Budapest megvár! - üzeni a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ új imázsfilmje a városlakóknak, a hazai és a külföldi turistáknak egyaránt. A kulturális és turisztikai szektort megviselő helyzetben indult kampány arra hívja fel...
Az Eximbank három új terméket indít el, és arról is határoztak, hogy 800 ezer eurós nagyságrendig támogatják Magyarországon működő, exportáló vállalatok beruházásait.
Első ízben tudósított a koronavírus-járvány ellni közvetlen „frontvonalból” a The New York Times munkatársa, aki bejutott két kiemelten érintett bronxi kórházba, hogy szemtanúja legyen annak az áldozatnak, amit az egészségügyi dolgozók hoznak, hogy életben tartsák a betegeket.
Elfogadta az OTT-One igazgatósága a korábban közzétett közgyűlési meghívóban szereplő napirendi pontokat, így többek között a társaság 2019. évi üzleti beszámolóját, amelynek értelmében a cég árbevétele 2019-ben csaknem 70 százalékkal, több mint 2,8 milliárd forintra emelkedett, míg nettó eredménye 204 millió forint volt. A jelenlegi járványügyi he
A szerdán ismertetett legújabb statisztika szerint tovább csökkent az új típusú koronavírus okozta nagy-britanniai halálesetek és az újonnan kiszűrt fertőzések napi száma.
A fejlett társadalmak, mint tudjuk, elöregedő társadalmak. Ebből azonban nem csak az következik, hogy az egészségügy szerepe növekszik meg, hanem az is, hogy az ingatlanpiacon rendkívül mélyreható változások lesznek, jelentősen nőhet az ingatlankínálat. A kereslet-kínálati viszonyok jelentős változására kell tehát felkészülni a következő években, f
A koronavírus okozta járvány megfékezésére irányuló korlátozások feloldásához elengedhetetlenül fontos, hogy hosszabb időn keresztül megbízható tesztadatok álljanak rendelkezésre - közölte az Európai Bizottság a koronavírus-tesztelési módszerekre vonatkozóan szerdán kiadott iránymutatásaiban.
Láng Zsolt, a kormánypártok budapesti frakcióvezetője azt írta közleményében, a kormány gazdaságvédő intézkedései mellett nélkülözhetetlen az önkormányzati szerepvállalás, ezért szorgalmazzák, hogy Budapest vezetése dolgozzon ki mentőprogramot a helyiségbérlettel rendelkező vállalkozásainak is.
Ausztriában folyamatosan csökken a koronavírussal megfertőződöttek száma, ezért április 14-én, kedden, a kormányfő lazított a megszorító intézkedéseken. Kijárási korlátozás továbbra is érvényben van, de lassan, fokozatosan újranyitnak a boltok, májustól tervek szerint pedig az éttermek, szállodák is. A bejelentéssel párhuzamosan pedig felpezsdült
A legtöbb településen feloldották a húsvéti korlátozásokat. Ismét látogatható Szentendre belvárosa, a Margit-sziget, az Óbudai-sziget és a Római part. Szentendre polgármestere ugyanakkor közös kiállást szeretne több városvezetővel annak érdekében, hogy a kormány szigorítsa a kijárási korlátozásokat
Nincs vesztegetnivaló idő az új típusú koronavírus elleni küzdelemben, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyetlen célja az életek mentésének támogatása a járvány által érintett országokban - írta a szervezet főigazgatója szerdán...
A vásárlásra vonatkozó kormányzati előírásokhoz hasonlóan a helyi piacokra is életkori időkorlátozásokat vezetett be több vidéki önkormányzat. A településeken védőmaszkokat osztanak, és általános fertőtlenítésbe kezdtek.
A világjárvány pusztítása közben keveseknek jut eszébe az a főleg a harmadik világban élő népes réteg, ami most közvetve vált életveszélyesen sebezhetővé.
A számottevő nemzeti különbségek ellenére közös elvek mentén javasolja a koronavírus-járvány miatt hozott tagállami korlátozó intézkedések fokozatos visszavonását szerdán közzétett stratégiájában az Európai Bizottság.
Folytatódik a Komáromot Révkomárommal összekötő új Duna-híd építése, és a munkákat a nyár végén, az ősz elején befejezik - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
A vásárlásra vonatkozó kormányzati előírásokhoz hasonlóan a helyi piacokra is életkori időkorlátozásokat vezetett be több vidéki önkormányzat. A településeken védőmaszkokat osztanak, és általános fertőtlenítésbe kezdtek.
A főpolgármester közösségi oldalán azt írja: a háziorvosok és a házi segítségnyújtásban dolgozók ezekben a napokban számtalan nehézséggel szembesülnek, amikor a kórházak a miniszter döntése nyomán kénytelenek kiüríteni ágyaikat, és hazaküldik a nem ritkán folyamatos ápolásra szoruló betegeiket. Karácsony ugyanakkor leszögezte: az idősotthon nem kór
Nagyon rossz makroadatok érkeztek már márciusról is, és még hol van az április. Az ipari termelés, a lakossági fogyasztás és az olaj iránti kereslet is akkorát esik, mint még soha, néhány gyorsjelentés is elmaradt a várakozásoktól. Az indexek megint estek, a legjobban Milánóban, Bécsben és Pesten. De legalább a forint stabil.
Ötven év, ötven mérkőzés – az Infostart.hu összeállította az elmúlt fél évszázad legfantasztikusabb futballmeccseit, minden évből egyet. Az 1994-es esztendő az Egyesült Államokban rendezett világbajnokság éve volt, talán mindenki számára természetes, hogy annak döntőjét választottuk abból az évből. Ráadásul futballtörténelmi különlegessége volt a d
Közvetlen, vissza nem térítendő, bérezésre fordítható állami támogatást ígért a kis- és középvállalatoknak Vlagyimir Putyin orosz elnök a kormány szerdai videotanácskozásán.
Külön kassza, vagy közös? Örök kérdés, ami szinte minden párkapcsolatnál előjön. Sokan dugdossák a pénzüket a partnereük elől, aminek különféle okai vannak, de egy biztos, a kapcsolatnak nem tesz jót, ha valaki nem őszinte a másikkal....
A bezárásra kényszerült cégek teljeskörű támogatása, megmentése, ágazattól függetlenül. A munkahelyvédelmi bértámogatás rendszerének kiegészítése, nagyságrendjének növelése. A koronavírus-járvány miatt teljes leállásra ítélt vállalkozások valódi támogatása. A jelenlegi támogatási rendszer bonyolult, nem nyújt érdemi előnyt a hazai cégeknek - így le
A koronavírus okozta járvány megfékezésére irányuló korlátozások feloldásához elengedhetetlenül fontos, hogy hosszabb időn keresztül megbízható tesztadatok álljanak rendelkezésre - közölte az Európai Bizottság a koronavírus-tesztelési módszerekre vonatkozóan szerdán kiadott iránymutatásaiban.
A szlovén-horvát határt 800 rendőr és 150 katona védi az illegális migrációval szemben, ugyanakkor a hadsereg csak logisztikai feladatokat láthat el, nem tartóztathatja fel a migránsokat.
Bemutatott egy új, „olcsó iPhone-t” az Apple ma, a négy évvel ezelőtt piacra dobott iPhone SE utódját. A koronavírus járvány árnyékában a cégnél szokásos tömegrendezvény ezúttal elmaradt. Az iPhone 8-nak kinéző, iPhone 11 processzorával futó telefon itthon 179 990 forinttól lesz megvásárolható.
Németországban három különböző vizsgálattal mérik fel, milyen arányban immunis a lakosság az új típusú koronavírussal szemben. Egy tanulmány előzetes eredménye már ismert: eszerint hét emberből egy már védettséget szerzett.
Egy hónapig szenvedett a koronavírus-betegségtől Kaiser József volt Viii. kerületi önkormányzati képviselő, a helyi polgárőrség volt vezetője. Már majdnem kilábalt belőle, de három-négy napig úgy érezte, nem biztos, hogy túléli. Arról kérdeztük, hogyan kapta el ő és családja a betegséget, kinél hogyan folyt le, mit élt át, s hogy miként élte túl. I
Kína visszavágott Donald Trumpnak a WHO-támogatás leállítása miatt – időközben viszont a kínai késlekedésről szóló kínos dokumentumok láttak napvilágot.
A jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben mind a bértámogatásról, mind a 24 hónapos munkaidőkeretről szóló rendeletek alapvető segítséget jelenthetnek a munkáltatók számára, hogy a jelenlegi nehéz körülmények ellenére képesek legyenek...
Németország hétfőn megkezdi a gazdaság újbóli megnyitását - mondta el Angela Merkel kancellár. Több óvintézkedést azonban továbbra is fenntartanak, a nyilvános rendezvényeket legkorábban augusztus 31-e után engedélyezik, az iskolai tanítás pedig május elején folytatódhat - írja a Wall Street Journal.
Minden családban kellene egy pénzügyminiszter – véli az Állami Számvevőszék elnöke. Domokos László szerint a járvány okozta válság miatt a családoknak is újra kell tervezniük a költségvetésüket. Az ellenzéki pártok szerint cinikus a több millió forintot kereső elnök tanácsa. Híradónk megkeresésére az ÁSZ közölte: a válsághelyzet jó lehetőség az újr