2020. április 17. péntek

ápr. 17
6:45
A Facebook figyelmeztetni fogja azokat, akik álhíreket lájkolnak (HírTV)
Márciusban több száz ezer ártalmasnak ítélt, hamis információkat tartalmazó bejegyzést távolítottak el, és további mintegy 40 millió posztot jelöltek meg gyanús tartalomként.
ápr. 17
6:45
Megjelent a Kurzarbeit-tájékoztató! És vele együtt az újabb buktatók (Portfolio)
Megjelent az új bértámogatási rendszerhez kapcsolódó, sokak által várt tájékoztató, valamint a benyújtáshoz szükséges formanyomtatványok és nyilatkozatok a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján. Ezeket átvizsgálva az látható, hogy a már sok helyen és sokszor említett kritika mellett, miszerint a bértámogatás lehívása rendkívüli adminisztráció
ápr. 17
6:45
Csökkentett áfával támogatják rozsdaövezetekben épülő új lakásokat (ATV)
Az úgynevezett rozsdaövezetekben épülő új lakások esetében 27 százalékról 5 százalékra csökkentik az áfát – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az 5 százalékos lakásáfa az érintett területeken az új lakások értékesítésére és azok bérbeadására lesz érvényes. Az ingatlanpiaci szakértők szerint a lakáspiac a járvány miat
ápr. 17
6:45
Folytatják a labdarúgó-bajnokságot (Sport365)
Türkmenisztánban még nézők is lesznek a mérkőzéseken.
ápr. 17
6:48
Gomperz Tamás: A nővérek és orvosok fele a Fideszre szavazott (Tiszta Jövő)
Három millió embert fosztottak ki, ha ők mind a Fidesz ellen szavaztak volna, akkor 2014-ben kormányváltás történik.
ápr. 17
6:51
Már a válság utáni időszakra készülnek a vállalkozások (Piac és Profit)
A vállalatok többsége arra számít, hogy az egészségügyi vészhelyzet okozta válságból jövőre indul meg a gazdasági fellendülés – derül ki az EY globális kutatásából. A cégek ezért sem mondanak le felvásárlási terveikről, aminek jelentős szerepe lehet majd a krízis utáni felépülésben.
ápr. 17
6:51
Donald Trump szakaszosan javasolja újraindítani a mindennapi életet (HírTV)
Az amerikai elnök bejelentette: május elsejétől az államok kormányzóira bízza a döntést, mikor és milyen mértékben lazítanak a korlátozásokon.
ápr. 17
6:51
Koronavírus: már kormányok hackerei törtek be a gyógymódot kutató amerikai cégekhez (Portfolio)
Külföldi kormányok megbízásából törtek be hackerek több olyan vállalat rendszerébe, amelyek az új típusú koronavírus által okozott Covid-19 nevű betegséget kutatják - mondta Tonya Ugoretz, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgató-helyettese egy internetes panelbeszélgetésen csütörtökön.
ápr. 17
6:51
Amerikában elkezdik egyesével végighívni a koronavírus-fertőzöttek kontaktjait (444.hu)
Massachusetts államban ezer embert vesznek fel erre, és országos szinten is hasonlóra készülnek. Muszáj, hogy újra lehessen indítani a gazadságot.
ápr. 17
6:57
Újabb jelentős árcsökkenés a hazai kutakon (Portfolio)
Mától a benzin 5 forinttal, a gázolaj pedig 6 forinttal kerül kevesebbe a hazai kutakon, így tehát az üzemanyagok árcsökkenése tovább folytatódik, holott az olaj árának jelentős emelkedése ezt már nem indokolná.
ápr. 17
7:00
Nagyon fontos figyelmeztetéseket fog küldeni a Facebook (Infostart)
Az eddigieknél drasztikusabb lépésről döntött a közösségi oldalt üzemeltető cég.
ápr. 17
7:00
Gyász: elhunyt a Rambo és a Dallas színésze (Femcafe)
Brian Dennehy-t 81 éves korában érte a halál.
ápr. 17
7:03
Bankautomatában talált milliókat egy német nő, a pénzt leadta a hatóságnak (Blikk)
Több mint 20 ezer euró (mintegy 7 millió forint) készpénzt talált egy hatvanéves nő Németországban, Mülheim an der Ruhr városában, a pénzt pedig haladéktalanul átadta a hatóságoknak – írja az Index az MTI-re hivatkozva.
ápr. 17
7:03
A koronavírusra hivatkozva, segítséget színlelve jutottak be idősek lakásásaiba budapesti csalók, közel egymilliót loptak el (Blikk)
A budapesti rendőrök elfogtak egy nőt és egy férfit, akik több kerületben, a koronavírus miatti veszélyhelyzetre hivatkozva jutottak be a sértettek lakásaiba, ahonnan közel egymillió forint értékben pénzt és ékszereket loptak.
ápr. 17
7:03
A Danone több módon is segíti a rászorulókat a vállalat a dolgozóiról sem feledkezik meg (ProfitLine)
A Danone magyarországi leányvállalatai, a Danone Magyarország Kft. és a Numil Kft. úgy döntöttek, hogy támogatják azokat, akiket a járványügyi helyzet a leginkább érint. Heti 2 tonna tejtermék és növényi alapú élelmiszer jut el az áldozatos munkát végző egészségügyi szakemberekhez és a rászorulókhoz is. Az anyavállalat pedig a hazai dolgozókat is é
ápr. 17
7:03
Időseket loptak meg a kamu koronavírus-fertőtlenítők (Portfolio)
A budapesti rendőrök elfogtak egy nőt és egy férfit, akik több kerületben, a koronavírus miatti veszélyhelyzetre hivatkozva jutottak be a sértettek lakásaiba, ahonnan közel egymillió forint értékben pénzt és ékszereket loptak.- tette közzé a Budapesti Rendőr-főkaptányság péntek reggel a police.hu oldalon.
ápr. 17
7:03
Szijjártó: Miután beszéltem Karácsonnyal, küldtem egy repülőt a főváros által vásárolt maszkokért (444.hu)
"Számomra természetes volt, hogy segítek."
ápr. 17
7:06
A gyógyulás után még terápia vár rá: Barta Sylvia tüdejét is megtámadta a koronavírus (Blikk)
Barta Sylvia még gyenge, de már javul az állapota, kórházi ellátásra nem volt szüksége, a nehéz időszakot végig otthon, családjával tölti, akiken egyébként – tünet mentesen – szintén átment a vírus.
ápr. 17
7:06
Cél az „új normalitás” – három szakaszban indítaná újra Amerikát Donald Trump (SzMo)
A gazdaság újraindításának terve ajánlat, rugalmasan kezelhető, és minden egyes állam kormányzója a helyi állapotoknak és érdekeknek megfelelően alkalmazhatja.
ápr. 17
7:09
Adófizetési könnyítést kaphat, aki gyorsan kapcsol (Infostart)
A járvány miatt bevételkiesésre számító cégeknek van egy lehetőségük arra, hogy a társasági adójukra engedményt kérjenek, de gyorsan kell lépniük.
ápr. 17
7:09
Kötelezően tesztelik a debreceni idősotthonok lakóit (Blikk)
A debreceni idősottonokban kötelezően tesztelik a lakókat – erről az atv.hu írt.
ápr. 17
7:09
Koronavírus: már a szakaszos újranyitásra készül az Egyesült Államok (Portfolio)
Szakaszosan javasolja újraindítani a mindennapi életet az amerikai szövetségi kormány - jelentette be Donald Trump amerikai elnök csütörtökön este a Fehér Házban a járványra vonatkozó intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján.
ápr. 17
7:09
Fertőtlenítést ajánlottak időseknek, de meglopták őket (ATV)
Elfogtak két embert, aki a fővárosban időseket lopott meg, miután a koronavírus-helyzetre hivatkozva segítséget ajánlott nekik - tette közzé a Budapesti Rendőr-főkaptányság péntek reggel a police.hu oldalon.
ápr. 17
7:12
Megtört a jég: regisztrált az Instagramra Johnny Depp (Blikk)
Megtört a jég, újabb A-listás celeb regisztrált az Instagram felületére: mostantól Johnny Depp mindennapjait is követhetjük a képmegosztón – írja a Velvet.
ápr. 17
7:12
A bajba jutott cégek nem sok támogatásban reménykedhetnek (Alternatív Energia)
Még gondolkoznak a kormányban azon, hogy érdemes-e egyáltalán bármilyen támogatást adni azoknak a cégeknek, amelyek annyi potenciállal sem bírnak, hogy a jelenlegi helyzetben továbbhaladjanak.
ápr. 17
7:12
A nagymamának elfogyott a söre a karanténban - Hihetetlen, honnan kapott segítséget (Femcafe)
Nem találnád ki, ki sietett a 93 éves nagyi segítségére!
ápr. 17
7:12
A Toyota fokozatosan újraindítja a gyártást francia és lengyel üzemeiben (Márkamonitor)
A gazdasági visszaesés minimalizálásához való hozzájárulásként a Toyota új egészségügyi és biztonsági protokollok életbe léptetése mellett fokozatosan újraindítja a termelés franciaországi és lengyelországi üzemeiben, a termelés ugyanakkor egyelőre kis volumenű marad, hogy a dolgozók megszokják az új munkakörnyezetet és előírásokat.   Franciaország
ápr. 17
7:12
Százezrek imádják Pizzatorut, a fülesmakit – ilyen vele az élet (Promotions)
Pizzatoru, a szenegáli galágó mindennapjait lehet követni az állatka Instagram-oldalán.
ápr. 17
7:14
Viszik a lovardát, de a főváros se bánja (Alternatív Energia)
Mindössze néhány hét telt el Persányi Miklós főigazgató távozása óta, de máris leválasztanak egy részt az állatkert területéből. Az állam a Fővárosi Nagycirkusznak szánja az ingatlant, ami arra utal: mégsem költöztetik ki az intézményt a Városligetből.
ápr. 17
7:15
Megjelent a rendelet: kijárási szigor jöhet hétvégére (Privátbankár)
Csütörtökön meg is jelent a kormányrendelet a polgármesterek plusz jogáról a kijárási korlátozásokra vonatkozóan.
ápr. 17
7:21
Jöhet a hétvégi kijárási szigor: megkapták a felhatalmazást a polgármesterek (Menedzsment Fórum)
Csütörtökön meg is jelent a kormányrendelet a polgármesterek plusz jogáról a kijárási korlátozásokra vonatkozóan.
ápr. 17
7:21
Koronavírus: ha lemond a WHO-elnök, tovább támogathat az Egyesült Államok (Portfolio)
Amerikai republikánus képviselők Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elnöke távozásához kötnék a szervezetnek nyújtott hozzájárulás további folyósítását - derült ki abból a levélből, amelyet 17 törvényhozó intézett csütörtökön Donald Trump amerikai elnökhöz. A törvényhozók valamennyien a képviselőház külügyi bizottság
ápr. 17
7:21
Trump: Az államok egy része már május előtt megkezdheti a lazítást (444.hu)
Az elnök 18 oldalas ajánlást adott ki a kormányzóknak arról, hogyan közelítsenek a rendes kerékvágáshoz. A három fázisból a harmadik sem egyenlő a normális élettel.
ápr. 17
7:27
1763-ra nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma, elhunyt 14 beteg (Blikk)
Már 1763 igazoltan koronavírus-fertőzött van az országban, újabb 14 beteg elhunyt.
ápr. 17
7:27
Dzsudzsák Balázs is üzen a járvány idején (Infostart)
Klubja vele hirdeti, hogy mit kell tenni a koronavírus terjedésének megállítása érdekében.
ápr. 17
7:27
Koronavírus: 1763 fertőzött, újabb 14 halott Magyarországon (Portfolio)
1763 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 14 idős krónikus beteg. Ezzel 156 főre emelkedett az elhunytak száma, 207-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 18 főre nőtt Pesti úti idősotthon elhunytjainak száma is. 847 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 63-an vannak lélegeztetőgépen. A betegek számának növ
ápr. 17
7:27
Koronavírus: Elhunyt 14 beteg, 1763 főre nőtt a fertőzöttek száma (ATV)
Péntek reggelre 156 főre emelkedett az elhunytak száma, 207-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 18 főre nőtt Pesti úti idősotthon elhunytjainak száma is. 847 beteget ápolnak kórházban, 63-an vannak lélegeztetőgépen.
ápr. 17
7:30
Már 1763 koronavírus-fertőzött van Magyarországon, 14 idős beteg elhunyt (Biztosító Magazin)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 1763 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 14 idős krónikus beteg. Ezzel 156 főre emelkedett az elhunytak száma, 207-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
ápr. 17
7:30
Schanda: A kormány mindent megtesz a magyar hallgatók megfelelő színvonalú oktatásáért (Igényesférfi.hu)
Az államtitkár kifejtette, hogy Magyarország jelenleg az Európai Bizottság döntésére vár, hiszen az Erasmus+ központi uniós finanszírozásból valósul meg.
ápr. 17
7:33
Amerikai republikánusok kirúgnák a Who elnökét a támogatás újbóli folyósításához (HírTV)
A Who vezetője szerintük kudarcot vallott abban, hogy objektívan válaszoljon az Aids-járvány óta legnagyobb egészségügyi világválságra.
ápr. 17
7:33
1763 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma (WebBeteg)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1763 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 14 idős krónikus beteg. Ezzel 156 főre emelkedett az elhunytak száma.
ápr. 17
7:33
Kerékpáros turizmus: több mint 650 millió forintos fejlesztés a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai térségben (ProfitLine)
A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség konzorciumvezetésével átfogó fejlesztési csomag valósul meg a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai térség területén a kerékpáros turizmus erősítésére. Az elsősorban szolgáltatásfejlesztési beruházásokat magába foglaló munkálatok célja a térség turisztikai élménykínálatának bővítése és ezáltal a turizmus élénkít
ápr. 17
7:33
Online sakkra hívta a világbajnok a 17 éves magyar nagymestert (Sport365)
Carlsen a legfiatalabb magyar nagymesterrel játszott bullet sakkot.
ápr. 17
7:33
Merkel támogatásáról biztosította a WHO-t, miután Trump felfüggesztette az amerikai befizetéseket (444.hu)
A német kancellár szerint csak közösen győzhetjük le a vírust.
ápr. 17
7:33
A republikánusok a WHO-elnök lemondásához kötnék az amerikai támogatást (ATV)
Amerikai republikánus képviselők Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elnöke távozásához kötnék a szervezetnek nyújtott hozzájárulás további folyósítását - derült ki abból a levélből, amelyet 17 törvényhozó intézett csütörtökön Donald Trump amerikai elnökhöz.
ápr. 17
7:36
A magányos Mérleg párra lel, a Skorpió karrierjében feljebb juthat, a Kos túlmunkára számíthat, a Szűz végre beleáll a vitába (Blikk)
És rád mit mértek a csillagok?
ápr. 17
7:36
Kittenberger Kálmán nevét viseli az új magyar erdő (Infostart)
Kittenberger-emlékerdőt telepít az Ipoly Erdő Zrt. Kismaros térségében, az erdőben tízezer tölgy- és vadgyümölcs-csemetét ültetnek el.
ápr. 17
7:36
1763 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 14 idős krónikus beteg (Infostart)
Ezzel 156 főre emelkedett az elhunytak száma, 207-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
ápr. 17
7:36
Ijesztő, mennyire megváltozott Oláh Gergő külseje (Femcafe)
Mi történhetett a népszerű énekessel?
ápr. 17
7:36
Ingatlan metamorfózis: Így lesz lakáspiac az egykori rozsdaövezetekből (Biztosító Magazin)
Egy régi-új intézkedés újabb átrendeződést eredményezhet a használaton kívüli iparterületekkel rendelkező budapesti városrészekben, de akár a többi nagyvárosban is. A kormány ugyanis újra bevezeti a kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfát azoknál a lakásoknál, amelyek az úgynevezett rozsdaövezetekben épülnek meg a következő időszakban.

Keresés