Az új típusú koronavírus-járvány a már folyamatban lévő vagy tervezett cégátalakulások és csoportszintű strukturálási folyamatok időzítését is befolyásolhatja, de akár szükségessé is teheti az ilyen átszervezéseket. A gazdasági...
Országosan 90 százalékkal esett vissza a taxiforgalom az Országos Taxis Szövetség szerint. Év elején még 7 ezer taxi fuvarozott Budapesten, mostanra 2500 -nál kevesebb járja az utcákat. Kényszer-szabadságolással vagy az engedélyek visszaadásával próbálnak úrrá lenni a helyzeten a bevétel nélkül maradt személyfuvarozók.
A koronavírus-járvány hatására a legtöbb ország megtiltotta az alapvető egészségügyi termékek kivitelét. A magyar kormányzat rendkívüli piacszervezési és építési munkába kezdett, hogy felkutassa és összekapcsolja egymással a fertőtlenítőszer gyártásának kulcsszereplőit. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (Itm) koordinálásával immár hat magy
Sir Suma Chakrabarti elmondása szerint az Ebrd folyamatosan kapcsolatban áll a Magyarországon is érdekeltségekkel rendelkező bankokkal, és a visszajelzéseik alapján megállapítható, hogy Magyarország hozzáértő és eredményes módon kezeli a válságot.
Több mint 21 ezer liter kéz- és felületfertőtlenítőt szállított ki a MOL a mai napon a Készenléti Rendőrség budapesti központjába, ahonnan továbbszállítják azt az ország minden részébe. Közben zajlanak a MOL közvetlen kiszállításai is, ma például mintegy 800 liter MOL Hygi érkezett a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére Debrece
Önmagukat hivatalnokoknak, önkormányzati dolgozóknak kiadó elkövetők tévesztenek meg embereket a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején: takarítást ajánlanak vagy azt állítják, hogy felmérik az egyéni védőeszközöket...
Megjelent a 82-es sorszámú Magyar Közlöny olyan rendeletekkel, amelyek a kormánytagok által korábban már bedobott könnyítéseknek adnak törvényi keretet.
A baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint kedden este 2 544 769 fertőzöttet, 175 621 halálesetet és 678 479 gyógyultat tartottak nyilván a világban.
Megjelent a 82-es sorszámú Magyar Közlöny olyan rendeletekkel, amelyek a kormánytagok által korábban már bedobott könnyítéseknek adnak törvényi keretet.
Folytatódik az üzletek és az iskolák lépésről lépésre történő újranyitása - jelentette be Sebastian Kurz kancellár kedden Bécsben, a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések további enyhítését bejelentve.
„A baloldali válságkezeléssel ellentétben, amely az adóemelésekre és megszorításokra épített, a nemzeti kormány adócsökkentésekkel és célzott támogatásokkal segíti a munkahelyek, a vállalkozások és a családok védelmét” – áll a közleményben.
A Magyar Közlönyben kedden jelent meg, hogy a kormány a sporttörvény alapján - megismerve és tudomásul véve a Nemzet Sportolóinak javaslatát - Monspart Sarolta tájékozódási futó részére a Nemzet Sportolója címet és az azzal járó életjáradékot adományozza.
Több edzőterem is újra megnyílik a vidéki nagyvárosokban, a koronavírus-járvány miatt korlátozásokkal és folyamatos fertőtlenítés mellett. A sportolni vágyóknak szigorú előírásokat kell betartaniuk.