A kormányfő szerint bár nincs koronavírus-fertőzött az országban, „nem ringathatjuk magunkat abba az illúzióba, hogy Magyarország ebből ki tud maradni”. Orbán Viktor kiemelte: jó döntés volt összehívni a találkozót, mert a vírus bekerült a V4 területére, beköszöntött a közép-európai valóságba. "Tudtuk, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik" - tette hozz
Az Eduline oktatási portál összegzése szerint az Elte, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem több tudományterületen is jó eredményt ért el, az élet- és orvostudományok területén pedig a Semmelweis Egyetem szerepelt a legjobban.
A gazdasági ciklusok jellemzően több évig tartanak, nem teljes évtizedekig. De ez most más. Nem csak a tekintetben, hogy ez már az eddigi leghosszabb – elérte a 10 évet, és még tart –, de a Fidelity legfrissebb elemzői felmérése szerint annak ellenére is folytatódni fog, hogy csökkent a menedzser bizalom. Habár a feldolgozóipar recesszióban sínylőd
Több millióan várnak arra világszerte, hogy legális úton jussanak amerikai állampolgársághoz, de Joe Biden először inkább az illegális bevándorlókat honosítaná.
A crossover láz nem látszik csillapodni: a gyártók futószalagon szállítják az emelt hasmagasságú modelleket. Ez pedig nem is jelent számukra túl nagy problémát, hiszen fogják a már meglévő alapjaikat, megemelik egy kissé, némileg átrajzolják, majd körbeszórják műanyag elemekkel, és máris kész a crossover. A Škoda Kamiq pedig egy kiváló példa erre,
Mivel a kínai karantén-intézkedések miatt világ legnagyobb textilgyártójánál akadozik a termelés, a divatcégek kezdenek kifogyni az alapanyagból. Veszélyben a nyári és az őszi kollekciók kiszállítása.
A magyar gazdaságpolitika jelentős eredménye, hogy a lakosság egyre nagyobb mértékben járul hozzá az államadósság finanszírozásához állampapírok vásárlásával - mondta a pénzügyminiszter szerdán Budapesten, a Fiumei úti állampapír-értékesítési...
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerdán Ankarában arra kérte Recep Tayyip Erdogan török elnököt, hogy ne támogassa a menekültek további mozgását az Európai Unió határai felé - jelentette a T24 török hírportál.
A Femcafe.hu főszerkesztője fontosnak tartja, hogy a következő generáció értékes női alakokat ismerhessen meg, akik teljesítményükkel rászolgáltak arra, hogy felnézzenek rájuk és kövessék őket.
A klímakaméleon miniszterelnökünk tavaly még vétózta a Tanácsban vitatott javaslatot, de Európa valódi zöld lendületét szerencsére nem tudta visszatartani.
Azt mondják, hogy nem lehet megítélni egy könyvet a borítója alapján, de mégis azt tesszük. Semmilyen tudományos alapja nincs annak, hogy a szemszín...
Részben minden bizonnyal az alaszkai Cook Inlet öbölben folyó olajfúrás miatt drasztikusan csökkent a beluga bálnák száma, az 1979-es 1300-ról a legfrissebb becslések szerint csupán 279-re. A környezetvédők megelégelték a Trump-féle szabályozást, és most perre mennek.
Míg a legtöbb vállalkozói, munkaadói érdekképviselet támogatta az iparűzési adó csökkentésével kapcsolatos februári elképzeléseket, addig a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége szerint inkább a foglalkoztatást terhelő szociális hozzájárulási adó csökkentését kellene folytatni.
Megelőző intézkedéseket hoznak a kockázati tőkealapok is a koronavírus miatt. Egyes vállalatoknál megtiltottak minden utazást Ázsiába, míg más alapkezelők átmenetileg csak virtuálisan hajlandók meetingelni – írja a CNBC.
Nem utazhatnak be Izraelbe turisták Németországból, Svájcból, Franciaországból, Spanyolországból és Ausztriából, valamint az onnan hazatérő izraelieknek is házi karanténba kell vonulniuk két hétre - jelentette be az izraeli egészségügyi minisztérium szerdán.
Szerda estétől nyugat felől egyre nagyobb területen kiderül az ég, ezzel együtt késő estére a keleti határvidéken is megszűnik a csapadék. Reggelre már csak a Tiszántúlon maradhatnak felhősebb körzetek, foltokban köd és rétegfelhőzet is képződhet.
Az ukrán parlament Denisz Smihal eddigi miniszterelnök-helyettest nevezte ki kormányfőnek, miután elfogadta az eddigi miniszterelnök, Olekszij Honcsaruk lemondását, és menesztette őt hivatalából.
A görög határrendészet szerda virradóra könnygázzal és villanógránátokkal akadályozta meg, hogy a határon összegyűlt több száz illegális bevándorló átjusson Törökországból.
„Tudni azt, hogy mit kell tenni, kevés. Dolgozni kell, cselekedni! El kell ismernünk a hibákat, mert azon a napon, amikor belemerülünk az illúziók meleg fürdőjébe, az egész ország elsüllyed” – fogalmazott az ukrán államfő.
Az intézményt egy 23 éves nő perelte be, amiért ott felelőtlenül adtak neki pubertásblokkoló gyógyszereket, az akkoriban 16 éves áldozatot senki nem figyelmeztette a következményekre.
A szerdán rögzített két új esettel hatra emelkedett a Romániában észlelt koronavírusos fertőzések száma. Mindeközben tízre emelkedett Horvátországban a koronavírussal fertőzöttek száma. Szerdán Lengyelországban is megjelent az új típusú koronavírus.
Szerda estétől nyugat felől egyre nagyobb területen kiderül az ég, ezzel együtt késő estére a keleti határvidéken is megszűnik a csapadék. Reggelre már csak a Tiszántúlon maradhatnak felhősebb körzetek, foltokban köd és rétegfelhőzet is képződhet.
Több ezren tüntettek Berlinben a kancellária épülete előtt kedden este azért, hogy az Eu nyissa meg határait a Görögország felől érkező migránsok előtt.
50 milliárd dolláros támogatást biztosít az IMF a koronavírus és a járvány gazdasági hatásainak megfékezésére – jelentette be Kristalina Georgieva, a szervezet elnöke.
Nagy meglepetésre Joe Biden volt demokrata alelnök nyerte meg a szuperkeddet, így hirtelen ő vált a legesélyesebb demokrata elnökjelöltté. A piacoknak a kezdeti érdektelensége után szemmel láthatóan nem mindegy, hogy ki lesz az elnök: a Dow azonnal megugrott az előzetes eredményeket látva. A verseny azonban egyáltalán nincs lefutva, de ha minden íg
Az egész világ azon vitatkozik, hogy az új koronavírus veszélyesebb-e, mint a korábbiak, vagy mint az influenza kórokozója. A laikusok a választól függően bagatellizálják a járványt, vagy pánikolnak miatta. Pedig a szakemberek szerint maga a kérdésfeltevés is rossz, tudniillik a többi kórokozót már ismerjük, az újról pedig csak azt tudjuk biztosan,
Fake news-nak nevezte Stelios Petsas, görög kormányszóvivő azokat a híreket, hogy a görög hatóságok bárkit is lelőttek volna a határon feltorlódó migránsok közül.
Megvan az első fertőzött, sőt, mindjárt kettő olyan betegünk is van, akit koronavírus fertőzés miatt kellett egészségügyi intézménybe szállítani, mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Két iráni diákról van szó.