma 8810, és 84 114 ember meggyógyult.
márc. 19
9:18
Önként bezárt több szépségszalon (AQUA)
.
márc. 19
9:18
Ben Affleck és Ana de Armas a legcukibb pár: elolvadunk tőlük (Glamour)
Főleg a kutyusuktól
márc. 19
9:18
A Mol Norge olajat és gázt talált az Északi-tenger norvégiai részén (NRGreport)
A Mol-csoport tagja, a Mol Norge AS olajat és gázt talált Norvégia partjainál - közölte a magyar olajtársaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
márc. 19
9:18
Orbán: Bízom benne, hogy akiknek kellett, átjutottak a humanitárius folyosókon (Igényesférfi.hu)
A miniszterelnök elmondta: áttekintik az éjszakai helyzetet.
márc. 19
9:21
Már elkezdtek pakolni: el kell hagyniuk a kollégiumot a középiskolai kollégistáknak (Blikk)
Elkezdtek pakolni a középiskolai kollégisták. A koronavírus-járvány miatt az intézményben szünetel az oktatás, diákok kisebb csoportokban, három nap alatt költöznek ki a kollégiumból. A következő galériában a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium kollégistáit láthatja, akik szintén arra kényszerültek, hogy elhagyják a kollégiumot.
márc. 19
9:21
Börtönlázadás tört ki a magyar határ mellett, többen meghaltak (Infostart)
Fogolyzendülés tört ki a szatmárnémeti börtönben, és végül három ember életét követelő követelő incidensbe torkollt.
márc. 19
9:24
4 ezren szegték meg egy nap alatt a kijárási tilalmat Franciaországban (Menedzsment Fórum)
A koronavírus áldozatainak száma pedig 89-cel nőtt az országban szerdán.
márc. 19
9:24
Itt vannak a kormány gazdaságélénkítő lépései (Piac és Profit)
Megjelent a kormányrendelet az Orbán Viktor miniszterelnök által már bejelentett első lépcsős gazdaságvédelmi akciócsomagról - írja laptársunk az Mfor.hu.
márc. 19
9:24
A bankok okozták a 2008-as összeomlást, most a világ megmentésére készülnek (Portfolio)
A 2008-as pénzügyi világválság fő bűnösei, a bankok most arra készülnek, hogy támogassák azt a több millió ügyfelet és vállalkozást, amely bajba került a globális Covid-19 járvány miatt – írja a CNBC.
márc. 19
9:24
Rich Lowry: Ma mindannyian Orbánként gondolkodunk (Tiszta Jövő)
Legalábbis egy bizonyos értelemben.
márc. 19
9:26
Akár 1 millió fővel is nőhet a munkanélküliség Magyarországon - Mit lehet tenni? (Portfolio)
A koronavírus járvány rohamos világszintű terjedése és annak súlyos gazdasági következményei miatt a turizmusban 400 ezer ember munkája került veszélybe az ágazati vezető szerdai figyelmeztetése szerint, ma pedig arra hívja fel a figyelmet Essősy Zsombor, hogy nemcsak itthon ugorhat meg gyorsan a munkanélküliek száma, hanem akár 3-400 ezer frissen
márc. 19
9:27
Nagy a baj! A mindenhatóhoz fohászkodik Bangó Margit (Blikk)
Felfoghatatlan, ami történt.
márc. 19
9:29
Boros Lajos: A szemem láttára hullanak el az emberek (Blikk)
Nincs jól a rádiós.
márc. 19
9:30
Lépett az EKB, pattannak az európai tőzsdék (Portfolio)
Jelentős eséssel zárták a szerdai kereskedést a tengerentúli tőzsdék, bár ezt követően az Európai Központi Bank 750 millárd eurós kötvényvásárlási programot jelentett be koronavírus-járvány okozta helyzet miatt az éjszaka és az ausztrál jegybank is kamatot vágott, az ázsiai tőzsdék estek csütörtökön. Az irányadó európai részvényindexek felpattantak

Keresés